Tényleg örülök, hogy neked így könnyebb, félre ne érts!
De mikor SENKI nincs, aki csak a Tiéd, mikor olyan csaaládtagjaid, hozzátartozóid vannak, akik önmaguk is iszonyú sebekkel élnek(özvegy nővéred, daganatos bátyád, anyukájukat szintén elvesztett unokatastvérek), akkor a rettenetes aggodalom, fájdalom csak megsokszorozódik. Nemhogy enyhíthetné valaki, de még mindig nekem kell talpon maradnom. Meddig bírom????
Ma a férjem reggel azzal kelt, hogy apuval álmodott. Azt mondta, hogy visszajött. Az ő álmában is derűs volt. Tudatta, hogy jól van, minden rendben, vigyáz ránk.
Igen a Tehetetlenség és a bizonytalanság a legrosszabb. Ráadásul anyu kiment az erdőbe meghalni. Az eltűnése után tíz nappal találták meg. Akkor megéltem a poklot. Ehhez képest apumat nagyon szépen el tudtam engedni.
Itthon halhatott meg, kapott szeretetet. A maximum, amit adhatunk, adhattunk. A gyerekeim viszont visznek tovább. Most meg, hogy elkezdődött az iskola, még annyi időm sincs gondolkodni. Néha boltból hazafelé tarva bevillan a pillanat, amikor már nem lélegzett. Akkor visszejön a búcsú, az utolsó puszi. S ez valahogy jó. Olyankor mosolyog a lelkem. Szeretetben elengedni és menni tovább. Az ő útjuk véget ért, de nekünk még menni kell tovább. Átélni, megélni az új dolgokat és a mindennapokat.
A mostani állapotomat úgy jellemezném, hogy bármi történik velem, sajog a lelkem. Mintha egy álomvilágban élnék, de már nem érdekel semmi, csak a futás és a hegyi munka tud kikapcsolni, semmi más. Úgy érzem, mintha egy teljesen idegen világban élnék, egyszerűen csak túlélek.
Érdekesek az álmok. Anyuval halála után regeteget álmodtam. Mivel hirtelen, öbszántából ment el közülünk az álmaimban előjött a düh a tehetetlenség és a kétségbe esés. Nagyon gyakran álmodtam azt, hogy nyílik az ajtó, bejön én meg nekiugrok dühösen, hogy most már tűnjön el. Minek jött haza, már menjen el, tűnjön el, ha elment maradjon is ott ahol van. Na és persze mindig sírva ébredtem. Apuval most éjjel álmodtam először. Nyugodt volt. Hazajött (nála is tudtam, hogy nem lehet itt mert meghalt) szépen tudott járni (egy agyvérzés miatt évek óta húzta a jobb lábát). Rám mosolygott. Én meg néztem a bolti listát, hogy akkor egy kicsit több kell ebből, meg abből, mert itt van ő is. Nagyon kisimultak voltak a vonásai és természetes volt, hogy itt van. Bár furcsáltam, de mégsem volt "nagy ügy". Olyan akár itt van akár nem az élet megy tovább.
szia :-) sajnos, ilyen az élet, hogy ilyen dolgokról kell írnunk :-( . úgy érzem, az agyam sokáig blokkolta magát, hogy ne bírjak a lezajlott dolgokra gondolni, de aztán lassan egyre inkább jön elő minden-hogyan zajlott a betegség, a szenvedés, stb... ezt ne úgy képzeld, hogy egész nap nyavalygok, és mindenki engem sajnáljon arckifejezéssel járkálok a világban/nem akarok senkit terhelni a bánatommal/, de amint magam maradok, jönnek a gondolatok... főleg vezetés közben tudom magam jól kisírni... nehéz ez, basszus.. de élni kell, vannak gyerekeim, férjem, nem hagyhatom el magam. pár napja mondta egy öreg bácsi: hölgyem, magán látni, hogy milyen pozitív ember, gyönyörű az aurája, látszik, hogy boldog :-) hát azonnal apukám ugrott be, szóltam is, hogy van bánatom is. erre azt mondta a bácsi, igen, az mindenkinek van... és milyen igaza van-mindenkinek megvan a maga baja..
Háromszor álmodtam vele,ebből az első alkalommal közvetlenül a halála után 1 nappal. Ugyanazon az éjjelen a kisfiúnk is... Biztos vagyok benne,hogy ez nem véletlen, hogy elköszönni jött. Azóta felváltva előfordul.
Az utolsó vele való álom óta 3 hét telt el, az nem volt jó. beteg volt,de valahogy más volt,de tudtam hogy ő az.
Talán azért volt az az álom olyan riasztó,hogy ne gondoljak rá annyit?
Mindig várom az álombéli találkozást, akkor újra velem van.
Az érzéseim a tiédhez hasonlóak. Néha olyan erősen rámtelepszik ez a fojtó,gyötrő érzés,hogy úgy érzem megfulladok. fizikai fájdalom fent lenni,tenni-venni.
Sokszor csak ülök és azt veszem észre órák teltek el.
És amikor az iránta érzett hiány végképp elhatalmasodna rajtam,mindig jön valami jel..
Nem érdekel ki mit mond (bár ezekről a dolgokról nem beszélek senkivel). De jó, hogy hasonló tapasztalatokról írsz.
Én kazah kőfejtő bányákba küldeném őket, ott még dolgozniuk is kellene és valamilyen szinten bűnhődnének is. Emellett remélni tudom, hogy az igazság fogalma nem csak egy üres valami, de a tapasztalataim alapján nem nagyon létezik.
Senki se ért, hogy mi miért történik, az biztos. Azt viszont vágom, hogy mindenkinek a maximumot kéne kihoznia egy adott élethelyzetből, jó példa erre ez a kínai kislány:
Igen, és az ilyen szörnyetegeket még rejtegetik is! Pont azért, mert a sittes "társak" a hírek szerint a gyerekbántalmazás esetén büntetnek rendesen és így nincsenek biztonságban!!! - nem vagyok egy bosszúálló típus, de nagyon megérdemelnék! Valahonnan meg kellene kapniuk a méltó büntetést!!!
Felsőbb igazságszolgáltatás? Reménykedhetünk benne, de hát már annyiszor de annyiszor kibontakozhatott volna...
Jaj, az a kis ötéveske is - hát, nehéz lesz mindenkinek, de biztosan láttátok, hogy nagyon jók az esélyek!!! Biztos, hogy meggyógyul, csak ez a szenvedés nem szabadna hogy rázúduljon.
Nem a véletlenek összjátéka. Kétszer kaptam ilyen egyértelmű üzenetet, vagy minek nevezzem. Okkal működik így, szervezetten, bár nem értem az okot. Tételezd fel, hogy van egy magasabb szerveződés, nevezd el bárminek, és kérd, hogy tegye elviselhetővé számodra a létezést.
Én is ugyanígy vagyok. Bármit csinálok, semminek sem tudok örülni, még picit sem. Pont az élet sava borsa veszett el. Az a kongó üresség letaglóz engem is, a legnehezebb felkelni és újra felépíteni a napi mechanizmusokat.
De éppen tegnap hajnalban olvasás közben egyszer csak megvillant valami a fejemben, hogy ez az egész világ okkal működik így és mindennek megvan a rendje és ideje, hiába tűnik minden anyaginak és ok okozati összefüggésel megmagyarázhatónak.
És ekkor eszembe jutott egy régi álom, aminek semmi jelentőséget nem tulajdonítottam, sőt a mai napig nem értem, hogyan történt meg de igaz: még 4. osztályos gimis koromban az évnyitó előtt álmodtam meg pár nappal egy jelentéktelen párbeszédet, illetve szituációt: és szó szerint úgy történt minden, ahogy álmodtam. Ezt a mai napig nem is hiszem el, hogy megtörtént, próbálom bemagyarázni magamnak, hogy csak a véletlenek összjátéka.
Az igazsággal kapcsolatban nekem csak a Szita Bence ügy jut eszembe. Azok a szörnyeteg gyilkosok elvették egy 11 éves kisfiú életét szörnyű kínokat okozva nekik, őket meg állami pénzen hízlalják a sitten életük végéig.
Vagy menjünk Afrikába: militarista vallási őrültek keresztény néger gyerekek ezreit ölik meg, sokszor élve elégetik őket, ennek mi értelme?
Nagyon remélem, hogy van valami felsőbb igazságszolgáltatás, mert annyi igazságtalan és gonosz dolog folyik ebben a világban EDDIG büntetlenül, hogy nem lehet felfogni se.
Köszönöm Mindkettőtöknek. Csak az a nagy baj, hogy előre sem nézhetek, mert a testvéremnél ott van a dög, és egyszerre siettetném és állíttatnám meg az időt, de egyiket sem lehet. A munkahelyemen is borzasztő bizonytalanság van, a saját egészségi állapotommal pedig már egyáltalán nem foglalkozom (lenne mivel). Abban bízom csak, hogy addig ki kell tartanom, amíg valakinek még igazán szüksége van rám, a többi nem érdekel.