Én kazah kőfejtő bányákba küldeném őket, ott még dolgozniuk is kellene és valamilyen szinten bűnhődnének is. Emellett remélni tudom, hogy az igazság fogalma nem csak egy üres valami, de a tapasztalataim alapján nem nagyon létezik.
Senki se ért, hogy mi miért történik, az biztos. Azt viszont vágom, hogy mindenkinek a maximumot kéne kihoznia egy adott élethelyzetből, jó példa erre ez a kínai kislány:
Igen, és az ilyen szörnyetegeket még rejtegetik is! Pont azért, mert a sittes "társak" a hírek szerint a gyerekbántalmazás esetén büntetnek rendesen és így nincsenek biztonságban!!! - nem vagyok egy bosszúálló típus, de nagyon megérdemelnék! Valahonnan meg kellene kapniuk a méltó büntetést!!!
Felsőbb igazságszolgáltatás? Reménykedhetünk benne, de hát már annyiszor de annyiszor kibontakozhatott volna...
Jaj, az a kis ötéveske is - hát, nehéz lesz mindenkinek, de biztosan láttátok, hogy nagyon jók az esélyek!!! Biztos, hogy meggyógyul, csak ez a szenvedés nem szabadna hogy rázúduljon.
Nem a véletlenek összjátéka. Kétszer kaptam ilyen egyértelmű üzenetet, vagy minek nevezzem. Okkal működik így, szervezetten, bár nem értem az okot. Tételezd fel, hogy van egy magasabb szerveződés, nevezd el bárminek, és kérd, hogy tegye elviselhetővé számodra a létezést.
Én is ugyanígy vagyok. Bármit csinálok, semminek sem tudok örülni, még picit sem. Pont az élet sava borsa veszett el. Az a kongó üresség letaglóz engem is, a legnehezebb felkelni és újra felépíteni a napi mechanizmusokat.
De éppen tegnap hajnalban olvasás közben egyszer csak megvillant valami a fejemben, hogy ez az egész világ okkal működik így és mindennek megvan a rendje és ideje, hiába tűnik minden anyaginak és ok okozati összefüggésel megmagyarázhatónak.
És ekkor eszembe jutott egy régi álom, aminek semmi jelentőséget nem tulajdonítottam, sőt a mai napig nem értem, hogyan történt meg de igaz: még 4. osztályos gimis koromban az évnyitó előtt álmodtam meg pár nappal egy jelentéktelen párbeszédet, illetve szituációt: és szó szerint úgy történt minden, ahogy álmodtam. Ezt a mai napig nem is hiszem el, hogy megtörtént, próbálom bemagyarázni magamnak, hogy csak a véletlenek összjátéka.
Az igazsággal kapcsolatban nekem csak a Szita Bence ügy jut eszembe. Azok a szörnyeteg gyilkosok elvették egy 11 éves kisfiú életét szörnyű kínokat okozva nekik, őket meg állami pénzen hízlalják a sitten életük végéig.
Vagy menjünk Afrikába: militarista vallási őrültek keresztény néger gyerekek ezreit ölik meg, sokszor élve elégetik őket, ennek mi értelme?
Nagyon remélem, hogy van valami felsőbb igazságszolgáltatás, mert annyi igazságtalan és gonosz dolog folyik ebben a világban EDDIG büntetlenül, hogy nem lehet felfogni se.
Köszönöm Mindkettőtöknek. Csak az a nagy baj, hogy előre sem nézhetek, mert a testvéremnél ott van a dög, és egyszerre siettetném és állíttatnám meg az időt, de egyiket sem lehet. A munkahelyemen is borzasztő bizonytalanság van, a saját egészségi állapotommal pedig már egyáltalán nem foglalkozom (lenne mivel). Abban bízom csak, hogy addig ki kell tartanom, amíg valakinek még igazán szüksége van rám, a többi nem érdekel.
Abban egyetertek, hogy a hit termeszete teljesen mas mint akkor. Gondolj bele: Vannak a zsidok, elnyomjak oket, felduljak Izraelt a romai legiok. Tartja bennuk a lelket a profecia, hogy egyszer majd eljon egy kiraly, aki kihuzza oket a szarbol.
Aztan megjelenik egy asztalos, akinek se serege, se semmije, esze agaban nincs kikergetni a romaiakat, csak homalyos kinyilatkoztatasokat tesz valami foldon tuli kiralysagrol. Konnyu lenne? Nem hiszem :)
Tudod, szerintem mindig az osztja az észt nagy hanggal, aki nem rendelkezik kellő önkritikával, vagy vmit épp kompenzálni akar. Sokmindent megtehetünk az egészségünkért, de van, hogy egyszerűen jön egy betegség és kész. Mint ahogy az is, hogy vki mindig körülnéz, mielőtt átmegy az úttesten, aztán a járdán elüti egy sofőr, aki rosszul lett.
Van, amiről tehetünk, van, amiről nem. Sajnos ezt is el kell tudni fogadni.
Annyira féltem az első születésnapomtól, Nélküle - persze , hogy Ő volt, aki mindig először megköszöntött-, de ugyanúgy zajlott, mint mindig. (Most van, aki hülyének gondol.) Leültem a fényképe elé, ugyanúgy elmondott mindent, amit szokott, és olyan természetes volt, hogy szinte nem is fájt. TUDOM. hogy velem volt
Nekem ma van a szülinapom, az első, Anyukám nélkül... ;-( Mindig ő volt az első, aki reggel felköszöntött, és tavaly együtt ünnepeltünk. De reggel beszélgettem a fényképével. :-)
A másik topicban egy kicsit eldurvult a hangnem, igazából nem nagy kedvem volt hozzászólni: valaki kifejtette a véleményét, hogy a betegség kialakulásában milyen felelőssége van pl. a szülőknek, genetikának, életmódnak, környezetnek, stb. Nagyon sok minden nem áll össze nekem, mert nálunk én az én gyerekkoromban igazán begyűjthettem mindent, amitől esélyes lennék a rákra! Nem vagyok rá különösebben büszke (annak ellenére, hogy igen, tudom, hogy a gyerek nem felelős a sorsa, a körülményei kialakulásáért), szóval: alkoholista, goromba, durva apa, akaratgyenge anya, aki később szintén inni kezdett, koszos, fűtetlen lakás, éhezés, stb. A szoba-konyhás lakásban olyan cigarettafüst volt, hogy fel lehetett rá feküdni!!! És a testvéremmel együtt megettük a penészes kenyeret, az odaégett ételt - mindent. A szomszédok minket, gyerekeket sajnáltak, de hát érezhető volt a megvetés - mondjuk szólni senki nem mert.
Rokonokhoz kerültünk, sikerült normális életet élni - hát nem volt könnyű. De ezek után miért nem halhattam meg én?! Miért nem lehettem én a beteg?! Miért a lányunk, akit annyira szerettünk, úgy vigyáztunk rá, és mindent igyekeztünk megadni neki, annyira szeretetreméltó, drága kis csiribiri volt, anyósoméknak is szemefénye.
Milyen szülői felelősségről beszélünk, akkor amikor én itt vagyok, és ő meghalt, pedig annyi terve volt, meg akart gyógyulni, családot akartak!!!
Nem, nincs ebben az életben semmiféle igazság - és hogy valaki ezt így irányítaná...
Biztosan segített a talpraállásban, hogy a gyereked is ott van Neked! Hát persze, bármilyen nagy a veszteség, a bánat, őérte, őmiatta helyt kell állni, "erősnek" kell lenni.
Azt mondod, 2 hónapja kezdtél visszakapni mindent. Nem értem.
Mi a lányunkkal tényleg mindent elvesztettünk - mindhármunk élete tönkrement, a férjemnek és nekem innen már nincs kifelé, a vejünkért (volt vejünkért) csak reménykedni tudunk, hogy fiatal ember lévén még valamikor rendbejön az élete.