Igen, közben sikerült lefutnom egy nagyon hosszú edzési távot, ez újra kirángatott a gödörből. Sajnos jön újra ez a depressziós őszi idő, azt még annak se könnyű elviselni, akinek csak hétköznapi gondjai vannak.
Én úgy kapcsolok ki, hogy a hobbimba a sportba menekülök. Részmunkaidőben dolgozom, utána nap, mint nap futok és rengeteg sportmeccset nézek, ez tud kikapcsolni. Biztos van valami hobbid, amit szeretsz, próbálj meg minél több időt szánni rá.
Köszönöm az együttérző szavaitokat. Biztosan ettől is, de délutánra kicsit jobban lettem. Ma hárman hívtak, különböző programokra, lehet, hogy ez sem véletlen. Megfigyeltem, ha nagyon mélyen vagyok, sokszor találkozom valakivel, akinek van egy jó szava, amivel segít.
Egyébként 53 éves nő vagyok, dolgozom, itthon is mindent meg kell csinálnom. Pont ez a sok munka tart fent, megyek, mint egy robot, csak ettől az agyamat még nem tudom kikapcsolni.
Nem voltam meg hasonlo helyzetben, de aterzem, hogy rohadt kemeny - itt rejlik a csapda, ugyanis minel inkabb radomlik az elet, annal nagyob szukseged lenne ra, hogy meglasd a fogodzokat kifele, de annal nehezebb is.
Ilyenkor az segit, ha a tudatos ened rakod eloterbe, minden mast hatra. Nemileg leegyszerusitve: Elmegyek a baratokkal sorozni, bar baromira szarul vagyok es abszolut nincs hozza kedvem, de azert megyek el, mert tudom, hogy ez fog kirantani.
Ilyenkor kell a legjobban vigyázni, ismerősi körben egy férfi hasonló helyzetben elkezdett inni, és a végén még a felesége is kidobta, most már nagyon beteg a piától, és a többi baja se múlt el. Nyilván nem csak a szesz lehet ilyenkor rossz döntés, hanem pl. a depresszióba "menekülés" is, remélem, téged egyik sem fenyeget.
Nagyon aranyos vagy, köszönöm. Ez az az állapot, amikor "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek". (nem is értem, miért ez az egyik kedvenc versem, végigkísért életemben, és mindig más mondanivalója volt)
Tudom, hogy szükség van rám, és tenni kell a dolgom. Nem is mutatom a szeretteimnek, csak egyre nehezebb így viselkedni, már időnként észre is veszik. De "szerencsére"van időm kompenzálni, se gyerekem, se társam, se szüleim.
Ez is igaz. De amikor még meg sem próbálhattál felállni, mert 5 hónapon belül 2-szer löktek vissza a gödörbe (3 haláleset a legközelebbi családban), és most próbálkozik a DÖG, (nem nálam, sajnos, hanem a testvéremnél) akkor????
Eddig nekem kellett erősnek mutatkoznom, de úgy érzem, most fogytam el.
Ez mind igaz, csak ennek is van egy egeszseges meg egeszsegtelen modja. Ez utobbi az, amikor a gyasz valik az illeto eletenek kozeppontjava, nem tud kilepni belole es mellette normalis eletet elni. Van csalad, vannak baratok, vannak hobbik. Egyaltalan normalis elet. Akkor kezdodik a problema, amikor valaki ezeket kezdi hanyagolni...
A hozzászólásokhoz pillanatnyilag csak pár mondattal szeretnék reagálni.
IGEN IS, HOGY A GYÁSZT MEG-ÁT KELL ÉLNI! A SZERETETT SZEMÉLY ELVESZTÉSE MIATT ÉRZETT FÁJDALMAT, SZENVEDÉST, BÁNATOT FEL KELL DOLGOZNI! ...és ez időbe telik! Valakinek hosszabb, valakinek rövidebb idő szükséges! Nem vagyunk egyformák!
nekem ilyen közeli hozzátartozóm nem halt még meg, mint a párom. Így a gyászt saját bőrömön kell b. Már sok minden volt, kérdések pl. jól csináltuk-e, miért nem hitt benne(m).. Nyilván ezekre már sosem lesz válasz. Volt/van sok sírás, koordinálhatatlan érzelmek, most pedig napok óta üresség, tompaság.
Ti is hasonlókon mentek át?
Kék nyúl, igazad van a fotók nekem is sokat adnak, és a zenéink...
Azért később akarom leírni, mert még rá kell készülődnöm lelkiekben, mert nagyon mély sebeket tép fel az írás.
A farizeusos példát én is olvastam és tényleg...
A mi 3 dimenziós világunkban nem értjük a 4 D lényehét és így tovább, egy bogár nem úgy látja a világot, mint az ember és így tovább....
Még a materialisták sem tudják megfogni, hogy az univerzum égtelen e vagy sem, ha véges, mi van túl a határokon....
Az egyik legjobb barátom szerint (aki nem is vallásos nagyon) a lelkek fénylényekként élnek tovább és van benne valami, persze a legtöbb materialista csak azt hiszi el, amit lát, és sajnos én is ebbe a hibába esem sokszor, de az tudom, hogy a hit erőt ad.
Voltam pszichiáternél is, gyászcsoportban is, nagyon sokat segítettek, de igénybe veszek minden segítséget, jelen pillanatban az írás az egyik legjobb.
Tegnap kétszer hozzáfogtam az íráshoz, de mire elküldtem volna el tűnt. Puffogtam, nagy levegőt vettem és újra hozzáfogok. Csak remélni merem, hogy most nem felejtem el vágólapra tenni mielőtt elküldöm, biztos ami biztos. Én jól vagyok. Pénteken megvolt a temetés, megjöttek a könnyek is. Jelenleg pakolunk, felújítunk.
M-Eri: Ismerem az érzést. Az örület határán táncolást. Tudom milyen , hogy nem értem miért nem robban szét a fejem a testem a lelkem fájdalmától. Tumom mennyire hiányzik egy mozdulat hang és a megszokott lény. Azt is tudom, hogy nem szabad nekem, neked is vele halni. Nem szabad eltemetni a lelked a gyászban. Mert neked, nekem, minyájunknak menni kell tovább. világ nem veszíthet el minket is. Nekünk még dolgunk van. M-Eri, neked még fontos dolgod van, hiszen anya vagy. A lányod nem veszítheti el az anyukája mosolyát. Ő egy bölcs kislány. Nagyon szépen megfogalmazta neked a tényeket. Sok felnőtt nem képes erre.
Idővel nem felejtünk, nem a hiány múlik el, csupán a helyére kerül. Ezért lesz könyebb.
Persze enyhül együtt élek vele és muszáj elfogadni ,hogy az élet véges ezt tudomásul kell venni .Mindennap van olyan dolog amit csinálok és már rá is gondolok,hogy ezt Ő így csinálta,mondta és én ezt Ő tőle a drága anyától tanultam.
Kedves Andris Tudom mit élsz át voltbenne részem egyedüli gyerekként minden szép és jó, de minden rossz is az enyém volt.80 éves volt az édesanyám 10 éve halt meg ,előtte 3,5 fél évig tolókocsiban volt teljes ellátásra szorult.Ápolása soha nem eset nehezemre ,édesapám napköben besegített, de Ő nem igazán értett az ápoláshoz, mindíg mondta, gyere lányom te jobban tudod, de fürdetésben mindíg kivette a részét met egyedül nem tudtam volna.Itthon halt meg a kezeim között,de felöltöztetni már nem tudtam, addigra annyira kikészültem, azóta is bánt,de aki ismert vigasztalt, hogy én mindent megtettem az életében amit csak lehetett.Tíz év után nincs olyan nap, hogy eszembe ne jutna ,idő gyógyít mondják,engem nem .Akit igazán szerettünk és viszont szeretett annak hiánya örök.Ugy, hogy Andris sok erőt kívánok, biztos van barátod vagy olyan rokonod akinek kibeszéljeted magadból a fájdalmat az segít!
Andris, ha elfogadsz egy javaslatot: ne a "történetedet" írd le a gyászév letelte közeledtével, hanem édesanyádnak írj egy levelet, amiben bármi fontosat mondj el neki. A jót, a rosszat is, ami csak eszedbe jut. A végén pedig - akármilyen kegyetlenül hangzik - köszönj el tőle, hiszen a levél végén elbúcsúzunk...Ha van erőd, ezt a levelet olvasd fel egyszer hangosan is, amikor senki nem hall Téged. Ez nem lesz könnyű, de fel tud szakítani egy gátat belül és az elköszönéssel az is kiküszöbölhető, hogy az ember a természetes fájdalom és veszteség érzéséből átcsússzon az önzőséggel határos önsajnáltatásba. Ha kemény voltam, elnézést kérek, csak a sajtát tapasztalatimat írtam le. Ha nagyon nem megy máshogy, szerintem sem árt a szakember és a gyógyszer sem szégyen, nem is ördögtől való. A google-ban nézelődve olyat is taláni, hogy "gyászcsoport". Ezt segítő foglalkozásúként tényleg jó szívvel ajánlom, lassan minden nagyobb városban szerveződik.
Miért csak majd írod le a történetedet? Miért nem most? Hidd el, a dolgok halogatása az egyik legrosszabb dolog, amit az ember tehet. Az ilyen depresszív helyzetből csak úgy lehet kilépni, ha MOST itt fogod magad és cselekszel. Most beszéled ki magadból, most kérsz segítséget, és nem tolod ki a jövőbe.
Egyébként a te problémáddal próbálták megfogni Jézust a farizeusok is, amikor nekiszegezték a kérdést, hogy ha egy nőnek élete során több férje is volt, ugyanmár melyiknek lesz a felesége a túlvilágon. Aztán azzal építette le őket, hogy az ilyen viszonyrendszerek ott nem igazán jellemzőek. Én is szoktam néha agyalni azon, hogy ha van túlvilág, akkor az milyen, de mindig oda lyukadok ki, hogy ez totálisan felesleges. Ugyanis ahhoz, hogy megérthesd ki kellene lépned a normális földi kategóriák közül, ami amíg élünk nyilvánvalóan képtelenség.