Hidd el a kislányod óriási erőt fog adni neked, kapaszkodj bele nyugodtan, érte küzdjél és ha nagyon, de nagyon szomorú vagy gondolj arra, hogy te is anya vagy és szükéseg van rád a kislányodnak és ez erőt fog adni.
Igazad van, de annyi pozitívum már van az életemben, hogy vannak stabil napjaim és emellett dolgozok is apu mellett, csak a plusz vizsgákra való felkészülést szüneteltetm, mert megígértem anyukámnak, hogy jó eredménnyel fogok levizsgázni, de ilyen lelkiállapotban nem tudok koncentárlni. Az esti futást alig várom minden nap, azután órákra nyugodt tudok lenni.
Nagyon köszönöm soraidat. Hiszek benne, hogy a halál után is van élet! ... de akkor is! Annyira fáj, nehéz elengednem Őt! ... sajnos még nem jöttem rá, mi segítene, hogy úgymond könnyebb legyen, ha egyáltalán van ilyen!
...
Igen, vagy gyermekem! 5 éves kislány! Ő is nagyon szerette a mamiját, és ő is naponta szóba hozza! ... úgy szokta mondani, anyuka ne sírjunk, a maminak már nem fáj semmije, fent van az égben, levetette beteg bőrét...
Nagyon köszönöm reagálásod. Igaz, ez az élet egyik legnehezebb szakasza, ennél talán egy gyermek elvesztése nagyobb fájdalom! Én biztos vagyok abban, hogy nem lehet feldolgozni a szeretett Édesanya elvesztését! Főleg, ha az a gyermek napi szinten tartotta anyukájával a kapcsolatot.
Én sem találom a helyem, és tudom, hiába múlnak hetek, hónapok, ez a veszteség hatalmas fájdalom, ami nem szűnik sohasem! ... és valóban, már nem leszünk soha olyanok mint akkor, amikor még Édesanyánk velünk, mellettünk volt. Ilyen tragédia totál megváltoztatja a gyászoló énjét... és vissza-visszajár az időben, amikor még az Édesanyja beszélt hozzá, átölelhette.....
... soraidat olvasva olyan érzés, mintha saját magam írtam volna az Édesanyámról!
"...anyukám volt a világminndenség közepe, igazából már nem érdekel semmi, csak sodródom a dolgokkal..."
... igen, szó szerint elveszettnek érzem magam ebben a világban! ... és tudom, hogy az idő nem sokat gyógyít, hiába telnek hetek, hónapok, évek! Nővérem 13 éve, 2000-ben (36 évesen) halt meg, a mai napig itt él bennem, a szívemben, lelkemben, gondolatomban naponta ott van Ő is! Hiányzik, őszintén, fájón... de úgy érzem, a kisgyermek elvesztése után egy édesanya elvesztése a legfájdalmasabb! Szinte érzem, ahogy fáj a szívem! Szinte kettéhasad! Nem találom a helyem!
Édesanyám 74 éves volt! Még élhetett volna! ... és a te Édes anyukád hány éves volt?
.... le tudod valamivel kötni magad? ... én most még a munkahelyemen sem tudnék helytállni, ilyen lelki fájdalommal!
Kedves "kék nyúl"!
Nem tudom, valóban fájdalmasabb-e, ha egy szeretett személy fiatalon hal meg. Testvérem egyik napról a másikra ment el, vagyis váratlanul. Az ő elvesztésébe is majdnem belerokkantam!
Az, hogy többi nem láthatom, nem hallhatom Édes jó anyám hangját, nem ölelhetem át soha többé... ez a tudat kimondhatatlanul fáj, most úgy érzem, belehalok!
Nincs hova hazamennem!
...
de érzem, itt az oldalon sok lelki segítséget adhatunk egymásnak! ... örülök, köszönöm, hogy itt vagytok!
Andris, szerinted anyukád örülne, ha olvasná a soraidat? Értem én, hogy hiányzik, de azt gondolom, az embernek el kell tudni fogadni, hogy elveszíti a szüleit, mert ez a világ rendje. Meg kellene próbálnod ismerkedni, élni a saját életedet, hogy aztán te is szülő lehessél, és továbbadhasd mindazt, amit anyukádtól tanultál. Biztos, hogy anyukád is ennek örülne a legjobban.
Nekem 3 éve halt meg apukám (59 évesen), teljesen váratlanul, búcsúzni sem volt lehetőségünk. Még most is előfordul, teljesen váratlan helyzetekben, hogy elkezdek könnyezni, de aztán igyekszem inkább arra koncentrálni, mennyire büszke lenne rám apukám ezért vagy azért, és akkor sokkal könnyebb.
Nyugodjék békében édesanyád. Ez az egyik legnehezebb élethelyzet, talán sose lehet feldolgozni, de valami kiutat muszáj keresni, sajnos én sem tudom a megoldást. Az én anyukám lassan már egy éve, hogy nincs velem, még mindig azokban az utolsó napokban élek, szinte kettéhasadt, atomjaira hullott az életem. Az első hónapokban csak úgy tudtam elaludni, hogy elképzeltem, hogy üzenetet küldök a múltba a korábbi énemnek, hogy megelőzzem anyu betegségét, annyira erősen hittem ebben, hogy el tudtam aludni. Egyébként a mai napig a múltban élek, kb 20 % os állpotban vagyok a régi önmagamhoz képest, a külvilág felé felveszek egy álarcot, belül meg szenvedek. Azt hozzá kell tennem, hogy az írás révén sok segítséget kaptam és így értem el a 20 % ot, ami soknak számít ebben az állapotban. Nekem is anyukám volt a világminndenség közepe, igazából már nem érdekel semmi, csak sodródom a dolgokkal, abbahagytam a tanulást is, nem tudok koncentrálni.
A neten kétségbeesetten nézelődtem, hátha találok olyan topikot, ahol a hozzátartozó elvesztése miatti gyászt, fájdalmat kiírhatom magamból, ahol sorstársakra lelek.
... megtaláltalak benneteket!
Édesanyámat július 19-én veszítettem el daganatos betegség következtében. Nagyon szoros volt a kapcsolatunk, kötődésünk egymáshoz. Munka előtt felhívtam, hogy érzi magát, csak úgy tudtam elmenni dolgozni nyugodtan... még a munkahelyemről és rácsörgettem, minden rendben van-e. Munkaidő után szinte repültem hozzá, és 2-3 óra hosszat együtt voltunk, sokat beszélgettünk, ő nem csak az Édesanyám volt, hanem a legjobb barátnőm is.... a napi látogatás után még délután és estefelé is felhívtam, hogy minden rendben van-e Vele.
Érzem, ahogy fáj a szívem! Kétségbe vagyok esve nagyon! Soha nem tudtam nélküle elképzelni az életemet, és mot szembe kellett néznem ezzel! Úgy érzem, nem sikerül! Az óriási veszteségbe, fájdalomba belehalok, belerokkanok!
Az utolsó 6 hétben (amikor is rosszabbodott az állapota) éjjel-nappal mellette voltam! Nem érdekelt, ha elküldenek a munkahelyemről, számomra az Édesanyám mindennél fontosabb volt... és reménykedtem...
Kérlek Benneteket, segítsetek, nem eszem, fogytam 8 kg-ot, már 55 kg-nál tartok! ... most hova menjek haza? Hol az én Édes jó Anyám!? ....
Szia Kék nyúl, igen tőlem is távol áll a fórumozás, bár a párom betegsége alatt végig olvastalak benneteket..
Nem igazán találom fel itt magam, talán zárkózott vagyok.. vagy zárkózottá tett ez a 9 hónap.
-szívesen beszélgetnék, nyitnék,mert hiszem h az elvesztése miatti fájdalom akkor fog enyhülni,ha sorstársakkal beszélgetek erről,hiszen itt mindannyian átéltétek/átélitek ezt.
Csak azt nem tudom, mikor lesz kicsit könnyebb a lelkem:-(
Jövőhét pénteken temetjük a hamvait. Az élet nálunk is megy tovább. Többnyire nevetve emlékezgetünk, nagyon kevés könnyet hullattam. Én úgy gondolom, hogy azért (is) mert mellette voltam. Az én reggeli puszimat még meg várta. A sors játéka, hogy '95-ben elhunyt anyukám hagyatéka miatt is jövőhéten kell intézkednünk. Egyébként már mindent elrendeztünk. Még a közjegyző lesz hátra. Írtad, hogy történt még valami plusz rossz is. Beszélsz róla? Itt a vállam, még ha csak virtuálisan is. (( ))
Másképp nem igen lehetett volna. Ez a dög alattomos és halálos. Az orvosoknak sem sikerül mindig összerakni a képet. Apunak a halála előtt egy hónappal egészen jó volt a vérképe. A vizelete is rendben volt. A háziorvos nem is gondolt ilyen szörnyűségre.
Tudod, apu mellett nem lehettem ott, 23 évig külföldön éltem. Ő pont 22 éve halt meg. Minden nyáron hazajöttem 1 hónapra, s mielőtt visszamentem, kimentem a temetőbe hozzá és elmondtam neki, hogy 1 évig megint itt hagyom neki anyut, vigyázzon rá. Amikor 2011 nyarán hazajöttem, olyan jó érzés volt, mindig is nagyon anyás voltam, végre itthon vagyok vele. Ez júliusban volt. Januárban megkaptuk az ítéletet.
Mindenki ledöbbent a sorson. Én nem. Apu tudta, hogy most már én leszek itt vele, úgy is hívott végig, az én testőröm.
Szóval 9 hónapig volt időm tanulmányozni ezt a tetvet. És tudom, hogy rengeteget hibáztak az orvosok az utolsó pillanatig. 4-5 évvel előtte már benne volt.
Ezen rágtam magam hónapokig, mit kellett volna másképp csinálnom?
Apunak négy vagy öt évvel ezelőtt szintén diagnosztizáltak gerincsérvet. Lehet, hogy nála is esetleg áttét volt? Mivel nem hagyta magát műteni, csak rtg készült, rendesen nem nézték meg. Akkoriban egy "tüdőgyulladása" is volt, rutin szűrésen látták. Nem volt tünete. Így csak beszedetteék az antibiotikumot és kész. Lehet, hogy a dög már akkor ott volt, csak nem ismerték föl? Micsoda alattomos dög ez!
Amikor 2012 januárjában kiderült a dolog, már olyan áttétes volt a mája, hogy azt mondták alig van benne ép rész, pluszban mellékvese és csontáttét - ami már évek óta ott volt, csak 4 gerincsérvnek nézték-, de az utolsó hétig nem fogyott 1 dekát sem.
Csak alacsonyabb lett 6-7 cm-rel. De ami azon az éjjelen történt, felfoghatatlan számunkra. Pont úgy, ahogy te írtad. Mintha felfalta volna valami.
A koporsóban olyan pici volt. Még a feje is. Rajta az a fehér kendő.
Azóta keresek egy olyan kendőt, úgy szerette, de fehérben nem találok.
Másképp lenne minden, hogyha velünk lennél, Ha hozzánk szólnál, ha ránk nevetnél. Elvitted a fényt, a derűt, a meleget, Csak egy fénysugarat hagytál, az emlékedet. Ez a gyertya most Érted égjen, Ki fent laksz már a magas égben. Ki vigyázol ránk odafentről, s lelkünkhöz szólsz a végtelenből"