Útdíj-botrány: Kirúgták az Állami Autópályakezelő vezetőit
Lényegében egy óra után összeomlott ez elektronikus útdíj rendszere, és még most is erősen döcögve működik - a jelek szerint a "minden rendben" kommunikáció ellenére ez már a kormánynak is sok volt, két fejest kirúgtak.
Ettől viszont nem javult az E-útdíj rendszer. A beszedés céljának az útjavítás let hazudva. csordogál a bevétel.Viszont az útjavításra sem irtak ki pályázatot és a költségvetési sorát se módosították.
...miért nem a portást rugták ki/távozott közössel/?
Valszeg a kirúgottak nem értettek egyet, a közútkezelő, és az autópálya kezelő összevonásával. A valódi okot valahol itt kellene keresni, a többi ködösítés.
Tulajdonképpen nem állt le, csak nem volt még kész, amikor indítani akarták, és nem indult el. Aztán amikor kész lett, akkor már el is indult. De ha ezt mondják, akkor elestünk volna egy jó kis harctól a külső támadók ellen.
Én kizárólag az M1-en, Kossuth rádióban, stb. elhangzott híradásokból idéztem, amelyek kizárólag "külső támadások"- ról szóltak.
Ja, aznap reggel éppen Kiskunhalasra menvén (M0; M5) láttam a benzinkútnál (MOL kút, M0) a tanácstalanul tébláboló kamionsofőrök tucatjait akik képtelenk voltak megbirkózni a "rendszerrel"! Azután útközben a délelőtti híradásokből megtudtam, hogy mi is történt valójában: bevezették az E-útdíjat! :-)
Délután pedig már a leállások okát is hallhattuk, miszerint:
- "külső támadások miatt állt le a rendszer, amit nagyon szigorúan ki fognak vizsgálni".
Az e-útdíjrendszer húsz sarcból az egy, ami mögött nem csak pénzügyi megfontolások állnak, és egyértelműen kell valami ilyesmi.
A fuvarosok kárát ki lehet fizetnie kamatostul, nem tétel. Ha kész a rendszer pár héten belül, az sem tétel, ha az addigi befizetéseket mind visszakapják a fuvarosok. Aranytojást tojó tyúk ez az államnak.
Ja, valakik nem készültek el a munkával az utasításban megadott - mondjuk úgy - szoros határidőre, kirúgták őket.
Van ilyen. Ha jó szakemberek, nincs ok félteni őket.
Ebben lehet, hogy van igazságod (jobabn s mehetne), de a zűrzavar az nem áll. Az gyakorlatilag az lenne, hogy nem tudják beszedni a díjakat, pedig több mint 90%-ban igen.
Tényekkel, adatokkal lehetene, bár nem ebben az ügyben, mert ezt véletlenül ismerem. (Tahát felesleges hasraütve adatokat kamuzni.) Azzal amivel te is szoktál jönni, brossuraszövegekkel, hamis adatokkal, butaságokkal, hát azzal (el kell keresítselek), nem.
A baj az, hogy Völner Pál államtitkár még a helyén van, pedig ő tehet erről az egész zűrzavarról. Ilyen az, amikor egy volt ügyvédet tesznek olyan pozícióba, ahol szaktudásra van szükség.
Az, hogy szar az egész. Véletlenül van némi rálátásom. Senki nem mondta, hogy minden rendben, de az sem igaz, amit a kishölgy, valószínüleg minden konkrét tudás nélkül írt.
De meghagyom neket a tudatot, hogy most jól megadtátok nekik! Ki a fenét is érdekel ez? Mennyi ember jár ide, aki nem kifejezetten propagandista, tehát aki meggyőzhető? Kétszáz? Annak a fele okos. Marad száz. Annak a fele fideszes, marad ötven. Azok meg szinte kivétel nélkül akkor is a bolsikra szavaznának, ha tíz százalék reálnyugdíjemelkedés lenne minden évben.