Az ínyencek biztosan ismerik az Én a vízilovakkal vagyok című filmet.
Ebben szerepel egy Ormond nevű gyökér, aki gazdag gyökerek számára fogdossa össze a szavanna állatait. Egészen addig jól megy az üzlet, amíg fel nem bukkan Bud Spencer és Terence Hill. Amikor gyerekkoromban a Kádár-rendszerben láttam a moziban ezt a filmet, eszembe sem jutott, hogy egyszer majd nálunk is lesznek zebratartó gyökerek, akik kínjukban nem tudnak mit kezdeni a sok pénzükkel.
Remélem, hogy amikor Afrikában összeszedik Lölő következő szállítmányát, akkor akad majd valaki, aki szabadon engedi az állatokat, Lölő pedig bukja a pénzét.
Kerner Zsolt 2025. 08. 17. 06:59 NICOLAS TUCAT / AFP Nagyon régóta nem működik a magyar kormány kedvenc külpolitikai mítosza, ezért számos ország nem érti, hogy pontosan mit is akarunk elérni. Márpedig, ha valamiben nem találnak logikát, azt fogják feltételezni, hogy külső szereplők érdekei alapján cselekszünk. Ennek viszont drámai következményei lehetnek.
Az Orbán-kormány számos politikai mítoszt ápol saját magáról, különösen a külpolitikában. Ezek egy része valamikor igaz volt, ám mára kevés maradt meg belőlük. A legnagyobb ilyen mítosz – ami egyben az Orbán-kormány külpolitikájának rafináltságát is szeretné alátámasztani – a pávatánc.
A módszer: -Bedobják a köztudatba hogy Varga visszatérhet. -Mérik a reakciókat. -Ha tetszik a fideszeseknek, visszahozzák Vargát (és tetszeni fog, hiszen a pedó botrányokkal se volt semmi baja a fideszesek többségének). -A lényeg pedig az, hogy a Magyar Péter elleni harcot SZEMÉLYESSÉ tegyék, a személyességnek pedig semmi köze a politikához, azaz BULVÁROSÍTANI akarják még jobban a politikát, hogy Magyar Péter a SAJÁT VOLT FELESÉGÉVEL legyen kénytelen harcolni... https://444.hu/2025/08/18/kocsis-mate-nagyon-remeli-hogy-varga-judit-visszater-a-politikaba
nos, ezt találták ki a marketinges papdémonok, akik orbánnal báboznak
Györfi Mihály, Szolnok polgármestere hiába egyeztetett előre, nem tehetett látogatást abban a szolnoki befogadó otthonban, amelyről az RTL egy lesújtó riportban számolt be a vasárnap. A hírek szerint aggasztó állapotok uralkodnak az intézményben, a polgármester ezért is kívánta meglátogatni az intézményt.
Györfi hétfő délután posztolt arról, hogy tájékoztatást szeretett volna kérni, és meglátogatta volna az otthont, azonban mindkettőt megtagadták tőle. A polgármester azt mondta, segítő szándékkal kereste meg az intézményt, melynek ügyei ugyan nem az önkormányzat hatáskörébe tartoznak, de szeretett volna segíteni, amiben csak tud.