Egy szánalmas, náci fasz. És ez elég ahhoz, hogy az egykor zsidó temetőt feldúló, majd a zsidó írókkal leszámolni akaróBékés Marci elélvezzen tőle és büszke legyen arra, hogy megdicsérte Orbánt.
Ez a „konzervatív” Magyarország, és a sok kisujját eltartó, ezekhezsemmiközöm kormánypárt elitértelmiségi, soha egyetlen rossz szót nem merne nyilvánosan leírni Békés Mártonról.
Ennek a nyilasvircsaftnak csak akkor lesz vége, ha a magyar fiatalság hangosan nemet mond rá. Hiszem, hogy egyszer meg fogják tenni.
A saját otthon sokak számára elérhetetlen álomnak tűnt, most azonban a kormány új programja alapjaiban írhatja át a lehetőségeket. Az Otthon Start olyan ajánlat, amely szinte felforgatja a szabályokat a jelenlegi piaci környezetben.
„Ghostingolás”: figyelmeztetés nélkül eltűnni, vagy közös programokat lemondani anélkül, hogy barátaidnak ebben választási lehetősége, beleszólása lenne.
Két hete várok a Nagy Megfejtésre. 14 napja. 336 órája. 20160 perce.
Két héttel ezelőtt Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli interjújában igencsak felcsigázta a hallgatóságát. Az interjú utolsó 20 másodpercben ugyanis belengetett egy Komoly Dolgot, amiről már nem volt sajnos ideje beszélni, de a felvezetésből azért az derült ki, hogy Amerikában egy olyan „politikai bomba” ketyeg, ami „rólunk is szól”, de hogy miért és hogyan, azt már nem árulta el.
én isten bizony nyomokban se vagyok jogász, de ez a középiskolai vagy szakmunkás végzettséget igazoló doksi vagy a kötelező magyarnyelv-tudás szerintem még ezzel a szájer-féle tákolmánnyal is keményen szembe megy.