Rácuppantak a témára, hisz nyár van, uborkaszezon.
A kormányoldalról valakik nagyon ismerik a pornófilmeket, s a szereplőket névről is.
Érdekes, SZ. József történetét kerülték. A szintén SZ betűs Tünde álomtitkárt Balog Zoltán miniszter kérte fel sportért felelős államtitkárnak, aki a felkérést elfogadta. A hír után nem sokkal az is kiderült, hogy Szabó 2003-ban szerepelt egy férfimagazinban, ahol egész aktsorozat jelent meg róla.
Nincs ezzel semmi baj, teljesen emberi történet, csak hát, a saját házuk táján is söprögessenek.
És volt ez Több nőt a parlamentbe! mozgalom, ami hamvába hót, talán ezért:
“Nőügyekkel nem foglalkozom!”-mondta Orbán Viktor 2017-ben viccelődve a washingtoni (női) nagykövet leváltásán.
---
Magyarország egy újabb EU-s listán került utolsó helyre, most épp a női miniszterek és képviselők arányában lettünk listavezetők, mégpedig hátulról. Varga Judit lemondása után nemcsak hogy egész Európában nálunk a legalacsonyabb a női miniszterek aránya, ez a szám egyszerűen 0 százalék, hiszen nincs női miniszterünk.
A magyar valóságban szocializálódott választók számára ez talán nem kiugró, hazánkban még a Fidesz-kormányzat előtt sem volt soha 30% fölött a női miniszterek aránya, és volt időnként egy-egy olyan időszak, például 2009-ben, amikor éppen nem volt női miniszterünk. A női képviselők arányában is utolsók lettünk 2024 első negyedévében, 14,1%-kal éppen kicsit Ciprus mögött, ahol 14,3% ez az arány.
Amit az ukránok csinálnak a mozgósítást (és nem sorozást) kikerülni akarókkal azt a ma hatályos magyar törvények a magyar állampolgárokkal szemben ugyanúgy írják elő.
As of March 2025, people from 47 countries have traveled in space. 682 people have reached the altitude of space according to the FAI definition of the boundary of space. 721 people have reached the altitude of space according to the USAF definition, and 624 have reached Earth orbit. 24 people have traveled beyond low Earth orbit and either circled, orbited, or walked on the Moon.
Imádom az ilyet: magyarok. Mert én több vagyok - úgye újságírókám? Apád, anyád magyar. Itt élsz és magyarozol. Gondolom többnek érzed magad. Pedig egy senki vagy.
"Somogyi András arról is beszélt, hogy amellett, hogy számos településen fel sem léphet, egyes helyszíneken olyan szerződést dugnak az orra alá – amit ő persze nem ír alá –, amely alapján félmilliós büntetéssel, valamint a műsora beszüntetésével sújtanák, ha Orbán Viktort meri parodizálni."