Amekkora nagy szakács vagyok, attól nem hiszem rátörne a boldogság. :-) Viszont a spenótomat azt szerette, úgyhogy megpróbálom ismét.
Amúgy meg jövő héttől rendelünk kaját, mint amikor home office-ban volt itthon. Az utazás elmaradt, de a szabadságomat mégis kiveszem, legalább amíg fekvő beteg.
Jesszusom de sajnálom! Hát sajnos ilyen a legjobb emberekkel is előfordulhat. Barcelona meg megvár mindenkit, nem mozdul. Persze az anyagi kárt semmi sem pótolja, na meg az egyelőre elmaradt élményeket sem, de kitartás! Kicsit csúszik a dolog, de bizonyára meglesz. Jobbulást!!!
Pont egy nappal késtük el az ingyenes átbookolást, így viszont negyven-valamennyi ezerbe került volna. Ami még talán meg is érné, de a franc tudja, hogy késő ősszel milyen lesz a covid helyzet. Ráadásul Caipi egyéb elfoglaltságába sem biztos, hogy beleférne. Szóval hagytuk veszni. Persze próbálkoztunk visszatérítéssel, mert van egy olyan lehetőség, hogy halál, vagy súlyos betegség esetében lehet ezzel élni, de szerintük ez nem számít annak. Persze mint betegség nem súlyos, de mint utazást lehetetlenné tevő sérülés szerintem az.
Tabletről tud netezni, de azon meg nem szeret hosszasan írni. Na, majd jövő héttől.
Köszöni szépen, azt üzeni. Ha jövő héten megkapja a járógipszet, akkor már jobb lesz, gondolom, a géphez is ideül majd. Szereztem neki egy járókeretet, de csak annyit mászkál, hogy a mellékhelyiségbe és a fürdőbe kidöcög vele, mert feküdnie kell. A harmadikra is a hátamon hoztam fel, az is egy érdekes mutatvány volt.
Részvétem! Ilyen "rejtett" lépcsőkön én is hatalmasakat tudtam esni egykoron. Mostmár annyira vigyázok, mint egy valódi öregasszony. Sajnálom az utatokat, hiszen annyira készültetek és vágytátok már Barcelonát. Átbookolni nem lehet a repülőt? Ha jól számolom kb. október végén már futni fog a lány és ott még akkor is jó idő van.
Üzenem neki, hogy fekvőgipszben írni azért lehet, szerencsére nem a kezét törte el. :-)
Na szóval, Caipi ügyesen eltörte a lábát, pontosabban a lábfejét, úgyhogy most fekvőgipszben heverészik legnagyobb bánatára.
Az Alza épületéből jött ki éppen, rendezgette a csomagjait, és nem vette észre, hogy ott van egy lépcső. Esett egy nagyot, és bedagadt a bokája. Hívott engem, hogy menjek érte, mert nem bír ráállni, biztos meghúzódott, vagy ficam, vagy ilyesmi. Azt mondta, csak vigyem haza, nem kell a balesetire menni, de amikor nálunk kiszállt a kocsiból, láttam, hogy ez nem tréfa, és hülyeség lenne fölszenvedni a harmadikra, aztán majd le, ha nem javul, úgyhogy mondtam, szálljon vissza, megyünk a Fiumei útra mégiscsak.
Ott aztán kiderült, hogy nem egyszerű húzódás, hanem a lábfejében eltört a szélső csont, (nem tudom hogy hívják). Mondták, hogy ezt be kell gipszelni, ő meg érdeklődött kedvesen, hogy akkor lehet, hogy el kell felejteni a hétfői utazást? A doki majdnem felröhögött, mert hogy miket gondol már, nem hogy utazgatni, de járni sem fog vele, mert fekvőgipsz legalább egy hétig, aztán majd 4-6 hét járógipsz, azután gyógytorna, hogy rendesen tudjon járni.
Szóval az utazás ugrott, a szállodát azt le lehetett mondani, de a két repülőjegyet sajnos buktuk. Mondjuk pont letojom, csak gyógyuljon meg rendben!
Túlvagyok egy lakásfestésen, némi bútorcserén, és részemről ebben az életben már tuti, hogy ilyen kimerítő dolgokba nem vágok bele. Az egyik kiadás vonzza a másikat. Az, hogy 22 napig tartott, úgy éltünk ebben a lakásban, mint a nomádok. Festő gyerek tönkretette a porszívónkat, rengeteget dolgoztunk, és temérdek pénzbe került minden. Ha a covid engedte volna, és az elmúlt 2 évben lehetett volna utazni, akkor itt nem lett volna se festés, se részleges bútorcsere, se idegeskedés, se semmi. Most azért büszkén jelentem, hogy a lakásunknak egész lakásformája kezd lenni:))
Nekem kiváló lenne egy egyágyas szoba, persze a gondolat nélkül, hogy rabja vagyok a szobának, mert ha kimegyek, akkor kilopják a szemem. Tudom hülye naiv vagyok, de szeretném nem feltételezni a kórházi személyzetről, hogy lop.
Nem tudom, mennyire sértene személyiségi jogot, de az egyágyas szobákba kamerát szerelnék fel, vagy ha bent nem is, a szoba bejáratát kívülről lehetne figyelni.
Ezek szerintem ilyen belső dolgok. Látják a tabetet, telefont, családot, aztán olyan félreeső szobába raknak(VIP?), hogy azt igazán senki se láthatja. Nincs ott rajtad kívül senki( indok: a többi kórteremben fekvő betegek vannak)A kórteremnek nincs kulcsa, és mellette 2 db nyilvános WC. Egy jó rablónak minden adott.
A fiamnak volt igaza: Anyu, ezek tárgyak! Ne izgasd magadat!
Szóval nem elég, hogy sikerült egy hetet eltöltenem a Jánosban,( kis oxigén, szteroid és antibiotikum kúrára fogtak) az utolsó napon lekisértem férjem és fiamat a lépcső aljáig a második emeletről. Ezidő alatt( 5 perc) a szobámból ellopták a telefonomat, tabletemet, és a pénzemet. Egyedül voltam a szobában. Hál Isten előző nap hazaküldtem SzPéterrel mindkettőnk hitelkártyáját, ami a táskámban volt.Szóval annyi mindenen mentem megint keresztül, hogy a mai ebéd nagyonis járt:))
Tegnap volt egy röpke látogatásunk a traumatologián, Fiumei út. Várakozáson felül gyorsan mentek a dolgok. Női wc-ben nem lehetett bezárni a fülke ajtaját és papír se volt, de egyébként rend volt.
Tőlünk tegnap három alkalommal is kérték az oltási igazolást, és tegnap regisztrálni is kellett három helyen úgy, ahogy Caipi említette. (salzburgi vár, Werfen és egy étterem terasza) De abba nem kötöttek bele, hogy miféle papírunk van, de most épp nézték, hogy milyen az oltás.
Szóval, a papír kellhet
Hazafelé a határ szabadon járható, de láttuk, hogy kifelé komoly sor állt személyautókból is. Utóbbi nyilván percenként változik.
