Ha a te gyereked viselkedése megváltozna, mert éppen egy nagyon szar, zűrös válás közepében vagytok, akkor te bemennél és kiállnál az osztály elé és elmondanád az összes szülőnek, meg gyereknek, hogy mi a helyzet? Ugye, hogy nem.
A gyerekek ezt totál természetességgel kezelik, hidd el nekem, nekem nincs autista gyerekem, csak autistával egy osztályba járó, és százszor inkább ő, mint a felső tízezer totálisan elkényeztetett, kezelhetetlen gyereke.
Nem nekünk kell azt eldönteni, hogy mi a jó annak a gyereknek. Arra ott vannak a szakemberek, és a szülei, akik nyilvánvalóan eldöntötték, hogy ő alkalmas erre, a dolog működik, nincs gond, akkor meg?
Jártál te már egy normál, átlagos oviban? Láttad már az ottani gyerekfelhozatalt? Hát nem kell autista gyerek ahhoz, hogy örjöngőt lássál. Engem ovis koromban egy "normális" gyerek rúgott meg labdával úgy, hogy kirepültem a hintából háttal.
A gyerekeket, a teljesen egészségeseket is számtalan olyan sokk érheti, amitől megváltozik a viselkedésük, mégsem akarja őket senki sem kipaterolni sehonnan sem.
Van olyan ismerős család, ahol szintén él autista gyerek. Na ő pl. nem integrált iskolába jár, mert nem alkalmas erre.
A baj nem az autizmussal van és nem az integrálással. A baj azzal van, hogy most is az egész világ az elkövetőről beszél, ő van reflektorfényben. Senki nem beszél az áldozatokról, nem az ő fotójukkal van tele a sajtó. Egy olyan embernek, aki - akármilyen okból - depressziós és kirekesztett, sokkal kecsegtetőbb a rettegett rémnek lenni, mint egy szürke kisegérnek, akit arra sem méltatnak, hogy belerúgjanak, hanem egyszerűen átnéznek rajta. Ha a világ nem az Adam fiú nevétől lenne hangos, hanem a meggyilkolt gyerekek és tanárok nevei, képei, történetei folynának a csapból, senki nem gondolná azt, hogy ez egy jó buli. Így viszont a nagyon labilis emberek bizony ezt gondolhatják és innen már csak alkalom kell és eszköz, hogy megtörténjen a tragédia.
Ti is az elkövetőről beszéltek. Miért nem a 6-7 éves gyerekekről, akik nem lesznek ott, hogy egy hét múlva ajándékot bontogassanak a fa alatt? Miért nem a tanárnőről, aki tudta, hogy meg fog halni, ha nem bújik el, mégsem bújt el, inkább a gyerekeket védte?
Ebben azért nincs teljesen igazad ... magam érintettként éltem át azt, amiről dalia írt. Attól még, hogy a szülők tudnak a dologról, még a gyerekek nem feltétlenül értik a dolgokat, és tudják megfelelően értelmezni, kezelni. Én magyam már talán ötödikes voltam, amikor egy egyébként jó környezetből érkező osztálytársnőm kishíján eltörte a merev ujjamat, miközben azt kiabálta, hogy nincs is semmi bajom, csak sajnáltatom itt magam, ha meg mégis, akkor tűnjek innen, mert zavarom őt ...
"innen nézve pont annyi esélye van tömegyilkossá válni egy autistának, mint egy hallássérültnek, romának, elhízottnak vagy akárcsak egy otthon folyamatosan bántalmazott gyerekek."
Tehát azt mondod, hogy egy gyerekre, akire jellemző lehet a spontán kommunikáció és a kölcsönös tárcsas kapcsolatok fogyatékossága, a szándékok megértésének problémája, esetleg valamilyen rugalmatlanság, túlérzékenység bizonyos területen, az együtt gondolkodás képessége és az érzelmek felismerése nem működik úgy, mint másoknál, egy ilyen gyerek ugyanolyan eséllyel kezeli a szekálást, mint egy hallássérült? Ok, lehet, hogy így van, de nekem, tök laikusnak ez úgy hangzik, mintha egy kerekesszékestől várnánk, hogy ugyanúgy vegyen részt a tornaórán, mint a többi gyerek. Persze lehet, hogy nincs igazam, szívesen hallanám erről egy szakértő véleményét.
"Hordjanak egyenesen megkülönböztető jelzést, vagy mégis mit szeretnénk?"
Egyszer próbáld meg ezt mások szemüvegén keresztül nézni. Szerintem az osztálytársakkal és az osztálytársak szüleivel meg kellene ezt az információt osztani. Mint ahogy nálunk az ovis csoportban az első szülőin egy anyuka szót kért, és elmondta, hogy a gyerke erre meg arra allergiás, és ezért van bizonyos hónapokban egyben a taknya-nyála, és ezért tüsszög, nem betegen hordja ilyenkor a gyereket oviba, nem fertőz. A másik meg elmondta, hogy az ő gyereke meg tejallergiás, és ezért hozza neki be külön a mindenféle kaját és italt. Ennyi. Egyikre se tettek megkülönböztető jelzést. Viszont így amikor a kisfiú összetüsszögte az öltözőt, akkor nem kerülgetett a frász, hogy már megint mit viszünk haza, és amikor a gyerekem kérdezte otthon, hogy XY miért ehet mindig sokkal finomabb kaját mint ők, akkor el tudtam neki magyarázni, hogy miért. Azt gondolom, hogy igen, az segítene, ha elmondanák a szülőknek, hogy a gyereknek ez és ez a baja, és ezt és ezt lehet tőle várni, és milyen esetekben hogy lehet neki segíteni. És a szülő se vakarná a fejét, amikor a gyerek otthon megkérdezi, hogy XY miért cirkuszol minden kudarcélménynél és miért mehet előbb haza, és miért mehet ki az óráról, hogy most mit mondjon, mert folyosói pletykákból úgy tudja, hogy autista, de mi van ha nem is, és hülyeséget beszél.
Az utcán, játszóházban, baráti kiránduláson a szülő is ott van, aki ismeri a gyerekét, és ha probléma van, azt kezelni tudja. Ellenben az oviban, osztályban ott hagyja a többi gyerekkel egyedül, rosszabb esetben egy olyan pedagógus felügyeletével, akinek fogalma sincs arról, hogy hogyan is kezeljen egy autista gyereket.
Az én legnagyobbam járt egy évig olyan óvodába, ahová fogyatékosok jártak zömmel. Integrált volt az ovi, de az ún. egészségesek voltak kisebbségben ... nagyon hasznos volt, úgyhogy én azóta is híve vagyok az integrált oktatásnak. Magam enyhe fokban mozgáskorlátozott vagyok, középsős koromtól normál óvodába/iskolába jártam. Igen, meg kellett vívnom a harcaimat, mert 30 éve sem voltak szentek a gyerekek ... de megérte
Na ez az ... A gyerekek egymással szembeni kegyetlen viselkedése bizony gyakorta kiváltó oka az ilyen jellegű bűncselekményeknek ... és ezen elsősorban mi, szülők segíthetünk
Van erre protokoll ... vagy legalábbis lennie kéne ... Egyébként egy autistagyerek rendszeres orvosi ellenőrzés alatt áll. Egyébként meg elég meredek dolog most az autizmusra rászállni ezen ügy kapcsán ... főleg mivel az eleddig elkövetett ilyen jellegű bűncselekmények során bben az egyetlen esetben merült fel, hogy ÁLLÍTÓLAG autista volt az elkövető. Olyan, mintha az összes papot megbélyegeznénk azzal, hogy van köztük néhány, aki nem helyesen vielkedik
az autizmusnak nem tünete az agresszió. autista gyereket nevelek, annyi erőszak van benne mint egy pipacsban kb.
a kirekesztés, a csúfolás, a megaláztatás viszont agressziót eredményezhet.
innen nézve pont annyi esélye van tömegyilkossá válni egy autistának, mint egy hallássérültnek, romának, elhízottnak vagy akárcsak egy otthon folyamatosan bántalmazott gyerekek.
A diagnosztizált autisták orvosi kontroll alatt állnak. Van pszichiátere, pszichológusa, jár terápiára, fejlesztésre. Sokkal jobban szem elött van mint a fent felsorolt vagy nem felsorolt veszélyeztetett csoportba tartozó gyerekek többsége.
Hogy a társadalom milyen széles körével osztom meg, hogy a gyerekem autista folyamatos dilema kérdése. Az osztálytársak szüleivel igen, de a többi szülővel az iskolában már nem? Mi legyen egy játszóházban? Egy aráti kiránduláson? csakúgy az utcán? A boltban? Hordjanak egyenesen megkülönböztető jelzést, vagy mégis mit szeretnénk? Folyamatos lavírozás. Ha elmondom mit mondjak? Autista? Aspergeres? Értik a szót akinek mondom?
Integráció: Én hiszek a szegregált oktatásban, ha lenne rá lehetőség valószínüleg azt választanám, de nem azért, hogy a gyerekemtől megvédjem a társadalmat, hanem mert a gyerekemnek jobb lenne, ha több figyelmet kaphatna. Nagyon kevés ilyen intézmény van az országban, a mi 25 km-es körzetünkben nincs, úgyhogy nincs miről lamentálni.
De azért feltenném a kérdést, hogy hol húzunk meg határokat, mi a normális gyerek definiciója? A fenti csoportokba tartozók mindegyikét szegregáltan kellene oktatni?
"Arről minket természetesen nem tájékoztattak, miért kellene?"
Mert akkor talán nem folyosói pletykák alapján kellene elmagyarázni otthon a gyereknek, hogy az osztálytársa miért viselkedik úgy, ahogy.
"A gyerek érzi, látja, hogy X másképpen viselkedik bizonyos helyzetekben, problémát ebből nem csinált, kedveli azt a kisfiút, itthon meg megbeszéltük a dolgokat."
És szerinted minden osztályban minden gyerek ilyen nevelést kap,hm? Egyik-másik gyereket még egy szellemileg/lelkileg teljesen ép gyereknek is nehéz kezelni, nemhogy egy autistának. Ezért kérdezem, hogy vajon jót teszünk-e egy autista gyerekkel, ha bedobjuk a "normális" gyerekek farkastörvényei közé.
A hallássérült gyerek pedig egészen más eset. A fizikaliag sérült gyerekről a tök laikus gyerekek is, szülők is, pedagógusok is tudják, hogy mi van velük, miben igényelnek segítséget és miben nem. Az egy egyértelmű szituáció. Az autizmus messze nem az. Ismerek egy családot, ahol a kisfiú autista. Valószínűleg integrálható, mert a múltkor felháborodva mesélte, hogy egy óvoda helyhiányra való hivatkozással elutasította a felvételt. Láttam egyszer, amikor dührohamot kapott, és hogy mit csinált az anyjával. Én vele egy csoportba biztos nem engedném a saját gyerekemet. Mert félteném. Egy hallássérülttől miért kellene féltenem?
Mint szülő, én elvárnám, hogy a gyerekemmel egy osztályba/csoportba járó gyerekről elmondják, hogy autista és hogy mire lehet tőle számítani, amikor rossz paszban van. Mert akkor egyrészt talán megnyugodnék, hogy ő nem jelent veszélyt a gyerekemre, másfelől nem a sötétben tapogatóznék, ha megkérdezi, hogy XY miért olyan amilyen.
A hallássérült pedig, ha stabil háttér van mögötte, fejben, lélekben helyre tudja tenni, ha piszkálják. Egy autista is ugyanilyen eséllyel írkózik meg ezzel? (kérdezem)
Na történetesen a lányom osztályába jár egy autista kisfiú, aki történetesen a padszomszédja. És sem nekem, sem neki ebből totálisan semmi gondja nincsen. Nem értem. Miért lenne probléma, hogy az egyik osztálytársa autista?
Arről minket természetesen nem tájékoztattak, miért kellene? (Később derült ki a szüleitől, de én már előtte is majdnem biztosan tudtam, mert elég egyértelmű jeleket mutat)
A gyerek érzi, látja, hogy X másképpen viselkedik bizonyos helyzetekben, problémát ebből nem csinált, kedveli azt a kisfiút, itthon meg megbeszéltük a dolgokat. Én szeretem azt, hogy ez egy ilyen iskola, felette kettővel pl. egy nagyothalló kislány jár, nem beszél tökéletesen, és mindkét fülén ott van a hallókészülák, és a gyerekeknek ez totál természetes. Nem így kellene lennie?
És ez nem azért van így, mert én annyira elfogadó vagyok. Az oviban volt ADHD_s kisfiú, őt nehezebb volt megemészteni, megmondom őszintén, mert rengeteg energiáját, figyelmét lekötötte az óvó néniknek a kordában tartása, talán mert ahhoz túl sokan vannak egy ovis csoportban, hogy ez könnyebben kezelhető legyen, de komoly gond ebből sem lett, és valódi hátrányát ennek sem éreztem sem én, sem a gyerek.
Azt nem tudom, engem most konkrétan ez a téma érdekel. Hogy hogy kell integrálni egy autista gyereket egy osztályba.
Hogy milyen gyakran kell ellenőrizni az állapotát, hogy kinek kell folyamatosan a "szeme előtt legyen", milyen vizsgálat dönti el, és ki állapíthatja meg, hogy egyáltalán alkalmas-e az integrációra.
Ha alkalmas, tájékoztatni kell-e a szülőket arról, hogy a gyerekük osztályába jár egy autista gyerek? El kell-e mondani a gyerekeknek, hogy az egyik osztálytársuk azért viselkedik néha máshogy mint ők, mert autista? (ha nem is konkrétan ezzel a szóval, hanem az ő nyelvükön elmagyarázva) Mi tesz jót az autista gyereknek? Ha a szülők és a gyerekek tisztában vannak az állapotával, vagy ha nincsenek? A pedagógusoknak el kell-e végezniük valamilyen tanfolyamot, hogy tudják, hogy kell kezelni egy autista gyereket, vagy elég, ha improvizálnak?
már a topic nyitása sem a legszerencsésebb dolog. Olyan autista gyerekeket integrálnak, akik almasak az integrációra, szakemebrek mondják ki az "ítéletet", "súlyosabb" esetek csak szegregált rendszerben taníthatóak. Szakemberek, törvényuleg meghatározott időnként felülvizsgálják a dolgot. De, az autista gyerekek folyamatosan "szem előtt" vannak, járnak ilyen-olyan fejlesztésekre, terápiákra.
Kik lesznek a következők? pl. azt tudtad, hogy a nem kezelt ADHD-sok közül kerül ki a bünözők több, mint 50%-a? és tudod, hogy mennyi nem kezelt ADHD-s gyerek van Magyarországon? összesen van kb 70e , becsült szám, s ebből 20e, azaz húszezer kezelt, diagnosztizált.
Szerintem egy enyhén autista gyerek, egy olyan iskolában, ahol ehhez megvannak a szakmai feltételek, berakható egy integrált osztályba nyugodtan ... kölcsönösen jót tesznek egymásnak
„Határozottan állíthatjuk, hogy az autizmus nem vezet gyilkossághoz – mondta megkeresésünkre Prekop Csilla gyógypedagógus, a Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház és Szakambulancia autizmus-munakcsoportjának vezetője. – Az autizmushoz társulhat bármilyen egyéb fejlődési zavar vagy akár betegség az influenzától a pszichiátriai betegségekig. Egy autista is kimerülhet, ő is lehet depressziós, nagyon szerencsétlennek tartom, hogy ezt a szót kapta fel a külföldi média.”
(...)
"A tünetek is változatosak. Az autizmussal általában együtt jár a spontán kommunikáció és a kölcsönös tárcsas kapcsolatok fogyatékossága, a szándékok megértésének problémája. Az együtt gondolkodás képessége és az érzelmek felismerése nem működik úgy, mint másoknál. Az autistákra jellemző lehet valamilyen különös, sajátos érdeklődési kör, esetleg valamilyen rugalmatlanság, túlérzékenység bizonyos területen. A szakirodalom az autizmust olyan fejlődési rendellenességnak írja le, ami a viselkedés megtervezésében, kivitelezésében, illetve a fantázia képességében jelentkezik. Veleszületett rendellenességről van szó, amiről sem a szülő, sem a gyerek nem tehet. Akkor beszélhetünk autizmusról, ha az említett tünetek hároméves kor előtt jelentkeznek."
Addig értem én, hogy az autizmus önmagában nem vezet gyilkossághoz.
A kérdésem az lenne, hogy ha egy autista gyereket, akire a fentiek jellemzők, kiteszünk a "normális" élet farkastörvényeinek, -mert annak is kiteszik ám egy osztályközösségben!- annak biztos, hogy jó lesz a vége?
Az integrált gyerekeket milyen időközönként mérik fel, hogy javult vagy romlott az állapotuk, hogy a tanárok a helyzet magaslatán állnak-e, és hogy a gyerek még mindig integrálható-e?
