Liszt Ferenc 1811. október 22-én született az akkoriban a Magyar Királysághoz tartozó, Sopron vármegyében található Doborján nevű faluban (Ez a falu, Raiding néven ma Ausztria részét képezi). A család neve eredetileg „List” volt, majd a magyarosabb írásmód – „Liszt” – elterjedt a 19. században. Liszt Ferenc nemzetiségét számos életrajzi tanulmány tárgyalja. A család anyanyelve a német volt; maga Ferenc is csak a kései éveiben tanult meg magyarul.Mind az apja, Liszt Ádám, mind az anyja, Lager Mária Anna, német-osztrák eredetű családból származott. A csodagyerek 9 éves korára már nyilvánosan zongorázott Sopronban és Pozsonyban.Fiatalon európai körutakat tett, bemutatkozott Párizsban, Londonban, Svájcban és más városokban, ahol a kor egyik legünnepeltebb zongoristájaként tartották számon.A 1830-as évek végétől Liszt egész Európát bejárta, tanárként és előadóként dolgozott, majd Weimarban karmesteri és zeneszerzői hírnevet szerzett.Bár német anyanyelvű volt, Liszt "magyar hazájúnak" vallotta magát, és egész életében fontos volt számára a magyar kultúra és zene; sok magyar témájú művet is írt."
Kit adtak a németek (cipszerek) Magyarországnak? #10
Márai Sándor világhírű magyar író, költő, újságírót.
Márai (eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik) 1900. április 11-én látta meg a napvilágot, Kassán. Felmenői eredetileg polgári származású cipszerek, szepességi szászok voltak. A cipszer elnevezés történeti értelemben a Szepességben, a középkorban letelepedett – és a reformáció idején túlnyomórészt evangélikussá lett – német lakosságot jelölte (Szepes németül: Zips). A szepesi szászok saját kultúrával, hagyományokkal, nyelvjárással rendelkeztek. A komoly kiváltságokat kapott szepesi szász települések jelentős gazdasági és kulturális fejlődést értek el az évszázadok során. A 19. századra a Szepesség fő exportcikke a „tanult emberfő” lett. A tudományok, a kultúra és a művészetek területén kiemelkedő egyéniségek születtek.Édesapja, dr. nemes Grosschmid Géza (1872–1934) királyi közjegyző volt. Az író így nyilatkozott családjáról: "A Grosschmid család a szász választófejedelem szolgálatában állott, s az állami pénzverdében dolgoztak." Anyai ágon szlovák és magyar felmenői voltak.1918 őszén Budapestre költözött. Tanulmányait az egyetem jogi karán kezdte, majd átiratkozott a bölcsészkarra. A harmincas éveiben pedig már korának legismertebb magyar írói közé tartozott. Számos országban lakott, átélte Trianont és a második világháborút is.A Szabad Nép egy cikkében élete egész munkásságát kártékony irodalomnak minősítette. Utolsó itthon megjelent két kötetét bezúzták. Még időben döntött úgy, hogy elmegy, így kapott útlevelet. 1948-ban pedig végleg elhagyta Magyarországot,de számára Kassa maradt az az „örök város”, amely után mindig is vágyódott, különösen az emigrációban. Márai Sándor a magyarságról alkotott képében egyszerre volt jelen a mélyről jövő szeretet, a végletekig tartó kulturális elköteleződés és a kíméletlen kritika, különösen a 20. századi történelmi sorsfordulók (háború, diktatúrák) tükrében. Műveiben, különösen a naplókban és esszékben, a nemzeti önismeretet, a polgári értékeket és a magányos európai magyarság sorsát vizsgálta. Tragédiákkal teli életének Amerikában, pisztollyal vetett véget 1989. február 21-én. Hamvait a Csendes-óceánba szórták, csakúgy mint korábban feleségéét, Loláét."
"Kit adtak a németek (szászok) Magyarországnak? #11
Gárdonyi Géza legendás író, költőt.
Az író Ziegler Géza néven látta meg a napvilágot a Fejér vármegyei Agárdpusztán, s első ízben tizenhét évesen, 1881. május 5-én az egri Füllentőben megjelent humoreszkjét írta alá Gárdonyi Z. Géza néven. Az 1890-es évektől pedig kizárólagosan ezt tüntette fel művei fejlécén. A névváltoztatása 1897-ben, 34 éves korában történt.Gárdonyi édesapja, a nemeskéri születésű Ziegler Sándor Mihály (1823–1879) szászországi polgári származású, evangélikus felekezetű, évszázadokon át Sopron környékén élt és dolgozott vasművesek – kovácsok, lakatosmesterek – leszármazottja volt. Édesanyja a magyar származású Nagy Terézia volt.A gyermek Ziegler Géza Budán kezdte meg elemi iskolai tanulmányait 1868 végén, majd miután apja 1870. május 1-jén a Borsod vármegyei Sályban, a Laszty-birtokon kapott állást, három osztályt a faluban, az 1873–1874-es tanévet pedig már Hejőcsabán végezte.Gárdonyi ízig-vérig novellista volt, s az évek során kiforrott nagyprózai készségei is a legkiválóbbak közé emelték, ennek ellenére mindvégig a költészetet tartotta az irodalmi műfajok királynéjának.Leghíresebb művei közé tartozik a Láthatatlan ember, az Egri csillagok, az Isten rabjai.Ahogy Juhász Gyula fogalmazta meg Gárdonyi helyét az irodalmi panteonban: „Ő nem utóda senkinek, és őt nem is igen utánozza senki.” Nyitottsággal fordult a legkülönfélébb irodalmi formák és írói csoportosulások felé. Egyedül a 20. századdal születő új nemzedéktől idegenkedett annak dacára is, hogy az újabb irodalmi irányzatok szellemi vezérei elismeréssel szóltak Gárdonyi századforduló utáni művészetéről, s csábították is volna a Nyugat szerzőgárdájába.1922. október 30-án hunyt el Egerben, ahol még életében utcát neveztek el róla."
Fekete Istvánt, az egyik legolvasottabb magyar írót.
Fekete István (1900–1970) a 20. századi magyar irodalom egyik legnagyobb hatású alakja volt: író, költő, aki regényeiben és elbeszéléseiben a természet, az állatvilág és az ember erkölcsi tartása köré építette világát. Olyan művek fűződnek a nevéhez, mint a Tüskevár, a Vuk, a Koppányi aga testamentuma vagy a Zsellérek – generációk nőttek fel a könyvein.Kevesebbet beszélünk róla, de Fekete István családi háttere jól mutatja a történelmi Magyarország sokszínűségét. Apai nagyapja Schwarcz Antal néven született Tevelen, és 1883-ban magyarosította a nevét. Apai nagyanyja szintén német származású, Pincehelyről származó asszony volt. Ez a dunántúli, német–magyar gyökerű paraszti világ mélyen beépült Fekete István gondolkodásába és értékrendjébe.Tanulmányait a Magyaróvári Gazdasági Akadémián végezte, mezőgazdasági mérnökként diplomázott, és hosszú ideig valóban ebben a hivatásban dolgozott. A természet közelsége nem póz volt nála: erdészeteknél, uradalmakban, később minisztériumi háttérintézményekben szerzett tapasztalatokat. Íróként innen hozta azt a hiteles, belülről ismert világot, amelyben az ember nem ura, hanem része a természetnek. Első komolyabb sikereit a két világháború között aratta, amikor regényei és állattörténetei egyre szélesebb közönséget értek el. De a II. világégés alatt is alkotott, ekkor jelent meg a Vuk (1940).A második világháború után azonban az új politikai rendszer kegyvesztetté tette: jobboldalinak bélyegezték, publikálási lehetőségeit korlátozták, anyagi és erkölcsi ellehetetlenítéssel kellett szembenéznie. Ennek ellenére nem hallgatott el: gyermekirodalmi művei – mint a Tüskevár – ebben az időszakban születtek meg, sokszor allegorikusan, rejtetten megfogalmazva az emberi szabadság és tisztesség kérdéseit. Életútja így nemcsak egy nagy író pályája, hanem egy csendes ellenállás története is, amelyben a hit, a munka és a természet iránti alázat végig megmaradt.Élete utolsó éveit visszavonultan, betegségekkel küzdve töltötte. Bár olvasók százezrei szerették, a hivatalos kultúrpolitika továbbra is tartózkodó volt vele szemben, ami lelkileg is megterhelte. Ennek ellenére nem vált keserűvé: naplóiból és késői írásaiból egy olyan ember képe rajzolódik ki, aki megőrizte hitét, erkölcsi szigorát és a természet rendjébe vetett bizalmát."
Különben elkeserítő milyen tudatlan sok ember, a múltkor egy tévéműsorban adta elő egy német önkormányzat tagja hogy a svábokat Mária Terézia telepítette be Magyarországra. Valójában már 1686 után megindult a bevándorlás, a telepítések többségét a földesurak végezték és sokan maguktól jöttek a már kivándorolt rokonok, ismerősök levelei nyomán, akik megírták nekik ha a környéken volt új telepítés vagy a településükön még szabad telek. Az állami telepítések a folyamat végén voltak a 1760-as és 1780-as években, főleg a Temesi bánság területén, persze ők sokkal jobban jártak mint a földesúri telepítéseknél.
Nekem azért meglepő hogy ennyi évvel a második világháború után, amikor már rég lecsengett a 1945-1946 év uszítása, már németek is alig vannak Magyarországon, ilyen gyűlölködő figurák vannak, gondolom családi örökség lehet.
Pesthidegkút szintén egy olyan része a mai Budapestnek, amely egykor önálló település volt, és szinte kizárólag németek lakták. Kurz János Ignác báró 1711-ben Schwarzwaldi, Rajnavidéki és Osztrák telepesekkel népesítette be az üresen álló pusztaságot. A településen elsősorban földműveléssel foglalkoztak, de akadt néhány iparos is. A római katolikus plébániatemplomot 1737-ben építették.Az 1900-as évektől a lakosság száma nagymértékben nőtt. A ma csak "ófalu"-ként hivatkozott falumag mellett külső települések jöttek létre. Erzsébettelep, Hársakalja, Remetekertváros, Széphalom, Szögliget, Várhegy, Máriaremete. Az ugrásszerű népességnövekedés következtében a lakosság összetétele is megváltozott. A statisztika 1900-ban még 88%-os német lakosságot mutat, míg 1930-ban ez az arány már csak 30%. A II. világháború után több mint 1300 hidegkúti svábot telepítettek ki Németországba. Legtöbbjük még ma is ott él családjával együtt."
Mellesleg, ha pusztán a gyakorlati oldalát nézzük, nyilván sokkal hasznosabb a Hochdeutschot (más néven Standarddeutschot) tanulni, mint kihalófélben lévő, már csak a legidősebbek által beszélt vagy a gyakorlatban már teljesen kihalt falusi sváb nyelvjárások tanulásával bíbelődni, amelyeknek többnyire sem sztenderd helyesírása, sem szakképzett tanárai nincsenek.
Persze nagyon érdekesek ezek a nyelvjárások, meg a saját falunké a szívünkhöz is nőtt, de a folyamat sajnos visszafordíthatatlan, ezek már vagy kihaltak vagy hamarosan ki fognak halni. :-(
Egy érdekes kérdést feszeget a Schwabenland Facebook-oldal egyik posztja:
"Nyelvében él a nemzet" ? Nem (csak) abban. Tegnap olvastam egy posztot, melynek szerzője arról beszélt, szerinte csak az "igazi sváb" aki rendszeresen használja a sváb nyelvet. Amellett, hogy szerintem senkinek sincs jogalapja megszabni mitől érezheti valaki magát egy nemzetiséghez tartozónak, (sőt ez a megközelítés nagyon rossz történelmi időket idéz) a fenti kijelentés mélyen szembe is megy a világnézetemmel.Senki se kérdőjelezi meg, hogy a magyarországi "sváb" nyelvváltozat (Mundart) eltűnése egy tragikus jelenség. Ám egyre inkább úgy tűnik, a folyamat legfeljebb lelassítható - de a nyelvvesztés nem visszafordítható. Nagy valószínűséggel az, ahogy nagyszüleink beszéltek hozzánk - sok-sok nyelvtanár és hagyományőrző fáradhatatlan erőfeszítései ellenére egy nap sajnos utoljára lesz hallható Magyarországon. Legutóbbi kutatásaim szerint ma a magukat svábnak vallók kevesebb mint 10%-a (!) beszél folyékonyan és rendszeresen svábul. A fiatalabbak között ez az arány sajnos még alacsonyabb. Ez esetben a sváb nemzetiség ma már csak párezer ember lenne? A mai hivatalos értelemben vett sváb nemzetiség túlnyomó többsége már németül (Hochdeutsch) beszél, és ez nem ma történt, ez egy évtizedek óta tartó - rendszerszintű folyamat.Magyarországon százezres nagyságrendű asszimilált sváb család van, de jól tudjuk, hogy a XX. század viharos időiben sokan eltitkolták, szégyellték identitásukat, így önhibáján kívül nem örökítették tovább a nyelvet. Leszármazottaik nem tehetnek arról, hogy családjuk sorsa máshogy alakult. Ugyanazokat a falvakat, közösségeket építették fel, ugyanahhoz a kulturális közeghez tartoznak, mint azok, akik szerencsésebben jártak.Azok, akik családjuk örökségét utólag megismerve szeretnének csatlakozni a nemzetiséghez rögtön azzal szembesülnek, hogy a belépési küszöb már a német nyelvi elvárással is magasan van, nem beszélve arról, hogy a sváb (dialektus német) nyelv elsajátítására sokaknak még csak esélyük sem volt. A szocializmusban sok helyen egyáltalán nem is volt németoktatás, az orosz volt a kötelező.Így ebbe a falba ütközve, és sok esetben sajnos nem kimondottan támogató attitűddel találkozva el is megy a kedvük az egésztől, s így véglegesen elvesztik érdeklődésüket. Ez pedig egy mély űrt hagyhat az egyénben, a másik oldalon pedig a nemzetiség elkerülhető eltűnéséhez is aktívan hozzájárul.A sváb nemzetiség történetének egyik legnagyobb kincse és hagyatéka a nyelvváltozatunk. De azt állítani, hogy annak ismerete a német nemzetiségi identitás alapfeltétele lenne, mélységesen leegyszerűsíti közös múltunk 300 évét. Pont ezért gondolom, hogy kontraproduktív minden, ami belépési küszöböt szab, ahelyett, hogy ösztönözné a nyelvtanulást. Egy már meglévő identitási alapra könnyebb nyelvtanulási motivációt építeni.Az identitás nem holmi külső mérce, hanem egy belső vállalás, egy pozitív önkép, összetartozás kérdése. Ha valaki német felmenőkkel rendelkezik, és tudatosan vállalja ezt a származást, ápolja a családi emlékezetet, a közös kultúrát, akkor a svábsága nem kevésbé „igazi”, mint annak, aki folyékonyan beszéli a nyelvet."
Hát, ami azt illeti, azért meglehetősen tragikus életút az övé, ti. hogy az élete utolsó hat esztendejét egy zárt pszichiátriai intézetben kellett eltöltenie, ahová ezek szerint elég fiatalon, 42 évesen került.
Most ez a legnagyobb németek ( nagyjából a fele a városnak német származású ) lakta település Magyarországon ( Miután kitelepítették 1945-1948 közt a nagyobb németek lakta településekről a németeket, pl:Budaörs )
