Egy olyan fórumot szeretnék elindítani, ahol a résztvevők önzetlenül és mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, szívesen ajándékozzák el ismerősöknek, közterületre, vagy esetleg teljesen ismeretlen személyeknek is olyan fájukat, bokrukat, virágukat és egyéb növényüket, amelyekre már nincs szükségük. Válhatnak növényeink otthon feleslegessé, megnőhetnek akkorára, hogy már nem tudjuk őket hol tartani, lehet, hogy több van már belőlük a kelleténél, vagy esetleg (mint nálam is), a növények szaporítása közben sokkal több kis magonc, vagy csemete nőtt, mint amennyi a kertünkben elfér.
Szóval szerezzünk örömet másoknak feleslegessé vált növényeinkkel, tegyük szebbé környezetünket, parkjainkat saját nevelésű fáinkkal!
Ingyen elvihető Golgotavirág. Még Bene Laci bácsi hagyatékából vettem, sajna a teleltetést nem bírta, most kezdet kihajtani. Sajnálom kidobni, ha valaki lát benne fantáziát, a Harmickettesek terén (VIII. ker.) átvehető ingyen.
A képen látható Plumeriat elajándékozom, magról neveltem, a leveleken vízcseppek láthatók, nem betegség, egyszer vágtam vissza, hogy elágazzon, de nem akart. I. ker. Széll Kálmán tér környékén lakunk.
Érdről írok az M 7-es mellől. A kertet alakítom át Most ások ki 2 db európai ciprust.Vertikálisak kb 2,5 méter magasak.Meg van egy gránátalma bokor.Nem kicsi.Ő is melléjük kerül.Termőnek vásároltam a Rappaiéktól.Az idén virágzott előszór.Hát nem az.Dísz gránát.Ha kell valakinek,ajándékba vihetők.
Csodaszép ez a lantlevelű. Nem sajnálod elajándékozni? Szívesen fogadnám, de tele vagyok nagy dézsásokkal, már ezeket sem tudom hova tenni, de nagyon tetszik a virágod. Ibi
Ja, bocsánat, már látom, de az előbb próbáltam úgy kattintani, hogy az összes hozzászólását lássam, de az adatlap jött ki. Sajnálom, pedig jól jönne néhány "paraván".
Egy Austrocylindropuntia subulata kaktusz kb.180cm. magas több ágú ingyen elvihető.Akár feldarabolva is elvihető.A növény Balmazújvároson található.Kérésre címet küldök privátba.