Egy olyan fórumot szeretnék elindítani, ahol a résztvevők önzetlenül és mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, szívesen ajándékozzák el ismerősöknek, közterületre, vagy esetleg teljesen ismeretlen személyeknek is olyan fájukat, bokrukat, virágukat és egyéb növényüket, amelyekre már nincs szükségük. Válhatnak növényeink otthon feleslegessé, megnőhetnek akkorára, hogy már nem tudjuk őket hol tartani, lehet, hogy több van már belőlük a kelleténél, vagy esetleg (mint nálam is), a növények szaporítása közben sokkal több kis magonc, vagy csemete nőtt, mint amennyi a kertünkben elfér.
Szóval szerezzünk örömet másoknak feleslegessé vált növényeinkkel, tegyük szebbé környezetünket, parkjainkat saját nevelésű fáinkkal!
Néhány hónapja én is gmail-ra váltottam, mert már betelt a pohár a freemail-es címemnél. Nagyon sokszor lefagyott, nem tudtam elküldeni a megírt levelet, rendszerhibát írt ki, valamint azt, hogy próbálkozzak később. De ha valakinek sürgős levelet kell írnia, azzal nem várhat.
A fajtáját nem ismerem, a Debreceni Nagyerdőben szedtem a makkját és azt ültettem el tavaly ősszel. Mind kikelt, Most arasznyiak több levéllel. Van vagy tíz.
TOVÁBBRA IS SZÍVESEN KÜLDÖK MINDEN ÉRDEKLŐDŐNEK MEGCÍMZETT ÉS FELBÉLYEGZETT, SZABVÁNY MÉRETŰ VÁLASZBORÍTÉKÉRT EGY-KÉT CSIPETNYI CSÁSZÁRFA (PAULOWNIA TOMENTOSA) MAGOT.
A Vaterán vettem, sokáig őriztem az illető nevét, de már nem találom. Két mag érkezett postán, egy kikelt és fejlődik, de nagyon lassan, egy levelet hozott, de gondolom a talajban fejlődik, amit nem látok, nem akarom megbolygatni, majd talán tavasszal.