Egy olyan fórumot szeretnék elindítani, ahol a résztvevők önzetlenül és mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, szívesen ajándékozzák el ismerősöknek, közterületre, vagy esetleg teljesen ismeretlen személyeknek is olyan fájukat, bokrukat, virágukat és egyéb növényüket, amelyekre már nincs szükségük. Válhatnak növényeink otthon feleslegessé, megnőhetnek akkorára, hogy már nem tudjuk őket hol tartani, lehet, hogy több van már belőlük a kelleténél, vagy esetleg (mint nálam is), a növények szaporítása közben sokkal több kis magonc, vagy csemete nőtt, mint amennyi a kertünkben elfér.
Szóval szerezzünk örömet másoknak feleslegessé vált növényeinkkel, tegyük szebbé környezetünket, parkjainkat saját nevelésű fáinkkal!
A Vaterán vettem, sokáig őriztem az illető nevét, de már nem találom. Két mag érkezett postán, egy kikelt és fejlődik, de nagyon lassan, egy levelet hozott, de gondolom a talajban fejlődik, amit nem látok, nem akarom megbolygatni, majd talán tavasszal.
Ma elvitték a ginkgo biloba fámat, jó helyre került, aminek külön örülök.
Négy növényem volt, amiket palántáról, ill. magról neveltem, nagyra nőttek, nem tudtam jó helyet biztosítani számukra, így szívesen elajándékoztam őket: sárga virágú leander, babér, ginkgo biloba és ernyős akácia.
Továbbra is gyűjtöm a növényeket, de csak a kicsi növésüeket, Adenium palántáim vannak, az elmúlt nyáron vetettem el a magokat, 12-ből 11 még jól érzi magát, egy Elefántláb mag és egy Plumeria mag is kikelt és fejlődnek, de tudom, hogy ezek nagyon rizikós növények, de megpróbálom életben tartani őket. Kisérletezem még húsevővel is /kürtvirág/. Kertünk nincsen, csak nagy erkély.
Köszönöm az érdeklődéseteket, további kellemes napot
Azért lehet, hogy egyszer ellátogatok hozzád, ha újabb különleges növényed kerül nagykorúságra és helyszűkére. Bár már nálem is egyre kisebb a szabad hely. De szívesen megnézném a kertedet.
Örülök neki, reméljük jó gazdára talált. Azt hiszem többünket érdekelne majd a növény további sorsa és növekedése, esetleg a lelki élete is. :) Jó lenne majd képeken is viszont látni.
Éveken keresztül gyűjtöttem a magokat, palántákat, mindent ki akartam próbálni és látni a fejlődését. Most már sok növényem van, nem elég nézegetni őket, gondozni is kell, az sem lenne baj, csak a nagyra nőtt növények teleltetésvel van gondom és néhánynak nyáron sem találok már megfelelő helyet
Bocsánat, hogy a pénztárcádban turkálok! A biokertész tanfolyamon szóba kerültek a gyógynövények is. Azt tanácsolták, hogyha nem tudunk magunknak termeszteni/gyűjteni, akkor csakis bio minősitésüt vegyünk. (Minimálisan drágább!) Ugyanis a gyógynövény termesztés során nagyon durva kemikáliákat alkalmaznak.
én is azt olvastam, hogy a zsiráfok szeretik, nem értem, hogyan eszik meg, mert hosszú, fehér tövisei vannak. Nagyon szeretném, ha találnék egy gazdát neki, de ha nem, marad nálam, de sajnos itt nem tud kedvére és formára fejlődni.
Megnéztem a neten a képét, ez valószínűleg az a fa lehet, amit a zsiráfok legelnek Afrikában. Tele vagy különleges növényekkel. Ha nagyobb kertem lenne, elvinném. De a maradék helyeket gyömölcsfáknak tartogatom. Ősszel és tavasszal sok magonc és oltvány vár már nálam átültetésre.
Én kivirágú füzike teát főzök a férjemnek és a Herbáriában veszem, termeszteni, hely hiány miatt, nem tudnám, és nem tudnám a friss növény mennyiségét megállapítani, mennyi lenne egy adag.
remélem, ezen a héten eldönti az illető, aki korábban kérte a fámat, hogy kéri, vagy sem, döntését megírom. Szegénykém nagyon szeretne tágasabb helyen terpeszkedni.
Nálam viszonylag kevés a hely, ezért vigyed csak nyugodtan. Azért akartam elvinni, hogy nehogy problémát jelentsen továbbra is a gazdájának. Azt hiszem nálad jobb környezetben lesz.
A segítségeteket szeretném kérni. A férjemnek évek óta jóindulatú prosztatamegnagyobbodása van. Szedett rá gyógyszert meg tökmagolajkapszulát is, de semmi sem javult tőlük. Most már urológushoz sem akar elmenni. Pedig nap, mint nap sokat szenved a panaszoktól, éjszaka többször is ki kell mennie, néha alig éri el a WC-t...
Szeretném megkérdezni, hogy valaki tudna-e adni Kisvirágú füzike szaporítóanyagot?
Nem vagyok jártas annyira a gyógynövények termesztésében, nálunk csak csalán, menta és citromfű van a kertben. Elsősorban gyökeres tövekre gondoltam, esetleg magra.
Lehet kapni ilyen teát, majd veszek, de kiegészítésképp szeretnék valamennyi friss növényt is, mert az nyilván hatásosabb, mint a szárított. Mezei zsurló és Kamilla tövek/szaporítóanyag szintén érdekelne.
Cserébe természetesen küldök másfajta növényt vagy magot, van sok mindenem.
Én ajánlottam fel, hogy ősszel elviszem, ha addig nem nem kell senkinek, mert különleges fának tartom. De ha úgy gondolod, hogy nálad jó helyen lenne, akkor vigyed nyugodtan. Azért szívesen olvasnám majd később, hogy mlyen fává cseperedett és hogy jól érzi-e magát az új környezetben.