Kedves Mindenki! Kiborít, Hogy nyakra-főre lopnak itt. Ez egy katolikus világ És intézmény, nahát-nahát! Szép új divat! A folyosón Nem figyelek, ki hol oson, S hopp! A tárcámnak lába kel. Persze nem a pénz érdekel, Hanem benne a sok irat, Lejárhatom a lábamat, Míg forgalmim, könyvtárjegyem, Jogsim mind beszerezhetem. Neked meg nem jók semmire, Hozd már vissza, figyelj ide! Add le, bármelyik ruhatár, Büfé rendelkezésre áll, Hogy ki vagy, ki nem nyomozom, Tiéd a pénz, nem egy vagyon, De belőle karácsonyig Minden ebéded kitelik. Vendégem vagy! Nem éri meg? Csak add vissza személyimet!
2.
Hová tűntek az életek, Évek, névjegyek, védjegyek? Régi érmeket, érveket Hogyhogy mai hamu temet? Hogyhogy minden ház Pompeji, Benn élő testek szobrai Helyén ellopott gesztusok, Toll-sűrű tér, galambpiszok, Sódert, kását milyen lapát Szór fény helyett, nahát-nahát, Ez egy katolikus világ, Ki lopott el minden imát, Kampóvá hajlott nagymamát, A múlt tavaszi meggy szagát, Mely még a fába rejtve élt, Ki lopta el a szenvedélyt? Ki lopta el a haragot, Tehetetlenség marad ott, A horgolást, a nippeket, Lóversenyről a tippeket, A lobogtatott papirost, Pirosnál átkelni tilost, Az izmot, amely csupa rost, A bakról őszes fuvarost? Ki lopta el a színeket, Villamos alól síneket, Autó alól aszfalt tavát, Az aszfaltról a Zastavát, Aszfalt alól a csöveket, Pincéből alvó löveget? Mélységesen felháborít, Kérem, az, ami itt folyik, De nem haragszom, vigye csak, Itt a zsebemből a bicsak, Óra karomról: ennyi csak, Csaklizza el monoklimat, Nem kérem vissza a zakóm, Szűkebbre már nem szabatom, Nem kell az ezüst óralánc, Se népi tánc, se asszonánc, És elvihet minden rimet: Adja vissza személyemet!
Nagy az idegen Föld, Sokasul az útja, Tegnap csatatér volt S ma puszta a Puszta: Éhes magyaroknak Nem futja a kedvük, Míg az igazukat Tán kiverekedjük.
Verekedés közben, Hajh, ürül a korcsma, Menekül az inség Szökve, bukdácsolva. Bécsben a korcsmáros Tán még nem is sejti, Vagy ha tán sejti is, Könnyen elfelejti.
Éles a hajósíp, Hallja baj-tetőzve Zselénszky gulyása, Tisza urak csősze. Hivogatja a síp, Nyomor eldobolja: Úgy elfogy a magyar, Mintha nem lett volna.
Elmegy a kútágas, Marad csak a kútja, Meg híres Werbőczi Úri pereputtya. Árvult kastély gondját Kóbor kutya őrzi, Hivasd a törvénybe, Ha tudod, Werbőczi.
Mert ha valami szegény elnyomott lenne, akiből kiszakadnak a keservek, akkor még talán megértené az ember. Na, de olyasvalaki, akit díjakkal borítanak el (gondolom pénzmag is volt némelyikhez), aki jó egyetemen oktat, aki lapokat szerkesztget, aki köteteket publikál és így tovább, az lehetőleg fogja szerényebbre magát, mert amit el lehet nézni egy sanyarú helyzetben író József Attilának, azt nem lehet elnézni egy kényelmesből megmondóemberként fungáló irodalmárnak.
Obama pedig 6 nap alatt olyan teljesítményt nyújtott, hogy megérdemelte a Nobel díjat, igazából előbb meg kellett volna kapnia, de hát ez a fránya bizottság nem volt képes azonnal összeülni és neki itélni megválasztása után 5 perccel.
Hazánkban, fiúk, nem szabad csalódni, mert olyan az, mint az édesanyánk. Ugyanazt főzi folyton, s hajtogatja: hogy ezt szeretjük. „Egyél még, fiam!” Konyhájában ütött-kopott edények, ami meg új, az tőlünk idegen. Falán a régi esküvői képük, „Ugye szép asszony voltam?” – kérdezi. Sosem volt szép. De ne vegyétek észre. Menjetek el szépen, ne szóljatok. A cipőnket nézhetjük nagy zavarban, hogy csúnya asszony az édesanyánk. S ha fényévnyire van már a szobája, a távolságon hüledezni kár: a lába közül bújtatok elő, s a szaga végig ott lesz rajtatok.
mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki legeljen penneágyon rozmaringos mellfilét, ki pecázza kukából a halolajos kiflijét,
ki rágja a Cafe Picard mascarponés pitéjét, ki mossa a Szentiványi nagyságosék bidéjét, kinek kelljen éjjel-nappal folyton-folyvást igyekezni, kit lehessen kapásból és szemtől szembe letegezni, ki ne jusson ötről hatra, kinek fussa futópadra, Pulára meg Balira, kit vegyenek palira,
kinek legyen hobbija a népi magyar hagyomány, kinek jusson másfél bála angolpólya-adomány, kinek bocskor, rámás csizma, cifra mente, kacagány, kinek jusson, mér' is jutna, szar se jusson, ha cigány,
na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki rakja ki carrarai márvánnyal a klotyóját, kinek pakoltassák ki a pénztárnál a motyóját,
ki zúzzon ki Rómába, hogy láthassa a piétát, ki nyomassa ezerrel a déligyümölcs-diétát, ki merengjen el egy régi, feudális szokáson, kit érjenek állítólag kisebb bolti lopáson,
kinek legyen ad absurdum reklamálni mersze, ki merjen a jogaiért kiállni, na persze, kinek legyen dilije a kuszkusz meg a falafel, ki próbálja nem feladni, végül mégis adja fel,
na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki költözzön proli szagtól fuldokolva Budára, ki költse egy komplett pesti panel árát dudára,
ki ápolja klinikán az egészséges körmét, ki válasszon rövid utat, ki pedig a görbét, ki lásson a Hun West Travel irodával világot, ki álmodjon zöld fű közé piros, fehér virágot,
ki ültessen minden kerti törpe mellé tuját is, ki adja az ártatlant, de hogyha kell, a buját is, ki rendeljen ülőbútort magának a neten, kik lakjanak egyetlenegy félszobába' heten,
na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki utazzon még a világ végére is kocsival, ki tudjon le minden bajt egy odavetett bocsival,
ki vegye a nyakába egy papucsér' a plázát, kinek vigye el a bank a vakolatlan házát, kinek legyen párnája a hugyos-sáros aszfalt, ki foglaljon négy személyre, ablak mellé asztalt,
kinek legyen jelszava a részvét és a szeretet, kinek kelljen beszerezni tüdőszűrő-leletet, ki kerüljön révületbe Csaba testvér szent szavától, ki keljen ki magából egy utastársa testszagától,
na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki járkáljon házastársi javallatra botoxra, kit vigyenek akarata ellenére detoxra,
kinek kelljen másnap délig étlen-szomjan kibírni, kit lenne szép most azonnal puszta kézzel kinyírni, kinek hozzon télapócska sárgarézzel teli zsákot, ki hordja ki lábon hol a tüdőgyuszit, hol a rákot,
kinek legyen igénye a könyvre meg a mozira, ki próbáljon belógni egy kulturáltabb slozira, kinek kelljen nap mint nap a Vágóhídig bliccelni, kinek legyen - láthatólag - kedve most is viccelni,
na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, kinek legyen névre szóló szekrénye a Gelázsban, ki aludjon álmában egy jó kis fűtött garázsban,
ki nevezze komenista fertőnek a Dagályt, kinek sértsen már a puszta létezése szabályt, ki akarja hóban-fagyban kivárni a sorát, kinek kelljen tele szájjal dicsérni a borát,
ki hurcolja fel-alá az interspáros batyuját, ki átkozza el a saját sose látott anyuját, ki feküdjön hol itt, hol ott, mint a kilőtt állat, ki rándítson haladtában szemlesütve vállat,
na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki csinálja új kecóját trendire és takarosra, ki próbáljon mindenáron bejutni a fapadosra,
ki locsoljon François Voyer konyakot a kivire, ki gondoljon tehetetlen haraggal a gyivire, ki tegye le egyik percről másikra a piát, ki próbálja kivenni a lelencből a fiát,
ki lomizzon kisbiciklit, dínókat meg törpöket, ki ugassa le az undok, játszótéri kölköket, ki lássa a sajátját a más ölében csicsikálni, ki próbálja magát minden karácsonykor kicsinálni,
na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, kinek legyen tiszta sor, hogy haladás vagy haza, kinek legyen úgy, hogy többé ne mehessen haza,
kit várjon a boldogság kék tengerén egy bárka, kit viszont a vácrátóti köztemető árka, kinek jusson éppen elég hely az isten tenyerén, Budafokon, Budaligeten és Mátra-terenyén, Békésbe' és Hevesbe', s ki menjen a levesbe.
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el. Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton, s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom. Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály, annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát, de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát, az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket, míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg, erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat, a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat, s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem, az bakterház s a bakter előtte áll s üzen, piros zászló kezében, körötte sok gyerek, s a gyárak udvarában komondor hempereg; és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, a csókok íze számban hol méz, hol áfonya, s az iskolába menvén, a járda peremén, hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én, ím itt e kő, de föntről e kő se látható, nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható. Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép, de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, és csecsszopók, akikben megnő az értelem, világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva, míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja, s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek. Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
Orbán Ottó : A dán királyi főszámvevő jelentése a Fortinbras & Fortinbras cég átvilágításáról
az a legleverőbb hogy lehetett volna belőlük akár egy jó kezdőcsapat is jó időben született újszülöttek egy új történet első mondatai a tiszta lap amelyen nem dereng föl a diktatúra vízjele nem lettek sem azok sem ezek rókafiak nyomakodtak elő a rókalyukakból rókaagyakba való eszmékkel hogy a történelmet gólra játsszák a vesztest pedig a legjobb sárba taposni akkor legalább nem sokat pofázik rendőrállamban nőttek föl szabadságnak azt gondolták hogy mától fogva a rendőr nekik tiszteleg a népről meg azt hogy vasreszelék melyet egy mágnesvassal állíthatnak át a megkövetelt irányba a fiatalság mindig a menny küldötte kivéve azt amikor nem kivéve azt amikor az ördög megvakítja hogy ne lásson mást a folyó vizében csak önnön tükörképét mint a magába szerelmes Narcissus Dánia dán föld mindig is az volt mindig is az lesz az államgép rohad valami bűzlik valami elveszett a vissza nem térő esély polcról lopott koronát olcsón megszámítunk a szellem páncélja új a módszer a régi ahogy a végkifejlet is szerteszét a színen hullák számolatlanul gyümölcshéj kutyaszar megégett könyvlapok
Micsoda szánalmas dolog így élni. Hazátlanul mindenben a fekáliát keresve. Persze vannak egyedek akik csak ebben a barna közegben érzik magukat otthon. Kérdés miért nem mennek oda élni ?
A különbség az, hogy Mairead Corrigan Maguire részt vett a törökök blokádtörési kísérletében, majd miután kiutasították, újra megpróbált belépni izraeli területre.
Érdekes, hogy mennyire megkedvelte a hazai szélsőjobboldal Grasst, miután kiderült, hogy fiatalkorában önkéntesen jelentkezett a Waffen-SS-be, illetve amióta megírta a Was gesagt werden muss c. versét.
Azt persze nem tudják róla, hogy Nyugat-Németországban a hatvanas években a helyi neonácik legnagyobb ellensége volt, még álnév alatt be is épült ilyen szervezetekbe, hogy leleplezhesse őket.
Tudjuk. Ezek a fránya svédek nem annak adták a Nobel-díjat, aki megérdemelte volna. Illetve ugye majdnem megkapta Tormay Cécile, de mégsem, mert meghalt.
