Ezentúl kormányrendelet szabályozza, ha az utasok nem férnek fel a szolgáltató szerződés és menetrend szerint kiállított autóbuszára, kik szállhatnak fel először, és kik maradhatnak a megállóban. Az országos járatok esetében például a tömegből először az előre megváltott és a járatra érvényesített jeggyel, helyjeggyel rendelkezőket kell felengedni. Utánuk „a nagyobb távolságra” utazók kapaszkodhatnak fel a lépcsőn, majd a sorban őket a fogyatékkal élők és a csökkent mozgásképességűek követhetik. És ha még van hely, buszra szállhatnak a kisgyermekesek, majd a bérletesek.
Végre rend lesz 1/2 Ázsiában.
Ha nem élték volna túl, akkor most nem tolongnának a busz előtt:) Világosan írtam:) Csupán reagáltam a rosszindulatú, megint a kormányt sztató topiccímre!:)
Azért az mégis jobb lenne, ha inkább azt szervezné a kormány, ha már személyesen akar forgalmistáskodni, hogy legyen elég jármű, ami szállítja az utasokat. Vag ha nincs, akkor hirdessen szükségállapotot és akkor beleszólhat abba, hogy ki utazhat.
Távolsági buszokra vonatkozik ... ilyen pl. az is, amelyik Biatorbágyról jön vagy Székesfehérvárról. Van fogalmad, meddig lesz munkája annak az ingázónak, aki esetleg a gyereket is ide hozza oviba, plusz még bérletes is (mert úgy olcsóbb)?
Itt nem arról van szó, hogy maga az a vállalat, aki szállítja az utasokat, csinál valami saját szabályzatot – az teljesen természetes. Itt arról van szó, hogy kormányrendeletet csinálnak ilyenből. A következő lépés az lesz, hogy a zöldséges milyen sorrendben válogassa nekem a barackot?
Lehet, hogy némelyikőtök még fiatal ahhoz, hogy tudja, de volt itt egy korábbi rezsim, amelyet, sok más ok között, azért zavartunk el egy rendszerváltásnak nevezett folyamat során, mert túlságosan rátelepedett adminisztratív intézkezéseivel a társadalomra.
A Volánbusznál most is van elszállítási sorrend (rendelet szerint) a távolsági (helyközi) forgalomban, ha nem mindenki fér fel a buszra. Először azok szállhatnak fel, akik a járatra helyüket előzetesen biztosították. Aztán következnek, akik az utazáshoz szükséges igazolvánnyal (bérlettel) vagy előre váltott jeggyel rendelkeznek. S végül a nagyobb távolságra utazókat veszik fel. Most is az a szabály, hogy az azonos elbírálás alá eső utasok között a jelentkezés sorrendje dönt.
A kisgyermekkel utazók, vakok, terhes anyák, mozgássérültek részére viszont elsőbbséget biztosítanak (a járműre fel- és leszállást megkönnyítő berendezés megléte most nem fetétel). A menetjegy megváltása vagy más utazási igazolvány nélkül is díjtalan utazásra jogosultakat utazási igazolvánnyal rendelkezőknek tekintik.
(tegnap vmelyik blogon már azt falvédőzték, hogy de mi lesz a cigányokkal, miért nincsenek külön megemlítve... Gondolom, itt a "jegy nélkül utazók" csoportjára volt kíváncsi a blogger... :-DDD )
Ez így nem igazságos! Mindenkinek el kellene mondania, hogy miért megy oda, ahová, és egy bizottság döntene róla, kinek fontosabb-sürgősebb a dolga! Mert mi van, ha bérletes vagyok, mennék dolgozni és kirúgnak, ha nem érek be időben de igen ám, a nyugdíjasok megtudták, hogy a Tescóban most 10 Ft-al olcsóbb a krumpli kilója és nem férek fel tőlük a buszra? Nekik idejük tenger, a busz ingyen van, nem ráérnek a későbbivel menni?!
Arra a távolságra alkalmanként 2 buszjegy is elég lenne ... nem ártana, ha a honatyák tisztában lennének a tömegközlekedés mibenlétével ...
Oslóban a 90-es években a pénzügyminiszter minden nap bringával járt, a szolgálati autója a minisztériumnál állt ... lehet, hogy azért, mert kizárólag azt fizették neki, ha munkaügyben közlekedett vele ...
Ugyanez volt a helyzet az ottani dékánunkkal is ...
Azért jogos a nagytávolságra utazok előnye...mert ugye azok a járatok mennek ritkábban és baromi gáz, ha valaki ott reked az ország másik felén...
pár éve vasutas sztrájk idején karácsonyra jött volna haza a lányom, vagy 23.-a vagy 24.-e volt, hideg, mint decemberben szokás ugye...Anna kiment a buszhoz, amire ugye nem fért fel, mert az időseket előre engedték, függetlenül attól, hogy milyen messzire mennek......volt vagy 2 járat ide...megvárta a következöt...és arra se engedték rá, mert dulakodtak a kb 20-30 km-re sietők, mikor ő 200 km-re lakik...még a kolesza is zárva karácsony éjjel...Sírva hivott, hogy fáradt, hogy éhes és fázik és nem tudja mit csináljon...pedig nem egy rinyálos tipus...Ugy tudott hazajönni, hogy közben én navigáltam, hogy most melyik városba menjen, mert onnét megy még járat a következőbe és onnét majd egy másikkal a következöbe és igy tán estig ideér....
nem fért rá 2 járatra az a fiatal, akinek a célállomásra a legtávolabbi pontra, az az 200 km-re volt jegye, miközben simán felszáltak tucatjával olyanok, akiknek bőven lett volna lehetöségük más busszal oda menni ahová akartak, mert egy lüke 20 éves sincs egyetemista nem tolakszik, lökdösödik...S igazából nem is azért sírt, hogy lemaradt, hanem amilyen gonosz modon egyszerüen ellökték a kedves utastársak, gyakorlatilag letaposták, átléptek rajta...s üvöltözve egymással tolakodott a dísze társaság moit sem gondolva arra a néhány szerencsétlen kölökre, aki csak haza akart érni karácsonyra a távoli otthonába...
Még 2-3 ilyen okos szabályozás és nem lesz az országban olyan ember aki ne köpne,
ha a fidesz nevét hallja.
Itt valami nagyon nagy baj van!
Miért kellett ezt szabályozni?
És ha már kellett, mert ezeknek a vállalatoknak az élén olyan új fideszes vezetők vannak akik maguktól nem tudják, mit kell tenni, ha az utazni vágyók nem férnek fel a buszra, akkor teljesen ésszerűen nem lehett úgy, hogy menjen még egy busz?
Remélem rövidesen azt is szabályozzák mikor lehet mosni és mikor vasalni.