De az elméleted nem állja meg a helyét, mert azért lettek rosszak 94/95-től mert már jószerivel egy sztár se maradt nem azért mert túl sok volt belőle. Kb úgy verték meg, mint idén a Real a Bayernt 4:0-ra. Egyiknek minden bejött a másiknak semmi. Itt is a Bayern volt az esélyes ott meg a Barca. Nem véletlenül. Illetve mert Cruyff szétzavarta őket, szval neki igaza van ő nem tud ennyi sztárral együtt dolgozni. De a hiba elsősorban benne volt, nem türte el h másnak is akkora hatalmas egója legyen, mint neki. :D
A Milannal ugyanez: Van Basten 93-tól már pályára se tudott lépni 27 évesen, Rijkaard kiöregedett, Gullit meg szintén összebalhézott, és ment a Samphoz kölcsönbe. De még azért igy is összehoztak két Bl-döntőt. :)
A Realban szintén nem a sok sztárral volt a baj, hanem az elhibázott koncepcióval. Védekezni képes középpályások eladása. Beckham melózott középen azért ez sok mindent elmond. :)
Ja és Gullit a 94-es vb-t is állitolag Cruyff miatt mondta le, aki nem volt jóban Advocaat-tal, és meggyözte a legnagyobb sztárt, h mondja le a szereplést. Cruyffnál nagyobb egoista farok nem igen van a világ futballjában. Hozzá képest Pelé és Maradona kispályás megmondóemberek. Pedig ők is sokkal több kárt okoznak hazájuk labdarúgásának, ha kinyitják a szájukat.
Lentini korábban is túlhype-olt valaki volt, aki emlékezem szerint annyira irreális összegért szerződött a Milanba, amit már akkor is furcsállott mindenki.
De igaz, hiszen Romário szerződtetésekor már tudni lehetett a létszámproblémát.
Amúgy mindig röhögök rajta, ha egyetlen játékos hiányzására kenik a súlyos vereséget. A Barca nem egyszerűen kikapott a '94-es BL-döntőben, hanem körülbelül úgy lett porig alázva, ahogy a mostani Vb-n a spanyolok Hollandia ellen.
Lentininek életveszélyes autóbalesete volt egy évvel a Milanhoz szerződése után, az első éve jó volt, aztán már árnyéka volt önmagának. Most akkor jók voltak a délszávok vagy rosszak ? :D
Őket inkább már a hollandok helyére hozták nem melléjük.
Az a csapat bajnok lett, és BL-döntős, és pont az volt a probléma h a három légiós szabály miatt Koeman, Romario, Laudrup, Stoicskov nem játszhattak
soha egyszerre. A Bl-döntőben a csapat esze Laudrup maradt ki, vele minden más lehetett volna. A következő szezonban Laudrup már a Realban játszott, Romariot fél év után hazazavarták a fegyelmezetlenségei és mert nem jött ki Cruyffal . Sztoicskov a következő szezontól sose volt már a régi. A Laudrup helyére vett Hagi meg a Real után a Barcaban is megbukott. Szval ez igy pont nem igaz amit irsz.
Cruyffnak igaza van. Semmi értelme annak, ha egy klub egy csapatba terel egy csomó alfahímet. A kilencvenes évek elején például hatalmas hype-ja volt annak, hogy Laudrup és Sztoicskov után Romário is a Barcelonába igazol. Aztán mi lett a vége? Volt egy viszonylag jó évük együtt, és konyec (már amennyiben jó év az, ha egy csapat szénné égeti magát a BL-döntőben).
Hasonlóan nagyot bukott a Milan, amikor a Gullit, Van Basten és Rijkaard mellé még Papint, Lentinit, Szavicsevicset és Bobant is megvette. A hollandok távozásával ugyan a két délszláv remekül teljesített, de az első két játékos milánói teljesítménye közröhejbe fulladt.
A 2000 utáni Real Madridról csak azért nem írok, mert az egy állatorvosi ló (és ha most C. Ronaldo, Di Maria, Isco, Modric, Xabi Alonso, Khedira, Benzema és Bale mellé még Kroos és Rodriguez is jön, akkor újra az lesz).
Neymar, Messi és Suarez legfeljebb akkor állhatna össze egy trióba, ha egy Van Gaal kaliberű edző állna mögöttük, és nem lenne semmi súrlódás a gázsik miatt. Ezt az Enrique gyereket meg fogják enni.
becsülendő, hogy nem azt tartja a legnagyobb célnak, hogy ő ilyen meg olyan "kitüntetéseket" kapjon, hanem, hogy az egész csapat győzzön, sikeres legyen! Szerintem, ez nem bunkóság, lehet, hogy egy kicsit nyers, de, igazi csapat szellem
Igazságtalanabb lett volna ,ha Messzi Leó és Mária Angyala megnyeri a többieknek az aranyat.
Miért fáj egyeseknek Németország győzelme?Mégha a magyarokat verték volna el,de ugye erről szó sincs.
Müllerhez visszatérve:elegük van a reporterek hülye kérdéseikből,pláne a piszkálódásokból,ezért próbálta félig viccesen félig frappánsan lezárni az aranycipő témát.
Nem, a mostani szabályok szerint ez sárga lap, és szabadrúgás a csatár javára. (Régen nem így volt, valaha ez szabályos megmozdulás lett volna a védő részéről).
Amúgy ha a védő becsúszik, miközben a csatár vezeti a labdát, nagy lendülettel érkezik oldalról, a védőtől csatártól távolabbi lábának cipője hegyével eltolja a labdát, két századmásodperccel később már sodorja el ugyanazzal a lábbal a csatár labdás lábát, majd egy tizedmásodperc múlva a hátsó lábával elsöpri a picsába a csatár támaszkodó lábát, az szabályos? Előbb ugye a labda, aztán mindkét láb repül a gecibe.
Amúgy ha a védő becsúszik, miközben a csatár vezeti a labdát, nagy lendülettel érkezik oldalról, a védőtől távolabbi lábának cipője hegyével eltolja a labdát, két századmásodperccel később már sodorja el ugyanazzal a lábbal a csatár labdás lábát, majd egy tizedmásodperc múlva a hátsó lábával elsöpri a picsába a csatár támaszkodó lábát, az szabályos? Előbb ugye a labda, aztán mindkét láb repül a gecibe.
Persze, nagy ütközés volt, komoly sérülés is lehetett volna (de ez benne van). Viszont utána Higany felállt, kommunikált, majd amikor látta, hogy nem kapott ítélet, már feküdt is vissza :)
Írtam egy hosszút, de ez a szar kitörölte. A lènyege az volt, hogy biztos vagyok benne, Higuain nem szimultán, brutàlis ütközés volt. Neuernek meg orvoshoz kellene mennie azonnal, ha nem làtta Higuaint, meg gondolom csak testmozgàsból, melegítèsből húzta fel a làbàt Higuain àllkapcsàhoz. Szerintem benne volt, hogy az első 20 percben az argentínok aprítottàk őket, ès ezzel egy keveset törlesztett. De a tèvedès lehetősège bennem is megvan, viszont talàn túltàrgyaltuk a dolgot.
Cruyff kiosztotta Suárezt2014-07-17 09:17:00Barcelona – Nem kímélte a Barcelona focicsapatának leendő és jelenlegi sztárját Johan Cruyff (67), a katalán klub egykori játékosa és vezetőedzője. Cruyff kritikával illette a Barcelona átigazolási politikáját.HirdetésCruyff MTI
A holland focilegenda szerint a július 11-én szerződtetett Uruguay-i válogatott Luis Suárez (27) érkezésével a csapat építése helyett az egyéni sikereket helyezi előtérbe a Barca, ráadásul nem is illik a csapat rendszerébe. – Nem látom, hogyan folytathatná azt a játékstílust a Barca, ami híressé tette az elmúlt években, azok után, hogy Messi, Neymar és Suárez is ott lesz a csapatban – nyilatkozta az As című lapnak Cruyff. – Mind a hárman egyénieskedők. Suárez szerződtetésével azt mutatja a klub, hogy az egyéni zsenialitást előrébb helyezi a csapaténál.
A holland szerint azonban mégsem a négy hónapos eltiltását (a brazíliai világbajnokságon megharapta az olasz Giorgio Chiellinit) töltő csatár a Barcelona legnagyobb problémája, hanem a brazil támadó, Neymar (2
Johan Cruyff szerint Suárez szerződtetésével azt mutatja a klub, hogy az egyéni zsenialitást előrébb helyezi a csapaténál Fotó: Reuters
Kiváló játékos, de nem szerződtethetsz úgy egy fiatalt, hogy azonnal többet keressen azoknál, mint akik már mindent megnyertek a klubbal. Ennyi idősen senki sem Isten. Pláne úgy, hogy már ott van a világ legjobb labdarúgója, Lionel Messi – dohogott Cruyff.