Szerintem is hülye volt, hogy felhúzta a térdét, bordával előre kellett volna ütköznie. Garay tarolásáról mi a véleményed (ami tényleg sérülést okozott)?
Hogy tehette volna, mikor pont fordítva látta az esetet: kijön a kapus, elboxolja a labdát, majd a gonosz csatár felborítja őt a levegőben és eljátsza - 11esért - a nagyhalált. Szabadrúgás kifelé.
Higuain örülhet, hogy nem kapott sárgát, hiszen "rátartott" a kapusra.
Nekem sem tetszik, hogy a kapusoknak sok mindent lehet, DE én még nem láttam olyat, hogy egy ilyenért kiállították volna a kapust. Majd pont egy VB döntőn tette volna ezt Rizzoli...
Ja, a lapok eltörlése csak erősítette a tendenciát.
Egyébként szerintem Puhl vagy meghülyült, vagy hazudik, amikor azt mondja, nem tudja elképzelni, hogy utasítás lett volna a kevés lap. Nem a faszt nem, pontosan tudja, hogy Collináék ugyanúgy terelgetik a nemzetközi keretet, mint Puhlék a hazait.
Így igaz, a VB-n a legkomolyabb gond éppen az általános, tehát vélhetően elvárt játékvezetői renyheség volt. Emlékeim szerint jellemzően kb. az ötödik olyan esetnél húzták elő mindig az első sárgát, amiért sárga vagy piros járt volna.
A torna előtti, elődöntő előtti amnesztiákat is el kell törölni.
Ezen felül a szándékos szabálytalanságokat is automatikusan minimum sárga lappal büntetném; igen, a "taktikai" faultot is.
A pokróc csapatok, pokróc játékosok igenis bűnhődjenek!
Meg kellene határozni az elvárt tiszta játékidőt, hasamra ütök, legyek 80 perc, majd meghozni azokat a szabályokat, amik ide mutatnak. Sok a fault, sok a pályán fetrengés, sok a sérülés, túl sokáig tart a csere, egy-egy pontrúgás elvégzése stb.
De ez nem a döntőt fújó jv hibája, hanem az elbaszott koncepcióé, amit a vb előtt a fejükbe vertek. Írtam már, több sérülés volt köszönhető a megengedő bíráskodásnak.
Eleve agyrém, hogy az egyik vb-n szórják a lapokat, a következőn meg azért sem jár sárga, ha agyonrúgják, leütik a játékost. Basszák meg a koncepciójukat, meg a felfogást.
Nem a véleményével van baj, sok mindenben egyet is tudok érteni, de érdekes módon évek óta nem hallottunk tőle kritikát megfogalmazni magyar bíróval szemben.
Egyébként ugyanazok az Obersturmbannführerek a németek, akik voltak, csak most több a négerük, arabjuk, lengyeljük, és rózsaszín csíkos mezben játszanak. De a stílus nem változott.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ahogy én figyelem a híreket, a német játékosok között páran elég ellenszenves megnyilvánulásokat tesznek a nagy ünneplés közepette.