Most már a torna egyenes kieséses szakaszában vagyunk, ahol a csapatok a védekezésre fogják helyezni a hangsúlyt, úgyhogy a folytatásban ilyen meccsek várhatóak. Az első félidőben nagyon magas volt az iram, amit nem lehetett 90 percig bírni, ennek ellenére számomra sokkal izgalmasabb meccs volt, mint a sok gólos csoportmeccsek, hiszen ez mégis csak arról döntött, hogy melyik csapat jut tovább.
Ki akar ma veszteni fogadásokkal? A tippmixen már nem lehet, lévén, h alig van nyitva valahol, gyakorlatilag sehol, és lezárult a mai határidő. Na, ez tiszta nyereség.
Hulk tegnapi meg nem adott gólja azt hiszem kicsit elhallgattatta azokat a jólértesülteket akik azt mondták egész eddig, hogy a játékvezetők fogják Braziliát a döntőbe tolni.
A játékvezető hibája miatt kieshetett volna Brazilia. Ugyanakkor Brazilia is vastagon tett arról, hogy csak szerencsével menjenek tovább.
Ettől függetlenül azt hiszem még Kolumbia ellen is továbbmehetnek. Viszont a 4 között ez már kevés lesz.
Én imádom az olasz klubfocit, ott még nem színház a lelátó, de nagyon megkopott mind a lelátói élet, mind a foci minősége sajnos. Azéért ez már nem a Maradona, Alemao, Careca, Carnevale féle Napoli, vagy a Bergomi, Brehme, Klinsmann, Matthaus féle Inter, nem beszélve a van Basten, Gullit, Rijkaard, Baresi, Maldini féle Milanról. De egy Roma is fel tudott mutatni egy Aldair, Giannini, Völler tengelyt. Lazioban Gascoigne, Doll, Winter, Fiorentinában Batistuta, Effenberg, B. Laudrup, nem beszélve a Sampdoriáról: Mancini, Vialli, Jugovic, Cerezo. Juve a németekkel: Möller, Reuter, Kohler. Aranykor volt, nagyon messze van a mai ettől. Akkor egy Parma is leverhette volna akár a Barcelonát, MU-t, bárkit.
a legjobb volt, de tényleg defenzív. mellesleg a nyolcvanas években az angol bajnokság se volt éppen rossz, a Heyselig sorban nyerték a nemzetközi kupákat.
Egyébként most sem deffenzív, kátenáccsós szar. Pont annyira élvezhető, mint a PL vagy akármi más. Ez persze már ízlés kérdése, én a PL-ben látható futkározástól tudok hülyét kapni.
A PL-ben? Az angol bajnok a 90-es évek első felében többször a BL csoportkörébe sem jutott be (MU, Leeds), nemhogy megnyerjék. Míg a Milan zsinórban háromszor volt döntős, kétszer nyert is. Az UEFA-kupában is az olaszok vitézkedtek. A gyakorlatilag harmadik számú kupában, a KEK-ben vitézkedtek néha az angolok.
Hehe, nem nézel elég régen focit. Az a Serie A anno Maradona, Careca, Gullit, Rijkaard, van Basten stb. idejében a legjobb bajnokság volt, fölösleges is rajta vitatkozni mert így volt aztán kész, sehol nem volt a PL mondjuk akkor hozzá képest. Csak úgy mondom:-)
Jobblábas csatárok szeretnek a balszélen játszani. Egy gyors csel befelé, és máris lövőhelyzetbe kerülnek. (Lásd Ribéry a Bayeremben vagy a fr válogatottban.)
nekem eddig fel sem tűnt vagy csak nem figyeltem, de tegnap nagyon feltűnő volt, hogy Neymar bal lába mennyire suta.
nem is mert bal lábbal kapura lőni vagy ha igen, akkor az a lövés is elég szar lett, nem is értettem, hogy mi a fenét kóvályog állandóan a bal oldalon...