Aki vagy ami miatt az életed kisiklott, jelentős fordulópontot vett, amit ha tudnál visszacsinálnál, másképp csinálnád, mert még mindig eszedbe jut, és nyomaszt.
Sokan szomorkodnak hogy Magyarországra születtek és nem tudtak elmenni, én meg azt mondom erre hogy az ilyenek , próbáljanak meg bármelyik sivatagban, ahol még víz sincs 2 napot eltölteni....
Micsoda topikok nyílnak..........Mi lett ebből az indexből ? De komolyan ! Mondjuk már a nézettsége is esett, mert ide normális ember nemsok ír az is aki ezt teszi egy mazochista közülük :) Elég csak a politikai témákat megnézni, azt hiszik hogy napi 24 órából ha 20-t itt okoskodnak akkor az jelent valamit :) Régen még lehet hogy így volt, de ma már amikor 20 ad akkora a látogatottsága az indexnek, már mitsem érnek :)
Nézd, az út Ausztráliába, mint 9 hónapos nyelvtanfolam, ahol ottani családnál laksz, nem nekem jutott eszembe.
Hanem mint egy jel jött.
Egy gyorséttermben hagyta valaki a pulton az 1 db szórlapot, ahol fizettem.
Elovastam, és ezt mondtam, EZ IGEN! Micsoda véletlen, hogy ezt ott hagyta valaki, és én találtam meg. Olyan ez, mint egy jel. Ráadásul épp a max korhatáron voltam, akik még kimehetnek.
Egész lényem ráállt erre, tudtam hogy a pénzt össze kell rá szedni, és ha már jel, akkor biztos tudom is.
És tudtam.
Az egész létem onnantól új, jobb értelmet kapott, egy olyan célt, amit a véletlen sodort elém, és amikor megláttam, tudtam hogy erre vágytam, csak azt addig nem tudtam. Addig csak éltem a szürke monoton hétköznapokat.
De onnantól a fényt láttam.
Ezért volt akkora pofára esés/tőr döfés részemre, a magyar doki ausztráloknak megküldött jelentése rólam.
Kapálózhattam, próbálkozhattam mindennel, hogy DE NEM VAGYOK TBC-S!, hiába.
Akkora keserűsség lett rajtam akkor úrrá, hogy töröltem is az egészet az életemből, a kalandvágyat, az elindulást a jobb életbe, és mentem vissza a szürke monotonba.
A '80-as években lehetőségem lett volna Németországba költözni férjemmel, munka is lett volna. Nem mentünk végül, mert édesanyámat nem akartam egyedül itthon hagyni. Nem bánom, hogy nem mentem. A németeknél amúgyis mindig csak idegen lettem volna.
Épp a napokban gondolkodtam el én is hogy hány rossz döntést hoztam életemben.
Teljesen úgy jártam mint a viccben a háztetőn Istenre váró,hajót , csőnakot elutasító, sorra kaptam a lehetőségeket és képes voltam tucatnyi mellett elmenni, csak így visszanézve marni magam, hogy miért is nem másképp tettem akkor?
Ne az orvost hibáztasd, te döntöttél úgy, hogy lemondasz az útról, és lakást veszel! Gondolom, nem akkor ment el az utolsó repülőgép, amivel elutazhattál volna, ha nagyon akartad volna, kivártál volna bármilyen tesztsorozatot. Ausztráliába azóta is rengetegen mentek ki, lett volna neked is lehetőséged, ha nem adod fel.
Amúgy meg fatalista vagyok, talán a dokinak ez a döntése kellett ahhoz, hogy itthon maradj, és megismerhesd azt a nőt, aki a feleséged lett. Vagy úgy érzed, őt és a gyerekeidet is szívesen lecserélnéd az anyagi gondtalanságért?
Sohase tudhatod, hogy mi lett volna. Tapasztalatom szerint minden ugyanolyan lett volna mint igy. Általában aki itthon boldogtalan/sikertel, az kint is boldogtalan vagy sikertelen lett.
Igaz én rendületelenűl hiszek a "sorsom könyvében" ami eleve megvan mikor megszületünk. Ez nem vallás, a sors tanitott meg erre. Igy lettem öregségemre fatalista és állítom, hogy nagyon jó ez igy nekem. Próbáld meg!
Nyilván azért rágódsz ezen a dolgon, mert elégedetlen vagy a jelenlegi életeddel. Ha most minden jó lenne, eszedbe se jutna, hogy mi lett volna, ha. Egyet tudsz tenni: amennyire lehet, javítani a mostani életeden.
És ne hibáztasd magad azért, hogy nem kented meg az orvost. Mert hogy:
-- nem biztos, hogy hagyta volna
-- ha hagyta volna is, akkor nem jutott eszedbe, amiről nem tehetsz
-- de ha annyira ki akartál volna menni, valószínűleg eszedbe jutott volna
-- vagy ha nem, akkor később próbálkoztál volna újra
-- elég hamar lemondtál a tervedről, talán nem is vágytál rá annyira
-- és főleg: nincs szabad akarat, ilyen értelemben.
Felesleges azon rágódni, hogy mi lett volna ha, mert ami lezajlott, arról nem te döntesz és voltaképpen soha nem is te döntöttél. Az akkor egy más valaki, egy sokkal fiatalabb ember volt, aki nem rendelkezett mindazokkal a tapasztalatokkal, amikkel most te.
Az ausztrál követségnek dolgozó orvos, itthon van. Addig nem engednek ki, amíg ő nem bólint rá, hogy egészséges vagy. Persze mindezt nem ingyé csinálta már akkor sem.
"...doki, vagy ha nekem jut eszembe, hogy meg kellene kenni (már ha ez segített volna), ..."
arra felé kicsit más az erkölcs,etika . nem tudtad volna megkenni, sőt vesztegetés büncselekményét követted volna el. és biztos maradsz (börtönben)vagy örökre kiutasitanak.
azért nem kéne mindig magyar aggyal gondolkozni.)))))
Szerintem sem kellene húsz évvel ezelőtt történteken még ma is rágnod magad, agyalni rajta! Ott sincs kolbászból a kerítés. Lehet jobb életed lett volna, lehet nem. Sokszor az agyalás csak tönkre tesz valakit, tudom magamról. Éjszakákat nem aludtam, mert állandóan agyaltam dolgokon. Évekig ez ment, míg végre rájöttem, hogy csak magamnak ártok ezzel.
Nem, szó sincs arról, hogy minden nap, vagy minden héten, vagy minden hónapban ezen rágódnék.
Mostanában jutott eszembe.
Tulajdonképp a lottófőnyeremény okán, mert ha megnyerném, fognám a családom, és mennék ki Ausztráliába.
De ha akkor a hülye doki nem hülye doki, vagy ha nekem jut eszembe, hogy meg kellene kenni (már ha ez segített volna), akkor már 20 éve kint élhetnék, és amit az elmúlt 20 évben éltem meg, semmis lenne. Helyette más lenne. Szerintem jobb.
Az elüt az akármit meg hagyjuk, az holnap is elüthet.
Ez a topik inkább olyan mélabús emlékezős topik, a mi lett volna ha... akkor biztos jobb lett volna.
Hogy utólag látja az ember, ha akkor az a kicsi de meghatározó dolog másképp lett volna/nem történt volna meg, az egész életed teljesen másképp alakult volna.
Nem akarlak megbántani, de a legnagyobb károkat azzal okozol magadnak, ha ilyen formában merengesz a múltadon. Ahhoz kérj inkább segítséget, hogy hogyan lépj túl a jeleneden, és ne ahhoz keress társakat, hogy jajgathass.
De persze a te életed, tehát ez csak egy kibic véleménye.
Mostanában hogy egyre több a gond, a probléma (ami a mai világban nem csoda), sokszor jut eszembe, mi lett volna ha... mi lett volna ha akkor másképp történnek a dolgok.
Az én életem teljes más lett volna, ha kb 20 éve egy orvos nem cseszi el a jövőm.
Kb 20 éve mentem volna ki Ausztráliába tanulni 9 hónapra. Nem csak tanulni, de dolgozni is.
Rengeteg emberrrel beszéltem, találkoztam aki kint járt, aki ezt csinálta amit akartam, aki tanácsot tudott adni.
Ugyanis 9 hónapos nyelvtanfolyam után sem akartam hazajönni, kint akartam maradni, dolgozni, családot alapítani. És ehhez már megkaptam a tippeket, a kinti címeket, telefonszámokat.
Minden le volt rendezve, csak 1 valami nem.
A követség le volt szerződve egy dokival, aki vizsgálja az oda kikészülőket.
Ez a doki az én gyerekkori asztmámra (ami elmúlt), de a tüdőmben maradt nyoma, azt jelentette le az ausztráloknak, hogy én TBC gyanús vagyok.
Hiába a 3 napos gyorsteszt, az akkor legfőbb tüdőgyógyász által készített rétegfelvétel a tüdőmről, már nem ért semmit. Az ausztrálok ragaszkodtak egy több hónapos teszthez. Legalábbis a doki szerint.
Na lehet hogy itt hibáztam, mert nem kérdeztem meg a dokit, hogy mennyiért lesz mégis jó az a 3 napos gyorsteszt.
A lényeg, mivel csak 3 hét volt az indulásig, így lemaradtam erről. És annyira elvette a kedvem az egésztől, hogy inkább vettem egy lakást, hogy akkor inkább ithhon maradok.
Itthon maradtam, lett feleségem, 3 gyerekem, akiket nagyon szeretek.
DE!
Most bizony eszembe, jut, hogy mi lett volna ha a doki nem ilyen rohadék? Mi lenne, ha már 20 év kint élnék? Ha ott lennének gyerekeim, és nem itthon?
Mennyivel lennék boldogabb, stressz mentesebb, mennyivel kevesebbet kellene az anyagiak miatt idegeskedni... hiszen Ausztrália már akkor is egy teljesen már mentalitású ország volt. Gazdaságilag meg pláne.
Igen, én azt a pontot, ahol az orvos TBC gyanúsnak jelentett le, azt veszem úgy, hogy ott váltott sínt az életem, egy sokkal nehezebb, kilátástalanabb út felé.