Az idő mibenléte mindig is foglalkoztatta, és zavarba is hozta az embereket.
De viszonylag korán megjelent az az elképzelés is, hogy nem is létezik.
Lehetséges-e, hogy csak a tér, az anyag, és energia létezik?
Az energia hatására létrejövő változások, mozgások összehasonlíthatók, számszerűsíthetők. Ezt nevezzük sebességnek.
A tér, a térben helyet foglaló anyag geometriai tulajdonságai szintúgy összehasonlíthatók, számszerűsíthetők.
Az energia hatására létrejövő mozgások, változások egyetemessége és pontossága kelti az emberi elmében azt az automatikusan kialakuló képzetet, mintha az idő létezne.
Idő = Távolság / Sebesség
Az idő nem létezik, csak egy automatikusan kialakuló képzet, amiből
hasznos segédfogalmat képeztünk? Vagy ez maga a létezés?
Lehet-e, szabad-e rangsorolni az anyag tulajdonságai között, és
azt mondani, hogy a tömeg/energia az elsődleges és ehhez képest az idő csak általunk bevezetett segédfogalom,
amihez lélektanilag közelebb állunk, mint mondjuk különféle sebességek érzékeléséhez?
Ellenmondana-e mindez a téridő elméletnek, vagy ez a segédfogalom dimezió könnyedén kicserélhető "valósra", vagy "elsődlegesre"?
Vagy erre nincs is szükség? Semmi gondot sem okozhat, hogy valójában egy nem létező, önmagán kívüli okból is relatív fogalommal dolgozunk axiomaközeli szinten is?
Aki nem tudományos módszer alapján, csupán gondolatai rendszerezésével, logikailag helytállóan filozofál, az nem áltudomány. (lehet akár mese is) Egy tudományos elmélet is lehet olyan, ami kísérletileg nem igazolható. (húrelmélet) :)
„Veszteségmentesen csatolt oszcillátoroknál unalmasan folyik a hintázás.
Elvileg itt megállt az idő.”
Amennyiben egy darab téridő-kvantum létezését veszem alapul, vagy szemléltető mintának, akkor az idő és a tér véges. A téridő-kvantumok keletkeznek és elenyésznek.
Azonban végtelen sok keletkezik és elenyészik egy végtelen folyamatban, aminek egy fluktuációja, alaprezgése van. A kvantumugrásokat, vagy kvantum állapotváltásokat jelentő, de-koherencia is egy fluktuációnak tekinthető az anyag elemi részecskéinek világában. A koherens, összetartott állapotban lévő detektálható, tapasztalható, a de-koherens állapotban csak valószínűsíthető.
A végtelen téridő struktúrában de-koherens állapotban rejtőznek az anyag elemi részecskéi. Egy bizonyos számú téridő-kvantum szinergiája, egyidejű koherenciája jeleníti meg az elemi részecskét. Ezek időben és térben való (tartós) fennmaradása, az első kötő erő, ami anyagként egyben tartja őket. ;-)
Amennyiben nem volt ősrobbanás, úgy a kozmikus háttérsugárzás nem annak maradványa, hanem a kisugárzott kötési energiákból áll. Gyula bácsi tagadta az ősrobbanást, hisz folyamatosan vannak elég nagy robbanások az univerzumban.:)
A néhai Gyula bácsi nem véletlenül négy ismert elemi részecskét tartott örökkévalónak. Ezekből a misztikus erőkkel atomizált egységekből gyúrja össze a valóságot az Új fizika, ami ettől „atomisztikus”.
Szerénytem, a legkisebb energiaadag a téridő kvantuma. Ezekből áll a legsűrűbb közeg, a 4D téridő, ami a legnagyobb energiaformátum, hiszen a végtelen nullponti energiát jelenti. Az anyagi formát öltő energia, legkisebb egységei az elemi részecskék. Ezekből tevődnek össze az atomos, molekuláris, és korpuszkuláris anyagi rendszerek. Ezek egyben maradása különböző multiplikátoroknak, (kötési erő sokszorozóknak) köszönhető, de azok a kötési erők, felbomlanak az idő folyamában. Ez a folyamat, a kisebb energiaállapotra „törekvés”. ;-)
Ezeket a második deriváltakat ki tudom számolni és értem is,
de képtelen vagyok ezt a táblázatot megjegyezni.
(Ez volt a másik tétel pszichológiából. Az ember a hasonló dolgokat könnyen összekeverheti. Ezért ezeket térben vagy időben el kell különíteni tanulásnál.)
Érdekes, hogy a német kollégák fejből tudtak nagy táblázatokat. Mert szerintük azt mindenki tudja, nem kell menmonik sem.
(Aztán a Vodafon odaszólt, hogy ami kell az kell. Nem mindenki jegyzi meg fejből a németek számára nyilvánvaló listát.)
Vegyünk példának egy mérőműszert, mert most mérőműszerekkel foglalkozok.
A gagyi mérőműszeren vannak számok. Fejből kellene tudni, hogy az 1-es menüpont micsoda.
Ezt még meg lehetne jegyezni, ha összesen egy változat lenne. De amikor több van...
Nem véletlenül terjedtek el a beszédesebb menüpont nevek az újabb kijelzőkön,
vagy legalább a piktogrammok. De sajnos még mindig vannak őskövületek. Az agyamra mennek.
Amiket pedig te "matematikai tételként" idefirkantottál, azoknak se füle se farka
Köszönöm az észrevételt. Csakhogy a folytonos világban ilyesmi nem lehetséges,
mert a töltés egy szingularitás. Nem véletlenül van vele annyi gond.
A differenciális alakkal megpróbáljuk ezt a szőnyeg alá söpörni. lim 0/0
A potenciál átskálázása nem önkényes. Viszont lehetőséget ad arra, hogy az áltrel keretei között lehessen tárgyalni az elektrodinamikát. Számolni is tudunk vele? Ennyire azért nem őrülünk meg. Legyen először Minkowski metrika.
(-1,1,1,1)
Mozogjon a töltés homogén izotróp térben. Hogyan kell ezzel a formulával számolni?
Ravaszabb ötletem van, állítsuk a feje tetejére a problémát.
Legyen egy pontszerű töltésünk. A négyespotenciálból csak az elektrosztatikus rész marad.
Most gyorsuljon a töltés a gyorsulással x irányban.
A gyenge ekvivalencia szerint a gyorsulás megkülönböztethetetlen a gravitációtól (kis környezetben).
Vessük össze a földi g értékét a Schwarzschild metrikával.
Egyrészt:
g = MG/r2
Másrészt:
grr = 1/(1-r/rS)
Slendriánság!
Nem tudom, hogy ez az alsó indexes metrika, vagy a felső indexes. Majd később kivizsgálom az ügyet.
(Megint sikerült két különböző dolgot ugyanazzal a betűvel jelölni.)
Az eseményhorizonttól távol r/rS << 1, tehát
grr ≈ 1 + r/rS
ami azt is jelenti,
hogy nagyon nagyon közel vagyunk a Minkowski téridőhöz.
Még egy behelyettesítés, mielőtt elakadnék:
rS = 2MG/c2
tehát
grr ≈ 1 + rc2/2MG
és ezt kellene összevetni a nehézkedéssel.
MG/r2 ↔ 1 + rc2/2MG
Valahogy az egyikből kifejezni a másikat.
MG = gr2
1 + rc2/2gr2 = 1 + c2/2gr
Tehát az a gyorsulással mozgó kabinban lévő elektron számára a metrika: (-1,1+c2/2ar,1,1)
Csak sajnos benne maradt r távolság, ez így nem jó.
„Az is lehet, hogy akkor még nem volt különbség a fermionok és a bozonok között sem.”
Amennyiben olyan kis helyen volt összenyomva, vagy összehúzva az, ami „Ősrobbant”, akkor csak bozonok lehettek kezdetben, mivel azok azonos helyen is elférnek. A fermionok csak a kitágulás után állhattak össze „elemi részecskévé”, protonná. A kvarkok és gluonok, az anti párjukkal együtt, a bozonok mellett, vagy belőlük születtek. A mindenség elmélete, egy olyan szűk helyre szeretné betuszkolni az anyag elemi részecskéit, ahol azok összeolvadnak egy ősmasszává. De mi van akkor, ha a téridő végtelenében egyenként, távol egymástól születnek meg, majd ahogy egymásra találnak a vonzásuk és taszításuk következtében, kompozit elemeket alkotnak? ;-)
Az elektrodinamikában egyáltalán nem a potenciál eltolásáról van szó, hanem a szinte tetszőleges átskálázásáról. Még csak nem is egy skalárpotenciál, hanem a négyesvektor-potenciál átskálázásáról.
Ez pedig a nagyon is új felismerés volt, a mértékelmélet, a kölcsönhatás kiindulása.
Amiket pedig te "matematikai tételként" idefirkantottál, azoknak se füle se farka, kérd meg a modikat, hogy töröljék!
Például az elektrosztatika alapegyenlete a div grad(fi) = - ro/epszilon0
Az mgh csak közelítés. Mégpedig az a része, hogy g állandó.
És nem csak a magasságtól függ. (Nekem az irodámban 8 jegyre van felírva, és a Duna túloldalán az utolsó három jegy különbözik.)
Ha precízebben számolunk, a nulla potenciált akkor is eltolhatjuk. Azokban az esetekben, amikor csak a potenciál különbség számít. Az elektrosztatikában a nulla a végtelenben van (sic).
A gradiens invariancia egyáltalán nem azt mondja, hogy a téridőbeli négyespotenciál függvény minden pontjához hozzáadhatjuk ugyanazt (valami homogén potenciált), hanem azt, hogy minden pontjához más (majdnem tetszőleges) négyesvektorokat adhatunk, csak annyi a kikötés, hogy azok a vektorok valami tetszőleges skalármező gradiensmezejét alkossák.
A "hirtelen" tágulásnál a folyamat gyorsabb a környezetből felvehető hőenergia karakterisztikus idejénél.
Viszont az adiabatikus esetben olyan lassan mozgatjuk a dugattyút, hogy az elvileg végtelen környezettel a hőcsere mindig kiegyenlített. De mindennek semmi értelme, ha tökéletesen hőszigetelt a rendszer. 0/0
Weyl alapgondolata ma mégis hasznosul, mégpedig az elektrodinamikában, amit ennek mintájára sikerült levezetni egy meglepően egyszerű elvből, a gradiens invariancia elvéből. Ami tulajdonképpen csak annyit mond, hogy az elektromágneses potenciálokat szinte tetszőlegesen átskálázhatjuk. Pontosabban a négyespotenciálhoz mindig hozzáadhatjuk egy tetszőleges skalármező gradiensét, az új négyespotenciál így is ugyanazt a szituációt írja le. Nem számít, hogy milyen beosztású mérce szerint mérjük.
Ez azért nem annyira új.
V = m g h
Mindegy, hogy a potenciális energia nulla szintjét a padlástól vagy a pincétől számítjuk. Másrészt
U = V / Q
(U=E/q)
A potenciál úgy kapható, ha elosztjuk a potenciális energiát a próbatest megfelelő jellemzőjével (a kölcsönhatástól függően).
a fermionokat és a bozonokat is vissza lehetne vezetni egy gendersemleges közös ősre.
Svajk után szabadon: se nem hal, se nem hús.
Mushroomions?”
Amennyiben nem a semmiből keletkezik az anyag, van egy közös őse. Mi lehetne más, mint a végtelen nagy potencia? Az a nullponti energia, amit a végtelen téridő-struktúra, az anyagmentes vákuum tárol. Valóban se hús, se hal, hanem gomba. Jó a hasonlat. ;-)
„Ha kétszer akkorát teszünk oda, kétszer akkora az erő.
Itt megálltam szusszanni.
Feynman ugyanis bedobott egy megjegyzést, hogy a nagyobb töltés átrendetheti az erőviszonyokat.
Na de kérem szépen, a semmihez képest már a próbatöltés odahelyezése is okozhat ilyet.”
Mit jelent a próbatöltés? Egy forrást, vagy egy nyelőt, ami átrendezi az erőviszonyokat? De kérdezem, hogy a forrás kiapadhatatlan? A nyelő telhetetlen? Egy végtelen pufferből bármennyit lehet kiadagolni, vagy bevételezni adagonként, anyagként. A kintlévőség az anyagi, a bent lévőség, pedig a „nem anyagi”, a rendelkezési állomány. :)
