Keresés

Részletes keresés

tomcili Creative Commons License 2013.01.07 0 0 83

Jön a Talajterhelési díj

Néhány nap múlva postázzák az önkormányzatok a 2012 -es talajterhelési díj  bevallási nyilatkozatokat. Mint tudjuk, tavaly a díjat 10-szeresére emelte  a kormány. Az új összeg, 1200 Ft / köbméter ahelyi szorzóval felszorozva,  ami 3 -szoros szorzó esetén ugyebár 3600 Ft / köbméter. A rendelet célja nyilván nem az volt, hogy ne szennyezzük a talajt, hanem a pénzbeszedés, hiszen rendelet hatálya 2012. február 1 volt. A kihirdetéstől (az év eleje) február 1.-ig csatornát szinte lehetetlen bekötni, mert  fagyos a talaj. Aki később, tavasszal, vagy nyáron rákötött a csatornára,  és a közte elfogyasztott víz elszállításáról nem tud papírt felmutatni,  akár több százezer forintot is fizethet most januárban.Jegyeztük Fidesz. Jövő tavasszal a választások előtt mindenki emlékezzen  erre. Sokunkat érint. Teszünk róla, hogy ne felejtődjön el 2014 tavasszal.

freyya Creative Commons License 2012.03.07 0 0 82

Mi is gyűjtjük. Az orchidea locsolására sokkal jobb, mint a kemény csapvíz, sőt úgy általában minden szobanövény jobban örül neki. Nem lesz vízköves a földjük.

Előzmény: Tahó Süsü (70)
freyya Creative Commons License 2012.03.07 0 0 81

"Kertöntözéshez persze lehet külön vízórát felszereltetni, és az azon mért víz után nem kell megfizetni ezt a büntetést, csak - attól tartok - vannak, akiknek ez is túl nagy beruházás."

 

Nekünk tettek alórát a kerti csapra, és nem kellett fizetni semmit a felszereléséért. Levonják az ottani fogyasztást a főóra állásából, és annyival kevesebb víz után kell csatornadíjat fizetni. Gondolom, akkor kerül sokba, ha teljesen különálló vízórát szerelnek rá. 

Előzmény: fautas (8)
artman999 Creative Commons License 2012.03.07 0 0 80

Kivéve, ha maga a Vízművek "Szakembere" nyomatja ki az utcai árokba az elárasztott óraaknából a vizet, ami kb 8 méter megtétele után egyenesen egy gyüjtőaknába, onnan pedig a csatornába ömlik....

 

Nnnna, azóta nem izgat, hogy az összes ereszcsatorna belevan vezetve a csatornába....

Előzmény: Berlusz Móni (75)
Degeczi Creative Commons License 2012.03.06 0 0 79

:-D

Előzmény: escéhá (78)
escéhá Creative Commons License 2012.03.06 0 0 78

Oszt csodálkozunk, hogy arrafelé lecsuknak egy Tóásót.

Előzmény: Tahó Süsü (77)
Tahó Süsü Creative Commons License 2012.03.06 0 0 77

Bolíviában adóztatták azt, aki esővizes tartállyal rendelkezett. Hátrább a kérdőjelekkel, van kreativitás a politikusokban. :)

Előzmény: Berlusz Móni (75)
Tolatós Jani Creative Commons License 2012.03.06 0 0 76
"Normális" vezetésű országban fejenként/év 5-10 m3/év (havi 1-2 m3) vízfogyasztásig hozzá nem volna szabad szólni a fogyasztóhoz...hogy hová teszi a kifizetett vizét (Ki lehet locsolni is virágokra, csak a tyúk/liba/kutya/macska más háziállat is kilögyből napi 1-2-3 liter vizet, az -szor 365nap? Csak  az majd 1 m3 évente).....efölötti részt lehetne adóztatni,terhelni, amennyiben tényleg nincs csatornára rákötési lehetőség (ez is ingoványos:van ahol van csatorna,de műszakilag nehéz bizonyítani a rákötés lehetettlenségét). Nem baj egészen jól délamerikázódunk: "A cég azzal párhuzamosan, hogy az egekbe emelte a vízdíjat, a helyi hatóságok asszisztálásával Cochabamba lakóinak külön törvényben tiltotta meg, hogy a folyókból, patakokból és tavakból vizet vételezzenek. Azonban még ez sem volt elég. Az ADT minden csepp vízen keresni akart. Így végül a hatóságok az esővizet is privatizálták, és a koncessziós szerződés értelmében még az esővíz gyűjtését is megtiltották a nyomornegyedek lakóinak. De itt még mindig nincs vége a történetnek, mert a fenti a gazemberségek mellett, a bolíviai kormány még további évi 16 százalékos extraprofitot is garantált a konzorciumnak.A kirobbanó társadalmi tiltakozás során tízezrek vonultak a város utcáira, és védekezni próbáltak az ellen, hogy a jövedelmük egyharmadát ivóvízért, egy külföldi konszernnek kelljen befizetni. A kormány nagy rendőri és katonai erőket vezényelt az utcákra. Az erőszak 2000 áprilisában tetőzött, amikor is Cochabambában rendkívüli állapotot vezettek be. A vízháború, amely hét ember életét és több száz sebesültet követelt, végül a tiltakozók teljes győzelmével végződött. A kormány kénytelen-kelletlen visszavonta a privatizációt, a cionisták pedig visszavonulót fújtak. A történet további érdekessége még, hogy ebben a konfliktusban vált népszerűvé a jelenlegi elnök, Evo Morales, aki szakszervezeti vezetőként utcára vitte az embereket." 
Előzmény: fautas (55)
Berlusz Móni Creative Commons License 2012.03.06 0 0 75

?????

 

Senki nem foglalkozik vele, hogy mit csinálsz az esővízzel.

Kivéve egyet: ha a csatornába vezeted. Mert az sosem volt legális!

 

 

Előzmény: Tahó Süsü (70)
ivódzsima Creative Commons License 2012.03.06 0 0 74

valakinek szemetszúrt, hogy van egy ásott kutam(neki meg nincs)... jöttek is... aztán megmutattam az 1926- os engedélyt a kivitelezésre, és használatbavételre...nagy tisztelettel megérdeklődtem, hogy mikor lesz tiszta a víz? mert évtizedek óta használhatatlanul fertőzött...még öntözni sem jó...

 

ja, még van egy záradék:amennyiben az utcában bevezetik a vezetékes ivóvizet,  a kutat szabályosan be kell tömedékelni...60 éve mulasztunk...

 

elmentek

látható Creative Commons License 2012.03.06 0 0 73

Jobb helyeken elöbb meg lesz csatorna, mint az normális vécé.

látható Creative Commons License 2012.03.06 0 0 72

Ja, aztán mosnak benne és a szutykos-vízet a csatornába engedik.

Pedig nem volna szabad.

Előzmény: Tahó Süsü (70)
Tahó Süsü Creative Commons License 2012.03.06 0 0 71

Marty McFly hamarabb jön ide a Delorean-nal, minthogy itt csatorna legyen :)

Előzmény: linfury (45)
Tahó Süsü Creative Commons License 2012.03.06 0 0 70

Remélem hamarosan azt is észreveszik, hogy egyesek az esővizet is gyűjtik.

Előzmény: Berlusz Móni (53)
látható Creative Commons License 2012.03.06 0 0 69

A csatornák müködtetése lesz kurva-drága.

Föleg vidéken. Energiaigényes biznic, csatornába tuszkolni a szart.

(helyben-hasznosítás, semlegesítés helyett)

Érdekes lesz.(majd kevesebbet, iszunk, eszünk, pottyantunk)

 

(Egyszer még, hálás lehet valakinek)

látható Creative Commons License 2012.03.06 0 0 68

Az csatolt, szabványos építési engedély, már nem is jó?

Előzmény: Catella (66)
Catella Creative Commons License 2012.03.05 0 0 67

VKJ-t kell fizetni (vízkészlet járulék), de csak évi 500 köbön felül. Az alatt pedig nem kell vízjogi engedély sem, csak a jegyzőnél kell bejelenteni.

Előzmény: benzinrobot (64)
Catella Creative Commons License 2012.03.05 0 0 66

Vízjogi engedélyt kell rá kérni, ha megvan a papír, akkor azt lehet lobogtatni. Házi barkácsolást nem fogadják el.

Előzmény: Törölt nick (32)
DMA Creative Commons License 2012.03.05 0 0 65

Klasz lesz visszainni a szennyedet megtuningolva a szomszédéval.

Előzmény: Törölt nick (34)
benzinrobot Creative Commons License 2012.03.05 0 0 64

Bocs, de igazán naív Te vagy ;) A kút után kivett víz után bányajáradékot kell(ene) fizetni. Minden, ami a föld felszíne alatt van, az állam tulajdona. 

Előzmény: halkergető (47)
Berlusz Móni Creative Commons License 2012.03.05 0 0 63

Barmi lényeges volt, hogy ezt megjegyezd.  :-DDDDD

 

Nyilvánvalóan látszik, hogy egyszerre írtuk (22 mp különbség), nyilván nem láttam, mikor az enyémet írtam.

 

 

Előzmény: linfury (62)
linfury Creative Commons License 2012.03.05 0 0 62

51

Előzmény: Berlusz Móni (52)
maxel Creative Commons License 2012.03.05 0 0 61

Van ilyen adó

Előzmény: halkergető (47)
Berlusz Móni Creative Commons License 2012.03.05 0 0 60

Nem egyik napról a másikra történt!

 

Jó pár évvel ezelőtt megjelent a rendelet, amiben nevesítve volt az exponenciálisan emelkedő mérték! Pontosan a rákötésre való ösztönzés miatt.

Tehát lehet sivalkodni a 10x-es mértéken, de ezt már 5 éve is tudták, hogy ennyi lesz.

 

 

Előzmény: fautas (55)
ax15 Creative Commons License 2012.03.05 0 0 59

Egy szikkasztónál csak jobb lehet.

 

Előzmény: Törölt nick (58)
Törölt nick Creative Commons License 2012.03.05 0 0 58

Nyilván az a gond, hogy a házi szennyvíztisztító közegészségügyi szempontból nehezen ellenőrizhető. De nem megoldhatatlan, ezért ideje lenne kidolgozni a mai kornak megfelelő törvényt.

Előzmény: ax15 (56)
ax15 Creative Commons License 2012.03.05 0 0 57

Ráadásul a XXII kerület csatornája tisztítatlanul meg a Dunába ma is

- tudtommal.

Előzmény: Törölt nick (54)
ax15 Creative Commons License 2012.03.05 0 0 56

Mi lehet a logikája?

 

Ez már igen régi, akkor még Buda igen nagy része nem volt csatornázott

Előzmény: Törölt nick (54)
fautas Creative Commons License 2012.03.05 0 0 55

Méréstechnikai szempontból valóban a legkényelmesebb a vízfogyasztáshoz kötni a "környezetterhelési díjat". Amit a csatorna fontosságáról írsz, abban mélyen egyetértek veled, épeszű ember örömmel fizeti meg a rákötést, ha lehetőség nyílik rá, még ha éhen hal is.

Én az egyik napról a másikra való 10-szeres díjemelést tartom brutálisnak, ami a legfőképpen azokat sújtja, akik eddig nem tudták megfizetni a rákötést. Ezután még kevésbé fogják. Olyan ez, mintha holnaptól 4000 Ft-ra emelnék egy liter benzin árát, persze a mi érdekünkben, környezetvédelmi, levegőtisztasági okokból.

Hogyan szabályoznám? Nincs jó ötletem, de így biztosan nem.

Előzmény: Degeczi (46)
Törölt nick Creative Commons License 2012.03.05 0 0 54

Valami ilyesmit olvastam én is, a logikáját értem, de nem értek vele egyet.

Előzmény: ax15 (48)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!