Keresés

"Szentháromság az Újszövetségben olvasható"

légyszíves mutasdt meg az igehelyet, mert ilyennel nem találkoztam!

Ez már személyes megítélés kérdése. Sokan úgy gondolják, hogy az élet egyes jelenségei utalnak Isten létezésére - mások nem így látják. Az igazság az, hogy a kérdésben kettős logika van jelen és a logikai következtetések arra utalnak, hogy létezik egy vallásos logika és létezik az ateista logika. Egyiknek sincs priorítása a másik felett. "Bizonyíték hiányában........"-mondja a bíró. Ezzel nem mondja ki sem az ártatlanságot sem a bűnösséget !! Mégis ítéletet hoz.

A Szentháromság az Újszövetségben olvasható, Jézustól származó kijelentések alapján kettős értelmű - egyszer Istennel azonosítva értelmezhető mondatokban, máskor világosan kinyilatkoztatva, hogy Jézus nem azonos Istennel ! Szerintem a Szentszék a Szentháromsággal kapcsolatos homályos értelmezést "gordiuszi csomóval" "megoldva" a problémát kijelentette és dogmává tette, hogy Isten azonos az Atyával, Jézussal és a Szentlélekkel. Szerintem pedig ez - balgaság.

„János [evangéliumában] leplezetlenül jelenik meg Jézus Isten volta”, írja Ratzinger (260. l.). Ehhez a negyedik evangélium Prológusa szolgál számára fő érvként, ám a probléma már annak fordításakor felvetődik. Már Jeromos úgy fordította a szöveget a 9. és 10. verstől, mintha többé nem „az Ige” [„a Szó”, „a Beszéd”] (latinul Verbum, tehát akárcsak a németben, semlegesnemű főnév), hanem hímnemű lény lenne az alany, amely nyilvánvalóan Krisztust jelentette. A valóságban továbbra is „az Ige” az alany, tehát: „Az [az Ige, a Szó] volt az igazi világosság … Az [nem pedig Ő] volt a világban …”; hasonlóképpen a 11. és 12. versben („Az a tulajdonába jött … de mindazoknak, akik befogadták azt, hatalmat adott …”). A 14. vers nem azt állítja, hogy Isten emberré lett, hanem: „az [isteni] Ige hússá lett”.
Ez az „Ige” nem külön (második) isteni lényt jelent, hanem ünnepélyes, himnikus módon Isten szólását (beszédét) és működését fejezi ki (ld. pl. ezt a beszédmódot: „A király szava elhangzik népéhez”). Hasonlóképpen beszél az Ószövetség tiszteletteljesen Isten Bölcsességéről, mintha az külön személy lenne, „aki a Te oldaladon [ti. Isten oldalán] trónol” (Bölcs 9,4)/1 lábjegyzet/. A görög egyházatyák ellenben – a hellenista filozófiának megfelelően – „Logosz”-on (= „a Szón”) Istentől származó, külön közvetítő lényt értettek, aki Jézus Krisztusban testet vett fel, és ezáltal ember lett. Erről definiálta a Nikaiai Zsinat (Kr. u. 325) Jn 1,1c-re („és isteni volt az Ige”) hivatkozva, hogy nem csupán Istenhez hasonló, hanem Istennel egyenlő (ld. a Nagy Hitvallásban: „Jézus Krisztus … valóságos Isten a valóságos Istentől…”).
A Prológus 14. versében a „hús” nem csupán a testet jelenti, mint a későbbi görög felfogásban, sem pedig csak egyetlen embert, hanem ez a szó általában (az) embereket jelöli esendőségükben (vö. Jn 8,15: „Ti hús szerint” = mint emberek ítéltek)/2 lábjegyet/. Ezért értelemszerűen így fordítandó: „(Isten hatékony) Igéje emberekké vált.” Eszerint Isten Igéje nemcsak Jézus Krisztusban jelent meg, hanem jelenvalóvá vált „emberekben” is. Isten emberekben és emberek által szólt és hatott, éspedig azokban, akik befogadták Igéjét (vö. 12. vers). A Szó nemcsak kívülről hangzott el számukra, hanem jelenvalóvá lett bennük (amint Isten megjelent Mózes előtt az égő csipkebokorban, és Illés előtt a szél zúgásában). Így kapcsolódik Jn 1,14 az 1,12k-höz (ezért áll „és” a görög mondat elején): amire Isten Igéje mindazokat felhatalmazza, akik befogadják, tehát Isten szeretetét elfogadják, azaz hogy Istenből szülessenek és így Isten gyermekei – fiai és leányai – legyenek. Ez megvalósult a gyülekezetben: Igéje által Isten jelenvalóvá lett a hívőkben. A 12–14. versekben az isteni Ige iránt nyitott hívőknek Istenből való új – „szűzi”/3 lábjegyzet/ – születésük lehetőségéről és tényéről van szó. Ezért a folytatás: „… és bennünk (P. W. kiemelése) lakozék” [ingresszív aoristos – P. W.]. Az alany továbbra is „az Ige”, nem valamely egyedi ember, akivé az Ige válhatott volna, és aki aztán csak közöttünk lakozott volna./4 lábjegyzet/
A 14. versben aztán nem valami „Egy(etlen)szülöttről” vagy „az Atya egyetlen fiáról” van szó, hanem a „maga nemében páratlan” vagy „az Atyától [= Istentől] egyedül származó [Szó]-ról”, akiről Keresztelő János tanúságot tesz (15. v.). Ennek megfelelően a „kegyelemmel és igazsággal teljes dicsőség” (a 14. versben) a „maga nemében páratlan” vagy „egyedül származó” Igéé [Szóé], amely az Atya-Istentől ered, tehát nem az „egyetlen” (Ratzinger, 394k. l.), lényegét tekintve isteni „Fiúé”. Ez helytelen fordítása a görög monogenész fogalomnak (ennek jelentése: „a maga nemében vagy származásában páratlan”, nem pedig „Egy/etlen/szülött” vagy „Fiú”), amit a későbbi teológia határoz meg, amelyben az isteni Szót azonosították a bibliai „Isten fia” kifejezéssel./5 lábjegyzet/ Amikor a Biblia „Isten fiá”-nak nevezi Krisztust, akkor nem „Istenen belüli” fiúra gondol, hanem Istennel való egyedülálló kapcsolatát, messiási kiválasztását és küldetését akarja kifejezni vele (Ratzinger azt írja a 387. lapoldalon: „A »nemzés« a kiválasztásban áll”). Mint ilyen nem az egyetlen fiú, hanem „az elsőszülött sok testvér [és nővér] között” (Róm 8,29), „az egész teremtés elsőszülöttje” (Kol 1,15) és „a holtak elsőszülöttje” (Kol 1,18). Az Istenből születettség tehát nem csupán Jézus Krisztusra vonatkozik. Krisztust kifejezetten csak a 17. vers nevezi meg, anélkül hogy azonosítaná az Igével; viszont ő az, aki által az Ige kegyelme és igazsága a világba jött – eltérően Mózestől, aki által a törvény adatott. A 18. versben ismét „a maga nemében páratlan isteni [Igé]-ről” van szó, amely az Atya ölén van, és (Jézus révén) hírt adott Istenről – tehát nem fiúról van szó. /6 lábjegyzet/

Joseph Ratzinger teljesen a hellenista jellegű dogmatikus krisztológia szellemében azonosítja a „Logosz”-t, az isteni Szót Jézussal (31., 264., 278., 310., 363., 391., 394. l.). A korai egyházban azért is következett be ez az azonosítás, mivel mértékadó görög teológusok a Bibliától eltérően nem az egész embert értették a maga esendőségében „test”-en („hús”-on), hanem (a hellenista test–lélek-dualizmusnak megfelelően) csupán az emberi testet. Ezért Isten Szavának „testté levését” egy második isteni személy „inkarnációjaként” („testben levéseként”) fogták fel (vö. a Hitvallásban: „… testet vett föl …”). Számukra Jézus Krisztus az Atya-Istennel egylényegű Fiú-Isten volt egy emberi testben, amelyben ő a lélek helyét foglalta el./7 lábjegyzet/ Később általánosan elismerték ugyan, hogy emberi lelkének is kellett lennie, de a félrevezető beszédmódot, ti. hogy az „ember Krisztus Jézus” névvel (1Tim 2,5) egyúttal (egy második) isteni személyt is jelöltek, megtartották; holott a Kalkédoni Zsinaton (Kr. u. 451) definiálták, hogy ugyanaz a Krisztus „két természetben össze nem elegyítve” és „szétválaszthatatlanul” létezik. A hit e megfogalmazásában azonban nem magyarázták meg, hogy két szellemi természet – egyenként saját öntudattal és saját szabadsággal – miként lehet egy és ugyanazon személy.
A pápa gondolatmenetében központi helyet foglalnak el Jézusnak a János-evangéliumban leírt „Én vagyok ”-kijelentései (Jn 8,24.28.58; 13,19), amelyeket az égő csipkebokorból szóló isteni kinyilatkoztatással (Kiv 3,14) állít párhuzamba, s ebből vezeti le Jézus Krisztus Isten voltát (398–402. l.) – pedig itt arról van szó, hogy Jézus Isten kiválasztott messiásaként is egyedülálló viszonyban van Istennel, s az „Én vagyok”-nak ez a hangsúlyozása ezt igazolja. Rudolf Schnackenburg ezt írja Jézus Jn 8,24-beli „Én vagyok”-járól: „Benne Isten van jelen, hogy kinyilatkoztassa és az embereknek felkínálja eszkatologikus üdvösségét.” /8 lábjegyzet/ Azokkal a zsidókkal vitázva, akik azt vetik szemére, hogy önmagát teszi Istenné (Jn 10,33), Jézus „Isten fiának” nevezi magát, „akit az Atya megszentelt és a világba küldött” (Jn 10,36), tehát olyan embernek, aki nem természeténél fogva egylényegű fia Istennek, hanem akit Isten választott ki messiásnak. Ez a kiválasztás az isteni akarat szerint öröktől fogva történik, ezért mondhatja Jézus: „Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok” (Jn 8,58), anélkül, hogy ez érv lenne Isten volta mellett (277., 402. l.). Ismét Rudolf Schnackenburgot idézem: „Jézus ezzel nem igényli a Jahvéval való azonosságot.” /9 lábjegyzet/ Ugyanez a Jézus azt mondja Istenről: „Az Atya nagyobb, mint én” (Jn 14,28), és világosan megkülönbözteti magát Istentől, amikor azt olvassuk: „Ez az örök élet: megismerni téged, az egyetlen igazi Istent, és Jézus Krisztust, akit te küldtél” (Jn 17,3). A János-evangéliumnak ezeket a helyeit XVI. Benedek figyelmen kívül hagyja.
A Kivonulás könyve már Mózesről mondja, hogy „isten” lesz testvére, Áron (Kiv 4,16) és a fáraó számára (Kiv 7,1). Ha Isten a zsidó hit szerint már Mózesben és Mózes által úgy működik, hogy Mózes mások számára isten (ami nem valóságos azonosságot jelent), akkor mennyivel inkább érvényes ez az Újszövetségben Jézus Krisztusra vonatkozóan. Ebben az értelemben kiálthat fel Tamás: „Én Uram, és én Istenem!” (Jn 20,28)/10 lábjegyzet/. A pápa számára azonban csak itt lelte meg „teljes alakját” a tanítványok hitvallása, mivel a tanítványok tapasztalatát, hogy Jézus Krisztusban és Jézus Krisztus által Isten működik, ő így értelmezi: „A nagy pillanatokban a tanítványok megrendülten érezték: Ez maga Isten” (351. k. l.).
Amikor XVI. Benedek a Filippi levél himnuszára (Fil 2,6–11) hivatkozik (21., 126. l), akkor a 6. versnek a német egységes fordítás által adott megfogalmazásából indul ki: „Egyenlő volt Istennel, de nem ragaszkodott ahhoz, hogy olyan legyen, mint Isten” (126. l.), és ezt úgy értelmezi, hogy Jézus „emberként valóban Isten volt” (21. l.). De még ha helyes lenne is ez a fordítás, akkor sem következne belőle, hogy Jézus maga Isten, hanem csak az, hogy Istennel egyenlő volt, vagy olyan volt, mint Isten („megistenült” ember). Saját lényegét ugyanis nem vetheti le az ember, és nem tehet magáévá másik lényeget, hanem csupán kölcsön kapott, fölvett állapotról mondhat le. Ez azt jelentené, hogy Krisztus a neki adott, de nem lényegi istenségről mondott le, és hasonlóvá vált az emberekhez, azok mostani, Istentől távoli állapotában.
Ám az eredeti görög szöveg szó szerinti fordítása másképp hangzik: „Ő Isten alakjában volt (jött), de nem tekintette zsákmánynak (vagy szerencsés fogásnak), hogy Istennel egyenlő.” /11 lábjegyzet/ Ez az eredeti szöveg tehát különbséget tesz az „Isten alakjában való lét” között, amelyben Jézus jön, és az „Istennel egyenlő lét” között, amire nem törekszik. Ezt jobban meg lehet érteni, ha így fogalmazzuk: Jézus „Isten-alakban, Isten alakjában”, azaz Isten képmásaként jött, az új, a második Ádámként (vö. Róm 5 és 1Kor 15), de az első Ádámmal ellentétben nem akarta zsákmányként, rablott holmiként (vagy: gazdátlan jószágként) magához ragadni az Istennel való egyenlőséget; /12 lábjegyzet/ hanem kiüresítette magát, és egyenlő lett az emberekkel az ő (a bűneik következményeként létrejött) rabszolgai létükben, engedelmesen egészen a kereszthalálig. Ezért magasztalta fel őt Isten, és adta neki azt a nevet, amely minden (más földi) név fölött van. A 10. vers helyes fordítása: „hogy mindnyájan térdet hajtsanak Jézus nevében [nem: Jézus neve előtt]”, mégpedig „Isten, az Atya dicsőségére” (11. v.). Az az imádás, amely Izajás próféta szerint (45,23) egyedül Istent illeti meg, nem irányul Jézusra is, ahogyan Ratzinger véli (21. l.), hanem az ő nevében, az ő közvetítésével egyedül Istennek, az Atyának szól.
(G. A./B. J. fordítása)

Bár kelleni nem kell, de az ellenkezője közelebb áll hozzám - mindenben:-))

De azt kijelenthetem, hogy semmi nem utal rá, hogy lenne.

"Jézus nem egy szimpla ember volt , hanem a Logosz megtestesülése.

Jó lenne tudni mi az a Logosz , de valójában én sem tudom."

- Hogyan lehet valakiről megállapítani, hogy annak a valaminek a megtestesülése, ha azt sem tudjuk, hogy mi az a valami?

(Költői kérdés volt, nem várok választ. Csak jelezni akartam, hogy ez így zagyvaság.)

SZIA fügécske !!!!! Sokat Vateráztam, mert kellett valami -meglett.........:))

A REMÉNY-ben pont az a lényeg, hogy remélem, hogy a hitem igaz.Ahogy én nem jelenthetem ki, hogy van transzcendens, ugyanúgy nem jelentheted ki az ellenkezőjét. Mindketten csak annyit mondhatunk, hogy: NEM  TUDJUK !  Ezért - én "remélem", Te pedig

nem.

Ezt csekkold :) :

"Jézus nem egy szimpla ember volt , hanem a Logosz megtestesülése.

Jó lenne tudni mi az a Logosz , de valójában én sem tudom."

Vagyis hogy mi és ki volt Jézus: gözöd nincs róla.

Ha sokan jönnek, akkor nem tárgyalni jönnek.

Mit is kezdenének 7milliárd egoistával?

Szerintem nem érted a felvetést.

Eljönnek személyesen meggyőződni róla, milyen az igazi földi ember. És ez olyan jó, és megnyugtató, hogy mind itt vagyunk.

Nem tudom , meg kellene kérdezni őket.

Jézus nem egy szimpla ember volt , hanem a Logosz megtestesülése.

Jó lenne tudni mi az a Logosz , de valójában én sem tudom.

Talán Isten teremtő esszenciája , amely egyben egy külön személy is ?

A lényeg az , hogy nem földi emberben hiszünk , hanem Istenben , aki emberré vált , ámbár jelenleg már dicsőséges formában van.

Az embernek a dicsőséges formája , szerintem nem az a megszokott változat , amivel nap , mint nap találkozol.

Kellenek azok az új szemek és fülek nagyon.:)

Hehe... Ravasz kérdés... :)

Más bolygó lakói mit szólnának hozzá, hogy egy földi emberben kell hinni az örök vadászmezőkért cserébe?? 

Csak egyetlen személy van , akiben hihetünk : Jézus Krisztus.

Ő az Út , az Igazság és az Élet.

Ha másban hiszünk elvesztünk!!!

Mi a francba reménykedsz, ha nincs mögötte semmi?

Off:

Szia, Igaz, de jó újra látni itt téged:D

"fikviónak" =  fikciónak    :)

Más a hit és más a remény...........

Én úgy vélem, hogy személyreszabott gondolkodásmódunk nem csak megengedője, de meghatározója értékrendünknek  ("viselkedésünket-értékrendünket"). A helyes információ relatív fogalom. Általában azt fogadjuk el helyesinformációnak, amit sokan annak fogadnak el. A sokaság azonban nem bizonyíték. Pl. a vallási szférában helyes információról nembeszélhetünk, hiszen egyik vallásban sincs egyetlen bizonyítékunk sem. Pl.a kereszténység az abszolút információnak a Bibliát fogadja el. Kétséges, hogy ennek az információnak mely részei helyesek, melyek kitalációk. A "halandói kultúra" egyetemes - hiszen kétségkívül a jelen életünk egyszer megsemmisül és ezt semaz ateizmus, sem a deizmus nem tagadhatja. A végesség már az a kategória, ahol az ateizmus és a transzcendensben való hit által gondolatvilágunk különbözik.Vannak, akikhisznek a lélek létezésében és a testi halál utáni megmaradásában - a lélek halhatatlanságában. Mások ezt (mivel bizonyíthatatlan) vallási fikviónak tartják. Az igazság - amit sok valóban gondolkodó tudós ki mer mondani: "Nem tudom.....".

Az anyagi gondok gyors elmúltában, és a lelki bánat megszűnésében.

viszont a gondolataink enegedik a "viselkedésünket-értékrendünket", így a helyes információ elengedhetetken az élethez.

Ezt nélkülözio a halandói kultúra, miáltal végességet biztosít gyakorlóinak.

Létezésünknek csak másra való hatásunkban érvényesülve van "értelme". Ezen kívül is lehet értelme - vallási szférában - ezt az "értelmet" azonban nem ismerjük. lehet találgatni, lehet "kiválasztani" dolgokat, amire azt mondjuk: számunkra ezért-és ezért van értelme. Az egymásrahatás pedig sokféleképpen lehetséges: van értelme a létünknek, mert képesek vagyunk mást szeretni pl. Vagy:értelme van egy építészmérnök életének, mert  mások számára megteremti az Otthon alapját,...értelme van egy orvos életének, ha megmenti egy beteg ember életét....stb. Sokáig és sokfélét megemlítve lehet a sort folytatni....

Kötelezően semmiben, ami nem bizonyított. Ami viszont bizonyított, abban nem kell "hinni". A Hit lelki kategória, ezért "személyre szabott", hogy ki miben hisz. Amiben "hiszünk", az soha nem a biztos, csupán gondolati szféránkban megengedett.

(Ha már egyszer arra vágysz.)

Idvezülnöd kell tudnod.

így aztán, talán ki is derül -het...:)