Február elsején visszaadja országos listán szerzett mandátumát pártjának Kaufer Virág. Az LMP képviselőnője a harcias Új Ellenállás meghirdetésével indokolta döntését, mert szerinte szelídebb módjai is vannak a politikai cselekvésnek.Az Index információi szerint kedden este jelentette be párttársainak Kaufer Virág, az LMP képviselőnője, hogy februártól nem vesz részt az országgyűés munkájában, és visszaadja pártjának az országos listáról szerzett képviselői helyét. Kaufer Virág február elsejei lemondása maitt a párt kongresszusának kell jelölni helyére új parlamenti képviselőt.
Az oké, hogy a Fidesz sokmindent sz@rul csinál, de a szocik sem voltak különbek.
A szocik annyival minimum különbek voltak, hogy nem baxták szét a demokratikus intézményrendszert.
De teljesen mindegy, hogy az lmp vezetői mit gondolnak.
Az az érdekes, amit a szavazópolgárok gondolnak.
elkergessék azon politikusaikat akiknek közük volt az elmult évek politizálásához.
Kik kergessék el?
És kik lennének utána a maszületettbárány szoci politikusok?
A korábbi években politizáló szoci politikusokat el kéne kergetni, míg a korábban politizáló fideszes politikusoknak meg adni még 4 évet, hogy jól van fiúk, ti 90 óta mindent jól csináltatok, bezzeg a gonosz szocik?
nem vitatom a szavazáss végeredményét... de azért nézzünk a számok mögé... 160 küldött szavazott, miután liberális jó szokásuk szerint páran hazamentek (főleg a fővárosiak...)... ezután 84 igen hozta meg a döntést... szóval valóban tovább szakad az lmp...
Hááááát, arra a jobbközép LMP-s vonzerőre igencsak kíváncsi lennék.
Mit érnek vele? Elvesznek 317 szavazatot a fidextől? Ééééééééés?
Csaxólok: Egyfordulós a választás, nincs ha ... akkor... állapot! Vagy leverik a fityiszt, méghozzá 2/3-al, mert ha nem, akkor béna kacsa lesz a kormányzat is meg a Parlament is, akkor is ha tönbbséget szereznek, nem érdemes nekik egyáltalán megalakulniuk sem!
Nem csodálom, hogy szakad az lmp, mert a szerplők politikai múltjából következik az egyetnemértés. Karácsony 6 évig dolgozott az mszp-nek. Nem kis beosztásban! Azt nem értem, miért vették be. Szemmel láthatóan be akarta hódoltatni a pártot a ballibeknek. Gratula lmp!
Az Lmp jó döntést hozott, kellemesen csalódtam bennük. A fidesszel sem fognak együttműködni, ez biztos, és így helyes. A baloldal megtisztulását csak velük tudom pillanatnyilag elképzelni, ha maradnak ezen az úton. Azokkal kell együttműködniük, akik a Bajnai-Gyurcsány féle vonaltól függetlenek. Az Mszp megkerülhetetlen, de nekik nagyon sokmindentől meg kéne még tisztúlniuk. Főleg a múlttól, és Mesterházytól.
szerintem jó döntés. nagyon képlékeny vmi ez az együtt-mozgalom, ráadásul 1 hónapos, vmit azért mutatni is kéne. plusz ha egyértelműen csatlakoznak, a fideszbolsik komcsi-drogosjuhász bandáztak volna 2014-ig. és nem égettek fel minden hidat: csatlakozás nem, de egy esetleges későbbi tárgyalásra nyitottak.
Az igazság a, hogy én TGM miatt mondtam le annak idején a Beszélő előfizetéséről, egyszerűen képtelen volam elolvasni azt a sok ide-oda filozofálást amit oldaakon keresztül művelt... mint ahogyan a Hócipőről is Farkasházi miatt mondtam le, minden számban töb volt az a cikk ami kiejezette róla szólt meg a lóversenyről meg a MIcijéről, már alig volt benne másról sóló cikk. (Most nem tudom milyen.)
Azt mondja meg nekem valaki, hogy hogy akanak politizálni a parlameten kívül úgy, hogy bármi jelentősége is lenne annak amit össze vissza hadoválnak?
Azt hiszik, 2014-re akkora de akkora népszerű párt lesznek, hogy csont nélkül bejunak a választáson? MOst az ilyen nagyanyó-félék kurvára örülnek, mert ők mindig örülnek mikor ilyesmi van, de mi hozadéka van még az LMP-re nézve ennek a dölyfösségnek? Mert hogy bejutni sem fognak, az biztos.
Azt hiszem '14-ben az LMP elmehet egy kőfaragóhoz, és megrendelhet egy emlékkövet a következő felirattal:
"Itt nyugszik az LMP, élt 4 évet a Parlamentben, de jól."
(Azért tettem idézőjelbe, mert pálgizáltam, állítólag egy, a háború előtti Fradi-focista mondta az eredeti szöveget, amikor a csapattársai és szurkolói a finoman fogalmazva kicsapongó életmódjára figyelmeztették.Hogy végülis elkészült-e a köve, arról nem olvastam!) ;-))