"Az orvosnak teljesen le kell vetkőznie a szenvedélyeket, hogy aztán szükség esetén némelyeket, főleg pedig a haragot színlelhesse. Ha ugyanis végleg el nem taszítja, nem öltheti ismét magára őket szenvedélytelenül." (Lépcsős Szent János)
Köszönöm, megkaptam! Elolvastam, és a linkeken található anyagot átnéztem. Mivel te is "keresel", és én is, ezért gondoltam egy későbbi időben reagálni. Lehet, hogy amire válaszolni fogok, mindkettőnknek a felfogása változni fog, és talán hasonlóbbá válik nézetünk bizonyos kérdésekről...
Tisztában vagyok vele, hogy a válaszom távolról sem lehetett kielégítő, de a Fórum keretei szűkre szabottak egy ilyen szerteágazó téma bővebb kifejtésére, pláne, ha még nem is tárgy közvetlenül az éppen aktuális témának, jelen esetbe a Szent haragnak…
„Milyen módszereket ismersz, hogy ''ösztönös cselekedeteim'', ''tudatos viselkedéssé'' formálódjanak?”
Nem hiszem, hogy lehetséges bármilyen tuti receptet kitalálni, mert mindenkinek a saját szintjéhez, adottságaihoz, bölcsességéhez kellene igazítani, ez pedig szinte lehetetlen.
Ha röviden szeretnék válaszolni, akkor azt mondanám: Gondolkodj, mielőtt cselekszel.
Persze azonnal visszakérdezhetnél, hogy; Min?
Természetesen nem azokon a részleteken, melyek magát a cselekvés leképezését (megtervezését) jelentik, hanem mindenek előtt az összefüggésein, a környezetre várható hatásain, kit, hogyan fog érinteni.
Az előbbi az ösztönös cselekvés, mert csak magát a folyamatot látja, nem mérlegeli a környezetre ható következményeket, csak a saját pillanatnyi érdekek szerint „működik”. Az utóbbi viszont éppen a hatásokat próbálja figyelembe venni, szimulálni, képzeletben lejátszani, egyszóval más szemszögből (kívülről) is igyekszik látni, majd a kettőt összevetve lehetőleg reálisan mérlegelni.
Talán a legfontosabb, hogy mások (az érintettek) szemszögéből is képesek legyünk az eseményt elképzelni, úgy, mintha mi lennénk az ő helyükben. Ha ez sikerül, (ami nem is olyan könnyű, hiszen sokszor a másik fél gondolataival kell azonosulni, ismerni kell az ő igényeit, szükségleteit, stb…) akkor jók az esélyeink, hogy helyes döntést hozhatunk/hozunk. Bár még hátra van a mérlegelés a kétféle nézőpont, a kétféle érdek között. Meg kell találnunk azt az ideális – többnyire igen keskeny – ösvényt (tól-ig határt) – amin haladni mindkét fél számára elfogadható.
Általánosságban abból indulhatunk ki, hogy minden ember egyformán szereti, ha tiszteletben tartják jogait, szabadságát, hitét, vallását, nézeteit, ha elfogadják, megbecsülik, elismerik, megértik, együtt éreznek vele, ha segítik, ha megbocsájtók, elengedők vele szemben, stb. Ha ezek figyelembe vételével cselekszünk, biztosan nem követünk el nagy hibát.
Ehhez persze önmagunkat is ismernünk kell; miért és hogyan reagálunk dolgokra, eseményekre. (Főleg a miért az érdekes…)
Úgy gondolom, hogy a tudatossághoz nagy odafigyelés és következetesség szükséges. Mindenek előtt önmagunkkal szemben, mert bár elcsépelt a mondás, de igaz: Mindenki magából indul ki…
„Mit értesz, ''az élet rendje'' kifejezésen?” A 343 és 341 hsz.-ek első bekezdésében nagy vonalakban leírtakra gondoltam. Persze itt csak a haragról van szó, egyébként a szükségleteink szeretet-érzésben való megnyilvánulása éppúgy ösztönzőleg hat minden ember számára.
Mindig azért küzdünk, hogy azt csinálhassuk, amit szeretünk, és/vagy megszerezzük azt, amit szeretünk/szeretnénk. S ezek mind a saját életünk szükségletei! A biológiai lét velejárói, azaz az élet rendje. Tehát a test és persze a lélek – mert neki is vannak - szükségleteit bűnnek minősíteni minimum tévedés….
„Te is írtad, hogy az ész kontrollja alatt kell tartani, ha pedig ezt írtad, akkor Te is elismered, hogy nem teljesen tökéletes önmagában ez az indulat,” A maga módján minden emberi érzelem, indulat, megnyilvánulás tökéletes. Mindenek előtt azért, mert betölti a funkcióját, valamilyen életbevágó cselekményre ösztönöz. Ez akkor is igaz, ha az jelentéktelennek tűnik, mert valójában mindig saját érdeket szolgál, s mint ilyen, a saját fennmaradásunkat célozza. Természetesen adott esetben mások kárára, rovására is, ami persze a mi (azaz a cselekvő) szempontunkból pillanatnyilag közömbös. Tehát a harag – bármilyen formában – emberi (állati) tulajdonság, a biológia terméke…. Tökéletlenségről hívőként pláne nem beszélhetünk, mert minimum illetlenség Isten alkotását ílymódon leminősíteni…
„A szentség viszont egy olyan ERŐ, amely nem szorul önvédelemre, (…) már a kismértékű szentség is ha megjelenik az emberben, az rendelkezik ezzel a fajta erőfölénnyel a gonosszal/bűnnel szemben.” Ebben a két mondatfélben máris benne van egy ellentmondás: A gonosszal szembeni erőfölény önnön védelmet biztosít.
„A gonosz viszont defektes a jóhoz képest, a jónak valamilyen eltorzulása,” Én ezt egészen másképpen látom: Szerintem az esetek nagy többségében viszonyítás, nézőpont kérdése, hogy mit minek ítélünk meg. Ami nekem jó, az Neked lehet rossz is, és fordítva. És ebben semmi gonoszság nincsen, csak két különböző személy és persze érdek szemszögéből vizsgálódunk. Ha érzelmeinkre, indulatainkra hallgatunk döntéseink meghozatalakor, akkor biológiai szükségleteinknek teszünk eleget, s rendszerint rövid távon gondolkodunk, illetve nem is igazán gondolkodunk, mert éppen a gondolkodás hiányzik ilyenkor: Ösztönösen cselekszünk, érzelmeink, indulataink szerint vezérelve. Az persze egy más kérdés, hogy lehet olyan megoldást is találni, mely mindkét fél számára elfogadható. Ehhez kell a bölcsesség, a másik fél tisztelete.
„Ha a gyengébb gonosz veszélyeztetni tud téged, akkor még nem vagy elég tökéletes,” Szerintem senkit nem veszélyeztet semmiféle gonosz, egyszerűen át kell gondolni, hogy milyen hatásai, következményei vannak tetteinknek, közös nevezőre kell kerülni az érintettekkel, s akkor minden mehet a maga útján…. Nem a kilátásaink (csak saját érdekeink) szerint kell döntenünk, hanem a belátásunk szerint, mérlegelve és figyelembe véve minden körülményt és következményt.
A gonosz fogalmának bevezetése sem gyakorlatilag sem elméletileg nem old meg semmit. Ilyenkor mindig a szélmalomharcát vívó Don Quijote jut eszembe, aki éppoly meddő küzdelmet vívott a szélmalmokkal, mint bárki más, aki Sátánt, gonoszt képzel a hibás döntései mögé, ahelyett, hogy megkeresné a valódi okokat, a cselekedeteiben a saját egója (az érzelmeiben megnyilvánuló vélt, vagy valós szükségletei), szerepét. Egy virtuális világ virtuális szereplőivel hadakozik, miközben igyekszik a felelősséget áttolni a képzeletbeli rossz oldalára, mint Pál, aki fennhangon hirdeti: „Azért jóllehet én az elmémmel az Isten törvényének, de testemmel a bűn törvényének szolgálok.” „Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom.” Persze, hogy nem találja…. Hogyanis találhatná, ha nem az élet rendjében keresi a megoldást.
Egymás közt azonban el kell mondjam, hogy valami igazsága azért van, mert a test és a lélek szembenállásáról ír, csak az a baj, hogy helytelen következtetést von le, bűnösnek, alantasnak nyilvánítva az előbbit, holott nyilvánvaló a kettő egysége, egymásrautaltsága.
„Pál Apostol és ez teljesen egyértelműen hirdeti azt, hogy az ÚSZ idején már nem fizikai harcot vívunk, nem embertársaink ellen, hanem lelki harcot lelki támadók ellen.” Még szerencse, hogy nem fizikai harcot hirdetett… Képzeld el, hány millió áldozata lett volna…
„ha nem így lenne, nem ezt az Irást bízta volna Isten az emberiségre.” Isten nem írogat, nem bíz senkire semmit, mert Ő maga is el tud intézni mindent.
Igen, van ilyenfajta önvédelmi mechanizmus mindenkiben, amiről mindazonáltal Te is írtad, hogy az ész kontrollja alatt kell tartani, ha pedig ezt írtad, akkor Te is elismered, hoyg nem teljesen tökéletes önmagában ez az indulat, és ha nem az, akkor el lehet nála jobbat is képzelni. Én a haragnak nem erről a szintjéről beszéltem, hiszen ez nem "szent", hanem "természetes".
A szentség viszont egy olyan ERŐ, amely nem szorul önvédelemre, hiszen ami nem szent, az gyengébb nála, így nem is tudja megséríteni. Ez persze a szentségnek a legletisztultabb állapota, amelyet kevesen érnek el, mindazonáltal már a kismértékű szentség is ha megjelenik az emberben, az rendelkezik ezzel a fajta erőfölénnyel a gonosszal/bűnnel szemben. Ugyanis ha erőszakkal reagálsz egy támadásra, azt azért teszed meg, meg veszélyben érzed magad. A gonosz viszont defektes a jóhoz képest, a jónak valamilyen eltorzulása, éppen ezért gyengébb, mert tökéletlenebb. Ha a gyengébb gonosz veszélyeztetni tud téged, akkor még nem vagy elég tökéletes, mert a tökéletes tiszta erejét (ami nem erőszak, hanem szilárdság, amely önmaga létével "olvasztja" maga körül a rosszat) nem veszélyezteti a tökéletlen.
Tehát, amit szent haragnak nevezek, az alapjábavéve különbözik az általad leírt jogos vagy természetes haragtól, hiszen mivel szent, azt az a tökéletes erő fejti ki, amely nincs veszélyben! Mivel nincs veszélyben, ezért nem a maga érdekében/védelmében fejt ki erőt, hanem mindig mások érdekében! Mivel nem gonosz, ezért egyrészt erősebb a gonosznál, vagyis eleve győztes pozícióból indul, másrészt pedig nem gerjeszt újabb rosszat, hanem azt megszünteti.
Ezért hazsnos a szent haragot elválasztani a bűnös haragtól vagy akárcsak a természetes haragtól.
Nagyobb távlatba helyezve a szent haragot, pedig Isten ezt nem embertársaink ellen adta, hiszen minden ember a jónak és rossznak valamilyenfajta elegyét alkotja jelen életében, hanem az embernél tisztábban és permanensebben gonosz erők, a démonok ellen. Mivel ezek tisztábban gonosz lények, ezért a szentség tisztább mértékével lehet és kell szembeszállni velük („imádság és böjt”), illetve azokkal a lelki fegyverekkel, amikről Pál Apsotol írt: az igazlelkűség övét, az igazság páncélját, a békesség evangéliuma hirdetésének saruját, a hit pajzsát, az üdvösség sisakját, Isten beszédének kardját. Ezek egyértelműen nem fizikai fegyverek, hanem lelkiek. És itt különösen érdekes a hit pajzsa, amellyel kioltjuk a gonosz minden tüzes nyilát. Ez az erő, az a szilárdság, amely elolvasztja a gonoszt maga körül puszta létével. De az Ige támadó fegyver (kard) is egyúttal. Ez a Biblia, ez Pál Apostol és ez teljesen egyértelműen hirdeti azt, hogy az ÚSZ idején már nem fizikai harcot vívunk, nem embertársaink ellen, hanem lelki harcot lelki támadók ellen. Aki ezt nem érti meg, az nem keresztény, így jogos minden bírálat ellene! Az ÓSZ-ben viszont más volt a helyzet, ott az emberek még sokkal materiálisabban is gondolkodtak (ezért is estek annyiszor bálványimádásba), más pedagógia kellett, viszont az a harc nem volt annyira komoly sem, mint a szellemi harc. Hiszen ha valakinek fizikailag kioltjuk az életét, az attól még nem semmisül meg! Ha viszont lelkileg visz kárhozatba valaki mást és ezellen nem teszünk, az áldozat halála már visszafordíthatatlan, végső megsemmisülés, hiszen abban a szférában áll be változás, amelynek nem alaptulajdonsága a változás (mint a fizikai világnak a maga ciklusaival), hanem az örök lét! nem könnyű ezt megérteni, de ha nem így lenne, nem ezt az Irást bízta volna Isten az emberiségre az Ő legelfogadottabb Szava terjesztésére.
„Ha Kitadimanta eldönti, hogy a haragot lehet-e ÖNVÉDELEMRE használni vagy sem,” Nincs mit eldöntenem, mert csak ismételni tudom önmagam és a korábbi 262, 270, 279, 281, 333 hsz.-eket: Mi emberek úgy vagyunk felépítve, hogy egy számunkra, környezetünkre nézve negatív (káros, nem kívánatos, stb.) eseményre/cselekményre valamilyen érzelemmel reagálunk. Ez a reakció a harag, ami egy olyan érzelmi megnyilvánulás, mely cselekvésre, válaszlépésre ösztönöz bennünket. Tehát mindenképpen egy önvédelmi mechanizmus elindítója. Azért önvédelmi, mert közvetve, vagy közvetlenül érintettek vagyunk az esemény (cselekmény) negatív, nemkívánatos hatásában, s a célunk ennek elkerülése. Ebből következik, hogy nemcsak lehet használni, hanem életünk természetes velejárója is, létfenntartásunk eszköze, egyik mozgató rugója cselekedeteinknek. A 262-ben ezt írtam: „Ahhoz, hogy elfogadjuk a harag létjogosultságát, nem kell szentnek kikiáltani, mert az önvédelmi rendszerünk teljesen természetes része.”
Viszont gyorsan is hozzáfűztem: „Nyilván mértékkel és kellőképpen mederben tartva, mert igen rossz tanácsadó!” Ez is természetes velejárója, hiszen ahogyan az éhség-érzetünk sem mérlegel, úgy az (ön)védelmi rendszerünk sem, mert létünk függ mindkettőtől. Féken tartásáról tudatosságunk, bölcsességünk, mások (környezetünk) iránti tiszteletünk gondoskodik…
Mt 5,22. Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, a ki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: a ki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre: a ki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.
No, most hogy tisztáztuk, hogy a Bibliai Jézus mennyivel magasabban állt erkölcsi elveiben azok fölött, akik bírálják a Bibliát és másokat lehülyéznek, már sokmindent nem is kell erről a témáról mondani. Ha Kitadimanta eldönti, hogy a haragot lehet-e ÖNVÉDELEMRE használni vagy sem, akkor azon a szálon még továbbmehetünk, ha van kedv hozzá és esetleg Krisztuskövetnek még van más megjegyzése. Köszi.
„A buta, agymosott keresztény fixa ideája, hogy Isten szent haragos.” A kereszténység, de inkább a hívők jó része (kis túlzással) nem Istenben, Jézusban hisz, hanem egy könyvben, amiről azt képzeli, hogy abban Isten/Jézus szava olvasható. Ez számukra egy olyan axióma, amitől eltérni semmiképp nem lehet, bármi történjék is…Ebből következik, hogy tulajdonképpen sem Isten sem Jézus nem érdekli őket igazán, mert az írás fontosabb, mint az, akiről, vagy amiről szól. Ezt persze észre sem veszik, mint jelen esetben is igaz, hogy egy nyilvánvaló galádságot (népirtást) sokkal fontosabb Isten szent haragjának minősíteni, mint annak, ami. Nagyon sokan fáradoznak azon, hogy a Szentírás triviális ellentmondásait bármilyen nyakatekert, képtelen, magyarázatokkal legalább saját maguk megnyugtatására elfogadhatóvá tegyék, miközben a lényeg, az igazi mondanivaló, a valódi Isten- és Jézuskép természetesen homályba borul…. Az teljesen másodlagos, hogy a józanul gondolkodó számára az ilyen istenkép ellentmondásossá válik, s nemhogy vonzó nem lesz, de kifejezetten taszító…. Elképesztően sokan hiszik, hogy a bűn üldözése népirtásra, emberölésre jogosít fel, holott egy sorral arrébb világosan ott áll, hogy „ne ölj”, meg, hogy „szeresd felebarátod”, stb, de az már senkit nem érdekel…. Ez egy olyan ördögi kör, amiből nagyon nehéz kikerülni, s ha egyszer valaki bennragadt a fanatizmus mocsarába, bizony nem szabadul egykönnyen.…
A buta, agymosott keresztény fixa ideája, hogy Isten szent haragos. Jézus sem tudná az ellenkezőjéröl meggyözni, legfeljebb megfeszitenék ujra.
"Csak annyit jegyeznék meg, hogy pár nap leforgása alatt Te magad adtál eltérő definíciókat a jogos haragról."
Ezt irja a butácska, mert valláskárosult.. Ám hogy teljes legyen a kép, neki semmi nem jó, ami csatlakozik a hülyeségeihez. Ha valaki következetes, az sem jó a droidnak.:
"A szenvedélybetegség jele pedig az, hogy mindig ugyanazokat írod, nem tudsz ezektől a fixa ideáktól elszakadni és szabadon gondolkodni."
harsogja ugyanő.
Világos: a kereszténység a szellemi betegség igen súlyos, és káros formája. Öl, butit, nyomorba dönt.
„Csak annyit jegyeznék meg, hogy pár nap leforgása alatt Te magad adtál eltérő definíciókat a jogos haragról. Majd ha legalább saját definíciód letisztázódik benned, akkor folytassuk talán.” Nem szükséges folytatnunk, mert minden lényegeset elmondtam róla. Az, hogy nem érted, amit írtam, nem az én hibám, olvasd vissza. Itt egy-egy részlet, hogy mindet együtt lásd.
A 333-ban így fogalmaztam: „Összegezve: Semmiféle olyan cselekményt nem lehet „szent harag”-nak minősíteni, melyet bosszú vezérel, amelyet önös célok irányítanak, amely mások megsemmisítését, ellehetetlenítését, szabadságvesztését célozza, miközben a célcsoport nyilvánvalóan mondvacsinált bűnösségét hangsúlyozza.”
281-ben: Lásd 279-et ismétlés. A „szent harag” csak ebben a formában fogadható el, s mint írtam; csak abban az esetben, ha minden túlzástól, túlkapástól mentes. Normális szülő nem fogja gyermekét ostorral, korbáccsal verni oktatás céljából.
279-ben „Általánosságban akkor, ha személyünk, vagy családunk, közösségünk, tágabb értelemben egész élő és élettelen környezetünk, tehát bárkinek, vagy bárminek a védelméről van szó, és nem lehet, nem tudunk jobbító szándékunknak másképpen érvényt szerezni.” Talán az lehet szabály, hogy a paraméterek célorientáltak, s leginkább optimális összetételűek és mértékűek legyenek. A dolgok kimenetele mindkét fél részéről összességében feltétlenül pozitív kell, hogy legyen.
270-ben …alapjába véve a harag egy érzelmi motiváció valamilyen ellen-cselekedet megtételére. (…) Én is így gondolom, azonban vannak esetek, amikor erőszakhoz kell folyamodni, de ez nem általános, s az is inkább nevelő jellegű (az ön- vagy a másik védelmén túl.) Ebben az esetben a harag fenti meghatározásából kiindulva inkább egy fokozott cselekvési „kényszerrel” de jobb szó, ha azt mondjuk akarással állunk szemben, mely kifejezetten jobbító szándékú. Ilyen értelemben beszélhetünk szent haragról, de óvatosan kell vele bánni, mert nagyon félre érthető.
Így kezdtem a 262-ben: Ahhoz, hogy elfogadjuk a harag létjogosultságát, nem kell szentnek kikiáltani, mert az önvédelmi rendszerünk teljesen természetes része. Nyilván mértékkel és kellőképpen mederben tartva, mert igen rossz tanácsadó! A már indokolatlan, felfokozott formája a bosszú, - mint ami az ószövetségi fogat fogért elv gyakorlására jellemző viselkedésforma -, semmiképpen sem elfogadható:
No, úgy látom, ez a titok egy ideig még el lesz takarva előled, nem erőltetem. Csak annyit jegyeznék meg, hogy pár nap leforgása alatt Te magad adtál eltérő definíciókat a jogos haragról. Majd ha legalább saját definíciód letisztázódik benned, akkor folytassuk talán.
„Viszont amikor azt írod, hoyg egy közösséget kell megvédeni, akkor pont magad szentesíted azt az eljárást, ahogyan Isten az ÓSZ-ben megvédte népét a pogányoktól.” No, ezért veszélyes a szent harag (elfogadása) mert ilyen önző célokra lehet felhasználni. Miért és kiket kellett volna megvédenie Istennek a pogányoktól? A betolakodókat? Még az őslakos izraeliták sem voltak biztonságban a júdeaiaktól. (Mózestől) Az Úr a saját népét is gyilkoltatta, nemcsak a pogányokat.
„52. Akkor monda néki Jézus: Tedd helyére szablyádat; mert a kik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök.” Ezt nem tudta Mózes és Istene.
„Dina bátyjai közül viszont ezután, amikor a körülmetélkedés miatt lázban feküdtek a pogányok, elmentek bosszút állni az erőszakért és lemészárolták az akokr már rokon népet. Ők így érezték az igazságot helyreállítani, így gondolkodtak:” Most már csak az a kérdésem maradt, miért is a pogányok ellen kellett megvédeni ezt a finomlelkű népet? Kik is a bűnösök?
„Istennek ezt a népet kellett vezetnie és az ő harci szellemüket felhasználni arra, hoyg később a szelídebb népek tudják: milyen keményen kell a bűn ellen fellépni.” Értem, ezért kellett őket irtani…
"Meg tudod mondani, hogy ez az isteni parancs mikor lett visszavonva?" Pl. a fent idézett elfogás-jelentben, vagy abban lett még túl is haladva, hogy: Mt 5: 21. Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert a ki öl, méltó az ítéletre.” Ez egy általános szabály, mely már az Ószövben is benne volt, csak senki nem tartotta be. Istennel az élen!
„Ha Krisztus egyetlen szavával azt mondta volna, hoyg nem volt jogos Isten haragja az ÓSZ-ben vagy akár most, akkor igazad lehetne, de ilyek KRsiztus sohasem mondott, Ő az ember-ember közötti haragrótól és fizikai erőszaktól óvott.” Ez is része volt az isteni haragnak, sőt, talán a legfontosabb, ami ellen – ezek szerint– mégiscsak felemelte hangját.
„Egyébként egy szerzetespapnál olvastam azt is, hogy azok a népek, amelyeket a zsidók a kivonulás után kiirtottak, tökéletesen megfelelnek azoknak a bűnöknek, amelyeket az embernek ki kell irtania magából.” No, igen…Minden népirtó hasonlóképpen gondolkodik, valahogyan meg kell ideologizálnia tetteit, s ez nem megy másképp, mint bűnösnek nyilvánítani a célcsoportot. Régi szabály ez…
„Az utolsó idézetről annyit mondanéák, hogy szelektív kirakózással bármit össze lehet rakni, mépg azt is hogy nincs Isten, ez a rosszindulatú ollózás abból is látszik, hoyg ez eredeti idézet így szól:” Tévedsz, ez az eredeti, és legalább 1600 éves írás… Tehát amit mondtál az események, az erkölcs korabeli megítéléséről, sajnos nem fogadható el, mert ez az utolsó bekezdés a 281-ből rácáfol, s engem igazol.
„Az emberek többsége volt agyalágyult és szadista akkor is, most is.” Ez igaz! Mindenki aszerint választ (készít) magának istenképet, amilyen lelkületű….
Összegezve: Semmiféle olyan cselekményt nem lehet „szent harag”-nak minősíteni, melyet bosszú vezérel, amelyet önös célok irányítanak, amely mások megsemmisítését, ellehetetlenítését, szabadságvesztését célozza, miközben a célcsoport nyilvánvalóan mondvacsinált bűnösségét hangsúlyozza. Ennek elfogadásán nem vitatkozni kell, hanem mélységesen elítélni!
"a damaszkuszi úton történtek is roppant gyanúsak, miután erről is csak az ő elmondásából szerezhetünk tudomást…"
Ez sem igaz, hiszen Lukács (az orvos) az Apostolok Cselekedeteiben három alkalommal erősíti meg.
"Ö azért élt pogány módra, mert nem volt zsidó. Ilyen egyszerű a magyarázat."
Ne is haragudj, de maradj annál, amihez jól értesz. (...)
Apukám 1983-ban meghalt, idén lenne 62 éves. Mint fiatal, több lelki atyát, és testvért kaptam abban a kis közösségben, amit említettem. Tisztelettel adózom neked, aki értelmes gondolatokat osztol meg velünk az interneten, ugyanakkor "kívülről" szemlélve, nem jól áll neked, ha Pált szapulod. (testvéremet, mint egy embert)
Kérlek legyél következetes, és "elméleteidet" (tisztelet és társai) próbáld meg alkalmazni az ő irányába is! Nem kell, hogy szeressed, viszont felismerhetnéd, hogy az általa hátrahagyott tanácsok és intelmek jó irányt mutatnak, és segítenek az emberi lélek "megszabadításában", felszabadításában.
Bakker, most olvastam ezt vissza. Ez már túl sok elütés ahhoz, hoyg ne írjam át az egészet. Bocs, akkor mégegyszer:
Ezek mind igazak, de ezt is a Biblia teljes fényében lehet jól értelmezni (és most nem azt mondom, hogy Te nem jól értelmezed, csak a körülállók miatt egészítem ki), és ezen is már sokan félrecsúsztak. A test nem alapjábavéve rossz, de alacsonyabbrendű a léleknél, hiszen az ember a földről FELFELÉ emelkedik a mennybe, Krisztus és az Atya adományai pedig felülről szállnak alá, stb. Ugyanakkor ha a test alapjábavéve lenne rossz, akkor nem lenne minden jónak nevezve a Teremtés történetében, nem testesült volna meg Isten (vagyis mindent akarna, csak nem a testtel egyesülni, ha az annyira rossz, mert a test nem élni túl az isteni tisztaság emésztő tüzének hordozását), de nem is testben támadt volna fel és hirdetné a mi Feltámadásunkat romolhatatlan testben. Számos eretnek (leginkább gnosztikusok) és más vallások (leginkább távolkeletiek) tartják a végső szabadulást annak, hogy az ember lelke megszabadul a testtől. Ezzel szemben a mi Örömhírünk szerint Isten megmenti a testet is! A két látásmód között óriási különbség van! Az, hogy a lélek a test ellen küzd és fordítva, az ember bűnbeesés utáni belső meghasonlottsága, valamint az ellentétes irányba húzó erők - test: lefelé, földbe, lélek: felfelé, mennybe - következménye, amely addig feszül az emberben, amíg el nem pusztul a jelen világ és nem lesz Új Ég és Új Föld teremtve. De a végső győzelem a test és lélek közötti harmónia létrejötte, a menny és a föld egyesülése, amikor Isten lesz midnen mindenben. Viszont az sem véletlen, hogy most pont ez az ellentét alakult ki Isten gondviseléséből, hiszen a testnek van egy olyan tulajdonsága, hogy képes meghalni és feltámadni (nagyjából ezt érzékelték és értelmezték a távolkeletiek tévesen a reinkarnációval), képes az enyészetnek valóságosan átadni úgy a rosszat, hogy az nem érinti az emberi személyiség lényegét, a lelket, amely képes elválni a bűnös testtől és újrafelvenni a feltámadt testet, hogy teljes ember legyen. De tulajdonképpen az, hogy mi örök életre tudunk jutni emberként és ehhez nem kell mássá átváltoznunk, pont annak köszönhető, hogy a test ilyen remek tulajdonsággal lett megalkotva Isten részéről. Képes hordozni a lelket, képes a bűnt halálra szánni önmaga elhalásával, és aztán képes sokkal magasabbrendű dologként újra feltámadni (v.ö. földbe hullott mustármag). Tehát amit a testben meg kell ölnünk, az az a tulajdonsága, hogy a lelket húzza le a földre, a halálba, hiszen szorosan össze van vele kötve a fizikai halálig. Éppen ezért nem kifejezetten a test ellen kell küzdenünk, hanem a test feletti uralom megszerzéséért és hogy a test ne menjen a magasabbrendűbb lélek ellen. A saját testünkben hordozott bűn megöldöklésétől tulajdonképpen erősödik a lélek, mert szabadabb lesz a test lefelé húzásától, viszont a test is jobban betölti eredeti küldetését, hogy halálra vigye önmagában a bűnt. Nagy téma ez, és nem biztos, hogy mindenben pont így van, de jelenleg én így látom a lényeget, és ez talán nem mond ellent semmilyen Bibliai versnek vagy összefüggésnek.
Ezek mind igazak, de ezt is a Biblia teljes fényében lehet jól értelmezni (és most nem azt mondom, hoyg Te nem jól értelmezed, csak a körülállók miatt egészítem ki), és ezen is már sokan félrecsúsztak. A test nem alapjábavéve rossz, de alacsonyabbrendű a léleknél, hiszen az emebr a földről FELFELÉ emelkedik a mynneb, Krisztus és az Atya adományai pedig felülről szállnak alá, stb. ugyanakkor ha a test alapjábavéve lenne rossz, akkor nem lenne minden jónak nevezve a Teremtés történetében, nem testesült volna meg Isten (vagyis minden akarna, csak nem a testtel egyesülni, ha az annyira rossz), de nem is testben támadt volna fel és hirdetné a mi Feltámadásunkat romolhatatlan testben. Szűmos eretnek (leginkább gnosztikusok) és más vallások (leginkább távolkeletiek) tartják a végső szabadulást annak, hogy az emebr lelke megszabadul a testtől. Ezzel szemben a mi Örömhírünk szerint Isten megmenti a testet is! A két látásmód között óriási különbség van! Az, hogy a lélek a test ellen küzd és fordítva, az ember bűnbeesés utáni belső meghasonlottsága, valamint az ellentétes irányba húzó erők - test: lefelé, földbe, lélek: felfelé, mennybe - következménye, amely addig feszül az emberben, amíg el nem pusztul a jelen világ és nem lesz Új Ég és Új Föld teremtve. De a végső győzelem a test é slélek közötti harmónia létrejötte, a menny és a föld egyesülése, amikor Isten lesz midnen mindenben. Mert a testnek van egy olyan tulajdonsága, hoyg képes meghalni és felátmadni (ezt értelezték a távolkeletiek tévesen a reinkarnációval), képes az enyészetnek valóságosan átadni úgy rossza, hogy az nem érinti az emebri személyiség lényegét, a ellket, amely képes elválni a bűnös testtől és újrafelvenni a feltámadt testet. De tulajdonképpen az, hogy mi örök életre tudunk jutni emebrként és ehhez nem kell mássá átváltoznunk, pont annak köszönhető, hoyg a test ilyen remek tulajdonsággal lett megalkotva Isten részéről. Képes hordozni a testet, képes a bűnt halálra szánni önmaga elhalásával, és aztán képes sokkal magasabbrendű dologként újra feltámadni (v.ö. földbe hullott mustármag). Tehát amit a testben meg kell ölnünk, az az a tulajdonsága, hoyg a lelket húzza le a földre, a halálba, hiszen szorosan össze van vele kötve a fizikai halálig. Éppen ezért nem kifejezetten a test ellen kell küzdenünk, hanem a test feletti uralom megszerzéséért és hogy a test ne menjen a magasabbrendűbb lélek ellen, és lehetőleg próbáljunk már most közeledni ahhoz a harmóniához, amely a feltámadás után lesz test és lélek között. A saját testünkben hordozott bűn megöldöklésétől tulajdonképpen erősödik a lélek, mert szabadabb lesz a test lefelé húzásától, viszont a test is jobban betölti eredeti küldetését, hogy halálra vigye önmagában a bűnt. Nagy téma ez, és nem biztos, hoyg mindenben pont így van, de jelenleg én így látom a lényeget, és ez talán nem mond ellent semmilyen Bibliai versnek vagy összefüggésnek.
