A brazil futballtörténelem egyik legfunkibb fifgurája volt, amit az az interjú is igazol, amit a dpa hírügynökség csinált vele, amikor a 84-85-ös idényt Európában húzta le az olasz Fiorentina színeiben. A beszélgetés során hatalmas mennyiségű sört fogyasztott el, és szinte szünet nélkül cigarettázott. Arra a kérdésre, hogy egy sportoló számára ez megengedhető-e, annyit válaszolt: "Én nem sportoló vagyok, hanem egy futballművész."
2 dolog jut a játékán kívül eszembe róla, az egyiket talán már írtam valahol:
Népstadion, magyar-brazil (3-0), bemelegítés alatt mögöttem egy borízű hang a szomszédjához - Te, az a Szofoklész, vagy ki az isten, az nem játszik ma?
Még mondja valaki, hogy a munkásosztálynak nincs klasszikus műveltsége.
A másikban nem vagyok biztos, erősítsen meg benne, aki tud: mintha azt olvastam volna, hogy a 190 cm feletti magasságához mindössze 37-es lába volt. Elég furcsa, hogy egyáltalán állni tudott, nemhogy focizni.
Egy fenét. A brazilok remekül játszottak, igaz az olaszok is. Kard ki kard meccs volt, még csak azt sem mondanám hgoy gyôzött a jobbik. Socratés konkrétan egy isten volt!
Én gyerekként láttam azt a meccset (3:2), és úgy rémlik, hogy a brazilok egyszerűen hülyék voltak taktikailag. Döntetlennel ők mentek volna tovább, de továbbra is gőzerővel támadtak, és hát Paolo Rossi rövidke csillogásának fénypontja is ez volt egyben.
