Abszolút lehetséges amit mondasz. Csak én annyira kicsekoltam annó belőle pár rész után, hogy a végén már felüdülésként hatott amikor lecserélték kávzi az egész gárdát és elindultak az egy rész - egy eset tematika felé.
Nyilván nem a techblabla volt az erőssége, hanem a csavaros történet. Bár én anno darálva néztem le, és így összeállt a történet, lehet ezért is jött be. Valahol itt lehet a nyitja az eredeti koncepció bukásának: nem lett megfelelően kommunikálva, hogy nem egy néha belenézős limonádé, ahol akkor is érted a sztorit, ha pár hetet kihagytál, hanem ha kimaradt egy rész, könnyen lehet, hogy fingod se lesz, ki kivel van. Mintha egy regényből csak minden 2-3. fejezetet olvasnál el. Sokakkal alighanem ez is történt, és miután nem értettek semmit, azt mondták, faszság az egész, és kaszálták. Pedig nem volt az, csak folyamatosan nézni kellett hozzá, hogy értsd.
Szerintem egyáltalán nem. Az "újratöltve" részek is egész élvezhetőek, főleg magyar szinten, de legyünk őszinték, ez egy tizenkettő egytucat teches krimi. CSI Budapest. A szérializált első két évad - minden meglévő logikai bukfenc ellenére - szerintem sokkal kreatívabb, eredetibb produktum volt. Kár, hogy lényegében nem zárták le, hanem kirúgták az írót, és elsumákolták a cliffhangert.
Amikor retusálták a szobaszámot az ajtón akkor Columbo egyik kalandja jutott eszembe amikor a saját főnöke volt a gyilkos.Ott is meg volt adva egy cím ahova a gyilkos elrejtett valamit oszt kiderült hogy az stikibe Columbo fészke.Jó trükk.
Az epizód címe Embert barátjáról...
Amikor meg a titokzatos csilingelést hallották a felvételen a diktafonról már gyanús volt hogy szintén Columbo-nak is volt ilyen dolga.Csak ő a felvételen NEM hallható hangot nyomozta le.(a Focimeccset néző gyilkos irodai órája bimbamolása,ugyanis ha onnan telefonál abban az időben akkor az a bimbam rajta lett volna a felvételen...így bukott le.)
Amúgy nekem nagyon bejön a sorozat a stikliktől eltekintve is.Főleg ez az Anger amiket művel és amiket mond...!
A szövegei az írót dícsérik,de nagyon passzolnak a karakter jelleméhez...:)
Hú, ez most nagyon felcseszett. A film végén elment a tv-men a képernyő, azóta sincs kép. Addig láttam, hogy behívják azt a csávót a kihallgatóba, akit Szondi meggyanusított azzal, hogy ő volt, aki a fogorvossal együtt rátámadott. Ki rabolta el a festményt és ki ölte meg az aszisztensnőt?
A rendszertelenül érkező fejezetek közül egy újabb landolt a blogon.
Viszont mivel úgy látom, hogy ez a topic kissé halott, ezentúl nem fogok minden új fejezetet itt is bejelenteni. Akit érdekel a történet, az tegye be a blogot RSS-be, vagy csak próbából nézzen be hetente-kéthetente.
- Régi kenyéradó gazdánk, a hírszerzés bajban van és a mi segítségünket kérték. - kezdte Vicces az eligazítást. - Atya ég, ezt is megértük? - álmélkodott Ideg. - A mi drága tábornokunk személyesen, aki majdnem a levesbe küldte az egész csoportot, most hirtelen a mi[...] Bővebben!Tovább »