Ámicháj Chikli, Izrael diaszpórai kapcsolatokért felelős minisztere méltatta hazánk határozott álláspontját az antiszemitizmussal és a Hamásszal szemben, valamint az Izraelnek nyújtott támogatását.
„Beiktatták hivatalába Sulyok Tamás köztársasági elnököt a Budai Várban. A ceremónián a magyarországi történelmi egyházak, így Köves Slomó rabbi, a zsidó felekezetek nevében, is megáldotta az ország új első emberét.”
Az aHang oldalán megjelent egy petíció, amely azt követeli, hogy „ne adják át az Egységes Magyar Izraelita Hitközség által tulajdonolt Milton Friedman Egyetemnek a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium fenntartói jogát”. A beadvány szerint semmi biztosíték nincs arra, hogy később nem vezetne be a piaci alapon is működő Milton Friedman Egyetem tandíjat a középiskolában, valamint az sem biztosított, hogy a fenntartó az iskola felújítására használná a kapott összeget.
Van persze a bayerok, csurkák, lovasistvánok, bogárlacik, bencsikbandik Nemzeti Oldala, ahol a nemzeti és keresztény egyszerűen nemzsidót jelentett. Ma kb. egymillió fideszes szavazó számára ezt jelenti a Nemzeti Oldal, és ne nézz nekem ilyen hülyén Matyi, mert körbe talállak röhögni. Az MP-korú jobb családból származő fideszes számára a good old fashioned antiszemitizmus általában passzé, de azért inkább jelent nemzsidót a Nemzeti Oldal ma is, mint bármi mást. A Nemzeti Oldalhoz tartozást nem könnyíti meg, ha valaki zsidó, én meg sem próbálnám, a “Fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció” című híres filmben címszerepet játszó (nem a mediációt, segítek) nem kicsit fasiszta Sebes Gábornak sikerült talán valamennyire, de én azt gondolom, hogy Fricz és Bogár összesúgnak a háta mögött, az ilyesmit nem könnyű abbahagyni.
Itt van Gyöngyösi Márton szánalmas magyarázata, amit ő maga sem bírt ki nevetés nélkül.
Szánalmas magyarázkodásba kezdett a Jobbik elnöke, Gyöngyösi Márton azután, hogy ismét bebizonyosodott, hogy ő is, és pártja is antiszemita. Most ő maga beszélt az ügyről, de úgy, hogy azon, amit mondott, még ő is nevetett. Többek között azzal érvelt, hogy amikor azt írta, Orbán Viktor „egy cionista bérenc, a lubovicsi szekta foglya", azt nem gondolta komolyan. Mindezt szerinte mi sem bizonyítja jobban, mint hogy mondanivalója végére egy mosoly jelet tett. Újabb gyalázatos tettére azonban ennél kézzelfoghatóbb magyarázatot nem volt képes adni, és nem is mond le.