Azt meg a fityeszesek nem tudják lemosni magukról lehet hogy nem is akarják, hogy szélsőjobbosok. Butaházy, Jobbik, Gárda a fityeszesek mellett. Eddig is tudni lehetett, hogy összenő, ami összetartozik, na de ennyire?
Ha vannak is százezren (inkább több tízezren), ez elég kevés ennyi baloldali egyesülettől és formációtól, melegektől, nyugdíjasoktól........ és az egész országból.
Az új formációk ma szúrták el a jövőjüket azzal, hogy az MSZP-vel és a DK-val közösködtek. Nem tudják ( lehetséges, nem is akarják) lemosni magukról, hogy baloldaliak.
Sokkal jobban jártak volna és hitelesebbek lennének, ha középen maradtak voln, egyik régi párttal sem léptzek volna szövetségre. Így is vállalhatták volna a baloldaliságukat. Na de a régi politikai nyomoroncok ( MSZMP, MSZP) hálójába ilyen hamar bekerülni polotikai, taktikai és stratégiai baklövés a részükről.
Épül a színpad az Operánál. A Magyar Szolidaritás Mozgalom pedig standot is felállított a helyszínen - jelentette helyszíni tudósítónk. egyelőre még csak lézengenek az emberek. A műsor fél hétkor kezdődik. A D-Day Live Facebook oldalon azt olvassuk, hogy élőben lehet majd követni az eseményeket.
Gaskó által vezetett vasutas szakszervezet ma kapott 5 milliárd forintot Orbántól, a Gaskó által vezetett LIGA szakszervezeti tömörülés azonnal lemondta a tervezett demonstrációt.
Nekem akkor is baromira tetszik ez a zene meg a sok balbelibbantott akik az arcukat adták ehhez, a nagy """""nemzeti"""""" összefogdosódozásoskodáshoz! (Jó ki szóragoztam magom mi!?) :-))
De de megint egy klassziust idéznék. "Akinek nem tetszik, el is lehet menni."
Egy részét esetleg lehet. Tudod ennek a fránya pénznek nincsen szaga. De a jelentősebb része garantáltan a rezidensprobléma békés megoldására ment. Vagy máshonnan? Mindegy. Annak a pénznek se volt szaga.
Már írtam,többek között a 38 éves rendvédelmis nyuggerek nyugdíjára,akikkel együtt tüntettetek,meg fogtok is nagy békességben,hogy nem tetszik a rendsz@r ...
Irány a D-DAY-es Kossuth tér! Ne csak szavak, hanem tettek is legyenek.
Megunják és hazamennek. Vigyázat klasszikust idéztem a túlpártról.
Az egy más kérdés, hogy azok baromira nem unták meg, ezért oszt ugye kvázi hazakergették őket. Na jó! Kaptak a fejükre ilyeneket. Hugyosforradalmár meg miegymás.
Én arra bíztatnék mindenkit, hogy igen is jöjjön ki bármikor a térre! Nem éri őket semmilyen bántódás. A kormány szándékainak ismeretében ezt garantálhatom. :-)
Országos közbeszerzési rendszer a korházakra, energiaellátásra és sorolhatnám? Ez spórolás jellegű valami. Kiadás minuszból, felszabaduló zsé meg akár még az orvosok és egészségügyiek tényleg baromira üres zsebébe is mehet. (Elképesztő milyen alacsony a keresetük. :-(( Szinte csak hálapénzből tudnak megélni jelenleg.)
Nem kell ám mindent az orrukra kötni, mert ha esetleg megismernék a konkrét számokat, azt azonnal elkezdenék kikövetelni, vagy kizsarolni.
Mi újság most Szlovákiában? Pozsonyban van valami Kossuth tér?
A Vegyipari, Energiaipari, Bányaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Nemzetközi Szakszervezeti Szövetsége (ICEM) is nemtetszését fejezte ki a magyar kormány "szakszervezet-, munkavállaló- és demokráciaellenes lépései" kapcsán - számolt be Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke az ICEM Buenos Aires-i világkongresszusán történtekről szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Székely Tamás hangsúlyozta: az ICEM tagszervezetei tiltakozó levelet fogadtak el, amelyben leszögezik, támogatják a magyar szakszervezeteket, amelyek a közelmúltban tiltakozó akciókat szerveztek az új Munka törvénykönyve ellen, amely liberalizálná a munkaerő-piacot, és gyengítené a munkavállalói jogokat.
Az ICEM követeli a budapesti kormányzattól, hogy állítsa helyre a magyar szakszervezetekkel a párbeszédet, "a befogadó és tisztességes viszonyt". Az ICEM hangsúlyozza, hogy a szakszervezetek képviselik hűen a munkavállalók érdekeit, ezért követelik, hogy a kormány azonnal kezdje meg a szociális partnerekkel a párbeszédet, és a parlamentben a Munka törvénykönyve tervezetének átlátható vitáját - ismertette Székely Tamás.
Székely Tamás hozzáfűzte: az ICEM kongresszusán 170 ország mintegy ezer delegáltja vett részt, 20 millió munkavállaló képviseletében. Kifejtette: azokban az országokban, ahol kiemelkedő jelentőségű a szociális párbeszéd, a szakszervezetek megkeresik kormányaikat, azt kérve, hogy diplomáciai úton is tiltakozzanak a magyar kormány munkavállalókat és szakszervezeteket érintő intézkedései ellen.
A VDSZ elnöke elmondta: az a céljuk, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányra, térjen vissza "a demokratikus útra és állítson vissza minden olyan intézményrendszert - így a szociális párbeszédet is -, amely része a demokráciának.
Kifejtette: az utóbbi másfél évben a kormány "emberi és munkavállalói jogokat szüntetett meg" a jövőre hatályba lépő új alaptörvénnyel, megszűnt a szociális párbeszéd, és "a demokrácia intézményei folyamatosan bomolnak". A legutóbbi intézkedések közül felháborítónak nevezte azt a döntést, hogy a munkaadók 7,5 millió forint összegig adómentes támogatást adhatnak a végtörlesztést kihasználó dolgozóiknak. Székely Tamás szerint ezzel "azok a kisvállalkozások, amelyek eddig is megpróbáltak adót csalni, így 7,5 millió adómentes kifizetéshez juthatnak".
A VDSZ elnöke beszélt arról is, hogy a vegyipari szakszervezet összegyűjti Orbán Viktor miniszterelnök levelét azoktól a nyugdíjasoktól, akik támogatják akciójukat, a papír árából pedig az esztergomi óvodások étkeztetését támogatja.
Akkor lesznek nagyon sokan, ha végre valami igazi vezérük kiadja a jelszót:
Mindenki hülyítsen meg, még egy embert! Akkor sem biztos, mert ugye 2006-ban ők voltak a csendes többség, és ők inkább a parlamentben akarták tudni a politikát, mintsem az utcákon, tereken.
Na van erre egy jó kis katasztrófa zenés linaj, linaj, zsivaj d-day, d-day van, van, van izzenetem is.
Csak besorolás, és nem sorbaállító besorozás. Megjelenik a munkanélküli piacon és felajánják a felsoroltaknak a lehetőséget. Vagy azonnal mindenkinek kiküldik a levelet. Hol kinél lehet jelentkezni. Egyébként meg békénhaggyák. Szerintem. Anno egyik barátomnak jobb dolga is akadt annál, meg munkája is volt jó és bevonuutattuk úgy, hogy gipszbe volt rakva a keze, és az ismerős orvos meg ki is állította neki a papírt. Így járt valahol jól az egész össztársadalom. Gazdaságilag mindenképpen. Közmegnevelésileg esetleg nem. Én eleve E kategóriás voltam, mert...... felment a cukrom idejekorán.
Ui:
Azért érdekes volt az, hogy a francia tulajdonú multimnál nem egy ifú titán gyarmatosító volt itt nálunk nem éppen alsó kategóriás beosztottakként, fegyvertelen ""katonai"" szolgálatban. Akarom mondani önkéntes alkalmazásban. Na tanáljátok ki, ki találta ki az ösznépi besorozást, a hadkötelezettség intézményét? Én csak kérdezek. Napóleon?