Ide azokat a fórumtársakat várom akik szívesen megosztják gyűjteményeiket és újabb szerzeményeiket. Akik eladni vagy vásárolni szeretnének azoknak szívesen ajánlom a kifejezetten erre való /matchbox-ok, modellek - adok-veszek/ és a /Makett és Modell BOLHAPIAC/ topikokat.
Elindult kimondottan egy Ford Mustang sorozat is, ahogy a Lengyeleknél egy kisPolszki sorozat is, igaz utóbbi később csak teszt jelleggel. Mondjuk nem tartom jó ötletnek kimondottan egy adott típusra szabni egy sorozatot, mivel a gyűjtők könnyen ráunhatnak. De persze tévedhetek. A Mustang sorozat annyiból jobb kicsit, hogy amíg a kisPolszki sornál egy adott típus különféle változatai érkeznek, addig a Mustang sorozatnál ugyan Ford Mustangok, de azok különböző változatai, amitől azért mégis csak élvezetes, és változatos. De mind1.
Na szóval elindult ez a kimondottan Ford Mustang sorozat - melyet figyelemmel követek ugyan, de nem gondoltam hogy nagyon lesz benne olyan amely érdekel, noha egyik-másik nagyon jó - de ezt a 81-es Cobra példányt mégsem tudtam kihagyni. Én ugyanis 85-ös születésű vagyok és persze nekem pl egy 69-es Mustang, szép meg minden, de túl régi. Nekem a 80-as, 90-es évek beli példányok jönnek be. Ez a Mustang is ismerős volt formára, de valahogy mégis kicsit más volt, hogy miért, arra mindjárt rátérek.
Épp egy kemény kiszállítós nap előtt álltam, mikor volt egy sz.pós címem a Kossuth Térnél, melynél először nem is tudtam megállni, ha találtam is helyet elzavartak, így 3 kör után szépen elengedtem a dolgot, de délután mégis arra fordultam még egyszer, és sikerült megoldani. Előtte lévő nap jeleztem Tokodi János cimborámnak hogy megyek majd a járgányokért - igen, ugyanis lesz egy másik szépség is, de az nem Mustang - és miután az első címemet leadtam, amúgy is Jani irányába volt dolgom. Mondjuk jól kezdődött, mert noha korán tudtam kiindulni a cégtől, de máris nem sokkal az M3-asra felhajtás után szépen beállt az amúgy is sávelhúzásos szakasz, mint megtudtam baleset volt. Így a következő lehajtónál - ami szerencsére nem volt messze - letértem és bementem inkább a régi 3-ason. Na miután végre beértem a városba, a Stadionnál megint volt egy kis dzsuva, mert ott is baleset volt, de aztán irány Jana! Írtam is neki hogy kb 5 perc és ott vagyok.
Félreálltam - szerencsére sikerült találni egy helyet ahova pont befértem - és vártam a kocsiban Janát. Időközben kikészítettem a két járgány árát, majd meg is jött és egy gyors kézfogás után átvettem a járgányokat, gyorsan csekkoltam és mentem is tovább.
Nem hibátlan a kicsike, de azért rendben van.
Elől jó a dupla lámpa berakásos kialakítás, a piros díszcsík festés is jó oldalt és a lökösön, igaz picit az anyós felőli résznél meg van csúszva az irányjelzős rész. Két ködlámpa berakást is kapott. Szép a motívum is a mocitetőn.
Ami miatt kellett ez a példány az az, hogy ilyen hátsó lámpákkal még nem láttam, de nem csak emiatt, hanem amúgy is egy elegáns kis kétajtós dög. Nem volt ismeretlen számomra ez a féle forma a Mustangok között, de ilyen hátsó lámpás változatban nem láttam még. Így mondhatni ez volt az, ami miatt mégis akartam. Gyerekkoromban volt két - talán Yatming - példányom, melyek ezt az autót mintázták meg és imádtam mindkettőt - noha mindkettő ugyanúgy nézett ki mint a másik - de most már legalább tudom melyik autó akart az lenni. A lámpák szépek, rovátkásak, jó a Nevadai rendszám és felette a COBRA felirat is tetszik. A lökösön megkapta ugyanúgy a piros díszcsík festést, valamint az ezüst kiemelést is, mely nagyon enyhén hullámos, de csak ha direkt azt nézzük :D Az oldalán lévő sárga festett részben a fehér ív nem hiba, mivel ugye ez úgy lenne szedán, csak itt kapott egy afféle spoiler-csomagtartóajtó kibővítést, pont mint anno a Dacia egyik példányánál :D Így az a fehér csík, tulajdonképpen azt szimbolizálja ahol a karosszéra és a hátsó felnyílós ajtó találkozik. Egyébként érdekes az első rendszám hiány - mármint úgy általában némelyik példányon, vagy a filmekben - erről itt lehet olvasni:
Oldalt is jól néz ki, megkapta a kilincsfestést és a kis háromszög ablak részre a COBRA felirat is szintén odakerült. Jók a felnik is, tetszenek :D
Gondoltam szétkapom - már persze ha tudom - és megnézzük. Szerencsére mindkért csavarhoz hozzáférni, nincs rejtve. Belül egyszerű belső tér, jópofa ülésekkel, de ami külön tetszik az a szép kormány és főleg hogy az óraegységeket megkapta a kormány mögött, ami azért kicsit meglepő, hisz mégis egy újságos sorozatos példányról van szó. Komoly. A belső kialakítás is jó, mert noha nem egy nagyon minőségi, de azért mégis csak az, hogy a kapaszkodók, sőt az ablaktekerős mechanika is látszik az oldalán.
Korábban is láttam egyszer-kétszer egy tagnál a KMO-n, viszont személy szerint inkább Ivkovic Péter cimborámtól szereztem volna be inkább, mert az illető személye akitől most elhoztam - hogy is mondjam - nem annyira ínyemre való. Korábban - míg nem indult nálunk a teherautó sor - elhoztam volna tőle két teherautót, de nem jött össze a dolog. Most viszont beszereztem ezt az ATU PLUS-t, de még így is jó, mert a korábbi árához képest kicsit olcsóbb volt, ráadásul úgy, hogy nem alkudtam. Ugyanis általában ha van egy ár akkor mérlegelek, vagy kell, vagy nem, ha nagyon érdekel a modell, akkor elképzelhető hogy rákérdezek, vagy esetleg átértékelem az árbesorolást és hajlandó vagyok kicsit többet adni érte, de sose indítok alkuval. Azt ugyanis nem szabad, mert akkor az eladónak már rögtön kialakul az a képe a vevőről, hogy "persze...mindent minél olcsóbban akarsz, akkor csak azért se adom annyiért"... De az esetek többségében nem is alkudok, mivel tisztában vagyok az árakkal és valamiért vagy megadom, vagy nem.
El nem tudom képzelni hogy esett a választás erre a színre, ezt a típust illetően. :-I Mikor kint voltunk Lengyelben, imádtam mikor láttam néha egy-egy ilyen példányt, mert azonkívül hogy saját hazai autómárkájuk, persze ebből is láttam olyan példányokat mint a Románoknál a Dacia némelyik változatából, tuningolt, vagy felcsicsásított példányt, de olyat is, mely gyárilag volt némileg egy "elegánsabb" felszereltségű kivitel. Ez az ATU is ilyen (persze a színét leszámítva).
Elől szép lámpákat kapott alatta krómos berakással, szélen pici irányjelzős kialakítással. Az anyós felőli oldalon kevésbé látszik a vaku miatt, de ha megnézzük a vezető felőlit látható. Jó az FSO emblémás hűtőmaszk is. A lökösbe kapott két ködlámpát és persze rendszám.
Na most vagy nem sikerült eltalálni ugyanazt az árnyalatot és - nyilván - külön festették a lököst és a karosszériát - csak nem biztos hogy az ugyanakkor kikevert festékből - vagy pedig az az oka, hogy az autó karosszériája fém, a lökös meg műanyag, és ezáltal tűnik fel ennyire a különbség a két különböző felületen.
A kerekek kicsit megint nagyobbak mint kellene, de már megszoktuk. Oldalt kapott irányjelző festést, fekete tükrök és a kerekek mögötti sárvédők is jók, tetszenek. Fentre került kis antenna.
Hátul szép piros-szürke-piros üveglámpák és mivel ez egy ATU PLUS, itt ezt a vonalvezetést megkapta a két lámpa közti kialakításban is a csomiajtón. Az hogy a fekete rész rajta mi akarna lenni nem tudom, talán fogantyús rész a csomiajtó felnyitásakor. Bírom az ilyeneket. A Samara példányoknál is voltak néha ilyenek, amivel egy kicsit dizájnosabbá tették a modellt ezzel a kialakítással. Persze ahogy látom a lámpák alatti rész van teljesen ezüsttel kikenve és úgy berakva a lámpa-üveg berakás, ilyenkor nem ártana a lámpák belső felét is kikenni, ezáltal lehetne csökkenteni a berakások furat helyeinek láthatóságát. De így sem rossz. Kapott szintén rendszámot - persze itt már figyelve hogy némileg más méretben - és a kis kipufogó is jó. Megkapta bal oldalon az ATU, míg jobb oldalon az 1.6 és még nem tudom milyen jelzéseket. Az 1.6 is csak sejtés, nem tudom pontosan kiolvasni.
És akkor persze elő kellett keressem a korábbi ATU-mat, a közös képhez. Alattam volt - mármint az ágyam tárolórekeszében - de szerencsére nem kellett sokáig keressem és meg is lett :D
Azért megnézhetjük milyen különbségek vannak az alap és a plus változatok között. Az alap verzió egyszerűbb, de mégis jobban feldobja a fekete lökös, fekete díszcsík és kilincs kiemelések. A kék plus változatnál érdekes hogy nincsenek kiemelések, se díszcsík, se kilincs, de itt már ugye jönnek a színre fújt lökhárítók, hűtőmaszk és persze a dizájnosabb hátsó lámpás rész.
Bevallom a sportkocsik engem hidegen szoktak hagyni, de ez olyan jól néz ki hogy egyszerűen kellett. Egy modelles kollegától láttam meg, kitől már szereztem egy-két példányt - sőt egy-két gyerekkori matchboxot is sikerült - és akartam. Persze elsőre úgy voltam hogy eladásra lesz a kicsike, de aztán máshogy alakult. Néztem, néztem, és úgy voltam vele, mint Josef Tarasov miután elvitte Aurelio-hoz John Wick autóját. "Még lehet hogy megtartom a kis drágát" :D Így is tettem :D
Elől szép lámpákat kapott, a szellőzős részek és a hűtőmaszk is szépen kialakított, természetesen rendszámmal. Megkapta a kis fotómaratott négykarikás emblémát is. A felnik is szépek, középen szintén bennük az Audi logó. Jópofa hogy az ajtóknál oldalt is megcsinálták a szellőzős kialakítást. Elsőre nem tudtam hogy az a rész is ott a karosszéria része-e, vagy egy külön műanyag berakás, de nem is érdekel. Jól néz ki.
Hátul szintén remek. Jól néz ki a két nagy lámpa, bennük még a dupla égőhelyes kialakítás is látható (mindjárt bemutatom egy másik képen, mert a vaku fénye miatt kevésbé látszik), szintén megkapta az emblémát, jók a szellőzős kiemelések, de nem csak a lámpák alatt, hanem felette, sőt a hátsó ablaknál széleken és fent is jól ki vannak alakítva. Kapott egy féklámpa csík festést, és a dupla kipufogók is királyak.
Na itt jobban láthatók milyenek is a hátsó lámpák valójában, vaku fénye nélkül.
A hátsó ablak alatt természetesen láthatjuk a V8 FSi jelzéssel ellátott csodaszép motorblokkot.
Igen ám, de most hogy lett kettő belőle? :-O Hát úgy, hogy a börzén belefutottam egy másik példányba és így sikerült még jobban kihozni a dolgot belőle. A leendő vevőjének is meglett és Én is megtudtam tartani magamnak. Van ez így, hogy egy modell amit az ember eladásra szán és megtetszik magának, hogy döntenie kell mi is legyen, de mikor így tudja kihozni a dolgot hogy kereshet is és még meg is tarthatja.... :D
Belül is igényes. Jól látható a szép kormány, rajta Audi logó, a kapcsolókarok is jól néznek ki, az óraegységek is szépek, a középkonzol is megvan csinálva a rádió és navigáció résszel, és a sebváltó, valamint hátrébb a - gondolom könyöktámasz? - pohártartós rész is szép. Persze ezt is szétkaptam volna, de csak hátul fogja egy csavar, az első vagy rejtett, vagy más módon van, de mivel szerencsére az ajtók ablak nélküliek, így meg lehetett oldani.
Egy fejedelmi limuzin, kicsiben. Nem tervezett példány volt. Miután felmentem az emeletre átvenni a Supra-t, nézelődtem tovább ahogy szoktam. Halász Pistinél kiszúrtam ezt a kicsikét, és egész jó árban volt. Még pici kedvezményt is kaptam, amit köszönök. Tényleg jó árban volt, így nem lehetett kihagyni. Bár megvan nekem a kicsike Hongwellben, de azért egy Minichamps az mégis csak egy Minichamps. Pisti meg is jegyezte hogy bizonyára el fog kelni, én pedig gondoltam nem várom ezt meg és lecsapok a kicsikére.
Elől szép lámpákat kapott, mögöttük az égőhelyek is láthatók és a felső részben a sárga irányjelzős rész is szép. Szép a dupla króm BMW logó-hűtőmaszk és az embléma is jó. Rendszámot persze nem kapott - vagy nem tudom volt-e neki - de se elől, se hátul nincs, így gyanítom nem volt. A felnik is jók, benne még a BMW logót is megkapta. Oldalsó irányjelzők is meg lettek csinálva.
Persze ahogy az látható és sejthető, a mocitető nyitható és alatta ott a szív. Meg kell mondjam hogy azért a BMW-knél megadják a módját. Más példányokat is láttam már amik ilyen nyitható opciós példányok voltak. Persze bizonyára nem a később, vagy újra elővett - ám már némileg - módosított példányok, melyeknél már nincs ez a finomság.
Hátul szép lámpákat kapott ahogy kell, piros, alsó kis részben sárga és ami külön tetszik, hogy a csomagtartóajtón is megcsinálták egy külön ködféklámpás-tolató kialakításban üvegből. Ez persze a Hongwellnél festett nyilván, de nagyon tetszik hogy itt megadták a módját, hisz ez a gyártó is megtehette volna hogy elintézi festéssel, de a név kötelez :D Ha már minőség akkor legyen olyan és ahogy mondani szoktam "Ha már csinálunk valamit, csináljuk jól" :D A dupla lekonyulós kipufogó is jó. Természetesen fent cápauszony antenna és egy féklámpás kialakítás a kalaptartó részen.
A belső szintén igényes. Bézs belső, fekete kormány és kapcsolók, sebváltókar, a kormányon egy BMW logó, műszerfal-óraegységek és persze napfénytetős a kicsike, aminél szintén figyeltek hogy más, naranccsárgás üveg berakás legyen.
Miután hazatértünk az immáron kétszer is elhalasztott Sinsheim-i üdülésről, azon a hétvégén volt egy KMO börze melyet már szintén vártam. Volt is lebeszélve oda 1-2 modellem, de persze ahogy az lenni szokott, nem csak azokkal tértem haza, lássuk mik is érkeztek:
Solido Toyota Supra:
Eredetileg meglettem volna nélküle, mert engem annyira nem hoz lázba, de tény hogy jól néz ki fehérben és a felnik se semmik. Ráadásul Ivkovic Péter cimborámtól láttam meg jó áron, így úgy voltam vele hogy ennyiért nem hagyom ki. Szoktam is egyet itt látni nálunk - igaz ritkán - múltkor megint láttam, de ha valamikor megint belefutok most már le fogok menni a modellel lefotózni :D
Elől jó kis lámpákat kapott, bár ahogy nézem itt inkább feketére csinálták és az égőhelyes kialakítást kenték ki ezüsttel, a lámpa keretet feketével és persze kapott egy üveget. De tök jó. Szépek a sárga irányjelzők is, alattuk a kis fekete szellőzős berakások. Toyota emblémát is megkapta és persze a mocitetőn egy külön szellőzős berakást. Oldalt a kerekek mögött is kapott egy kiemelést, valamint irányjelző és a hátsó kerék előtti kis mélyedés is meg lett csinálva.
Hául is nagyon szép. Aggódtam kicsit miatta vajon hogy lesz megcsinálva, de nem lehet rá panasz. Égőhelyes kialakítás, mindegyik a megfelelő színnel kidekorálva és egy átlátszó kis üveg búra berakás. Szintén jó a Toyota embléma és jobb lámpa felett megkapta a Supra feliratot is, természetesen a megfelelő betűtípussal kiírva. A rendszámot elintézték egy MK4 felirattal, de nem is kell több, jó ez így. Kapott még egy ezüst kis lökhárító perem festést, valamint a csomagtartóajtón a féklámpa csík kiemelést, igaz ezüsttel. A spoiler is jó. Hátul fűtőszálas ablak, rajta egy ablaktörlővel. A kipufogó se kutya.
Akartam csinálni a belső térről is egy fotót, de így sikerült (mindjárt rátérünk miért). Látható hogy a műszerfal óraegységek jól megvannak csinálva, bár még egy Toyota ikont elviselt volna a kormány. Oldalt kapott irányjelző festést és itt a hátsó kerék előtti kis szellőző is meg lett csinálva. A küszöb fekete kiemelése is jó.
A felnik nagyon jól néznek ki szerintem, mögöttük pedig tök király ahogy láthatók a tárcsafékek, nem csak formára, hanem kialakításra is, mivel a fékpofák is látszanak és természetesen arra is figyelve lett, hogy az első kerék mögötti kisebb.
És akkor az ok ami miatt nem tudtam szétkapni. A csavarok kicsit erősen voltak meghúzva, de azzal nem volt gond, ki tudtam lazítani, viszont elől egy ilyen külön alsó lökhárító rész van felrögzítve, amit azért nem akartam letörni, így hát hagytam. Ezért nem készült jobb kép a belső térről. Persze a két kis pecket le lehetne törni, lévén alul van, nem látszik, de gondoltam nem erőltetem, mivel sose lehet tudni hogy amit erővel akarunk levenni, az vajon ott és úgy fog-e eltörni ahogy akarjuk, így inkább nem erőltettem.
Ez az autó olyan ronda, hogy az már szép :) Tény hogy koncepció autókat nem szoktam gyűjteni és szerintem a gyűjtők közt sincs olyan nagy piaca, mégis mikor azt hallom hogy egy modell formaöntvénye nem olcsó dolog és erre látok nem egy koncepcióautót modellben, ami a kutyának sem kell, akkor ezen igazodj ki :D Ezt az Avus-t azért szereztem be, mert ahogy korábban említettem tinikorom táborozós időszakához kapcsolódik, mikor a Római partra jártunk táborozni és persze mikor nem volt jó idő, akkor nem lehetett a medencékben pancsolni, mi viszont élvezettel játszottunk a homokozóban a "medzsókkal" - vagy titokban fent az emeleten az egyik szobában biliárdoztunk - és az egyik srácnak az imádott Ford LTD Police matchbox mellett, egy ilyen króm, Audi Avus Quattro példány volt a másik nagy becsben tartott példánya, melyet alig tudtunk tőle kicsikarni hogy mi is játszhassunk vele. Így aztán mikor a táborozós időszakoknak már vége lett, elhatároztam hogy matchboxban akkor is szerzek egy króm Avus-t, majd jött még egy, lett egy fehér, abból is lett még egy, valamint még egy szép zöld és bordó változatot is sikerült beszerezni belőle, legutóbb pedig egy arany verziót. Így ez az oka hogy most jött ez a kicsike, valamint még persze az, hogy az eladó nagyon jó áron adta. Akkor miért ne? :D
Nem tudtam pontosan milyen gyártó és gyanítottam hogy biztos nem fém, noha a króm az képes ezáltal kicsit becsapni az ember érzékét :D Sejtettem hogy olyasmi lehet mint a Herpa Ferrari F40-es példányom mely rohadt jól néz ki, de nem fém modell :D
Nos igazam lett. Revell a gyártója, amit ugye leginkább a kisebb, terepasztalos méretarány gyűjtői ismernek jobban. Műanyag modell. De így se utasítom el még akár az ilyet sem, ugyanis láthattuk a korábbi kínai BYD modellemet is, mely szintén az, de nem mondaná meg róla az ember és ez is rohadt jól néz ki.
Kicsit bevallom csalnom kellett, mert a vezetőoldali ajtaja fel volt nyílva és nem tudtam visszacsukni. Gondoltam akkor lekapom a modellt a talapzatról szétkapom és úgy óvatosan vissza, igen ám, de nincs az alján csavarozás. Egyedül csak ott, ahol a talapzatra fogatódik. Erőltetni meg persze nem nagyon akartam mivel ez mégsem fém hanem műanyag így még óvatosabb voltam. De szerencsére sikerült lecsukni :D
Szép kis enyhén sárgás lámpa berakásokat kapott, csoda szép az egész króm masina, noha formára akkor se jön be, akárhogy próbálom megszeretni. Itt persze kizárólag az emlék és a kötődés az - no meg a jó ár - ami miatt most meglett 1:43-as méretben is :D Jók a felnik is.
Hátul - elsőre - festett vagy matt lámpa berakásoknak tűnik, pedig üveg és szép is, bár itt kicsit a vaku fénye mattítja. Szép az Audi négykarikás logó is a farán, kapott egy AVUS Quattro típusfeliratot is és a három kipufogós kialakítás is jó.
Mint ahogy már előzőleg említettem, az ajtók természetesen nyithatók - na persze felfelé - és bent jól látható a kormány, sebváltó és a sportülések is. A küszöböknél szintén ott a négykarikás logó.
Igen, de ahogy néztem, nem csak az ajtók nyithatók, hanem hátul a motortér is. De még mielőtt erre rátérnénk, innan jobban megnézhetjük az utasteret. Jó a kormány, a sebváltó és a műszerfalegységes kialakítás is szép.
És akkor MOST jöjjön a motortér: Jól látható a merevítés, a rugók, valamint persze az üveg alatt a W12-es motorblokk is. Kicsit csináltam más szögből is és innen még jobban kivehető a szép motorblokk.
Miután átvettem a két SX4-est - párdon Sedici párost - kicsit odébb mentem Jurij Maszlovszkij-hoz akitől tervben volt - ismét - egy ZIU troli, egyik barátom számára. Majd nézegettem nála FSO modelleket, de sajnos a kék ATU PLUS-t nem találtam, viszont Skodák is voltak és rögtön kiszúrtam a sárga Favorit áruszállító változatát, a Formant. Korábban volt róla szó Péter Ivkovic cimborámmal is, a börze után rögtön jeleztem is hogy sikerült beszerezni, de említettem azt is, hogyha már esetleg számomra berendelte, akkor természetesen átveszem :D Miután átvettem a trolit Jurij-tól, még gyorsan csekkoltam ismét a Forman-t hogy minden oké vele és már fizettem is.
Elől jó kis lámpákat kapott, szürke alátét berakásokkal. Érdekes hogy az irányjelző részek nincsenek sárgával kiemelve, ez nem tudom hogy hiba-e vagy így volt simán, mindenesetre feldobná, de nem zavar. Pont akkor vetődött mellém Ervin Mihálycsik (Tartsd meg az aprót! :D) kollega is, kivel pont beszéltünk is pár szót Merciről, felvetődött ez a Skoda is hogy a cabrio kár hogy olyan világos farmer metálkékben jött ki és hogy egy Felicia kombit is nézve hogy nyilván a sok panasz hatására annál - mely bontatlan volt - már feketék voltak a középen futó tolató-irányjelzős rész a modellen, melyet nekem még előzőleg fel kellett javítanom rajtuk. Jó a Skoda logós fekete csíkos hűtőmaszk is, bár nem nagy szám, oldalt irányjelzőt kapott és kilincsfestéseket, valamint a tanksapka is meg lett csinálva rajta. Külön tetszenek a kerekek mögötti sárvédős kialakítások.
Tetszik hogy figyeltek rá hogy a puttonyos rész jól meg legyen csinálva festést illetően, ugyanis a modell sárga részénél van egy fekete tetőcsík mely a hátsó ajtók felett véget ér és a fehér rész szépen követve az autó formáját jön lentebb és hátra. A lámpák nagyon szépek, reálisan ahogyan kell, valamint alatta az égőelhelyezések is kivehetők. Nagyon jó. Szintén szép rajta a Skoda logó, bal szélen a Plus, valamint jobb oldalon a FORMAN felirat, természetesen a megfelelő betűtípussal írva. A rendszám és a kipufogó is jó. Érdekes hogy a rendszám mellett az a kis bütyök nem tudom pontosan mi akar lenni, rendszámvilágításra tippeltem volna, de nem valószínű, mivel csak a jobb oldalon van. Megnéztem más képeken is ezt a Forman-t és azoknál is csak a jobb oldalakon van, úgyhogy gondolom hogy akkor ez vagy valami egyedi hiba minden modellnél, vagy pedig nem azt a funkciót tölti be. Gyanítom is hogy inkább az utóbbi és hogy ott volt a csomagtér zár-fogantyú és hogy az akar lenni.
Külön tetszik hogy ugyanilyen változatban hozták ki, mint a később Felicia Van Plus példányt, így jól passzol a kettő egymás mellett.
Hát igen. Most kicsit fordított sorrendben haladtam, mivel a későbbi 2009-es változatot mutattam be előbb, de csak azért, mert ez a 2006-os jobban tetszik. Eleve jobb a szín, a felni, meg még más is :D Így ha már ott volt most, akkor ezt is elhoztam, lévén korábban ezt is terveztem, de csak a fehéret tudtam anno beszerezni. Most viszont meglett ez a korábbi 2006-os változat.
Ez is szép lámpákat kapott alatta krómos kialakítással. Sajnos a festésen itt is látható hiba, pl a mocitetőn keresztbe az egy repedés vonal, de így se zavar annyira. Érdekes hogy ez eleve más hűtőmaszkos kialakítás, akkor hogy is szokott az lenni hogy drága egy modell formaöntvénye, most mégis ennyi változtatással kihozzuk újra? Akkor mégse drága? :D Ugyanis ennél teljesen a mocitető vonaláig felmegy a hűtőmaszk és a Fiat logó is más. Ugyanúgy kapott két ködlámpás berakást. Fent ugyanúgy tetősín és egy antenna.
Kis kellemetlenség is volt ennél a modellnél, ugyanis az első gumi nincs rendesen rajta a felnin, ezt próbáltam orvosolni, de ugye idővel a gumi is elveszti a rugalmasságát, így mondhatni >kitört< a gumiból egy darab mikor le akartam volna fejteni a felniről, de gurulást illetően így sincs probléma, így hát akkor marad. Csak engem kicsit szokott zavarni mikor a fotókon így látszik a felni perem hogy nincs rajta rendesen. Sebaj. A lényeg hogy nem lett komolyabb gond és orvosolható volt a probléma, de megmondom őszintén ilyennel még nem volt dolgom, hogy a gumi lefejtéskor szinte törik :D
Hátul szintén szép lámpákat kapott, de itt jól látható alatta az égőhelyes kialakítás. Ezt magyaráztam előzőleg a fehér példánynál, mivel annál kissé mattabb lett és nem látszik alatta az égőhelyes kialakítás mint itt a kéknél. Így ez némileg szebb lett kicsit. Szerintem minden modellt így kéne megcsinálni égőhelyes kialakítással, kikent ezüst résszel és esetleg valamelyik égőhelynél egy luk legyen a kasznin, betéve oda az üveglámpa véget, amit csak el kell kenni és még mindig jobb lenne mint ragasztva. Szintén jó a rendszám, a Fiat logó és a Sedici felirat is odakerült.
És persze akkor közösen az "olasz SX4-es" páros :D
Elérkezett hát egy újabb Legenda börze. Nem terveztem nagyon semmit venni, csupán egy korábban bemutatott ZIU troli modell miatt néztem ki rá, melyet jelezte egyik barátom, hogy neki is kéne, így akkor mondom átvesszük. Időközben aztán mégis máshogy alakult, mert az egyik közelben lévő szintén modelles tagtól - akinél fel szoktak tűnni matchboxok, siku-k, meg más kisautók is mindig egy pakkban és látom a hirdetéseit - láttam tőle 2 jó áron lévő 1:43-as modellt. Az egyiknél úgy voltam hogy eladom, vagy esetleg leoldom róla a kék Mercedes service-s festést és lesz egy sima fehér furgon változatom belőle, a másik meg egy táborozós időszakomban egy érdekes típus, mely persze a másik srácnak Matchbox változatban volt meg, Én pedig jó pár éve szintén beszereztem, de nem csak olyan, hanem még vagy 4-5 féle másik színben. Nem szép egy autó, mivel mondhatni koncepció és nem is szoktam az ilyeneket gyűjteni, de ezt most nem hagytam ki........főleg ha még jó is az ára :D Lássuk is miket szereztem:
Norev Fiat Sedici - 2009:
Belépve rögtön egy cimboránál láttam meg, ráadásul egy másik modellel együtt, melyet korábban pont láttam a facebook oldalon is egy webshop oldalán, melyet azóta követek mióta Ádám Szegedi cimborám megjelölt benne és érdeklődtem is a két példányra, viszont nem hoztam el. Most viszont megláttam ugyanezt a kettőt - s gyanítottam hogy nyilván az illető cimborán keresztül "börzézi" ami nem is baj, mert így sikerült szállítási költség nélkül megszerezni :D - így tehát bezsákoltam.
Korábban mutattam már ezt az "olasz SX4-est" mert ugye ez a Suzuki SX4 változattal megegyező típus, bár hogy melyik vette át a másiktól, az egyenlőre rejtély számomra.
Elől szép lámpákat kapott krómos alátéttel, szép a - már későbbi - Fiat emblémás króm hűtőmaszk is. Jó a lökösös rész is, két kis ködlámpát is kapott bele és olasz rendszám is került rá. Fent tetősín, antenna és persze a két első ajtónál nincs ablak, így ott be is nézhetünk és a modell megfogása is könnyebb ezáltal hogy ne maradjon rajta ujjlenyomatos, vagy izzadt kéznyom. Mondjuk ez inkább feketéknél probléma, fehérnél kevésbé látszik.
Hátul piros lámpa berakást kapott, de sima berakásnak tűnik, sajnos nincs meg az áttetsző hatása (erre majd még rátérek másik posztban). Szintén szép a rendszám, a Fiat logó, kis ablaktörlő is, és sajnos itt is ugyanúgy repedezett a fekete festés a lökösön, akár csak a másik korábbi változatomnál. Ez van. De így is megérte :D
Hmm dejavu....mondotta anno Neo mikor meglátott egy ugyanolyan macskát az emeleten....vagy ugyanazt? Nem tudta volna megmondani pontosan. Nos most itt is ez a helyzet. Noha szereztem anno két ilyen Opel Movano példányt is - amúgy érdekes hogy nehezebben fellelhető mint a Renault féle tesója - az egyik egy sötétszürke változat volt, mely tetszett abban a színben mint sem átalakítsam, a másik meg anno pont egy ilyen piros volt, de az meg túl drága volt ahhoz, hogy átalakításos példány legyen. Így azóta is kerestem hogy sikerüljön végre kifogni egyet. Sikerült.
Megkértem Emberemet - miután kiszúrtam - hogy nyomjunk rá egy licitet és szerencsére sikerült is az adott kereten belül megnyerni. Ez ugyanis már átalakítás lesz.
Előbb nézük magát a modellt:
Elől szép lámpákat kapott, alatta krómos berakással, szép az Opel emblémás hűtőmaszk is. Csodálom hogy egyáltalán kihozta a gyártó Opelben, mivel persze leginkább Renault változatban, valamint a Nissan féle variánssal lehet találkozni. Az Opel változat ritka........jó persze mondom mindezt úgy, hogy most már ez a harmadik példány belőle, de tényleg nem lehet nagyon találni ebből a verzióból Opel változatot. Érdekes egyébként hogy mi határozza meg hogy mennyire gyakori, vagy beszerezhető, mert felmerül a kérdés, hogyha Renault változatban könnyebben be lehet szerezni, akkor egy másik emblémás változatban miért nehezebb? Jók a tükrök, a kilincs kialakítások is szépek mind formára, mind festést illetően. Oldalt is ki van emelve a díszléc persze rajta a sárga helyzetjelző fényekkel. Kicsit poros volt a szélvédő, és az antenna is kicsit csonkább mint gyárilag, de hát nem gond, mivel úgy is átalakítás lesz a sorsa :D
Hátul szép lámpákat kapott ahogyan kell, valamint szintén megkapta az Opel feliratot, természetesen a Movano típusfelirattal együtt és a kilincs, ajtó ütköző gumibaba és a rendszámvilágítást takaró elem is meg lett rajta csinálva. A kis háromszög féklámpa kicsit ott kopottas, de ezen majd segítünk.
És íme hát akkor a korábbi példánnyal mely teljesen ugyanez.
Sajnáltam volna átalakítani, így most azért akartam még egyet belőle - ami nem volt könnyű - mivel korábbi melóhelyemen ilyen példánnyal (is) szállítottam ki. Igaz nem rajongtam érte, mivel gyenge sz.r, az emelkedőn is vissza lassult 100-ra úgy, hogy még egy üres raklap sem volt rajtam. A Ford és persze a Citroen - vagy esetleg Peugeot-Fiat változatai - legalább jól húznak és tartják a tempót. A másik meg hogy elhatároztam, hogy előbb-utóbb, ha mást nem szépen lassan, de megcsinálok minden céges autót amivel valaha is volt dolgom. Természetesen az anno bemutatott - egyszerűen átalakított - Citroen Berlingo-ról sajnos nem volt képem, így az csak megmosolyogtat ha ránézek a vitrinben, de más példányokról már van kép és lesz kézzel fogható modell változat is :D
Ennél a változatnál külön tetszett még az is, hogy figyeltek a kerekekre is és abban is fekete díszkupakos, Opel emblémás berakást kapott ahogy kell.
És jöjjön végül a legfontosabb, amit nem hittem volna hogy valaha is lesz nekem :D
Modimio ЗИУ-682Б - ZIU trolibusz:
Ezt álmomban nem hittem volna hogy valaha is lesz. Igaz ugyanígy voltam talán az Ikarusokkal is. Azokból korábban csak a kis változataikat (1:72) szereztem be a különféle kivitelekben, aztán jött ugye az utóbbi időben 1-2 1:43-as kék változat. Volt a csuklós 280-as bolygóajtós, majd a 260-as bolygóajtós, és legutóbb szintén egy 280-as ráncos ajtós kivitelben. De volt még persze a repertoáramban egy szintén Modimio kiadásban megjelent Ikarus 250.59 turistabusz verzió is, mellyel kapcsolatosan Weekendbus-os emlékeim vannak, a római parti üdülőben táborozós időszakomból :D
Ki ne emlékezne erre az öreg vasra is, mikor még járták a belváros utcáit. Jellegzetes hangjukról rögtön tudtuk hogy az érkezik - mikor esetleg rajta kívül már más típusok is voltak szolgálatban - és nekem is volt - mikor még a VI. kerületbe jártam suliba - hogy volt hogy inkább hagytam egy Ikarus változatot elmenni és megvártam a ZIU-t :D
Meglepődtem, de anno itt nálunk a 81-82-es vonalán is járt, van róla régi felvételem, de talán még nekem is rémlik a hangja amint elment itt a közeli utcákon.
Nem vagyok benne biztos, mivel Én 85-ös évjárat vagyok és nem tudom meddig szolgáltak Budapesten a 81-82-es vonalán. Nagyon imádom ezt a típust mai napig. Persze kiszolgálta az idejét az nem is kérdés, hisz semmi sem tart örökké és néha volt akiket nem csak ugráltatott, hanem rázott is, viszont mégis lehetett imádni....vagy épp utálni. Nos, Én mindig az előbbi kategóriába tartoztam ezt illetően.
A motorizmus korszakában, mikor még sokaknak nem volt autója és nézek régi képeket, mikor még épült a lakótelep és persze az autó is kiváltságos adottság-lehetőség volt egyesek számára, másoknak olyankor maradt a tömegközlekedés. De így sem gond, mivel az utazás egy élmény, eljutni valahogy A-ból B-be, akár ismerősökhöz átmenni, akár valami dolgot intézni vagy épp munkába és munkából közlekedni vele és az ember tudott neki örülni, még ha mára már egy öreg, elavult konstrukció is lett. Én is imádtam/imádom a ZIU trolikat és utazni is mindig szerettem/szeretek, menni, tartani valahova. Kényelmes ülései voltak - persze melyek manapság már egyre inkább nem jellemzők - melyek kellettek is, mivel sokszor pattogtak rajta az utasok a merev laprugós felfüggesztésnek köszönhetően, de imádtam. Ugyanúgy ahogy az első kisebb ajtót, és persze az ott lévő külön kis "gyermek leszállásjelző" gombot a vezetőfülke oldalán. Az ajtók felett a mellbimbókra emlékeztető piros vagy zöld leszállásjelző gombokat, bőrszíjas kapaszkodóit, erős ajtó csukódós hangját, menet közbeni jellegzetes szerenádát - melytől most is végigmegy a hátamon a hideg ha újra meghallom - valamint hátul kocka Ikarus 260-280 lámpáit (erre még később rátérünk)
Sokszor volt egyébként akár a ZIU-nál, akár az Ikarus 280-as trolinál, hogy az első ülésben foglaltam helyet, s azonkívül hogy néztem a sofőrt mikor megnyomja a gombokat, figyeli a belső tükröt, tekeri a kormányt és nyomja a pedált, tolja neki egy hosszabb szakaszon, olyankor Én is trolibuszvezetőt játszottam :D Gyerekkoromban nem egyszer gondolkoztam is rajta hogy trolibuszvezető leszek :D Noha végül is nem az lett belőlem, de a vezetés szeretete az megmaradt, akár Édesapám ölében az "ezerkettes" Ladában akár saját autómban, vagy munkámból kifolyólag, mivel futárként dolgozom és akkor még ott a targoncázás is, melynél ugyan a vezetés nem annyira jellemző, de mégis élvezetes hogy egy géppel való munka, ami megkönnyíti és meggyorsítja a folyamatot. És ebből is látszik hogy fejlődik-változik a Világ körülöttünk.
Ami anno a mindennapi élet megszokott látképe volt, az mára már csak kuriózum, retró, és mégis az embereket érdekli, megmosolyogják, esetleg megdöbbennek-meghökkennek mikor újra meglátják az utcán haladni, felcsendülő jellegzetes hangját újra hallják és csodálkoznak, hogy újra utaznak rajta - ha esetleg nem is szerették, akik meg imádták nem kérdés miért - mert az embernek a fiatalságát juttatja eszébe. Ádám Tóth barátommal is - ki a BKV-nál dolgozott - nem egyszer elkísértem mikor a ZIU-t kivitték nosztalgiajáratba, vagy fotózásra, s amíg Ők a különböző képeket készítették, addig Én csupán az újra rajta való utazás élményéért mentem inkább.
Erről írtam is, melyet itt lehet olvasni és persze pár kép-videó is akad hozzá.
Talán kevesen tudjuk, de egy Ikarus 280 ráncos ajtós is van ilyen - 156-os jelzéssel - melynek pont ugyanilyen hangja van, mivel abban is ZIU motor és trafó van.
Megfigyelhető hogy ez a Szegeden lévő példány teljesen olyan mint a modell, persze a festést leszámítva. Ugyanis Budapesten hátul osztott kockalámpás kivitelek voltak, mint megtudtam valakitől azért, mert az alkatrészeket eleinte szállította az - akkor még - Szovjetúnió, viszont idővel el-elmaradoztak, nehézkesen érkeztek, így abból kellett megoldani amiből lehetett, Ikarus alkatrészek pedig bőven voltak itthon, így kaptak hát a ZIU trolik a három csík lámpás kialakítás helyett, Ikarus kocka lámpákat hátra. De a szegedi változaton az is megfigyelhető hogy ezen rendesen ott van hátul a létra is, ez a Budapesti változatokon szintén máshogy volt, mivel nem volt :D
Nos ha (ZIU) trolibuszvezető nem is lett belőlem, azért a ZIU iránti szeretetem, rajongásom megmaradt.
Emlékszem a 37-es villamossal is sokszor inkább azért mentem Nagymamámhoz a Népszínház utcába az Élessaroktól, mert bár lett volna rövidebb útvonal is, de mindig imádtam mikor ott haladtunk el a BKV ATÜI (Autóbusz és Trolibusz Üzemeltetési Igazgatóság) Trolibusz Divízió telepe mellett és láttam amint ott állnak a masinák :D Persze imádtam/imádom a 280-as Ikarus változatokat is, de manapság már egyikkel se nagyon találkozunk, mivel eljárt felettük az idő. Megérkeztek a modernebb változatok, digitális kijelzőkkel, igaz merevebb ülésekkel mivel a kényelem már nem szempont, de légkondis változatokban és esetleg némi kilométert illetően önjáró képességgel.
De azt hiszem elég hosszúra sikerült hát a bevezető, térjünk is rá most a modellre :D
Mikor megláttam az orosz autóbuszos sorozatban hogy érkezni fog, kiposztoltam, majd pár napra rá, írt nekem Jurij Maszlovszkij, akitől korábban is beszereztem egy-két példányt. Ezért ezúton is köszönet neki. Említette hogy a modell teljesen fém - bevallom nem voltam teljesen biztos benne, mivel az Ikarus 250.59 pl csak alvázban fém, a karosszéria műanyag - de mikor átvettem a trolit éreztem a súlyán is és mikor kibontottam akkor is, hogy igen, ennek nem csak az alváza van abból, tiszta orosz, mert van benne anyag :D
Elől jó kis lámpákat kapott, fekete karikába ágyazva. Ez pl szintén megfigyelhető, mert itthoniaknál ugye krómkarikás lámpák voltak, valamint a lámpák helye sem volt süllyesztett, legalábbis a Budapesti példányokat illetően. Ha megnézzük a Szegeden lévő példányt annál igen, ilyen süllyesztett helyen vannak benne. De az is megfigyelhető a szegedi változatnál, hogy a lámpák alatt kis osztott helyzet-irányjelzős kialakítás van, míg Budapesten teljes egészében és nagyobb irányjelzős kialakítások voltak ott. Ennél ezeket a részeket ezüstre csinálták, oldalt tetszik a sárga kialakítás. Az ablaktörlők és az embléma is jól sikerültek, ahogy a kis visszapillantók is. Rendesen olyan mint amiket mi is ismerünk - persze a lámpa helyeket és kialakítást kivéve - és az első ajtó a kisebb, a másik kettő dupla csuklós ajtós kialakítás ahogy megszoktuk. A vezető - jelen esetben Én - kissé figyelmetlen is volt, mivel miután leengedte az áramszedőket, a jobb oldalit nem akasztotta be megfelelően a lefogató kampó alá. Ejj :D
Láthatók hogy az ülés elrendezések is úgy ahogy kell és persze hátul a batár nagy hely a babakocsis anyukáknak, vagy a banyatankos mamikáknak. Külön tetszik, hogy noha felsővezetéket nem mellékelnek mellé, azért rendesen a tetején lévő áramszedő berendezést és az áramszedőket is megcsinálják (mondhatni) mellékelik "rája" elvégre mégis csak egy trolibuszról van szó, amit ciki lenne anélkül kiadni ha már kihozzák.
Hátul a - már korábban említett - osztott három lámpás kialakítás, mely a szegedi példányon pont ugyanilyen, persze a budapesti példányokat kicsit máshogy szoktuk meg. Látható hogy a létrát is megkapta az osztott ablak mögött, ezt szintén máshogy szokhattuk meg, mivel a budapesti példányokon, legalábbis a hátul már kocka Ikarus lámpás változatokon nem rémlik hogy lett volna, de lehet csak megfakultak már az emlékek.
Úgyhogy tény hogy nem piros BKV-s kialakítás, de így is imádom.
Hmm utána is kell nézzek, mikor lesz megint nosztalgia járatban :D
Kicsit aggódtam mikor várható volt a sorozatban, hogy majd vajon milyen színben érkezik, lévén a Favorit cabrio példányát is terveztem, de mivel hülye halvány-farmer-metálkék színben jött ki, sajnos inkább kihagytam. De aztán láttam hogy szerencsére jól sikerült a színválasztás, noha így is volt persze ami miatt aggódtam, hogy majd megint melóm lesz vele. Nem így lett :D Persze aki akarta - többek közt én is - az anno beszerezhette Abrex kiadásban, de azzal sem voltam egészen kibékülve, annak ellenére hogy igényesebb kiadás, de mégsem hibátlan.
Elől jó kis lámpákat kapott alatta ezüst alátéttel, bár szerintem egy kicsit talán nagyobbra sikerültek mint kellett volna. Szép a Skoda logó is, valamint körülötte a szellőzős részt is megcsinálták. Kapott két ködlámpa festést a lökösbe, egy rendszámot. Oldalt kilincsfestések, díszcsík, irányjelző kiemelés, valamint jók a tükrök is. Ablaktörlők se rosszak, de picit gyengék. Felnit illetően persze nem Skodás "alap felnikkel" hozták ki, nem gond, de talán majd lecseréljük :D A belső jó mivel szürke, fekete kormánnyal.
Hátul szép lámpákat kapott, igaz nem egészen pontosan ül be a helyre és legalább - végre - normálisan fekete irányjelző-tolató rész kialakítással ahogy kell, így nem kell feljavítani :D Bizonyára sok volt a panasz és végre tudtak rá figyelni. Szép a fekete vonalvezetés festés, rajta a Felicia és a GLX felirattal. Skoda logó is szép. Az előbb már említettem az ablaktörlőket, azok sajnos picit a gyengéi, a hátsó meg még inkább. Szintén megkapta a rendszámot és egy kis kipufogót is, valamint fentre egy picike antenna berakás is került és a féklámpa csík is tetszik. A kerék mögötti sárhányok szerintem nem voltak szükségesek, így ezt nem értem miért kellett, ezek kicsit torzítják az összképet.
És akkor persze elő kellett keresni a korábbi Abrex-es változatomat is. Szerencsére tudtam is hol keressem.
Azt persze mondanom sem kell, hogy az Abrex minőségibb változat, de sajnos Ő sem hibátlan, ami kissé ciki a gyártó részéről.
Megfigyelhető hogy az Abrex változatnál kissé vékonyabbak és szebbek a lámpák, noha a DeA kiadása se rossz. A hűtőmaszkos fekete rész és a Skoda logó is szép mindkettőnél bár az Abrexnél ez kisebb, vagy ha úgy tetszik, a DeA változatnál ez nagyobb. Mindkettő kapott ködlámpás festést a lökösre üveg kialakítás helyett, míg az Abrexnél csak sima tampon nyomás keretében, addig a DeA változatnál a formára kialakított részbe. Nyilván a spórolás, de így sem rossz. Az Abrex alap felnis kerekekkel hozta ki, a DeA másfélével, de ez nem feltétlen hiba. Noha hogyha a legtöbbször látunk egy Felicia-t - akár ezt, a kombit, esetleg az áruszállítót - legtöbbször ilyen "alap felnis" kerekekkel látni. A tükrök szintén jók, ez az Abrex változatnál gumiból van, valamint a kilincs, díszítőcsík és irányjelző kialakítások is ugyanúgy megvannak az újságos kivitelnél is. Az ablaktörlőkben jelentős különbség tapasztalható, ez egyiknél se jó, mivel az Abrex változatnál túl vastag, a mostaninál meg túl vékony, de ha már választani kell, akkor inkább az utóbbi :D
A DeA változatnál már megszoktam hogy a hátsó lámpákat javítani kell, úgy látszik végre tudtak ezekre figyelni, mivel a tolató-irányjelzős rész megfelelően fekete lett és követi a csomagtartón lévő festés vonalát. Ez az Abrexnál alap hogy így volt, bár ott kissé matt, de a lényeg hogy olyan amilyennek lennie kell. Ellenben itt megint az ablaktörlőknél lukadunk ki ami nem stimmel. Itt már megfelelő a mérete a hátsó szélvédőn az Abrexes változatnál, de a DeA változatnál meg szinte még vékonyabb vagy kisebb mint elől, így első ablaktörlőket illetően a DeA a jobb, de hátsót illetően pont hogy az Abrex :D A Skoda logó mindkettőn szép és megfelelő méretű. Ahogy már előzőleg említettem, a DeA féle változatra nem tudom minek kellett a kerekek mögé sárvédőket rakni, ez nemtudom valóban volt-e így, vagy csak a modellt akarták vele feldobni.
És akkor jöjjön az egyik legszembetűnőbb különbség, amiért anno haragudtam az Abrexre, ez pedig az ajtók alatti hullámküszöb........vagyis annak hiánya. Ugyanis az Abrex változatnál teljesen sima a küszöb, érdekes mód egy újságos verziónál mégis tudnak erre figyelni? Elég érdekes. Mondjuk jó persze azt is hozzá kell tenni hogy a két változat között nem egy év különbség van, de akkor is. Erre anno nagyon haragudtam az Abrexre hogy erre nem tudott figyelni.
Úgyhogy összességében mindenki döntse el melyik a jobb. Az Abrex minőségibb ez tény, de sajnos korántsem hibátlan, az újságos DeA változat meg ugye mostani kiadás, figyeltek a hullámküszöbre és végre a hátsó lámpákra is, viszont mégis csak egy sorozatos kiadás.
Ismét hát egy fekete döggel érkezem. Már nagyon vártam a Legenda Börzét, mivel szerdai napra egy kellemetlen fogászati látogatást kellett tennem. Igaz akkor még csak a Hyundai és egy másik - nagy - modellem várt beszerzésre, azok tartották bennem a lelket. Noha ez a példány is tervezett volt, de szlovák kapcsolatomtól nem tudtam beszerezni, mástól láttam a facebook hirdetésben, de ott már mint "eladva" felirattal volt kiegészítve a képhez az írás, itt viszont most börzén belebotlottam, mivel az eladónál volt a nagy modellem, de aztán láttam tőle ezt, meg még egy másik szintén betervezett modellt, így az egy helyett három lett amennyi modellel eljöttem tőle.
Tetszik hogy így is kihoznak modelleket hogy egy másik variánsban, ezt így kell csinálni. Ezáltal eladható még egyszer ugyanaz, vagy minimális változtatással kell legyártani újra egy formaöntvényt.
Elől jó kis lámpákat kapott, mögötte ezüst alátéttel, kicsi irányjelzős beütéssel. Szép a Skoda emblémás hűtőmaszk is, valamint alul kapott két ködlámpás berakást is. Tükrök is jók, antenna is került rá és tetszik hogy figyeltek a kerekekre is, noha nem vagyok RS szakértő.
Hátul szép formára és kialakításra is reális hátsó lámpákat kapott ahogy kell, szintén jó a Skoda logó valamint a felirat is. Antennát is kapott - ahogy már említettem - bár a hátsó szélvédő és a karosszéria közt picit lehetne kisebb a rés, de nem zavar annyira. Jópofa a tetején fenti spoileres rész. Kipufogó is jó, a lökösön az pedig nem épp egy térdre rogyó ember figura ki okádni készül, csupán csak egy szösz darabka :D
És akkor a normál és az RS. Szerintem nyilván egy újra legyártott, másik formaöntvény, mivel látható hogy a rendszám alatti rész kialakítás más a ködlámpáknál, valamint persze a sárgának spoileres rész sincs a tetején, márpedig az nem külön odabiggyesztett elem. Ugyanakkor tetszik hogy figyelnek a kerekekre is. Míg a sima változatnál szerintem totál mindegy milyen felnik vannak - bár nyilván annak is megvan gondolom a jellemzője hogy milyennel volt - addig itt az RS változatnál figyeltek rá és elég jól is áll neki.
Na eeeeeez nagyon ott van :D Nem csak azért, mert a piros és fekete mindig jó kombó, hanem mert Hyundai példányok nem nagyon akadnak igényes modellautókban. Leginkább rally változatban találni őket. Persze mutattam korábban párat, mint még a korábbi i30-asom, valamint a kis Atos, vagy a Dodge Attitude féle példány, melyet mi itthon inkább Hyundai változatban ismerünk, de mikor ezt megláttam a Solido-tól, nem volt kérdés hogy jönni fog. Igaz eleinte gondolkoztam picit, mert kijött a szokványos Hyundai szürkéskék színben és gondolkoztam hogy abban jöjjön-e, mivel jól áll az a szín a Hyundaioknak, Én viszont mégis inkább erre a feketére tettem le a voksomat. A Solido nagyot ugrott a szememben, ugyanis korábban egyáltalán nem minőségi modellautógyártóként tekintettem rá, most mióta viszont változott ez a dolog, nagyot változott a megítélésem is iránta.
Rohadtul tetszik ez a masina.
Elől szép lámpákat kapott, rajta még a világítás imitálást is kialakítva. Szép a Hyundai logó, az N típusfelirat is és persze megkapta az egészet egy rendszám nyomás formájában. Szépek a beömlők is, alul pedig kapott egy piros csíkozott kiemelést. A tükrökön szintén megcsinálták az irányjelző csíkot.
A kerekek is jól néznek ki, igaz Én ezüstre festettem volna, vagy feketében hoztam volna ki, mert így ezzel kissé "frissen nyomott 3D-s" érzést ad, de így se rosszak. Megkapta benne még az "N" logót is. Megfigyelhető, hogy mögötte a tárcsafékek is láthatók, nem csak remekül ezüstre kiemelve és pirossal a fékpofák, hanem még arra is figyelve hogy az első némileg nagyobb mint a hátsó, tehát különböző átmérőjüek.
Hátul szép piros üveglámpákat kapott, ahogy kell, alsó részében kis átlátszó meghagyással. Szintén szép a Hyundai logó, a felirat, az i30N jelzés, ablaktörlő is került rá, a hátsó szélvédő ráadásul sötétített üveges változat. Fent a spoileres részben megkapta a kis háromszög íves féklámpa festést, kis cápauszony antenna, farán pedig megkapta a szintén feldobó kis piros csíkozott kialakításokat és a két kipufogós rész is nagyon állat.
Gondoltam szétkapjuk és megnézzük a belsejét is, igaz ehhez a hátsó csavar rejtett, így a kipufogós részt mint takaró elem le kell szedni előtte.
Belül is szép a kialakítás, noha nincs sok extra. Formára szép minden, a kormány is jó, benne kapott egy Hyundai logót. A sebváltó is jól néz ki, a középkonzol rész is jó és a navigációs képernyő is jól néz ki a rajta lévő kis kialakítással.
Lassan felmerül hogy vajon már melyik a jobb, az Ixo, vagy a Solido, mivel előbbi normál autókat (is) kihoz, a Solido meg mostanság inkább a sportos irányvonalat képviseli, de tetszik. Tetszik hogy azonkívül hogy változott a gyártási ráta, végre egy újabb Hyundai is a birtokomban van mint típus, mivel sajnos nem nagyon akadnak modellben. Így tovább, jöjjenek még további Hyundai példányok! :D A Fastback változatnak is örülnék, mely nagyon hasonló az i30-hoz és mindig imádom ha meglátok egyet :D ajánlottam is a gyártó oldalán hogy kijöhetne az a változat is.
Dénes Márk cimbora bejegyzésében láttam meg és azonnal jeleztem is szándékomat rá :D Ugyanis nekem kimondottan a W210-es E osztály a kedvencem, az osztott kerek lámpás kialakításával, és mégis hátul Mercedes barázdás stílusú lámpáival, de annyira, hogy minden variánsban bejön, még mentő és halottaskocsi változatban is, utána pedig ez a második kedvencem a Mercik közül, a W211-es. Így mondhatni ez egy megosztott poszt, mivel egy kedvenc Merci is és mivel a német rendőrségi autókat is gyűjtöm - a franciák után (vagy azok előtt?) - így most két legyet sikerült egy csapásra :D
Bár nekem is rémlett, de Márki felhívta rá a figyelmem hogy Cobra 11-es autóként is lehetne említeni, mivel a - ahogy Én nevezem - "kis Horczi Herzberger"-ék szolgálati autója volt Dieterrel közösen.
Elől szép lámpákat kapott, szép a krómos hűtőmaszk és a külön kis kiálló embléma. A lökösben kapott két ködlámpás berakást, a tükrök is irányjelző-üveges kialakításúak és a német zöld rendőrségi festés is szép mindenhol. A tetejére persze kapott egy fényhídnak való alátámasztásos dúcolást és a rendszám is jó.
Hátul szép lámpák reálisan ahogyan kell, középen kis féklámpa csík kialakítás, szintén jó a zöld festés mindenhol és a kis emblémára is figyeltek hogy ne a zöldre nyomják, hanem ott kihagyták. Imádom :D
Ezt a típust már SIKU-ban is nagyon imádtam főleg taxiban, de persze a kétféle rendőrségi - zöld és kék - kiadásban is megvannak :D
Igen - és nem - de nekem ez akkor is Favorit kombi marad :D Csak beadtam a derekam és bezsákoltam ezt a példányt is. Noha nem terveztem, mert megvoltam nélküle, és elvoltam a normál 5 ajtós kivitelekkel is, melyek közül már nem az első, nem a második példánnyal gyarapodtam, mert ugye a hazai Retróautós sorozat 2. kiadásában volt a bézs, majd jött a zöld, fehér, fekete Black Line változatokban. Noha mikor elkezdődött a Skodás sorozat előtte láttam már ezt a kombit pirosban, Abrex kiadásban, de nagyon csak gány volt a gumis-felnis kialakítása. Majd később megjelent ebben a sorozatban, sőt utána már az Ixo saját kiadásában is megjelent egy normál fehér változatban, viszont most mégsem hagytam ki. Ennek pedig oka az volt, hogy megláttam a bejegyzést, én pedig éltem a lehetőséggel és mégis kértem egyet :D
Igaz a börzére nem nagyon terveztem semmit se venni, eredetileg csak egy lebeszélt modellért mentem ki oda, de aztán eszembe jutott hogy az eladó felé is jeleztem erre a modellre az igényemet, így hát akkor kettő lett belőle. Miután gyorsan átvettem tőle még megkérdeztem, hogy ebben a színben mennyire volt gyakori, mert ugye az 5 ajtós is volt ilyen színben, és egy másik asztalnál, nagyobb - talán 1:24-es kiadásban - szintén láttam ilyen színben az 5 ajtós kivitelt.
Annyiból is érdekes volt számomra a Forman (melyet Én akkor is mint Favorit kombiként hívok) eleinte és persze most is, hogy a kerekek mintha kicsit kisebbek lennének mint kellene, de lehet hogy inkább csak a gumik vastagsága miatt csalóka így.
Elől jó kis lámpákat kapott, alatta krómos-ezüst berakással, pici enyhe irányjelzős beütéssel. Szép a Skoda logó is, ez még a korábbi hűtőmaszkos kivitel. Távozáskor gyorsan meg is kérdeztem még az eladótól, hogy ebben a színben mennyire volt gyakori és hát azt a választ kaptam, hogy nem nagyon. Mondjuk nekem se tetszik annyira, de még mindig jobban bejön mint pirosban. Mikor láttam az Ixo-tól a fehérről a képet, nem volt kérdés hogy jöhetne, de addigra már jeleztem igényemet erre a változatra, a számból pedig nem csinálok s.gget. Jók a tükrök, oldalt kilincsfestéseket, irányjelzőt és a tanksapka festését is megkapta. Érdekes hogy elől a lökösben nincsenek ködlámpák, vagyis a kialakított helyük megvan, de se nem üveg, és nem is ezüstre festettek.
Ami már anno is nagyon tetszett a Favoritnál, hogy szerencsére figyeltek rá hogy a hátsó lámpák szépen, reálisan legyenek megcsinálva, ez nagyon sokat tud dobni a modellen és főleg - a színváltozaton kívül - sokat tud számítani az esetleges beszerzését illetően. Szépen felezett kialakításban alsó része piros, a forma-vonalat követve pedig annak megfelelően felette a sárga, bentebb pedig a fehér rész. Megkapta bal oldalra a Skoda feliratot, jobb oldalra pedig a Forman 135LS jelzést is. Kapott egy rendszámot, jó a kis kipufogó is, talán a sárvédők kissé elnagyoltak.
Keresztanyum akkori párjának egy Trabant 1.1-ese volt, mely már persze a modernebb változata volt a 601-esnek, és párszor azzal mentünk ki a telekre, és akkor tájt, ugyanúgy tekintettem erre a Favorit Skodára, mint egy a korábbihoz jelentősen újabb, modernebb, elegánsabb változatára, mely lehet hogy csak egy karosszéria négy kerékkel, de mégis tudta imádni akinek volt, mert azt érezte hogy egy autómobil annak idején sokkal nagyobb örömöt okozott, mint manapság. Ugyanis korábban ugye nehezebb volt autóhoz jutni és sokáig kellett várni - akár évekig - egy áhított modellre.
Nem bírtam kivárni. Noha azóta nálunk is elindult a teherautós sorozat, mely meglepetés volt a Vw Hivatalos Modellgyűjtemény indítása után nem sokkal, mivel már lassan megszoktuk hogy mindig a maradékot kapjuk. De persze a KGST modelleket sem lehet a végtelenségig tolni és kellett valami újítás. Így meglepődtem mikor elindult a Vw modellautós kiadvány, majd pedig a Lengyelek után nálunk is útjára indították a teherautós sorozatot. Talán kezdik felismerni hogy minden országban érdemes elindítani a sorozatokat - ha nem is egyidejűleg - mivel az összeszerelős kiadványok közül is indult pár (Ikarus, Knight Rider, kisPolszki lakókocsival stb), így talán kezdik ezt felismerni végre. Tervben is volt 2-3 példány belőle, be is lett szerezve 1-2 már, és ez a markolós Kamaz is tervben volt, annak ellenére, hogy soha a büdös életben sem láttam ilyet - sőt nem is tudtam hogy ilyen is volt - mivel mi leginkább persze a billencs változatában ismerjük, de azért arról volt tudomásom hogy volt dobozos, ponyvás, platós, sőt nyerges változatban is, a Dakar verzióról nem is szólva és persze a betonkeverős változat, mely a Csernobili Atomerőműnél is részt vett a Szarkofág építésekor. Fel is vetettem a DeA-nak hogy jöhetne abban is, vevő lennék rá :D De hogy ilyen markolósban is volt, ezt nem tudtam, mivel még képeken se láttam. Így hát terveztem hogy majd megveszem, de börzén is láttam.
Persze korábban is látni lehetett más teherautó modelleket másoknál akik megvették, talán találtak is pár palimadarat akiknek dupla vagy háromszoros áron is el tudták adni, de most hogy a magyar kiadvány is elindult csak ki kell várni. Én mégse tudtam. Na persze ez nem jelenti azt hogy dupla áron vettem volna most meg, mert az egyik eladónál talán 500Ft-tal drágábban láttam ezt a lengyel sorozatban megjelent példányt, mint ha majd itthon venném meg a hazaiban. Így ez még teljesen belefér. Gyorsan oda is tértem előtte Zoli Szuricar cimborához, kinek említettem a dolgot, mert korábban szóltam róla hogyha lesz neki majd, akkor érdekelne s gondoltam most jelzem - s egyben informálódok is - hogya esetleg már számomra is berendelte akkor kihagyom ezt és természetesen intézem számára, de mivel említette hogy lesz több is, de nincs konkrétan nekem rendelve, így nyugodtan vegyem most ezt meg ha gondolom, Én pedig máris mentem vissza és intéztem a beszerzését. Ez már csak így megy, fair-nek kell lenni :D
Megnéztem a kitett példányt melyre rá volt írva az ár, de az eladó előhúzott egy másikat - jobb is volt - mivel amire az ár ki volt írva kissé ferde volt hátul az egyik hátsó lámpás kialakítás, így miután ezt gyorsan szemrevételeztem, máris hoztam el. Persze néztem hogy minden oké-e és hogy majd hogy tudok vele "játszani", ergó mi az a része ami mozdítható, működtethető, de előbb nézzük a masinát.
Elől szép lámpákat kapott, szép a hűtőmaszkos festés és persze a KAMA3 felirat. Mint utóbb megtudtam - mivel korábban láttam olyan képeket valaki által módosított modellekről - melynél rendesen a 3-as helyén Z betű volt, volt rendesen KAMAZ felirattal is, de persze mégis csak az orosz KAMA3 felirattal az igazi szerintem :D
Jópofa hogy a lökösbe rendesen üvegből és reálisan felezve kapta meg a helyzet-irányjelzős kialakítást, a szellőzős rész is jó a motorháztetőn, oldalsó irányjelzők is meg lettek csinálva, tükrök is jók és a felirat és kilincsfestés is ott van.
Hátul szép lámpákat kapott, megfelelően kialakítva. A letalpalós részek is jók, de persze nem fogjuk lehajtani, ilyesmire azért ne számítsunk, noha nem lenne rossz. A kerekek is jók és a markolós részen a piros-fehér figyelemfelhívó mintázat is jó.
Természetesen a markolókezelős kabin is jól kialakított. Tetején egy reflektor, bent pedig rendesen az ülés és a különböző irányítókarok.
És hát akkor - lelki kis kezeinkkel - kezdjük is meg a munkát. A markolós gém bizonyos szintig emelhető, ezt látszik is a kis ezüst hidraulikus tolórudakat illetően. Valamint maga a markolós fülke rész tornya is forgatható. Kicsit sajnálom hogy a markoló gémje fix, azaz nem kitolható és a markolófej sem dönthető, ez még nagyon fel tudta volna dobni, de ennyivel is megelégszem mivel így is jól el lehet vele szórakozni :D
Azért látható, hogy - a korábbi Polonez modellhez képest, ami China - azért már igencsak jobbak ezek a Bangladesh-i modellek.
Na kis kihagyás volt, mivel a mostani szombat ledolgozós volt + az aktuális kamionverseny futamokat sem tudtam nézni aznap, ráadásul Muter véletlenül elszólta magát a nap végén hogy Kiss Norbi hanyadik lett - persze nagyon örültem neki, mint mikor meg akarsz nézni egy meccset amiről lemaradtál és valaki elmondja hogy X-Y nyert 4:1-re...de megbocsátottam :D Majd este egy közös kajálás volt barátokkal a belvárosban, másnap Nővérem 50-ik szülinapja + mozi délután, így megint csak lemaradtam a futamokról, aztán máris kezdődött a következő hét. De lássuk mi a soron következő példány:
DeAgostini Daewoo-FSO Polonez Cargo Plus:
Basszus, már ezt így kimondva is elfáradtam :D
Mondhatnám hogy meglepődtem - és félig igaz is lenne, meg nem is - mivel reméltem hogy ki fogják hozni ezt a másik lámpás változatot a "sapkás kisgyerek" változatát illetően, de gondoltam rá persze hogy mivan ha mégsem, és 60 számnál befejeződik a sorozat. Nos nem így lett....mármint a sorozat végét illetően, mivel láttam hogy ez a kicsike érkezni fog a kiadásban. Igaz pont a 60. lapszám példánya volt, de miután posztolták a frissen beszerzett tulajok, nem sokkal később jött is az utolsó oldalról a kép, miszerint még folytatódik, ráadásul pont egy olyan változattal, melyet szintén tervezhettem beszerzésre. Így hát nagyon örültem hogy jön ez a másik hátsó lámpás változat, és tervben is volt, most viszont hamarabb érkezett mint jött volna, mert Ivkovic Péter cimborámtól volt egy lebeszélt modellem, majd vettem tőle egy - korábban beszerzett, majd később eladott - másik modellt most szintén és feltettem a kérdést hogy a Skodás vagy FSO sorozatból van, vagy lesz-e újdonsága és elő is húzta ezt a kicsikét egy dobozból, így máris említettem hogy akkor még ezt is elviszem. Igaz mikor először megláttam a színnel annyira nem voltam kibékülve hogy megint hogy a fenébe esett a választás egy ilyen hülye változatra, de úgy voltam vele hogy "szódával" elmegy.
Nem tudom mi alapján esett a választás erre a babakékre. Ennél az FSO példánynál még ebben el tudom most ezt fogadni, de a korábbi Skoda Favorit cabrio változatnál nagyon nem jött be az a világosmetálkék szín, ki is hagytam miatta. Ezen is gondolkoztam hogy beszerezzem-e, mivel a szín sokat tud számítani, de mivel inkább a típus volt most az elsődlegesebb szempont, próbáltam ezt az aggodalmat kissé félre tenni.
Elől szép lámpákat kapott, bár a belső részeknél kissé sorjás. A hűtőmaszk megfelelően azonos színű, alul kapott két ködlámpa berakást. Oldalt megcsinálták az irányjelzőket, de jelen esetben a fekete tükrökön kívül, a kilincsfestések lemaradtak. Persze nem hiba ilyen szempontból, mivel néztem, mások példányánál sincs. Legalábbis nem tudom hogy volt-e így, vagy annak feketének kéne-e lennie, tekintve hogy a korábbi másik változatnál feketék voltak a kilincsek. A kerekek megint csak elnagyoltak lettek sajnos, erre nem tudtak figyelni, holott a korábbi másiknál legalább el tudták találni a méretet.
Hátul szép lámpákat kapott, melyek alatt az égőhelyes mélyedés is látszik kialakítva a modellen és persze - gondolom - ezüst alákenés kíséretében. Jópofa hogy a három részre osztott lámpa középső része füstös ahogyan kell. Megkapta a feliratokat, bár nem tették oda magukat a kialakítást illetően, mivel elég nehézkesen kivehető, de sejthetjük mi mi akar lenni. Mindenesetre jobb oldalon az 1.6 GLi jelzés jobban kiolvasható.
És akkor persze közösen a másik, korábbi változattal, a két "sapkás kisgyerek"
Szinte biztos, hogy nem: a kapitalista Német Szövetségi Köztársaság prémium kategóriás autójába mégsem ülhetett a szocializmust építő és magát fejlettebbnek hazudó Kelet-Németország vezetése. Ezért rendeltek Citroëneket és Volvókat.
Honecker csak az 1987-es NSZK-beli látogatása során ülhetett W126-ban, de erről nem találtam információt. W100-ban (Mercedes 600) viszont ült, de kép sajnos erről sincsen.
Igen, most a kiírás kissé csalóka, mert jelen alanyunk egy 500 SEL változat, nem pedig egy 500 SL Roadster. Ugyanis egy eladó példányai közt találtam rá, melynél láttam hogy Ervin Mihálycsik épp hozzászólt az egyik képhez hogy kéri megvételre és akkor gondoltam körbenézek. Az eladó példányai közt kiszúrtam ezt a szépséget és úgy voltam vele, hogy azt az árat nyugodt szívvel megadtam érte :D Az eladó említette is - mivel KMO börzei átvétellel kértem egy korábban megbeszélt másik példánnyal együtt (csak az nem saját célra jött) - hogy pont jókor sikerült írjak, mivel nem sokkal későbbre rá, kapott még pár érdeklődést a masinára :D Persze Én is gondolkoztam rajta, mivel mégis megvan persze Altaya változatban, de azért egy Minichamps, mégis csak egy Minichamps :D Ez pedig egy fejedelmi limuzin. Sok filmben is visszaköszön mai napig.
Ott van persze a Kutyám Jerry Lee, vagy az Amerikába jöttem, esetleg olyan film mint pl a Beverly Hills-i Zsaru, ahol Victor Matland autója is ilyen volt, de persze az említett filmekben lehet hogy más típusmegnevezéssel volt, mivel ugye volt belőle 560 meg stb...de ha erre a karosszériára gondolok ez nekem 500SEL tök mindegy mi van rábiggyesztve :D
Szóval megláttam ezt a járgányt és akartam.
Elől szép lámpákat kapott, rajta még a lámpatörlő lapátok is megvannak csinálva. Szép az irányjelzős kialakítás is mind színre, mint a szokásos "Mercedes barázdás" kialakításra. Középen króm keretes hűtőmaszk, természetesen mattszürke részekkel és a kis kiálló embléma is. Kapott egy rendszámot is, ami a Minichampstől számomra már egész meglepő :D valamint egy krómos berakást is a lökös felső részre. Pici hiba látható mindkét oldalon az irányjelzők mögött, ezt nem tudtam mire vélni, gondoltam hogy nem oldalirányjelző és nyilván hogy nem véletlen, de erre később rátérünk.
A kilincs berakások kis króm külön elemek, felül feketére kialakítva, szépek a hátsó lámpák is, szintén a megfelelő kialakításban formára és elosztásra. Megkapta az 500 SEL feliratot is, ahogy a logót is, bár az autó színe miatt nem annyira kiemelkedők, de kivehetők. Itt is szép a lökös felső króm része és a kis dupla kipufogó is.
Belül szép a belső tér, óraegységeket kapott és a középkonzol rész is jól sikerült a sebváltónál faberakást imitáló kialakítással. A kormányon is megkapta szintén a Merci logót, ami nem rossz.
Mint később megkérdeztem Ervin Mihálycsik "Merci szakértőt" - ugye hogy ezüstben mégis jobb? XD - említette, hogy ez egy Hoenekker kiadás lehetett figurával, és az autó oldalán két kis zászlóval, így azok nyilván annak a helyei, de mondjuk annyira engem nem zavar, így is tetszik. A fő hogy nem hiányzik embléma, nincs szélvédő karc vagy sérülés, megvannak a tükrök, tehát hogy ezt a két pici hibát leszámítva egy teljesen szép és jó modell.
Gábor Csaba Németh kollegával anno szóbeli megállapodást kötöttünk, bizalmunk egymás iránt, pedig a sikeres üzleti kapcsolatnak köszönhető. Ugyanis eleinte - mikor még nálunk nem indult el a hazai Vw sorozat - vettem tőle pár példányt a Német sorozatból - Corrado, Caddy, Golf I cabrio - és mindig amit kértem, rendesen fizettem is. A bizalom nagyon fontos két fél között, így anno említettem neki - miután már nálunk is elindult a sorozat - hogy a hazai kiadásból is érdekelne majd ez-az. Így természetesen berendelte és mikor megérkezett hozzá jelezte felém, Én pedig ha tudtam akkor vagy elugrottam érte - akár Érdre lakcímre ha épp volt arra köröm - akár a belvárosba egyeztetve, mivel egyik-másik példányról volt hogy le is maradtam. Így jártam anno a Bora-val, melyet sajnos nem tudtam tőle beszerezni, mert Ő se tudta utánrendelni, de a legutóbb bemutatott zöld Polo változatból szintén jött még egy, most pedig beparkolt a T5-ös is. Újságosnál kihagytam, pedig szoktam figyelni mikor mások kiposztolják mikor frissen beszerezték, de valahogy efelett is elsiklottam.
Említettem is, hogyha majd megyek arra akkor beugrok érte. Nos miután megkaptam reggeli címeimet, láttam hogy mennem kell majd a közelbe szó szerint két utcányira tőle egy céghez és akkor úgy intéztem, hogy beugrok a két járgányért. Gyorsan írtam is Gábornak hogyha otthon van, akkor menni fogok értük. Kedvese a kislányával épp kint voltak és játszottak, Én pedig ahogy leállítottam a motort jött a messenger üzenet hogy "Jövök". Gyorsan szemrevételeztem a járgányokat, fizettem és mentem is, mert mégis csak a meló az első. Az kellemes kis ráadás ha útba tudom ejteni egy modell átvételemet. De lássuk is milyen a masina:
Elől szép lámpákat kapott, szép a fekete hűtőmaszkos rész rajta a Vw logóval, kapott egy márka-évszám kombó feliratot is rendszámként. Megfigyelhető hogy újságos sorozatos példányokat később kihoz saját kiadásában az Ixo, pl a Golf III cabriot - mely sorozatosban piros volt - sajátjaként egy kevésbé nyerő zöld színben, és a Skodás sorozatból is volt ami sajátként kijött. Így gyanítottam majd esetleg ez is lesz, bár nekem bejön így is ebben az ezüst-mattszürke lökösös kombinációban. A gumik jók, alap felnis kerekek, és kapott Vw emblémás dísztárcsa kupakokat. Oldalt jók a kilincs és tolósín festések is és az irányjelző is meg lett csinálva.
Hátul szépen kialakított, reális hátsó lámpás berakás ahogyan kell. Piros-fehér-sárga-piros. Megkapta a Transporter feliratot is valamint a TDi jelzéseket is, igaz az ezüst felületen kevésbé látszanak, de ott vannak. Szintén a logó, a rendszám világítást takaró elem, a plakett rendszám és a kilincs kialakítás is szépre sikerült. A lökös alján két piros prizma festést is kapott és fentre is került egy féklámpa csík.
Na több se kellett nekem, elő kellett keressem a Hongwell féle változatomat, mely tudtam - nagyjából - hogy hol van, igaz kicsit kutakodnom kellett és kb a 2-3 év alatt rárakódott portól alaposan meg kellett tisztítanom, hogy fotóképes állapotba hozzam.
Látható is hogy többször is áttörölgettem kis nedves papírzsepi és fülpiszkálóval is, de mégis mindig újra és újra ott maradt némi kis por a hűtőmaszkos és szellőzős részeken.
Nem kérdés hogy mostani példányunk szebb, de a Hongwell változatra sincs panasz. Anno sokat lehetett belőle találni egyik-másik játékboltban, később viszont úgy kellett már vadászni.
Az eleje mindkettőnek egyaránt jól sikerült, a Hongwell változatnál pici irányjelzős beütést is kapott még a lámpákban és szintén figyeltek rá hogy az orr-részen az eleje mattszürkés legyen. Az alap felnis kerék természetesen ugyanúgy van a Hongwell változatnál is, valamint szintén szép a logó és egy rendszám felirat is van neki, még ha csak a gyártmány-típust illetően is. Persze akadnak különbségek, erre most rá is térhetnék, de haladjunk sorban.
Ha megnézzük hátulról, a legégetőbb különbség az az, hogy a Hongwell változatnál hátul festett lámpákat kapott sajnos üveg helyett, de így sem bántam, mivel legalább jól megcsinálták. Szintén szép a logó, Transporter felirat, TDi jelzést Ő is megkapta, és a lökösön szintén megcsinálták a piros prizmás részeket, ahogy fent a féklámpa csíkot is megkapta ugyanúgy. Ezenkívül pedig a rendszámvilágítást takaró rész és a kilincs is ugyanúgy kiemelt.
És akkor most rátérünk a különbségekre részletesebben. Noha mindkettő alap felnis és középen Vw logó kupakos, megfigyelhető hogy a Hongwell változatnál sokkal vékonyabb a gumi mind szélességben, mind átmérőben, valamint a mostani DeA kiadás némileg kissé magabiztosabb és magasabbnak is látszik, de ez nyilván megint csak a gumi tényezőjén múlik.
Nagyon tetszik hogy mindkettőnél ragaszkodtak az alap felnihez középen a Vw emblémás takaró elemmel.
Itt is látható a gumik közti különbség, hogy a Hongwellé fele a mostaninak szélességben. Hogy melyik a jobb, azt mindenki döntse el maga, nekem bejön mindkettő.
Persze a tükröknél elég szembetűnő szintén a különbség, mivel a Hongwellnél mindkét oldalon egyszerű normál tükör van, míg a mostani DeA kiadásnál nem csak hogy vastagabb és ívesebb, de még arra is figyeltek hogy az anyós felőli oldalon kissé magasabb is a másik.
Alvázon persze teljesen más a kettő, más irányban és máshogy halad a kipufogó elvezetés és szinte nincs is közös része. A kerekek egyaránt tengelyeken vannak, tehát együtt forognak, de a DeA változatnál kapott féktárcsa nyerges berakást is, ami igaz nem nagyon látszik az alap felnis kerék mögött. Ami külön jópofa hogy a DeA változatnál van külön kipufogó és persze a pótkerék, ami alatt mondanom sem kell hogy ott van a másik csavar rögzítés rejtve.
Gondoltam szétszedjük és megnézzük. Azért a modellgyártók is tanulhatnak egymástól, ugyanis a DeA kiadásban az üveg ablakok külön berakások - ez mondjuk a Hongwellnél sincs máshogy persze - de a Hongwell változatnál kevésbé munkaigényes, mert kevesebb a szegecselés. Egyben, vagy mondhatni két részletben kialakított ablak berakása van, míg a DeA-nál 4 vagy 6 (szélvédő, két oldalablak elől, két hosszanti oldalablak, hátsó szélvédő, vagy pedig az oldalsó ablakok egyben a hosszantival) Ez azért nem mindegy. Noha tény hogy a Hongwell változatnál azért az üveg bentebb van mint a karosszéria, míg a DeA változatnál rendesen beül a helyére, azért ez se mindegy persze. Ugyanakkor a modell rögzítésére is igaz ez, mivel a Hongwellnél csak elől fogja csavar, hátul a két bütyökre kell ráhúzni az alváz végét.
Belsőt illetően mindkét modell jó, ráadásul meg fogsz lepődni, de a mostani DeA belseje tök jól beleül a Hongwell változatéba is, noha azért látható némi hosszanti különbség a kettő közt. Jelen esetben a hosszabb - fenti - a Hongwell belső tere, mivel a DeA változaté a középen két üléses változat.
Belsőt illetően mindkettő igényes, mivel az ülések jók és a középkonzol-kormány-sebváltós kialakítás is jól sikerült.
Úgyhogy bármelyiket is választjuk egyaránt jó modell mindkettő, noha azért akad köztük nem csak kialakítási, hanem időbeli különbség is.
Ez volt a másik amit megláttam az eladónál és végül úgy voltam vele: jöjjön. Korábban is terveztem volna ezt a szépséget, bár akkor még nagyon drágán láttam, de most egész jó árban találtam a srácnál. Meg is beszéltük hogy délután hazafelé beugrom értük, de mivel reggel pont az M3 bevezetőn mentem be ahol már persze a sávelhúzás miatt szép kis dugó volt, két araszolás közt írtam gyorsan egy messenger üzit, hogy beugrok értük. De mikor ezt megírtam már túlmentem az adott helyen, mert valamiért egy másik autószalon helyszíne rémlett - igen, csak éppen cím-kiszállítást illetően - így fordulhattam vissza, de nem bántam.
Elől szép lámpákat kapott, rajta kis felülettörlős kialakítással, kiemelve rajta azt, és irányjelzős kialakítással az üveg alatt. Szép a króm Merci emblémás hűtőmaszk is és a külön kis odabiggyesztett embléma is. Alul két kis formára kialakított ködlámpa berakás került. Persze ami megint hiányzik, az egy rohadt rendszám, típusfelirat, kiírás, valami, ami nélkül elég szegényes. A felnik nem rosszak, szépen kialakítottak, közepén kis Merci logóval.
Hátul szép Mercedes barázdás piros lámpákat kapott, kis tolatós rész meghagyással. Ennek nem nagyon örültem, mert valamiért emlékeimben úgy maradt meg, hogy szépen meg volt csinálva a szélen a sárga irányjelzős rész, de így se rossz. Szintén ott a logó, kapott egy féklámpa csík festést és külön pici antennás berakást.
Ami egyedül nem tetszik benne - ez a dobozos képen látható is - az a kocsi alatt, az ajtók vonalai alatt lévő kialakítás, mely oldalról szemet szúr. Ez a hátulról készült képen is látható az ajtó elejénél.
És most jöjjön "Régen minden jobb volt(?)" részünk
Gondoltam elő is kapom a vitrinből a Hongwell változatomat. Tény, hogy egy Hongwellt nem lehet összehasonlítani egy Mini/Maxichamps-el - Én most mégis megteszem :D - hisz a kettejük közti idő biztos megvan vagy 20 év (ha nem több), arról nem is szólva, hogyha most az idő tényezőt nem vesszük figyelembe, két teljesen különálló gyártóról van szó, melynél az egyik a minőséget, a másik a jó ár-érték arányt képviseli. De akkor is. Nem tudom miért, nekem a Hongwell változat valahogy jobban bejön. A hűtőmaszk teljes egészében krómos, az embléma persze azon is szépen kialakított. A lámpák azon a változaton is szépek, megfelelően barázdás az irányjelző, ráadásul sárgára csinálva, és a lámpákon ugyanúgy ott a felületi mosólapátos kialakítás, igaz nem biggyesztve, hanem pingálva. Kapott a rendszám helyére - még ha egy béna megnevezésű - S CL 6600 feliratot is, ami mondjuk rejtély hogy mi akarna lenni, mivel SL 600, bár a rendszámon a CL nyilván a "classe" jelzőt hivatott takarni de hogy a 6600 mi akarna lenni azt ne kérdezze senki :D
A Hongwellt feldobja még az első forduló kerekes kialakítás is, melyet persze Mini/Maxichampsnél ne is várjunk, de pl AutoArt változatoknál megfigyelhető. Viszont ami a Hongwell hátránya az az, hogy a szélvédőkeret annál műanyag, ezüstre festett résszel, a feketénél az is a fém öntvény része. A felni ugyanúgy jó, a gumik szintén.
Valamiért úgy emlékeztem hogy a Hongwellnél megvan csinálva a sárgás rész a hátsó lámpában, nos itt is tévedtem, mert ugyanúgy reális a Mercedes barázdás kialakítás és ki van hagyva - jobban mondva rá van pingálva - a kihagyás rész a lámpára, így ez itt is jól sikerült. Szintén jó a logó, a kis féklámpa csík, az SL 600 felirat is. Persze a kipufogó nem a legjobb, de az antenna részre is ugyanúgy megkapta a kialakítást, ha nem is külön, hát festésként és kis bütykös kitüremkedésként.
Ha a belsőt nézzük az se kutya. Persze egy Mini/Maxichamps változatnál az mondhatni alap hogy meg kell legyen csinálva, de ha ezt most megnézzük egy 20 éves Hongwell SL 600-asnál, nem semmi. Pedig nem mai modell és van aki játéknak tekinti. Nos, mindenki döntse el maga. Szép a kormány, középen Merci jel, óraegységek, szellőző kiemelések, középkonzol fa imitálású festés és kis navigációs kép pingálás, sebváltó stb...azért ez nem semmi. Jó persze az ajtó zsanérok mondhatni elvesznek a lábtérből - ez nem is annyira látszik a képen - de ha megnézzük még az ajtókon is megvan csinálva a faberakást imitáló kialakítás, ami persze a nyitható ajtó opció miatt, külön berakás.
A Minichampsnél "csak" óraegységeket kapott és csókolom, minden más csak felületi kialakítás. Még a kormányra se sikerült egy Merci logót tetnni. Az ajtók persze fixek, de a kilincsek külön berakások.
Úgyhogy mindenki ki-ki maga döntse el hogy egy újabb modell-e a jobb, vagy egy régebbi, mely azért akkor is tudott már meglepetést okozni. Nekem a Hongwell változat jobban bejön.
Az Ikarus beszerzése után volt egy kis pihenő, mivel a szokásos Hévízi üdülésünk volt, de ez persze nem jelentette azt, hogy tétlenkedtem is volna. A gépet nem vittem magammal, mivel nem éreztem annyira szükségét. Imádott Google Pixel 6 Pro telómon megvan minden ami csak kell, játékok terén is :D Neten láttam az egyik emberkétől egy modellt melyet kértem is, majd szintén kiszúrtam még egyet, melyet mondhatni jó árban adott az általában friss megjelenéses árához képest és gondoltam azt is bezsákolom. Lássuk mik is voltak azok.
Solido Mercedes-Benz E60 AMG:
Eredetileg nem terveztem bezsákolni a kicsikét, de börzén belefutottam egy ezüst változatba - csak azt nem mutattam be, mert eredetileg az más célra lett beszerezve - majd pedig az illetőtől akitől korábban pár gyerekkori Matchboxot sikerült ismét beszerezni, láttam hogy ott van a kínálatban ez a szürke változat és megtetszett :D Igen, de nekem általában ezüstben jobban tetszenek a Mercik, de most mégis azt kell mondjam, ebben a változatban jobb és nem csak a színe miatt. A Solido nagyot ugrott az utóbbi időben a szememben, mivel ha csak a korábbi példányaikra gondolunk, azt inkább afféle Burago stílúsú játékautónak lehetett tekinteni, de így hogy minőségibb irányba ugrottak, és ráadásul hogy rögtön sportosabb, erősebb változatokat hoznak ki, ez szerintem nagyon jót tett nekik.
Tetszik hogy figyelnek nem csak a lámpákra, hűtőmaszkra, festésre és kerekekre, hanem jelen esetünkben a kis kiálló emblémára is, a tükrökre is, mivel remekül megcsintálták azt az otromba módszert - mely nekem is visszaköszön más márkájú német járgányomon - hogy a vezető felöli tükör normális, a másik meg kisebb. Nálam inkább csak kisebb, de a Mercinél ezt függőleges irányba legalább korrigálták és figyeltek is erre a modellnél.
Elől szép lámpákat kapott, enyhe irányjelzős kialakítással az üveg alatt. Nemtudom hogy az ezüst rész a modellen festett-e, vagy pedig ezüst berakás, de inkább festésre tippelek. Szép rovátkás az üveg is, jó a hűtőmaszk kialakítása is rajta a fekete részekkel de mégis a kis ezüst elválasztásokkal, szép a kis kiálló Mercedes embléma is. A lámpák alatt megkapta a végigfutó ezüst csík kiemelést, mely fut oldalt és hátul is, valamint alatta a külön lökhárítós peremes fekete festést is. Rendszámként egy egyszerű E60 AMG feliratot kapott, ami persze még mindig jobb és több mint a semmi. Alul is jó a szellőzős kiemelés és két kis ködlámpa berakást is kapott. Jópofa az egy ablaktörlős kialakítás is, bár ezt már régebben sem értettem miért volt ez így jó.
Ami picit zavaró lehet, az a szélvédőknél lévő rés, mely elől és hátul is megfigyelhető, ez lehetne kicsit jobb, de annyira nem zavar.
Oldalt kapott kilincsfestéseket is, a C oszlopnál egy kis antenna pötty pingálást is kapott. Szépek a hátsó lámpák, melyek megfelelően "Mercedes barázdás" kialakításúak, azon kívül reálisan megcsináltak fekete keretezéssel karöltve. Alattuk az égőhelyek is látszanak. Szép a Merci logó, az E60 felirat és az AMG felirat is és a rendszám feletti ezüst csík rész is szépre sikerült. Természetesen a már említett díszítőcsík itt is visszaköszön és szépen halad. A lökös szintén külön feketével kiemelt és kapott egy frankó (Provolone) dupla króm kipufogót.
Hogy miért a szürkére esett a választásom mégis az ezüst helyett, annak az oka a kerék.
Ugyanis az ezüst nagyobb, számomra "menősködő" felniket kapott maga alá, amivel nem jön be. Persze így hogy megvan a kettő csak egy alváz csere kellene - meg is ejtettük ezt az opciót - de az ezüstnek nem állt olyan jól a vastagabb küllős felni, ellenben a szürkét a nagyobb felnis kerék még jobban feldobta. Ezt láthatjuk is.
Bevallom gondolkoztam is rajta azért, hogy "ne hagyjuk így?" :D
Ezért mondom sokszor, hogy sokat tud számítani a kerék is, valamint hogy egy másik színben lévőt, pl egy másik kerék variánssal hoz ki a gyártó, mert itt is ez a helyzet. Az ezüstnek jól áll a nagy csillagos felni - de nekem nem jön be sajnos - a szürkének meg elegánsabb a vékonyabb küllős kerék, de az ezüst változaté is dob rajta. Ellenben fordítottan, a vékony küllős nekem nem jön be az ezüst alatt.
A belsőre se lehet panasz, igényesen kialakított. A színbéli eltérés csak a vakunak, esetleg a matricázás - vagy mi - különbségében fellelhető, nem hinném hogy direkt más színű, bár a fene tudja. Szépen kialakított óraegységek, középkonzol rajta a rádióval, gombokkal és a kis sebváltó karos rész is jópofa.
A kerekek mögött látható tárcsafék is - bár ezt már láthattuk más Solido példányoknál is - de jelen esetben ez a szürke, vékonyabb felnis kerekeknél jobban észrevehető, mint sem az ezüst, vastagabb küllős változatánál.
Már nagyon vártam a hétvégét, melyen kivételesen szombatra esett a KMO. Terveztem hogy szokásomhoz híven McReggelizek a közeli mekiben, be is álltam a drive-ra, de mivel ott már állt vagy 4-5 autó, gondoltam lehet inkább kihagyom és majd visszafelé eszek. Még nem állt be másik kocsi mögém, így kitolattam és akkor vettem észre szintén egy ugyanolyan Golf IV-es különleges példányt, mint a sajátom, így gyorsan oda is gurultam. Gondolom a társaság is meglepődött hogy "jéé még egy ugyanilyen" és sejtették miért is kanyarodtam hirtelen oda :D Mert "tesó fotót" kellett lőni :D Később aztán kiderült, hogy mondhatni - az akkor véletlen volt - de a "tesó" - amely egyébként Román rendszámos (nem András Szabó "Apó" nem rokonok :D ) itt lakik Budapesten, ráadásul nem is messze tőlem, de még közelebb Emberemhez. Így párszor már láttam-találkoztam - és persze ugyanúgy - fotóztam a sajátommal :D
Korábban már mutattam egy csuklós 280-as Ikarust, sőt, szintén a Premium ClassiXX's kiadásában egy kék BKV-s 260-ast is :D Most viszont jött ez a kicsike, mert kellett. Még Én is emlékszem rá hogy mennyit utaztam velük, és noha a ráncos ajtósok voltak az öregebbek, Én mégis azokat kedveltem inkább. A csengetés, a sűrített levegős, erőteljes ajtócsukódás és persze a menet közbeni hangjuk.
Sokszor direkt az első ajtónál lévő dupla üléshez ültem be Muterral és közben Én is autóbuszvezetőset játszottam. A kapaszkodó rögzítő pontjainál lévő csavarokat nyomtam mint csengő, ajtó nyit-zár gombok és csöngetés közben én is "búgtam" és az elinduló busz emelkedő motorhangjával közösen nyomtuk az előadást :D
Lehet hogy néha beáztak már itt-ott, és zajosak voltak, néha nem lehetett ablakot nyitni - vagy épp ha elkezdett esni az eső, bezárni azt - de mégis a miénk volt. Nem olyan rég elbúcsúztak az állományból, melyen Én is részt tudtam venni egy átlag hétköznap, melóból hazafelé menet. Valahányszor megnézem a hetedik videót amit csináltam, mikor kigurul a Keletitől, kis dudálással elköszönve, mindig könnybe lábad a szemem. Nem egyszer utaztam velük.
Persze míg nem volt autóm akkor azért, mert az volt a leggyorsabb módja, de volt olyan is, hogy amíg Újpalotára jártam suliba a Száraznádba, néha direkt körbe mentem a - akkor még 77-es járatszámú vonalon ami azóta 277 lett - a busszal. Igaz ott rövid 260-as járt, már bolygóajtós kivitelben, de nem egyszer voltam a hátuljában a sarokban, ablak nyitva és amint láttam különböző épületek ablakában ahogy haladok vele és hallom a házakról visszaverődő busz motorhangját :D
Elöl jó kis lámpákat kapott, szép a rovátkás hűtőmaszk és rendben van a vonalvezetés és 280 jelzés is, melyet sokszor Z80-nak lehet olvasni :D Jó kis rendszámot is kapott, sárga irányjelzők melyek külön kis üvegberakások - helyes, így is kell, nem szeretem mikor festett - ablaktörlők is jók, Ikarus felirat is szép. Jók az ajtók is, mind a kialakítást, a zsanérokat, a festést illetően. Az oldalsó irányjelző festés kicsit megmozdult, mivel nem íves, hanem szögletes, látszik is hogy elmozdult kicsit, a BKV-s logó is jól néz ki és 7-es busz járattáblát is kapott előre és oldalt is az ablakokban. A kerekek is jók, végre nem feketék, vagy fehérek, vagy ezüstök, hanem szürkék. Igan noha a változatuk nem stimmel, de erre majd kitérünk később.
Sokszor meghatározó volt életünk során ez a "tekintet" mely vagy épp várt ránk a megállóban, vagy épp az orrunk előtt ment el.
Mint említettem szép a rovátkás hűtőmaszk benne a lámpákkal és a vonalvezetés is szép a Z80 - párdon - 280-as jelzéssel :D Az ütközőbakok is jók, a ködlámpák persze lehetnének szintén üvegek, de így is szép.
Az ablaktörlők szintén nem rosszak, de egyszerűsítettebb kialakításúak mint a korábbi 260-ason. A tábla jelzésen a feliratok stimmelnek, nincs elírás, vagy téves betű.
Itt szintén láthatjuk az oldalirányjelzőt, mely elcsúszott kicsit, szép a BKV-s logó és szintén a tábla. Jók a kis - nem tudom milyen opciójú - nyílások kis kocka ajtajai - ezt majd talán András Szabó "Apó" megmondja pontosan mi micsoda, mivel anno a BKV-nál szerelte ezeket a vasakat - és belül is szépek a világosbarna ülések és a korlátok is.
Mint említettem jók az ülések és a korlátok, de a korlátok néhol kissé nagyon a levegőben lógnak az üléseken lévő kapaszkodókhoz képest. Ez kicsit azért megmosolyogtat.
A megfelelő színű és változatú középső tengely felnije, dupla gumis kialakításban. Kár hogy az első és hátsó kerekek felnijét nem sikerült - immáron megint, már nem először - eltalálni.
Imádom a csuklós harmonika gumis kialakítást, igaz a busz nem nagyon "törhető meg", nagyon minimális a hajlíthatósága, így nem lehet kanyarodó ívben beállítani. Ezt mondjuk lehetne jobban is megcsinálni, hogyha lévén a Hongwell régen meg tudta csinálni a fordulós első kerekes kialakítást, de nyilván így egyszerűbb. Itt némileg már kicsit jobb az oldalsó irányjelző festése is.
Belül jók az ülések és a kapaszkodók is, bár amit az előbb említettem az itt is látható és kicsit megmosolyogtató. Persze a csuklós résznél belül szintén látható a korlát és a csuklós résznél az utasok számára kialakított - és őket védő - íves korlát is. Hányszor utaztam ott és volt hogy felülve rá :D
Persze sajnos ez a kicsike se hibátlan, ugyanis a harmadik ajtó után szintén kellene legyen még egy 7-es járat tábla festés az ablakon, mivel a csuklós buszoknál általában 4 volt. Egy elől fent, egy az első ajtó mögött oldalt, egy a harmadik ajtó mögött oldalt, és persze a végében. Így ez sajnos hiba/baki hogy ide nem sikerült még egyet nyomni.
Hátul szép reális lámpákat kapott, ami nyilván külön lenne a legjobb, de mivel az munkaigényesebb, nyilván így egyszerűbb megcsinálni egybe. Sebaj, mert így is szép és jó, hogy egyrészt üvegből, másrészt reálisan van kialakítva ahogyan kell. Megkapta az egyedi azonosítójával megegyező forgalmi rendszámot is, valamint a lökösön is a fekete részek, hátul fent szintén a járat tábla, és persze a lökös alatt a piros kör és háromszög prizmás kialakítás. Szerencsére itt már nem kapott nagy batár azonosító számot, amit a 260-as változatnál elrontottak, mivel úgy sose volt. Külön tetszik hogy bal oldalon a kerék előtt és mögött, a kis panelek is jól kivehetők és a kilincs fogantyújuk ugyanúgy megkapta a kis ezüst pingálást.
És akkor gondoltam vessük össze a kollegával. Tény hogy a bolygóajtós 280-assal kéne összevessem, de az csak sima kék, fekete kerekekkel, itt viszont most két BKV-s példány áll szembe egymással.
Látható hogy a szóló 260-as sokkal élénkebb kék. Ez megint felveti azt a kérdést hogy reális-e, nem rontották-e el, mert mégis csak a csuklós féle kék az igazi. Nem tudom ilyen világoskék volt-e anno a BKV kötelékében. A következő a felni, mely mindkettőnél hiba ha úgy vesszük, milyen nem ilyen kerékkel kellene legyenek, és noha a 260-asé szebb kialakításban is, de ezüstben nem nagyon voltak, inkább a csuklósé a megfelelő a színt illetően.
Következő az ablaktörlők, mely a 260-asnál jól sikerült, mivel dupla szálasak, a mostani csuklósnál sajnos egyszerűsítették, vagy csak nem figyeltek rá megfelelően.
És akkor jöjjön egy kis érdekesség. Próbáltam utánanézni, felhajtani róla eredeti képeket, de míg a szóló 260-asnál szinte nem találtam azzal a forgalmi rendszámmal lévő képet róla, a mostani 280-asnál alig pár másodpercbe került, mivel nem hogy eredeti képeket találni róla, hanem saját facebook oldala is van a BX-59-37-nek :D A képek is onnan valók.
Egy régi kép, egy régi öregről :D
Sok vonalon megfordult az öreg. Persze mint amiről a modellt is megmintázták a 7-es vonalán. Itt látható is az eredeti képen hogy mikre nem ártott volna figyelni ha már megmintázzák róla a modellt. A dupla szálas ablaktörlők, a fekete tükrök (mivel ezüst tükrökkel nem is találni róla képeket, hogy a kiegészítő tükröt már ne is említsem a sarkánál lent), megfelelő felni. Ezekre nem ártott volna odafigyelni ha már modellben kihozzák.
De megfordult még a 10-es vonalon is, igaz itt nyilván valahol kint próba rendszámmal. Itt is látható az előbbi hiba amire felhívtam a figyelmet, hogy a harmadik ajtónál kellett volna még egy oldalsó járattábla pingálás az ablakra.
De volt még a piros 20-as
33-as
68-as (ezt a vonalat ismerem is, mivel Keresztanyum a 85-ös, 68-as vonalán lakott Kőbányán)
73-as
piros 86-os vonalakon. Amúgy érdemes megnézni itt az utolsó járat vonal említésnél a képen a hátuljánál a srácot is, aki lelkesen fényképezi. Hiába, anno az életünk mindennapi részei voltak, mikor bejöttek újként a korábbi típusokat leváltva imádtuk, sokszor volt hogy biztos a pokolba kívántuk (beázás, beragadó vagy épp nem nyíló ablakok, rázkódó plexi ablak hangok, néha beszivárgó szén-monoxid stb....) de most meg, mikor már kuriózummá válnak és eltűnnek a mindennapi élet látképéből, mégis valahogy újra visszasírjuk, vagy könnyeket csal a szemünkbe, ha újra látunk egyet és mehetünk vele egy kört :D Hisz anno, ez mondhatni nem csak a járműgyártás csúcsa volt, mivel az Ikarust nagyon sok országba exportáltuk, hanem a motorizáció fejlődése. Régebben ugyanis még nem volt olyan megszokott opció az autó mint manapság így akinek nem volt, mégis élvezhette hogy eljuthatott egyik helyről a másikra pár forintos jegy ellenében.
Én mindig imádtam utazni, legyen az busz, vonat, villamos, vagy busz, vagy akár autóval (valaki által, vagy sajáttal). Mert az utazás egy élmény :)
Épp a gép előtt voltam, mikor is láttam valakitől a posztolt képet "mai újságos megjelenés" szöveggel és na mondom, efelett most valahogy elsiklottam hogy nem figyeltem és rögtön ráálltam a dologra. Másnap mikor kint voltam körön elhatároztam hogy beszerzek egyet, noha az Emberem felé - tévedés ne essék, az "Emberem" általában Ádám Szegedi :D de van több Emberem is :D - leadtam a rendelést hogy miket tervezek majd beszerezni, de gondoltam ha lesz is még egy az csak jó, mert vagy eladjuk, kis haszonnal - sokszor ez a kulcs hogy eladható-e egy sorozatos modell, vagy rád rohad, a kis haszonkulcs - vagy pedig esetleg beszámíttatjuk egy modell árába, esetleg csere. Így hát miután végeztem a kiszállítással elindultam visszafelé és útba ejtettem pár helyet, de sehol se találtam.
Szigetszentmiklósról jöttem visszafelé és az ottani lehajtónál lévő OMW-s McDonald's-os lehajtónál, a Csepeli Pihenőhely lehajtónál - ahol ettem életem eddigi legfinomabban és jóleső dupla sajtos McRoyal-ját mikor megkaptam a végkielégítésem sms-ben amire vártunk egy ideje kollegáimmal - szóval ott megálltam egy pillanatra hogy betérjek az OMW kútra és megnézzem. Igen, de nem találtam. Ott van Kistarcsán a Spar, ahol korábban is volt már hogy reggelente sikerült belefutni egy-egy példányba. Persze sok autó volt és már nem is reménykedtem, lévén mondom ha volt is, már biztos elvitte valaki. Bementem, rögtön az újságos részhez és ott várt rám a járgány :D Na gyorsan fel is kaptam mint kiéhezett férfi az asszonyt és már mentem is vele kifelé a hónom alatt, természetesen miután kifizettem :D
Szép ez a kis Polo, nem értem miért állt le a sorozat 70-nél a Németeknél - és persze nálunk is - mivel sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből a sorozatból. Ha csak azt nézem hogy pl a szedán változatát kihozták a Salvat kiadásban, nem értem ebbe miért nem kerülhetett volna bele, vagy akár az áruszállító Caddy változata, Golf variánsokról nem is szólva, melyek közül 2-3 volt is a mexikói-brazil kiadásban. Lévén most is látom hogy korábbi olyan példányok is megjelennek egy másik Hachette által kiadott sorozatban, amik korábban voltak (igaz nem feltétlen Vw)
Szép kis lámpákat kapott, széleken sárga irányjelzős kialakítással. Szép a kis Vw emblémás hűtőmaszk is és rendszámot is kapott. A lökös alsó pereme fekete, de kicsit fentebb a szellőzős rész is ki lett emelve. Oldalt irányjelző festés és megkapta a díszcsík és kilincsfestéseket is. Jópofa hogy rögtön a kis 5 ajtós változatban hozták ki, mert modelleknél inkább az a megszokott, hogy 3 ajtósban hozzák ki, mégis legtöbbször inkább a kis 5 ajtós változatban keresik, mert a valóságban meg abból volt több. Szóval ezekre se ártana sokszor figyelni.
Hátul reálisan kialakított hátsó lámpákat kapott ahogy kell. Bal oldaliban piros, szélen sárga résszel, jobb oldaliban alján kis meghagyott tolatós résszel. Jó ez a kis Polo, de korábban leginkább csak Herpa kiadásban tudtuk elérni, ha akartunk egyet. A kerekekre szép Vw emblémás nyomást kapott a dísztárcsákra. Szintén jó a Vw logó és a POLO feliratot is megkapta a jobb lámpánál, valamint a csomagtartóajtó kilincse, zárja és a rendszámvilágító részek is ki lettek emelve rajta. De ha megnézzük, még jobb oldalon a kis vonószemes kialakítást is megkapta.