Szakítani kell a szocializmusból örökölt hagyománnyal, hogy a törvényhozó és a végrehajtó hatalom egy helyen"lakik" mondja most a Fidesz. Nézzük mit mondtak a szocik alatti Kormányzati negyed terveikor: Arcátlanok a kormányzati negyed költségei - állítja a Fidesz
A Fidesz szerint arcátlan, hogy a kormány milliárdokat költ a kormányzati negyedre, saját luxusára - közölte Cser-Palkovics András.
2007.07.19 16:35, Forrás: MTI
hirdetés
"Arcátlan és elfogadhatatlan, hogy a kormány milliárdokat költ saját luxusára, miközben megszorítások tömkelegével nehezíti az emberek életét" - írja közleményben az ellenzéki politikus.
Szerintem még azzal a szocialista hagyománnyal is szakitani kell, hogy holmi szaros audikkal járjanak a kormány emberei.
Egy polgári keresztény hűdefasza kormányhoz minimum ilyen illik. Ebből kell venni vagy százat.
Aztán azzal a szocialista hagyománnyal is szakitani kellene végre, hogy a dicső kormánytagok, holmi 5-6 szobás viskókban nyomorogjanak. Kell egy palotanegyed, ahol a munkában megfáradt kormánytagok kipihenhetik a fáradalmaikat. Lásd háttérbeli házacska.
Persza az csak a kisebb minisztereknek. A ME-nek, valami ilyesmi dukál.
És persze az is ócska szocialista hagyomány, hogy ne legyen a kormánynak külön repülője, amivel kényelmesen közlekedhet.