kerestem új orvost, már voltam is nála, eldőlt, holnap lesz az új műtét, a doki eddig rendesnek tűnik, megszerezte azokat a papírokat, amiket nekem nem adtak ki (már amit meg tudott, mert 6 ultrahangból csak 2 volt ledokumentálva a rendszerben), mindent nagyon gyorsan intézett (kellett is, mert valami be is gyulladt már és az ultrahang is a reziduum felé hajlik a sima vérömlennyel szemben). örülök, hogy nem vártam péntekig a kontrollal és hogy akkor remélhetőleg gyorsan túlesek rajta és végre elfelejthetem ezt az egészet.
Nagyon sajnálom ami veled történt. Biztos, hogy nem normális ha hőemelkedésed van még ennyi idő után is.
Mindenképpen keress egy új dokit, aki kézbe veszi a problémát.
Nincs olyan barátnőd, akire támaszkodhatnál ebben a helyzetben? (Vagy testvér, anyukád, párod, bárki akire számíthatsz.)
Nagyon nehéz ezt egyedül végigcsinálni. Bár tudom, ez személyiség kérdése is, van aki inkább magányosan szenved.
Szerencsére az emberi szervezet jól meg van szerkesztve, és nagy az öngyógyító mechanizmusok ereje, bízzál magadban és a testedben, nem lesz ebből semmi maradandó probléma. Fel a fejjel!
Szia,
ezt olvasni is szörnyü…
Holnap irány a kórház, ha van másik, mint ahol voltál, akkor oda, de ne várj vele!
Vigyázz magadra és fel a fej, sajnos néha elöfordul ilyesmi, de az, ahogy az eset láttán Veled bántak, semmiképp sincs rendjén, föleg, mert az egészséged van komoly veszélyben a hanyagságuk miatt.
hát mondanám, hogy túl vagyok rajta, de sajnos nem. bementem, amikor kellett, reggel, hogy felvegyenek meg csináljanak még egy ultrahangot (kettő kell, ami igazolja, hogy elhalt a terhesség). fel voltam készülve a legrosszabbra, de mindenki kedves volt, gyorsan ment a dolog, meg is nyugodtam amíg nem mondtak valamit, amit nem tudtam értelmezni, de kb az volt a lényege, hogy elindult az elhalt magzattal valami olyan folyamat, hogy lehet, hogy majd sürgősen műteni kell, úgyhogy menjek csak haza nyugodtan, de ne egyek, ne igyak és amint vérezni kezdek, azonnal hívjak mentőt. gondolhatjátok mennyire voltam nyugodt... de szerencsére nem történt semmi, este visszamentem 6-ra, az osztályon is kedvesek voltak, többször elsírtam magam, de nyugtatgattak, hogy nem az én hibám és meglepődtem, hogy a sok abortuszra váró között csak egyetlen nő volt, aki élő terhességet akart megszakítani (gondolom ezért is volt ilyen a nővérek hozzáállása). a választott dokim nem jött be feltenni a tágítót, az ügyeletes csinálta, az szörnyen fájt, de csak pár percig, aztán olyan volt, mintha erős menzeszem lenne, majd pár óra alatt az is csillapodott és csak kisebb görcsöket éreztem. hajlanban arra ébredtem, hogy "nyomnom kell". nem tudom máshogy leírni, muszáj volt, nem tudom semmi eddigi érzéshez hasonlítani, erős görcsök között jött néha ez a fura érzés. kimentem a mosdóba, és az egyik ilyen érzésnél kiesett belőlem a tágító és elkezdett ömleni belőlem a vér. szóltam a nővérnek, aki azt mondta feküdjek le, azonnal hívják a dokim és máris műtenek... de nem történt semmi, nem jött oda senki, hogy hogy vagyok, szerencsére aztán a vérzés és a görcsök is elmúltak, szóval "csak" ideges voltam. 10-kor szóltak, hogy vegyük fel a műtős hálóinget és üljünk ki a folyosóra (voltunk vagy hatan, ott ültünk egy szál semmiben, miközben jöttek-mentek az emberek). ott vártunk, végre behívtak egy beteget, majd még egyet, aztán sokáig vártunk és szóltak, hogy a klinikán lévő egyetlen (????) altatóorvosnak el kell mennie egy császárhoz, menjünk vissza a szobánkba. húsz perc múlva jöttek, hogy üljünk ki újra a folyosóra, és elkezdtek kb 15 percenként behívni egy embert. én közben újra vérezni meg görcsölni kzedtem, ahogy ültem, tiszta vér lett a hálóingem, mert bugyi nem lehetett már rajtunk, mégis engem hívtak be utoljára, majd kiküldtek, mert 5 óra alatt nem tudták elérni a fogadott dokim (mellesleg megbeszéltük, hogy ő műt, mikor műt és kapott is érte eleget), amikor meg elérték, közölte, hogy nem tud jönni, vagy esetleg csak délután. akkor nagyon kibuktam, és mondtam, hogy akkor műtsön meg az osztályos doki. ő kedves volt, bemutatkozott, mondta, hogy persze, ha nem lett volna választott dokim már megműtött volna, menjek csak be. a műtőben még ott volt egy sima vödörben az asztal mellett amit az előző nőből szedek ki. ott sírni kezdtem, hogy annyira szerettem volna a babát, de már csak arra emlékszem, hogy megszúrnak, miközben a doki mondja, hogy ne adjam fel a próbálkozást. az ágyamban ébredtem, sírva, éreztem, hogy vérzek és hogy nagyon görcsöl a hasam (kaptunk oxitocint, hogy összehúzzon minket amennyire csak lehet). két órán át nem kelhettem fel, nem is tudtam volna, és még utána sem, pedig már mindenki vígan elvolt, akit velem műtöttek. mondták, hogy menjek ki tusolni, attól jobb lesz, kimentem, de elájultam a folyosón és bevertem a fejem. délután jött a vizsgálat, hogy hazamehessünk, de nekem még mindig nagyon görcsölt a hasam, csináltak ultrahangot és azt mondták valami bennem maradt, maradnom kell, másnap új műtét jön. teljesen kiborultam. este kaptam még oxitocint, majd reggel újra, újabb ultrahang, majd délután közölték, hogy ehetek, csak másnap műtenek. megkeresett a doki, aki műtött és nagyon kedvesen elmondta, hogy sajnálja, ő nagyon figyelt, de még csak 1.5 hónapja van ott és ez volt az első ilyen műtétje... közben mivel fájt a fejem és hánytam meg szédültem, vettek vért, csináltak koponya CT-t, elkezdtem kiszáradni, kaptam infúziót (11. próálkozásra sikerült beszúrni a 3. ápolónak), és ez ment minden nap, oxitocin reggel és este, hátha attól kilököm, ami bennem van, némi b6 szuri a hányásra, maradjak éhgyomorra, mert másnap műtét, ultrahang, majd várjak, mert csak másnap műtét (nem látott kétszer ugyanaz az orvos).... közben meg jöttek és mentek az elhalt babás kiborult nők, plusz egész nap boldog pocakos kismamák között voltam az osztályon. eléggé megviselt lelkileg, egyre rosszabbul voltam fizikailag is, tegnapra be volt igérve a műtét tutira, de a viziten közölték, hogy hazamehetek, mert nincs semmi olyan ok, ami miatt kórházban kellene lennem, kapok itthon is szedhető cseppeket, amiktől remélhetőleg "megszülöm" azt a valamit, ami bennem van, és pénteken menjek vissza kontrollra, ha akkor is látszik még valami, akkor már biztos az azonnali műtét. megkérdeztem, hogy mégis hogyan fogok szájon át gyógyszert szedni, ha 3 napja csak az marad bennem, amit vénásan kapok, erre nézett nagyokat, hogy miért nem tud itt erről senki, hogy én hányok, nem most kéne mondani (ja, talán mert viziten oda sem jöttek hozzám minden nap, hogy megkérdezzék mi van, meg nyilván az infúziókat is én kötöttem be magamnak).... elküldtek egy vizeletvizsgálatra, közölték, hogy kiszáradva nem vagyok, úgyhogy végülis ha nekem jobb kórházban lenni, maradhatok (hát addigra már eléggé összevesztünk ahhoz, hogy azt gondoltam ez nem opció), átvitethetnek a belgyógyászatra (ahol miért is vennének át, ha nem vagyok még kiszáradva), vagy a neurológiára (ahol miért is vennének fel egy enyhe agyrázkódással). úgy döntöttem hazajövök, el akartak küldeni a zárómmal (amiben mellesleg sem az nincs benne, hogy bennem maradt valami, sem az, hogy kiszáradtam bent), de ragaszkodtam hozzá, hogy minden leletem adják ki, ennek ellenére az ultrahangos lelehetek nem kaptam meg, pedig azt is kértem, többször is, és tudom, hogy jogom lenne megkapni, és fontos is lenne, mert ezek után jövő héten mindenképp el akarok menni egy új magán dokihoz, akinek gondolom segítene, ha látná, hogy hogy alakult/alakult-e az, ami a méhemben van a napok során... nem tudom mit csináljak, menjek vissza hétfőn a betegjogi képviselővel fenyegetőzve?
lassan egy napja itthon vagyok, antibiotikum és lázcsillapító mellett 37-37.3 között mozog a testhőm, ami nem vészes, de tegnap reggelig láztalan voltam, újra vérzek, nem jobban, mintha megjött volna, de a kórzázban már nem véreztem (a gyógyszer, amit most szedek meg pont vérzéscsillapító lenne), és kb 40 óra alatt csak annyi ittam, ami a gyógyszerbevételhez kell (1-1 korty víz), és továbbra is fáj a fejem és hányok. nem tudom ezek mennyire normálisak ilyenkor, mikor kell mentőt hívni, mikor orvoshoz visszamenni, hova kerülnék ilyen panaszokkal... volt valakinek hasonló tapasztalata ilyen műtét kapcsán?
ja, és igen, tudom, idegileg teljesen kiborított a magzat halála és ez a kórházi cirkusz is, most nagyon érzékeny vagyok, és simán lehet, hogy túlreagálom a tüneteket, de annyira szeretnék még gyereket és annyira félek, hogy valami aprónak tűnő jelet figyelmen kívül hagyok, hagyom magam lerázni egy ügyeletes doki által, akinek nyilván kényelmesebb, ha ürül az osztály, és a végén tényleg annyira elrontok, elrontanak valamit, hogy nem lehet majd gyerekem. tudom, hogy vannak sokkal komolyabb esetek, nagyobb műtétek, fájóbb dolgok az életben, de ez most velem történik, nekem fontos, és azt sem tudom, mit csináljak, semmi tapasztalatom nincs, és kevés erőm van küzdeni és totál egyedül vagyok...
ismét: bármilyen ötlet, segítség, tanács, tapasztalat jól jönne! köszönöm!
Én egy megyeszékhelyen levő nagyforgalmú kórházban voltam. Egyébként nekem sem volt abortuszom, úgyhogy nincs összehasonlítási alapom, de azt hiszem műtétileg nincs különbség.
Reggel fél 7-re kellett mennem, jelentkezni az ambulancián, ahol jó nagy fejetlenség volt. Nem emlékszem, hogy mennyi időbe telt amíg bekerültem, meg amúgy is elég világvége hangulatom volt. A nővér vért vett tőlem, vizeletvizsgálat is volt, éhgyomorra kellett mennem.
Emlékszem velem együtt volt benn a felvételi irodán egy fiatal, talán 16 év körüli lány a barátjával terhesség-megszakításra jöttek. Hát velük aztán tényleg úgy beszéltek, mint a kapcaronggyal, végül nem tudom mi lett, mert szülői hozzájárulásuk nem volt a beavatkozáshoz és kellett volna, mert kiskorú volt a lány. Ezt csak mint közjátékot írom, ami megmaradt bennem. És nem is tudom, hogy mindez miért az én fülem hallatára történt-ennyit a diszkrécióról.
Ezután fel kellett mennem az osztályra, ahol a felvételes doki megvizsgált. Itt is sokat kellett várni a vizsgálatra, ültünk sorban, nem kismamákkal voltam, hanem inkább idősebb hölgykkel, akiknek ilyen-olyan nőgyógyászati műtétük volt. Ezután egy szobában elhelyeztek, mondván, hogy várjak türelmesen, majd jönnek valamikor értem, ne menjek ki a szobából, ne igyak, ne egyek. És kaptam egy kórházi lebernyeget, hogy abba öltözzek, más ne legyen rajtam, ékszereket vegyem le. (Jobb lett volna otthon hagyni őket, de ez előre nem jutott eszembe. Szerintem ne vigyél be nyakláncot, gyűrűt, piercinget, ha van.) Kétágyas szoba volt, egy helyes nővel voltam együtt, de őt hazaengedték még aznap.
Aztán nagy sokára jött a műtősfiú értem, betolt a műtőbe. Kaptam valamit vénásan, meg raktak rám maszkot, de innen nem emlékszem semmire. A szobában tértem magamhoz. Addigra a szobatársam már hazamehetett, így egész délután, este egyedül voltam. Felkelhettem, nem kellett feküdnöm. Arra emlékszem még, hogy az első mozdulatomra teljesen elárasztott a vér, meg is ijedtem, hogy valami nincs rendben. De jött a nővérke, kicserélte az ágyneműt és megnyugtatott. És nagyon kedves!! volt, ettől meg rámjött a sírógörcs. De mondták, hogy csak nyugodtan sírjak, el kell gyászolni a babát.
Másnap délelőtt újabb vizsgálat, szerencsére minden rendben volt, és hazajöhettem. Jól éreztem magamat, nem fájt semmim, nem görcsölt a hasam. És itthon már sokkal jobb volt. Nem kellett feküdnöm sem, csak sokat pihenni.
Igazából, ha már túl leszel a műtéten, az nagy megkönnyebbülés lesz. Mert onnantól már előre lehet tekinteni, esetleg tervezni egy újabb babát.
Nem szabad azon rágódni, hogy miért történt mindez veled, mert úgysem derül ki. Sajnos nagyon sok nő átesik hasonló dolgokon, sőt még tragikusabbakon is. Hamar túl leszel rajta, otthon meg könnyebb lesz már.
És semmiképpen ne hibáztasd magadat-bár tapasztalatból tudom, hogy ez nagyon nehéz.
Sok erőt neked, minden simán megy majd meglátod.
A kórházi személyzet meg csak a mindennapi rutinmunkájába fásult bele, és ilyen helyzetben sokkal érzékenyebb a lelkünk, azért érezzük őket lelketlenebbnek és azért fáj jobban egy-egy keresetlen szó tőlük.
Köszönöm a segítséget és a kedvességet, mert sajnos ez az, amit a legkevésbé tapasztaltam az elmúlt napokban. Azt én is észrevettem, hogy eset és eset között nem tesznek különbséget, amikor a felvételnél lévő nővérke - látva, hogy küzdök a sírás ellen - durván beszólt több másik beteg előtt, hogy "mit bőg, a maga döntése volt!". Tudom, hogy ilyenkor az embernek ki kellene állnia magáért, de nem olyan könnyű az, amikor egy lelkileg egyébként is megterhelő helyzetben egyedül próbálsz helyt állni és elintézni mindent, ami ezzel az egésszel jár, miközben mindenhol boldog kismamák vesznek körül, ami folyton csak arra emlékeztet, hogy én épp most vesztettem el a babám :(
Ha jól olvasom, legalább testileg nem egy túl megterhelő beavatkozásról van szó, bár szerencsére "rendes" abortuszom nem volt még, így nem annyira tudom elképzelni mire számítsak, el tudná valaki mondani a lehető legrészletesebben, hogy hogyan is zajlik le a folyamat? Sajnálom, hogy sokat kérdezek, de nagyon félek, még nem volt semmilyen műtétem, nem tudom milyen érzés lesz, mennyire fog fájni, milyen tüneteim lesznek utána, előreláthatólag kikkel kerülök egy kórterembe (frissen szült anyukákkal, vagy van külön hely azoknak, akik ilyen műtétre mennek), és így tovább... Minden apró információ fontos lenne nekem!
Az egyetlen, ami megnyugtató, hogy legalább nem kell sokat a kórházban töltenem, és így minél előbb elkezdhetem a lelkemet is meggyógyítani az egész folyamat után, mert jelenleg mást sem csinálok, csak sírok és önmagam hibáztatom...
Én voltam hasonló helyzetben. 14 hetes terhességemről derült ki minimális vérzéses panaszok utáni ultrahangvizsgálatkor, hogy elhalt a baba (nem volt szívműködése). 2 nap múlva kellett befeküdnöm a kórházba. Még aznap délelőtt megcsinálták a műtétet, semmire sem emlékszem belőle, utána sem fájt semmim, , az első nap nagyon véreztem, de aztán ez is elmúlt. A kórháziak velem sem voltak túl megértőek, túl kell élni, aztán elfelejteni. Sokáig rágódtam rajta, hogy miért történhetett ez velünk, hogy hibáztam-e, mi volt az oka, de a doki sem tudott semmit mondani ezügyben. Engem csak másnap engedtek haza, mert meg akartak figyelni, nem lesz-e komplikáció, mivel már elég nagy volt a terhesség. (Legalábbis ezt mondták.) Nekem ez a negyedik gyermekem lett volna, az első háromnál nem volt semmi baj. Akkor úgy éreztem, hogy mindenképpen szeretnék még szülni "helyette", de nem volt bátorságunk hozzá.
Utána 1 hétig pihentem itthon, aztán mehettem dolgozni.
először is nagyon Veled érzek, próbálj megnyugodni! Sajnos ez egy gyakran előforduló dolog az első 12 hétben, hátterében állhat a baba fejlődési rendellenessége, de érhetett akár Téged egy olyan - látszólag enyhe - fertőzés, ami okozhatta a szédülésedet, görcsöket, és sajnos a terhesség elhalásához vezetett. Ne hibáztasd magad, a kórháziakkal meg abszolút ne törődj, szánalmasak, de - sajnos személyes tapasztalat is - nem képesek különbséget tenni eset és eset között...
A műtét maga technikailag azonos a terhesség-megszakítással, kívánom Neked, hogy lelkileg is hamar gyógyulj utána, nem könnyű.
Ha még nem szültél, akkor kapsz méhszáj-tágítót előző este vagy aznap reggel, pontosan azért, hogy ne sérüljön a méhnyak a műtét során szükséges mechanikus tágítás következtében. Vénás bódítást kapsz (nem intubálnak), és az egészen pár perc alatt, fájdalom és emlékek nélkül átesel.
Bent csak akkor tartanak, ha (ne adj'isten) komplikáció lépne fel, én úgy tudom. Egyébként néhány órával utána hazamehetsz.Jó lenne, ha valaki ott lenne Veled, és hazakísérne, vagy autóval hazavinne. Elméletben ilyen esetben jár 3-5 nap pihenés, de ezt majd a nőgyógyász orvos megmondja, mennyit lát szükségesnek, ezután a háziorvosod kiírhat táppénzre. Mindenesetre utána pihenj, ne dolgozz! Otthon is segítsen a párod, a házmunka most - ha lehet - legyen az ő feladata! Főleg arra vigyázz, ne emelgess, ne erőltess semmit!
Vigyázz magadra, kívánom, hogy mihamarabb kárpótóljon ezért a veszteségedért az élet!
Segítséget szeretnék kérni azoktól, akik már jártak hasonló cipőben. Néhány hete kiderült, hogy terhes vagyok, eleinte minden rendben is ment, de aztán egyre gyakrabban görcsöltem, szédültem, volt egy kis vérzés is, de az ultrahang szerint minden rendben volt, a baba fejlődött, nőtt, volt szívhang és minden, ami kell, de amikor tegnap visszamentem a dokimhoz, azt mondta már nem talál szívhangot, a terhesség elhalt, és mivel nem indult meg vérzés, művi úton kell befejezni a dolgot. Ma kellett elintéznem a papírokat és jövő kedden be is kell feküdnöm, hogy megcsinálják a dolgot, de nem nagyon mondtak semmit, hogy mire kell számítanom, csak annyit, hogy vigyek hálóinget meg köntöst és felírtak egy antibiotikumot, hogy addigra kezdjem el szedni. Biztos adnak majd még ezen kívül valami felvilágosítást a műtét előtt, de addig halálra fogom idegeskedni magam, így is nagyon megviselt a dolog és hát a kórházi dolgozók hozzáállása sem éppen segített megnyugodnom... Van valakinek valami tapasztalata az ilyen beavatkozásokkal kapcsolatban? Meddig kell majd kórházban lennem? Miben különbözik ez egy abortusztól? Mi fog velem történni? Előreláthatóan mennyire fog ez testileg, lelkileg megviselni? Mire számítsak, meddig kell majd pihennem, mikor tudok újra dolgozni menni? Mennyirekockázatmentes ez a műtét? Mikor próbálkozhatunk majd újra a babavállalással? Bármilyen tapasztalat, jó tanács, információ nagy segítség lenne, mert nagyon félek!
