Mát. 5,29 Ha pedig a te jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék.
Mát. 5,30 És ha a te jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd le azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék.
A 18. fejezetben újból:
Mát. 18,8 Ha pedig a te kezed vagy a te lábad megbotránkoztat téged, vágd le azokat és vesd el magadtól; jobb néked az életre sántán vagy csonkán bemenned, hogynem két kézzel vagy két lábbal vettetned az örök tűzre.
Mát. 18,9 És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki aztés vesd el magadtól; jobb néked félszemmel bemenned az életre, hogynem két szemmel vettetned a gyehenna tüzére.
Nem azt vitattuk. Az idézet pedig nem Jézusról szól. Jézus senkinek nem fúratta át a fülét, nem erősítgette a szolgaságot, és tagadta a szolga háznál maradását, tagadta Mózes rendelését:
Jn 8,35 "A szolga pedig nem marad mindörökké a házban: a Fiú marad ott mindörökké"
Nem azt vitattuk. Az idézet pedig nem Jézusról szól. Jézus senkinek nem fúratta át a fülét, nem erősítgette a szolgaságot, és tagadta a szolga háznál maradását, tagadta Mózes rendelését:
Jn 8,35 "A szolga pedig nem marad mindörökké a házban: a Fiú marad ott mindörökké"
Igazad van! Anno én is kiakadtam Mózesen, és emlékszem, tömeggyilkosnak tartottam. És még rá alapozzák a vallást...Mindegy, ő csak érvényesülni akart, és ha úgy vesszük, sikerült is. Ő pont olyan, mint manapság egy törtető, de sikeres gazdag üzletember. Volt gógyija az ürgének, én ezért tisztelem. Vezette a birkákat, de nekik meg erre volt szükségük. Mindenki nyert a dolgon. Nincs is evvel baj. De azért én teljesen egyetértek a te "lázadásoddal", mert szerintem jogos...:-)
Ezek a legszebb példái Mózes istentelenségének. Nem azt rendelte el, hogy egyáltalán ne legyen szolga a háznál, á dehogy. Fúrja át a fülét, és tartsa meg szolgának. Mózes istentelenségének ékes példája ez az általad hozott két idézet.
A szolgálatról jut eszembe a Jézus Krisztushoz kötődésünk egyik előképe:
5 Móz. 15,16 Ha pedig ezt mondja néked: Nem megyek el tőled, mert szeret téged és a te házadat, mivelhogy jól van néki te nálad dolga: 5 Móz. 15,17 Akkor vedd az árat, és fúrd a fülébe és az ajtóba; és legyen szolgáddá mindvégig; így cselekedjél szolgálóleányoddal is.
...amennyiben valaki a rosszat mint bűnt kerüli, annyiban van hite és annyiban szellemi.
A tízparancsolat azt tanítja, hogy mely rosszak bűnök.
53. Vajon melyik nemzet a földön ne tudná, hogy lopni, házasságot törni, ölni és hamis tanúbizonyságot tenni rossz? Ha valamely nemzet ezt nem tudná és nem igyekeznék törvényeikkel meggátolni, csakhamar tönkre menne, mert egy társadalom, köztársaság vagy királyság sem állhatna fönn eme törvények nélkül. Ki lehetne olyan oktalan azt föltételezni, hogy a zsidó nemzet minden másnál annyival ostobább volt, hogy nem tudta, hogy ezek a dolgok rosszak? Csodálkozni lehet tehát azon, hogy ezek a világszerte jól ismert törvények olyan csodálatos módon hirdettettek ki a Sinai hegyről, maga Jehova által. De figyeljük csak meg, hogy a törvények azért lettek oly csodás módon kihirdetve, hogy az emberek megtudják azt, hogy ezek nem csupán polgári és erkölcsi törvények, hanem egyben szellemi törvények is, és hogy azoknak megszegése nemcsak a polgárok kárára és a társadalom ellenére irányuló gonosz tett, hanem Isten ellen való bűn is. Ezek a törvények tehát a Sinai hegyen Jehova által való kihirdetés folytán vallási törvényekké lettek emelve; mert az világos, hogy amit Jehova parancsol, azt azért parancsolja, hogy annak megtartása a vallás dolga legyen és hogy azt Őérette és az emberért kell megtartani, hogy az ember üdvözüljön.
"„A cél nem szentesíti az eszközt” Miért nem? Eldöntötted és ennyi?"
Miért? Talán szentesíti? Ezt eldöntötted és ennyi? Szabad tehát népeket kiirtani ha az általuk birtokolt föld egy kiválasztott népé lehet a kiirtásuk után? Szabad megverni az apádat, hogy elvehesd tőle a pénzét, és odadhasd egy rászoruló koldusnak? Szabad leölni a szomszéd juhait, mert áldozni akarsz vérükkel az istenednek, hogy szent célodat teljesíteni tudjad? Erőszakoljunk meg lányokat, hogy Einsteinek szülessenek tőlük? Szabad Jézust megölni, hogy a világot megváltsuk? Nosza cselekedjük a rosszat, hogy belőle jó szülessen, mert a jó úgyis szentesíti a rosszat ami által megszületett?
Tartom továbbra is, hogy a cél NEM szentesíti az eszközt.
"a világunkban annyira látszik, hogy az igazán jó dolgokhoz erőfeszítést kell tenni, kellemetlenségeket is vállalni kell, különben semmi jót nem szerzünk meg vagy tartunk meg tartósan, és annyira egyértelmű, hogy amihez könnyen jutunk hozzá, azok értéktelen, pillanatnyi, és hosszú távon nagy mennyiségben káros dolgok, hoyg ezt ne magyarázzam már, mindenhol ezt látod, ha szétnézel"
Várj egy picit, szétnézek.
Szétnéztem, nincs igazad, nem ezt láttam. Azt láttam, hogy egy vége van gazdagnak és szegénynek, ugyanoda jut az is, aki erőfeszítéseket tesz azzal, aki nem vállal kellemetlenségeket, megtarthatja az is a jót, aki nem fáradt érte, és elveszti az is a jót, aki fárad érte, szóval nincs igazad. Azt is láttam, hogy amit az egyik értékesnek tart, a másik kárnak és szemétnek ítéli, amit pedig valaki kárnak és szemétnek ítél, azt valaki kincsként szorongatja a keblében. Bizony magyaráznod kell, hogy mi káros és mi nem, mert bizony nem látszik egyértelműnek az a definíció, miszerint annál értékesebb valami minél többet fárad érte az ember.
"Ezenkívül a Bibliában nem két Isten van, hanem egy fokozatos pedagógia, akár tetszik ez nekünk a XXI. századi jóléti államokban, akár nem."
Az nem fokozódó pedagógia, hogy a gonosztevő emberiséget a gyermekkorában kíméletlenül pusztítjuk, az érett gonosztevő emberiséget pedig babusgatjuk, és bocsánatokkal tovább engedjük működni.
Ez így bizony ostobaság.
Az pedig, hogy az ószövetség Úristene minden embert az ellenségének, gonosztevőnek, istenelennek és bűnösnek tart, aki őt nem szolgálja, már elnézést ebben semmi pedagógia nincs, ellenben kifejezetten az ember megalázására, szolgává kényszerítésére, szabadságtól való megfosztására és kihasználásra való törekvés van.
Hogy a BasaÚristen védi a behódolt szolgáját azoktól, akik nem hódoltak be, mit csodálkozol? A maffia főnök is védi a maffiózóit, majdnem úgy, ahogy a BasaÚristen azt teszi, a saját kezét vérrel nem szennyezi be (ám a BasaÚristen sokszor beszennyezi), ellenben a "védő feladattal" a szolgáló gyilkosait bízza meg. A tízparancsolat tökéletesen beleillik egy maffia belső szabályai közé, semmivel nem különb azokénál.
"A „szemet szemért” elv tökéletesen ráneveli az embert, hogy ne önmagában önzően gondolkodjon, hanem beleélje magát a másik helyzetébe és tudatosodjon, hogy vele is az fog történni, amit mással tesz."
Bocsánat, de a szemet szemért nem ebbe nevel bele, hogy ne légy önző, köze nincs hozzá, hanem abba, hogy ha valaki megsért, azt sértsed vissza. A szemet szemért a bosszállásra nevel, nem arra, hogy önzetlen legyél, sőt Mózes világában a bosszút magad és barátaid is megteheted, nem kell hozzá törvényszék. Ha a visszahatástól tartasz, az sem az önzetlenségre, hanem a bosszúálló elkerülésre nevel, azaz, megpróbálod úgy kitolni valakinek a szemét, hogy az ne tudja kitolni a tied.
"Ennek az elvnek nem az volt a célja, hogy a bűnt megszüntesse, hanem az, hoyg erre alapozva később fel lehessen építeni a „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” elvet."
Csakhogy a "szeresd felebarátod mint önmagad", az nem az "állj bosszút önmagadért" elvre alapozódik, köze nincs hozzá. Jézus nem beépítette a szemet szemért elvet a szeretet tanításába, hanem elvetette belőle, mert nem lehet erre alapozni azt, amit Jézus a szeretetről tanított.
A megbocsátás nem ráépül a büntetésre, hanem elveti, az irgalom nem ráépül az ítéletre, hanem elveti. Mózes alapelvei Jézus tanításában akkor is el lettek felejtve, ha egyes szerkesztők nem felejtették el a szájába toldani a "törvény betöltésének" szükségességét, Jézus nem Mózesre épített, hanem a lélekre és szellemre.
"Ha nem hiszed, próbáld ki, hogy az utóbbi az előbbi nélkül nem fog menni a nevelés terén, csak valami gyengus „hangulatszeretet”"
Ki VAN próbálva, hogy az állítólagos Úristen állítólagos nevelési elve hogyan hatott egy kifejezetten erre a célra kiválasztott nép sorsának alakulására. Az ószövetség semmi másról nem szól, mint egy véres történelemről egy olyan országban, amelynek népe Isten szolgájaként igyekszik önmagát beállítani, ahol a Isten állítólagos "nevelés elve" minden nép példájára először lett bevezetve egy erre a célra állítólag "kiválasztott" néppel.
De nem csak Izrael életében semmi pozitív hatása nincs Mózes féle "nevelési elvnek", de az összes Mózes szellemiségében gondolkodó világhatalomnak nincs pozitív hatása a saját népére, és csak egy véres történelmet csinálnak amott is az ószövetség példájára.
A Mózes féle nevelés hatására megölnek és üldöznek Jézus féle nevelési hatások képviselőit, amely láttán inkább szégyellni kellene magukat, mint Istent a saját Uruknak és Törvényadójuknak tekinteni.
"„A jó és rossz fogalma természetesen relatív” Igen, de addig amíg nem nevezünk ki legalább egy abszolút pólust (pl. az abszolút Jót, másik pólus nem muszáj, mert elég az egyetlen pólustól való távolodásként definiálni), addig semmi nem lesz pozitív, negatív, jó vagy rossz, hanem egyszerűen csak más és más."
És ki nevezi ki az "abszolút jót", mit határoz meg "abszolút jónak" és mit érsz el azzal, hogy kinevezel egy "abszolút jót", szembehelyezve azzal, amit az élet nevez ki relatívan jónak? Üldözni kezded a relatív jót, pusztán azért mert kitaláltál egy abszolút jó fogalmát és szembehelyezted az életből vett jó és rossz fogalmaival? Mert éppen azért nevezi ki a jót az élet relatívan, mert az élet változó, és minden ember különböző. Egyszerűen tökéletesen rendben van, hogy nincs "abszolút jó".
"Csak akkor lesz az egyik értékesebb a másiknál, ha van rajtuk kívül is egy abszolút mérce, értékcsúcs"
Hát egyenlőre semmi nem lett attól értékesebb, hogy te meg sem határoztad, mit kell mindenkinek abszolút jónak tekinteni. Az csak egy dolog, hogy nincs "abszolút mérce", az pedig egy másik, hogy azzal, hogy "abszolútnak" állítasz be valamit, mindenkire nézve kötelező mércét akarsz beállítani, ezzel megteremtve saját számodra az erkölcsi kényszer régóta bevált eszközét.
"A jövőt a múlt is alakítja."
A múlt semmit nem alakít. Csak a jelen képes alakítani, tehát csak az, ami létezik. Te a jelenben ragaszkodhatsz a múlt emlékéhez, hagyományból, szokásból, de akkor sem a múlt fog alakítani a jövőn, hanem te.
„Ha te nem érzed azonosnak magad a bensőddel, akkor a magaddal meghasonlott gondolkodásodból egy folyamatos viaskodás születik a jónak vélt és a rossznak vélt belső kettős természeted harcában.”
"inkább azt érzi az egész emebriség, aki önmagába fordul, hogy vannak önmagában diszharmonikus dinamikák, szenvedélyek, stb."
Ám érezze akinek van. A probléma az, hogy a keresztény vallás kiemelkedő részt vállal ennek a belső diszharmóniának teremtésében, ellenségeskedést visz a hívő lelkébe és természetébe, zavart és káoszt teremtve benne belső békesség és összhang helyett. A bűntudat, a lelkiismeretfurdalás, a zavarodottság és állandó vétkesség érzése ennek a megteremtett belső diszharmóniának a terméke, mesterséges, és közös erővel fenntartott, megszűnését csak a halál után tudja elképzelni.
"Az ember hajlamos úgy cselekedni, hogy azzal szenvedést okoz másoknak, a szabadságát képes önmaga rabságba ejtésére fordítani, gyengül az akarata"
Ez nem hajlam, hanem különféle kényszerek és konfliktusok kérdése, amelynek megoldására az adott pillantban éppen dönthetnek rosszul. És ha éppen rabságba esik az egyén, az erőviszonyoktól függ, nem pedig "arra volt hajlama hogy fogságba essen".
"Az ember tudná, hogy mi a jó, mégsem tudja mindig azt megtenni"
Akkor az hazug módon vélt "jó". A valódi jót meg tudod tenni, képes vagy rá, és azt nem azért nem teszed, mert "nem tudod megtenni", hanem azért, mert másképpen döntöttél, vagy a körülményekhez képest mást vagy kényszerű dönteni. Nem az számít, hogy miért döntöttél másképp, hanem az, hogy másképp döntöttél, mikor meg tudtad volna tenni a jót. Megint más elbírálás alá tartozik, ha meg van valaki akadolyozva abban amilyen jót tenni képes, de te gondolom nem ezekről beszéltél, hanem azokról, akik nem tudják önerőből megtenni azt a jót, amit te annak vélsz.
"-- „Te meg tudod mondani azokat az elveket, szabályokat, mérőzsinórt, amely alapján meg tudod határozni mi ered az ős-jóból és mi nem?”
-- Igen, a Bibliából. De a Biblia is akkor kerül összhangba, ha nem hasítjuk azt is ketté dualisztikus hamis istenképpel, ahol nekünk kellene kínkeservvel kibogarászni, hogy mi a jó és mi a rossz, hanem meglátjuk azt az egyetlenegy harmonikus értékrendet és logikát, amelyet Isten végig alkalmazott."
Lássuk. Közöljed velem azt az egyetlenegy harmonikus értékrendet és logikát, amely nem ütközik semmivel a Bibliában. Rendkívül érdekel.
"Tudom, hoyg sokaknak ez nehéz az ÓSZ-i keményebb történetek miatt. De azt az egyszerű tényt kell csak belátni, hoyg mi mások vagyunk, mint az ÓSZ-i zsidók, jóléti államban élünk, kevesebb gonddal, műs kultúrában - és nem lehet telejsen ugyanúgy nevelni két gyereket."
Értem. A zsidókat irtani kellett mint a répát, a jóléti pogányoknak meg meg kell bocsátani, hogy szintén ne hallgassanak Jahvéra.
"Isten a keményebb népnek keményebb dolgokat adott"
Értem. Szerinted az akkori Izrael gonoszabb volt minden más népnél, azoknál is akik körülötte voltak, azoknál is akik utánuk voltak. Egyetlen nép sem volt soha olyan gonosz, mint az akkori Izrael, hogy nekik a megbocsátás lett hirdetve.
"Egyértelmű a Bibliából, hogy a régi törvény meghaladásra került, ehhez nem kell külön elképzeléseket gyártani"
Vagyis mégis ellentétesen működik az újszövetség az ószövetséggel, és ami az újszövetséggel van összhangban, az az ószövetséggel nem lehet. Nos akkor van két egymással nem harmonikus értékrend és logika, amik közül az egyiket nem alkalmazta végig az Úristen következetesen, hanem meghaladta, elfelejtésre késztette, és helyette újat kezdett alkalmazni.
Tehát okfejtésed a "meghaladásról" végig hibás, vagy a bevezető érvelésed végig hibás. Nincs semmi ős-jó. Ezt a fogalmat tekintem a hasadra ütéssel keletkezett fogalomnak.
A katolikus idézeteiddel természetesen továbbra is problémám van, mivel meghatározásai szokásos pontatlansággal és meghatározatlansággal bírnak.
A katolikus idézeted szerint a rossz a jó (a lét) hiánya, ami például nem tud azzal mit kezdeni, amikor egy rossz dolog létezik. A betegség ezek szerint nem létezik, az elromlott rádió nem létezik, a szenvedés nem létezik, mivel csak a jó az ami létezik? A zárójelben odabiggyesztett magyarázó szó nem világosabbá, hanem zavarosabbá tette a fogalmat, nem beszélve arról, hogy ezt a zavart a szócikk a továbbiakban sem tisztázza.
Erkölcsi értelemben a katolikus verzió megpróbálja a tízparancsolat segítségével elválasztani a rosszat a jótól, de bele sem gondol, hogy alkalmatlan a tízparancsolat ennek szétválasztására, mivel minden parancsolat ellenkezőjére is mutat a Bibliája példát mint "jó" cselekedet (a szombat megszegésétől kezdve, a fosztogatáson keresztül a gyilkosságig).
Nem beszélve arról, hogy maga a tízparancsolat rossz, mivel az embert alapérzetben fossza meg az élő Istentől rendelt szabadságától, teszi egy hamis Úristen szolgájává, nem emberként beszél vele, hanem szolgaként, és ráadásul az egészből hiányzik a szeretet. Az egyéni élet védelme és a javak birtoklásának védelme nem egyenlő a közösségi érzés megteremtésével, ezek a parancsok egymásnak tökéletesen idegenek között is éppen úgy lehetnek elhangozva.
A tízparancsolat nincsen az Istentől, és ezt a katolikus ideológia nem hajlandó beismerni, így máris hibás képet alkot a jóról és rosszról.
„A cél nem szentesíti az eszközt” Miért nem? Eldöntötted és ennyi? Ezt egyébként sokszor rosszul értelmezik és a bűn kimagyarázására mondják (és ez esetben általában a cél sem jó vagy mégsem érik el a jó célt), viszont a világunkban annyira látszik, hogy az igazán jó dolgokhoz erőfeszítést kell tenni, kellemetlenségeket is vállalni kell, különben semmi jót nem szerzünk meg vagy tartunk meg tartósan, és annyira egyértelmű, hogy amihez könnyen jutunk hozzá, azok értéktelen, pillanatnyi, és hosszú távon nagy mennyiségben káros dolgok, hoyg ezt ne magyarázzam már, mindenhol ezt látod, ha szétnézel. Ezenkívül a Bibliában nem két Isten van, hanem egy fokozatos pedagógia, akár tetszik ez nekünk a XXI. századi jóléti államokban, akár nem. A „szemet szemért” elv tökéletesen ráneveli az embert, hogy ne önmagában önzően gondolkodjon, hanem beleélje magát a másik helyzetébe és tudatosodjon, hogy vele is az fog történni, amit mással tesz. Ennek az elvnek nem az volt a célja, hogy a bűnt megszüntesse, hanem az, hoyg erre alapozva később fel lehessen építeni a „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” elvet. Ha nem hiszed, próbáld ki, hogy az utóbbi az előbbi nélkül nem fog menni a nevelés terén, csak valami gyengus „hangulatszeretet”, ahogy Te is írtad: „Nem építhetsz valós házat feltételezett alapokra, sem valós alapokra feltételezett házat”
„A jó és rossz fogalma természetesen relatív” Igen, de addig amíg nem nevezünk ki legalább egy abszolút pólust (pl. az abszolút Jót, másik pólus nem muszáj, mert elég az egyetlen pólustól való távolodásként definiálni), addig semmi nem lesz pozitív, negatív, jó vagy rossz, hanem egyszerűen csak más és más. Csak akkor lesz az egyik értékesebb a másiknál, ha van rajtuk kívül is egy abszolút mérce, értékcsúcs.
(Amit nem ragadok ki idézetként a jövőről, azzal nagyjából egyetértek, nincs semmi fura abban, hogy így látod és levezeted, pusztán azzal egészíteném ki, hoyg nem csak a jelent, hanem a múlttat is tisztán kell látni, hiszen a jelen is már a múlt egy következménye, és a múlt és jelen viszonyából kikövetkeztethetünk olyan trendet, amely a jövőben tovább folytatódhat. A jövőt a múlt is alakítja.)
„Ha te nem érzed azonosnak magad a bensőddel, akkor a magaddal meghasonlott gondolkodásodból egy folyamatos viaskodás születik a jónak vélt és a rossznak vélt belső kettős természeted harcában.”
Nem pont úgy fogalmaznék, hoyg nem érzem magam azonosnak belsőmmel, inkább azt érzi az egész emebriség, aki önmagába fordul, hogy vannak önmagában diszharmonikus dinamikák, szenvedélyek, stb. Az ember hajlamos úgy cselekedni, hogy azzal szenvedést okoz másoknak, a szabadságát képes önmaga rabságba ejtésére fordítani, gyengül az akarata, olyan tettekre tudja ragadtatni magát, amikor nem lesz ura önmagának, túlzásba viszi, visszaél a jó dolgokkal is, nem rendeletetésszerűen használja a tárgyakat akkor sem, ha azokat már megismerte, stb. Az ember tudná, hoyg mi a jó, mégsem tudja mindig azt megtenni, elkezd variálni, magyarázkodni akkor is, amikor a szíve mélyén igenis tudja, hogy mi lenne a helyes, és elkövet olyan tetteket, amiket később megbán, furdalja a lekiismeret, stb. Hazudik másoknak és önmagának, miközben a szíve mélyén tudja, hoyg ez hazugság, mégis elnyomja ezt a hangot. Ez egy olyan tapasztalat, ami alól senki sem vonhatja ki magát. Az ember ösztönösen törekedhet a jó, a harmónia felé, de sokszor érzi, hogy kevés a törekvés, mert nem mindig tudja azt megvalósítani. Az egyes vallások ezt az alapstapasztalatot kezelik különböző módon. Elsősorban az embert akarják megérteni, a környezet, a világ megértése inkább mellékhatás. Egyszerűen érzik, hoyg az ember jobb is tudna lenni, mint amilyen, és abből a tapsztalatból születik az erkölcs (ha most emebrileg nézzük a vallásokat és nem számítjuk az Isteni útbaigazítást).
„Te meg tudod mondani azokat az elveket, szabályokat, mérőzsinórt, amely alapján meg tudod határozni mi ered az ős-jóból és mi nem?”
Igen, a Bibliából. De a Biblia is akkor kerül összhangba, ha nem hasítjuk azt is ketté dualisztikus hamis istenképpel, ahol nekünk kellene kínkeservvel kibogarászni, hogy mi a jó és mi a rossz, hanem meglátjuk azt az egyetlenegy harmonikus értékrendet és logikát, amelyet Isten végig alkalmazott. Tudom, hoyg sokaknak ez nehéz az ÓSZ-i keményebb történetek miatt. De azt az egyszerű tényt kell csak belátni, hoyg mi mások vagyunk, mint az ÓSZ-i zsidók, jóléti államban élünk, kevesebb gonddal, műs kultúrában - és nem lehet telejsen ugyanúgy nevelni két gyereket. Isten a keményebb népnek keményebb dolgokat adott, amelyek mindazonáltal nem végleges megoldások, hanem elsősorban a tisztább erkölcsiség előkészítői. Egyértelmű a Bibliából, hogy a régi törvény meghaladásra került, ehhez nem kell külön elképzeléseket gyártani, mert Maga a Bilia és az Egyház is ezt vallotta mindig, így látta (v.ö. pl. ApCsel 15-öt, ahol maguk a zsidók az Apostolokkal és a Szentlélekkel az élen a pogány megtérők számára nem tette kötelezővé a zsidó törvényt a legdurvábbak kivételével, amitől maguknak a pogányoknak is meg kellett szabadulniuk (paráznaság, vér)). De meghaladni csak akkor tudsz valamit, ha előbb az elérte a célját, és azután túl tudsz rajta lépni. Volt a törvény, amely alapot vetett és egy durva világban tudatosította az emebrekben a bűnt, és voltak a próféták, amik már akkor helyes életszerű értelemezését adták a törvénynek és előre jósolták a szabadulást. Ilyen alapok nélkül teljesen erőtlen lett volna a Messiás szabadítása. Ő sem eltörölte e törvényt, hanem meghaladta, de ez a meghaladás mindig is az Egyház alapvető tanítása volt (és ebben (is) Pál Apostol és Jézus is teljes összhangban van! lásd pl. Pál Apostol körülmetélkedésről írt hosszú gondolatait!). Ezek nem új tanok az Egyházban, mindig is így tekintették az ÓSZ és az ÚSZ viszonyát Pál Apostollal együtt. Az emberré vált Istennel pedig lehetővé válik az ember újraegyesülése az Ős-Jóval.
„A buddhista megvilágosodás nem az ős-jóról beszél” Ilyen értelemben nem, de ők is ugyanazt tapasztalják: hogy az ember valódi énje más, mint ami szenvedést, diszharmóniát, negatív tetteket szül, és ezt próbálják helyreállítani. Ha nem ítélnék rossznak a diszharmóniát, nem is törekednének a Nirvána felé.
jó és rossz: a →lét és nem-lét, az →igaz és hamis, a →szent és profán, →szép és csúf ellentétpárokhoz hasonló, alapvető fogalompár. A →rossz a →jó (a lét) hiánya, az igazságtól való elszakadás következménye. - 1. A Szentírásban. ....
- 2. Erkölcsileg a ~ igazságát az →erkölcsiség objektív és egyetemes szabálya, az →isteni törvény mutatja meg. A ~ megkülönböztetése elsősorban az értelem természetes világosságával történik. Az →értelem használatára (usus rationis) való eljutást épp a ~ megkülönböztetésének képessége határozza meg. Ezért a ~ megkülönböztetése föltétele a szentségi életnek (→áldozás, →gyónás). - A ~ közötti választás képessége az ember alapvető szabadságában gyökerezik. Az emberi →szabadság lényege épp abban áll, hogy az ember képes megismerni az igazságot, és képes választani a megismert, objektív igazság és annak ellenkezője között, tehát az objektív ~ között. Ahol az ember ebben bármi miatt akadályozva van, ott nem lehet a →személy igazi szabadságáról beszélni. - A ~ összekeverése, szubjektív meghatározása a →liberalizmus szélsőséges formáihoz vezet. Minden diktatúrára jellemző, hogy vezetői a saját érdekeik és önző szempontjaik szerint határozzák meg a ~ fogalmát, s erre építik föl a társad. és gazd. életet. A 20. sz. végén ennek kiváló eszköze olykor a →tömegtájékoztatás. - Az egyén életében a ~ téves fogalma mindig lelki krízishez vezet. II. János Pál p. a Veritatis splendor c. enc-jában részletesen foglalkozik e témával (→optio fundamentalis). - Szt Ignác Lelkigyakorlatos kv-ében a 2 zászló a ~ jelképe, a kv. e kettő harcaként mutatja be az üdvösség útját. **
A buddhista megvilágosodással meg az van hogy kifogástalan és makulátlan erkölcsiség kell ahhoz meg nagy mázli:D
Az erkölcsös az erkölcsös az erkölcstelen meg erkölcstelen mindkét vallás szerint a rengeteg különbség mellett, aminek a lényege:
1. buddhizmus: az élet időtlen idők óta szenvedés, mely szenvedéstől szabaduljunk meg és az élettől is azaz ne szülessünk újra szenvedni ebbe a mulandó tehát már eleve tökéletlen világba amibe a létezés utáni sovárgás taszítja az érző lényeket
2. a zsidó meg a keresztény meg a stb. meg azt reméli abban bízik hogy az életének mulandó volta ellenére értelme és célja van mert értelem és cél érdekében még ha nem is tudhatjuk pontosan mi az az értelmesebbje a lelkét kiteszi, meg a pénzét is egy csomó a köz javára fordította és fogja is.
A buddhisaták meg világosodjanak meg közben ölbe tett kézzel (!) szó szerint
Ha nem erkölcsi értelemben volt szó jóról és rosszról akkor meg bocsánat.
"A jó-rossz fogalma túlmutat a kellemes-kellemetlen fogalmán, hiszen – és ezt valamilyen szinten még a hedonista filozófia is elismeri – az ember vállalhat kellemetlenséget egy nagyobb, későbbi jó érdekében, míg a kellemes dolgoknak is lehet rossz következménye. Innentől kezdve nem alapozhatod pusztán a környezet érzékeléséből leszűrt tapasztalatokra a jó-rossz fogalmát."
A cél nem szentesíti az eszközt, akkor sem, ha az eszköz ugyan kellemetlen, a cél azonban jó. Nem mondhatod azért pozitívnak a "kellemetlen" tehát rossz eszközt, mert a cél pozitív és jó, mivel a két dolog nem ugyanaz. Ugyanezért vethető el az Úristen stratégiája az ószövetségben, mert a gyilkosságot gyilkossággal akarja megakadályozni, egy reménykedve reménylett engedelmes nép elérésének céljából.
Nem beszélve arról, hogy a következmény általában feltételezés kérdése, az út, a módszer, az eszköz, amin és ami által pedig oda akar jutni az ember, konkrét környezet és a jelen pillanat valósága. Nem építhetsz valós házat feltételezett alapokra, sem valós alapokra feltételezett házat, mert az összefüggések, viszonyok, és megépítési elvek nincsenek tisztázva a feltételezett esetekre.
Tény, hogy az adott körülmények és a belőle származó jövő igen összetett, de a jövő sorsa kizárólag azon múlik, mennyire érti meg az ember a jelen környezetet, sőt az okok és következmények helyesebb értékelése is attól függ, hogy a létező valóságot mennyire látja át összefüggéseiben és össze nem függéseiben az ember. Hiába tűzöl ki pozitív, jó, értékes életcélokat, ha a környezet, amiben működve kellene azt megvalósítani, számodra mereven érthetetlen, mivel a meg nem értésedből származó - ezért előre be nem számított - összeütközések a környezettel eleve lehetetlenné teszik a cél elérését.
A jó és rossz fogalma természetesen relatív, a jövőbe helyezett cél értékelése is függ azoktól a szempontoktól, amelyeket az egyén választott a mérlegeléséhez, a jelen környezet értékelése is függ azoktól a szempontoktól, amelyek alapján megméretteted, mindkettő értékelése annál hibásabb eredményekre vezet,
1. minél kevéssbé érti meg az ember azt a környezetet, amelybe cselekedve kell végrehajtani a jövőben kitűzött célja eléréséhez szükséges tennivalókat,
2. és minél célt tévesztettebb szempontokat választ, amelyek alapján mérlegelni szeretne akár a jelent, akár a jövőt.
"A jövőt nem tudod biztosan, nem tudod, hogy tényleg bekövetkezik-e a jövőben a jobb dolog."
Azt gondolom, hogy a jövő kutatása annál pontosabb eredményekre tud jutni, minél inkább látja át az embert azt a jelen környezetet és valóságot, amelyben az a jövő alakul. Például a tudományos módszerek annyira letisztított környezetet és körülményeket hoznak létre a benne lezajláshoz megkívánt folyamatok részére, hogy azok pontosan az elvárásnak megfelelően mennek végbe.
Ezért hajszál pontosan meg tudod jósolni, hogy egy BMV gyár futószalagjáról holnap melyik kocsi fog kijönni, az Opel vagy a BMW.
Az emberekkel is így van. Éppen azért lehet bízni egyik másik emberben, mert érthetően, mások számára világosan láthatóan mutatja be azokat a képességeit, szándékait és lehetőségeit, amelyekre számítva a következő napot is alapozni lehet. És éppen akkor nem lehet valakiben megbízni, ha ezeket a képességeket, szándékokat és lehetőségeket torzan állítja be.
"Viszont döntésed alapulhat olyan alaptapasztalaton, amikor valamiben felfedezted azt az elfeldett Ős-Jót, ami a szíved mélyén megmutatja, hogy mi a pozitív pólus függetlenül attól, hogy a felszínes benyomások terén mi tűnik jónak/kellemesnek vagy rossznak/kellemetlennek. Ezen a ponton nem annyira egy külső tapasztalat elraktározása, hanem inkább egy olyan belső azonosság felfedezése történik meg, ahol az ember a szív legmélyén visszatalál egy elfeldett Jóhoz. A Jó ekkor nem külső lesz, hanem az eredeti belsővel való azonosságát fedezi fel az ember."
Ez a nyakatekert mondat abból indul ki, hogy az ember nem azonos a belsejével, ami ráadásul valaha és valamikor, mint eredeti belsője megvolt neki, és ezt a feltétlezett eredetiséget ős-jónak nevezed, viszonylag önkényesen, hiszen nem adtad meg azokat a szempontokat, aminek alapján ezt a feltételezetten eredeti belsőt jónak lehet tartani és nem rossznak, ahogy a keresztények állítják.
A tapasztalás pedig amiről beszéltem nem foglalkozik azzal, hogy te azonosnak hiszed magad a belsőddel vagy nem. A tapasztalatok ugyanis a környezetről szólnak, és a környezet megértését szolgálják, az értékelés pedig attól függetlenül lehet helyes, hogy ta magad mivel tartod azonosnak, ha egyszer a közértbe le akarsz menni, és oda találsz, akkor a környezet megértése alapján jó utat választottál, nem rosszat. De ha Mancikának ajándékot akarsz venni, és ha valaha is megértetted az igényeit, akkor nem fogsz neki olyannal előlépni, amit biztosan utál, és jól választasz.
Ha te nem érzed azonosnak magad a bensőddel, akkor a magaddal meghasonlott gondolkodásodból egy folyamatos viaskodás születik a jónak vélt és a rossznak vélt belső kettős természeted harcában. Ebből persze a másik megértés hiányzik, tehát nem a környezet megértésének, hanem önmagad megértésének a hiánya. És itt ugyanolyan problémával kerül szembe az ember, ha nem látja át az egyén a saját belső valóságában zajló folyamatokat, indítékokat és erőforrásokat, akkor azok értékelése is értetlenségből fog születni, tehát torz lesz. Mert mitől ős-jó a bensőd? Mitől ős-rossz? Mitől csap át egyikből a másikba? Ehhez szükséges egy mérték, egy minta, egy szabály, amelyet tudatosan megszabsz, és segítségül hívod az osztályozáshoz, amikor a bensőd dolgait az ős-jótól, vagy az ős-gonosztól akarod eredztetni. Te meg tudod mondani azokat az elveket, szabályokat, mérőzsinórt, amely alapján meg tudod határozni mi ered az ős-jóból és mi nem?
"A buddhisták ezt hívják megvilágosodásnak, de a keresztény metanoia és theosis fogalma is hasonló élményeken alapszik."
A buddhista megvilágosodás nem az ős-jóról beszél, hanem egy jelenben elért megváltozott tudatállapotról, amely nem rabja a jóra és rosszra, azaz a kettősségekre osztályozó tudatállapotnak, a jézusi metanoia az a gondolkodás megváltozásáról, a páli elvek már valódi meghasonlásról beszélnek az óember és újember, testi és lelki ember között.
Én ezt nem felekezetközi vitaindítónak szántam, félreértettél! Én is pusztán a tanulásról (és általában a vallásról, de ebbe az irányba is Te vitted el a dolgot elébb) írtam általában, hogy vezető nélkül könnyen félresiklunk és nem pusztán egyes dolgokat nem értünk vagy rosszul értelmezünk, hanem a gőg bűnével szemben is sérülékenyebbek leszünk (mivel magunkat többnek tartjuk a hivatalos vezetőknél, akiknek útmutatását bűneik ellenére még a Biblia is megerősítette), ami egy vallás helyesebb megismerésében és az abban való előrehaladásban nem éppen van segítségünkre (mivel eltorzítja önmagunk és a külvilág helyes megismerését). Azt Te magad írtad, hogy sajátmagad küzdelmeivel ismerted meg a kereszténységet és a Biblia homályos - esetleg a kettő között lehet összefüggés, nem? De lehet, hoyg én is féreértettelek.
Valóban ez egy komlexebb rendszer, és valóban a tanárnak is oda kell nagyob figyelni és jól ismerni mind az anyagot, mind a diákot - de a diákra is hasonlók vonatkoznak, mert még ha jobb képességű is a diák, mint a tanár, egy ideig biztosan többet tud a tanár az anyagról, mint ő. Az angol nyelvet én is legalább anniyra autodidakta módon sajátítottam el, mint az órákon, de amikor egyénileg tanultam, akkor is olyan könyvekből és anyagokból tanultam, amik nálam nagyobb tudású emberektől származtak. de nem a tanár képességeit vontam kétségbe, csak érdekelt a nyelv és örömmel elkezdtem magamt képezni. Akkor még az volt a rendszer, hoyg aki letette a nyelvvizsgát, annak nem kellett bejárni órára. Ez persze tól szép volt ahhoz, hoyg ne használjuk ki, de amikor egyszer 1-2 év kihagyás után ismét visszaültünk órára, akkor se a tanár tudását kérdőjeleztük meg látván a számunkra már gyenge színvonalat, hanem beláttuk, hogy aki még mindig járt órára a diákok közül, azok már a tényleg gyenge képességűek voltak, akikkel a tanár is csak szenvedett.
Node, a második részből hadd ragajak ki két kirakóelemet. Azt mondod, hogy a vallást Te szintén valamilyen szinten autodidakta módon sajátítottad el - előtte meg homályosnak tartod a Bibliát. Tipikus - mondanám dr. Bubó hangon. Lehet, hoyg nem találtál jó tanárt, ami lehet a tanárok hibája is, de továbbra is azt írom, amit korábban: aki keres, az talál. Aki viszont nem keres, az ilyenkor nyit egy kaput a gőg és ítélkezés démonának, ami örömmel rombolja le tévútra víve Téged mindazt a jót, amit már eddig megszereztél. A magam életében is számos esetet tudok felsorolni - pedig születésem óta keresztény vagyok -, amikor valami tök logikusnak látszott a Bibliából, de azért megkérdeztem a papunktól is, ő meg tök mást mondott - pusztán a szeretetre, és annak helyes értelmezésére alapozva, amiről a Biblia tulajdonképpen szól - és baromira neki lett igaza. A papokat egyszerűen nem lehet megkerülni Isten országában. Ezt nem valami ósdi autokrata belémvert szemlélet mondatja velem, hanem a dolgok működésének józan belátása. Ha gőgünkben azt gondoljuk, egymagunk mindent jobban tudunk, akkor a gőg démonja nem homéályosította-e el eleve szívünket és értelmünket Isten igazsága előtt, míg ha alázatosan elmegyünk Isten felszentelt papjához, nem védjük-e ki ezt a kísértést, és Isten, aki látja őszinte szándékunkat, vajon nem fogja-e a papot megvilágosítani, hoyg nekünk tanácsot adjon? Nem mondta-e Krisztus is, hogy az általa keményen bírált vallási elöljáróknak is engedelmeskedni kell - tetteiket viszont ne kövessük? Vagy nem jegyezte-e fel a Biblia a főpapról, aki Krisztus halálát mondta ki, hogy még akkor is prófétált, mert Isten hivatalos főpapja volt ("inkább veszen el egy ember a népért")?
(De persze aki nem hivatalos felszentelt papja Istennek, annak nem kell jobban engedelmeskednünk, mint egy egyszerű pogánynak.)
a célt a legbiztosabban és leggyorsabban egy jó tanárral érjük el
Ez egyénenként változik.
Ezért nem szerencsés a tanulási folyamatot kötelező paraméterek közé szorítani. Mert ahány ember, annyiféle az optimális helye, ideje, módszere az ismeretszerzésnek.
Az újkori európai oktatásnak épp ez a rákfenéje, hogy nem a tanuló egyént, hanem a megtanulandó "anyagot" veszi alapul, és ennek megfelelően variálgatja pár száz éve a peremfeltételeket. Érthető: ez a könnyebbik út. Nem kell bíbelődnöm a másik ember hajlamaival, adottságaival, lehetőségeivel, képességeivel, csak a tananyagot kell jól megtanulnom és az ügyeletes üdvözítő módszer szerint továbbadnom egy homogénnek feltételezett csoportnak, vagy annak mindig egy tagjának.
Namármost a közoktatásban ez még valamelyest magyarázható, az Istenhez vezető út szervezésében nem. És a Biblia ékes bizonyítéka annak a maga homályos és ellentmondásos mivoltával, hogy Isten ezt így is gondolja. Adott egy segédeszközt, adott tanítókat is, de van olyan (pl. én is) aki a segédeszközzel egyedül, küszködve, tanítók nélkül lelte meg az utat, rengeteg van, aki csak a tanítókat ismeri, az eszközt soha elő se vette, és vannak olyanok is, bármilyen hihetetlen, akik sem az Írást, sem az egyházi tanításokat nem ismerik, és mégis stabil és tiszta hitük van Istenben.
Ezért nem vagyok én barátja az embertől emberig menő oktatás fetisizálásának. Akinek arra van szüksége, kapja meg. De ne legyen ez se kötelező, se értékítéleti preferencia tárgya. :)
Egy csomó olyan törvény van, amelynél a jogalkotói szándék nem rögzítheti az ősidők óta működőképesnek bizonyultat, mivel a probléma, amit szabályoz, nem létezett az ősidőkben.
Ilyen pl. a távközlési törvény, az összes társadalom- és felelősségbiztosításról szóló törvény, a szerzői jogi törvény, az adatvédelmi törvény, stb.
Tulajdonképpen igazából csak a családjogi törvénynek, a gazdaságjogi törvényeknek és a honvédelemmel és hadkötelezettséggel kapcsolatos törvényeknek van ilyen konkrétnak nevezhető előképük.
Nem szerencsés a törvényhozást összekeverni a tradicionális közmorállal, mert mióta a világ világ, nemigen esett egybe a kettő. A közmorál leginkább a hagyományokat képes alakítani, a tradicionális értékeket továbbörökíteni, a működés biztosítása a törvény és végrehajtása körébe tartozik.
Ezen lehet fintorogni, lehet álmokat kergetni, de a közerkölcs nem egzakt dolog, arra nem lehet konfliktushelyzetben hagyatkozni.
Ezért van az, hogy sem keresztény, sem liberális kormánypolitika nem létezik. Mindkettő olyan eszményeket fogalmaz meg ugyanis, amelyek az egyén magatartását, a világhoz való viszonyát foglalják ajánlások formájában rendszerbe. Működni azonban csak akkor tud, ha a rendszer minden egyes eleme (egyede) magára nézve kötelezőnek fogadja el ezeket és be is tartja. Mihelyt azonban egy valaki ezeket felrúgja, szankcionálni kellene, és a szankciókkal már a saját eszményeit sérti meg a rendszer.
A szocialista és konzervatív kormánypolitika egyaránt bevallottan partikuláris érdekek és értékek alapján állva szervezi meg a saját hatalmi működését, ezért sokkal hatékonyabb a szélsőségek kezelésében. (Más kérdés, hogy maga is könnyen elmozdul a szélsőségek irányába.)
