Nem egészen, mert az avarok beolvadtak a Kárpátmedence ősnépének számító magyarságba, miképp a IX. század végén érkező Árpád-népe törökjei is néhány generáción belül teljesen elmagyarosodtak. A vandálokkal más volt a helyzet, mint az avarokkal.
Az elme és lelki beteg bizánci császár (Jusztinianosz) 533-ban útnak indíthatta Belizárt egy majdnem 20.000 főt számláló hadsereggel az Észak-afrikai virágzó vandál tartományok szétverésére. A jól felszerelt görög sereg több csatában legyőzte a vandálokat és az utolsó vandál király, Gelimer 534-ben fegyverét letéve megadta magát. Prokopiosz így emlékszik meg az eseményekről: „Földi halandónak felbecsülnie azt a rengeteg kiontott életet, amit ez az ember (Jusztinianosz) kiontatott lehetetlen, mert csak a Jóisten tudja azt számon tartani. Például Líbiában annyira elpusztított mindent, olyan néptelenné vált, hogy hatalmas mérete ellenére élő emberekkel találkozni ott nagyon nehéz lett volna.” (Titkos Történet, 18:15) A vandál 'birodalom' szétzúzásával Jusztinianosz örökre legyengítette Észak-Afrikát, mely később képtelen volt ellenállni a vad mór és berber hordáknak.
A vandálok tényleg eltüntek nyomtalanul, hiszen ha megnézed a libiaiakat; nagy, kampós orr, kajla fülek, fekete haj, sötét bőr, akkor azokban tényleg semmi germánt nem látni ...
"Fulgentius (467-533) Ruspe városának püspöke izgága természetének köszönhetően már nem bírt a bőrében maradni. Ágoston odaadó híve, az arianizmus esküdt ellenségének kiáltotta ki magát, és az uralmon lévő vandál réteg vallását semmibe véve lázította, uszította katolikus társait. Fanatikus hívei legnagyobb örömére kiadta az 'Ariánusok Ellen' című háromkötetes könyvét. Thrasamund király 510 körül megelégelte az ortodoxok felerősödött bajkeverő viselkedését, összefogdosta a problémát jelentő katolikus vezetőket és hatvanat közülük – Fulgentiust is – Szardínia szigetére száműzte. Ez a hasznosan határozott fellépés meghozta gyümölcsét: lenyugodtak a kedélyek, békésebbek lettek a katolikusok. Thrasamund utóda, Hilderik (523-530) egyre több kedvezményt, kiváltságot kezdett biztosítani a megbékélt jóság köpönyegében tetszelgő katolikusoknak. A különleges védettségnek, előnyöknek köszönhetően az ortodox domináció aránytalanul nőni kezdett az ariánusok hátrányára. Hilderik unokatestvére, Gelimer, (530-534) ebben veszélyt látva, a vandál nemesség támogatásával, 530-ban megfosztotta Hilderiket trónjától, majd nemsokára rá kivégeztette. Gelimer még álmában sem gondolhatta, hogy ez a lépése nem csak az életébe, királyságába fog kerülni, de országa, népe sorsát, is örökre megpecsételi."
"Észak-Afrikában ebben az időben a vandálok virágzó királysága már bő két generáció óta fennállt, és Thrasamund (496-523), a honfoglaló Geiserik unokája volt a király. A mai Tunézia és Algéria területén a vandál nép szorgosságának, szervezőképességének köszönhetően egy kényelmes, jómódot biztosító országot hozott létre, tengeri kereskedelemmel, gazdag kézműiparral, és öntözéses mezőgazdasággal, melyet a világ bármelyik országa megirigyelhetett volna. A vandál királyok teljes vallásszabadságot biztosítottak nem csak a katolikusoknak, donatistáknak, de az ősi pogány hitben lévőknek is. A probléma abból adódott, hogy a katolikusok nem voltak hajlandóak elfogadni az ariánus vandálok kinyújtott kezét, (a pogányokat még jobban megvetették) hanem szigorúan ragaszkodtak a más vallásúak háttérbeszorításához. Amikor a lázító izgágaság kezdett elharapózódni, akkor a vandálok begyűjtötték a bajkeverőket, majd száműzték azokat. Nem úgy viselkedtek, mint az ortodoxiától fűtött püspökök az általuk uralt területeken; nem gyilkoltak meg senkit hitéért, templomokat sem romboltak földig, koruk igazi 'vandáljai' nem ők voltak. A vandálokkal kapcsolatosan megint meg kell ismételnem véleményemet, hogy helytelenül rögződött tudatunkba a nevükkel kapcsolatos vandalizmus fogalma, tehát nem a vandálok voltak az igazi vandálok. Igaz, 'matyóhímzés'-ként sem lehetne egy vandál támadást leírni, de a helyzet értékelése és a rájuk fogott pusztítás, rombolás mértéke rosszindulatúan eltúlzott és torz. A legyengült, szétesett Nyugat-római Birodalmat fosztogató germán vagy éppen hun hordák egyike sem okozott annyi kárt kultúrörökségünkben, mint a keresztény papi, szerzetesi bandák, akik szisztematikusan pusztították, tudatos szervezetességgel rombolták, a többszáz éves pogány templomokat, színházakat, iskolákat. Egy fosztogató germán martalócsereg felgyújthatta, megrongálhatta városok, várak épületeit, de babonás félelmük visszatartotta őket attól, hogy nekiálljanak egy pogány templom márványhomlokzatának leszaggatásához, vagy oszlopai széttördeléséhez. Ilyet a vallásfanatizmusba szédült korai keresztények csináltak Szent Epiphaniosz, Szent Tüchon, Szent Porphüriosz, stb. vezetésével, vagy azok biztatására. Ők voltak az igazi vandálok."
A vandál állam elég sikeres formáció volt Geiseric idejében, de még utána is kellett majd száz év, míg Bizánc végre legyűrte. A belső megosztottságon és lázadásokon kívül a rossz katonai taktikára, no meg egy Belizárra is szükség volt hozzá. Tény, hogy elpuhultak, ahogy befészkelték magukat a kényelmes római városokba, de a beolvadáshoz ez kevés lett volna; épp a megrögzött arianizmusuk volt a legnagyobb gátja ennek.
Másik jó példa a sikeres fennmaradásra a szicíliai normann királyság, ami a XII. század tán legerősebb államalakulata volt.
A másik oldalról meg Oroszországot vehetnénk ellenpéldának arra, hogy a germánok fennmaradása nem igazán az éghajlat függvénye. De Grönlandot (kedvenc témámat) is nézhetjük - itt tán pont az volt a vesztük, hogy ragaszkodtak a megszokott létformájukhoz.
A vandálok története is intő példa, hogy a germán népek életföldrajzilag a mérsékelt égöv északi és középső részeihez kötődnek, csak ott tudnak fennmaradni, fejlődeni.
A töriben ahány germán nép csak a mediterránumba vagy esetleg a trópusokra került, az néhány évtizeden belül mind elpuhult, elkorcsosult, elvesztette germán jellegzetességeit és nyomtalanul beolvadt az őslakosság közé.
Én úgy vélem, hogy Európában nagyjából a Pireneusok - Pó folyó - Száva - Bácska - Bánát - Déli-Kárpátok az a vonal, amelytől délebbre germán népcsoportnak már nem szabad költöznie, ellenkező esetben menthetetlenül elveszíti germán erényeit és jellegét és beolvad a mediterrán latin - délszláv - balkáni -görög népességbe.
Nem mintha bármi bajom lenne ezekkel a népekkel, de szvsz Észak- és Közép-Európa a germánok igazi élettere, ahol fenn tudnak maradni és alkotni, ill. fejlődni tudnak.
A német wiki szerint nagyrészüket keletre deportálták, ahol a perzsák elleni harcokban alkalmazták őket. A németnél bővebb angolnyelvű wiki is említi, hogy jelentős részüket kelet-római katonai szolgálatra kötelezték. Más részük pedig a nyugati és a keleti gótokhoz menekült. A legtöbbjükre valóban azt írja, hogy a berberekkel keveredtek el.
Mondjuk a Wiki azt írja, hogy a vesztes háború után a nagy részük a mai Észak-Algéria Béjaia körzetébe húzódtak vissza, ahol beolvadtak a berberek közé tartozó kabil törzsbe.
Semmivel sem voltak 'vandálabbak' a többi korabeli germán törzsnél.
Rossz hírnevüket, ill. hogy népnevük az oktalan pusztítás szinonímája lett, arra vezethető vissza, hogy Kr.u. 455-ben irgalmatlanul feldúlták Rómát. Még a templomokat sem kímélték.
Bár ha belegondolok, hogy Róma mennyi szemétséget követett el a germánság ellen, valahogy nem tudom őket nagyon sajnálni...
Most nézem, hogy az eredeti Proto-Germanic szótő a *Wandal lehetett, amely a wanderen (vándorolni) igével lehet összefüggésben és jelentése 'vándor, vándorló' lehetett.
Amúgy az IPM Junior,v agy közkedveltebb nevén az Alfa valamelyik számában volt. A címlapon egy vandál poroszló teker egy botot egy másik vandál hajára. A cikket angyon régen olvastam, de ez megragadt bennem. A vandálok ugyanis ariánus keresztények voltak, és bár megtűrték a katolikusokat maguk körül, de a vandál hitelhagyást igen szigorúan büntették. Ezzel a spéci bottam kirántottak egy adag hajcsomót a fejbőr egy darabkájával egyetemben. Arra is emlékszem, hogy kifejezetten pozitív hangvételben írtak róluk.
Egyébként a vásárosnaményi Bereg Múzeumban rémlik valami csekély vandál leletanyag -ugyanis éltek arrafelé.
Úgy tudom, részben rabszolgák lettek, ki is irtották őket, meg valami más is. Marokkóban, az Atlaszban máig élnek elszigetelt falvakban világos(abb) hajú-bőrű emberek.
