Boldogult kislánykoromban könyvtáros is szerettem volna lenni. Azóta is gyönyörködöm a könyvtárak látványában, bírnék lakni egyben. Nade, ezek fölösleges ábrándok😁 Egyelőre maradnak a könyvespolcaim, mert szépek, nem tudok megválni a maradéktól. Egyelőre!
Naaa... Valamikor én is rengeteget olvastam, mindenfélét, kerestem és kaptam a válaszokat az élet nagy kérdéseire. De ennek volt egy határa, mármint a könyvekből kapható válaszoknak. Súlyos kérdések maradtak megválaszolatlanul. Arra még most is jók lennének, hogy az olvasás idejére kilépnék a való világból, de már nem akarok. De aztán, fölösleges lenne leírni, hogyan és miért, jött a Biblia. Illetve, inkább megnyílt. Mindent visz, évtizedek óta.
Életrajzokat, ismeretszerzésre alkalmas könyveket persze jó olvasni, de mostanában ritkán szoktam. Viszont, Mr. Maczkó, ezt, amit most olvas, meg fogom közelebbről vizsgálni, érdekesnek tűnik.
Egy csomó könyvem fölösleges, pedig már sokat elajándékoztam. A büdös életben nem fogom már elolvasni őket, sőt, az utódaim sem. Csak a Göre Martsa lakodalmát tartanám meg mindenáron a Bibliákon kívül.
Meg az Egri csillagokat. Meg a Kőszívűt. Meg a Winnetou I.-IV.-et. Bár ezek is fölöslegesek.
Hát ja. A súlyfölöslegek már csak ilyenek. Be kellett látnom, ahogy tágul a világegyetem, tágulok én is. Csak nem azonos mértékben, mint a kedvenc gatyám... Vajon ez hogy lehet?! Csak nem a túlméretezett sütizés?! Á, az biztos nem, az nem hizlal... A husikák sem... A gatya a hibás.
