felesleges helyesbíteni, mert megingatni nem fogod ebben a hitében:
1969 és 1972 között a budapesti Móra Ferenc Egészségügyi Szakközépiskola tanára volt, majd 1974-ig a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem[1]filozófia tanszékének tanársegédeként dolgozott. 1974-ben lépett be az Magyar Szocialista Munkáspártba. 1974-től dolgozott a KISZ Központi Bizottsága kulturális osztályán, majd 1981 és 1984 között az MTA aspiránsa volt. 1984-től 1989-ig az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályán dolgozott előbb munkatársként, majd alosztályvezetőként, 1988 és 1989 között osztályvezető-helyettesként.
Ő a volt cenzor, aki megmondta nekünk, milyen filmet nézhetünk, milyen zenét hallgathatunk és milyen könyvet olvashatunk. Ezúton tájélkoztatom, hogy az " Elfújta a szél" kéz alatt körbejárt és olyanok adták kölcsön olyanoknak, akik megbíztak egymásban:-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))) én az abc-s presszós hölgyét olvastam:-)))) akkoriban az abc.ben volt presszo részleg, lehetett szimplát vagy duplát ( kávét) venni:-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))) he-he-he Lendvai-jól kitoltunk veled.-)))))))))))))))))))
Mivel képességeik erősen közepesek, tanulmányaikat pártkvóta alapján "végezték"
Hátmostmonddddd!
, viszont nem voltam elég jó magyarból és történelemből ahhoz, hogy felvegyenek a bölcsészkarra, valamint nem voltam elég jó matematikából és fizikából sem.
Mi a francnak szerepelteti Olga Lendvait allandoan,meg aztan mi a franc koze van lendvainak akar a szocialdemokratakhoz, akar a szakszervezetekhez.. Abba a partba lepett be amelyik felszamolta a szocialdemokrata partot es Recskre zarta a szajkszervezeti vezetoket
A kormány sajátos ajándékkal készült május elsejére. Ezt az időszakot találta a legalkalmasabbnak arra, hogy bűnösnek bélyegezze a szakszervezeteket és a szociáldemokrata mozgalmat.