Jogalkotó az országgyűlés, benne a politikusokkal akik képviselők.
Ők törvényeket alkotnak, élén az alkotmánnyal.
Jogalkotók még a miniszterek, az önkormányzatok testületei és még pár felruházott szerv.
Jogalkalmazók, akik a jogszabályok alapján dolgoznak, így pl. a bíróságok, ügyészségek, a minisztériumok hivatali dolgozói, a polgármesteri hivatalok dolgozói. ( köztiszviselők)
Ezek a hivatásos jogalkalmazók.
A nem hivatásos jogalmazók a zemberek, akik a napi életük során a jogszabályok alpján járnak el, de szokás jogkövetőknek is hívni őket.
Az Alkotmány mindíg is előírta, hogy az állami tulajdont védeni kell és azt is, hogy az állami tulajdonnal való gazdálkodás során körültekintően kell eljárni.
Ezt a POLITIKUSOK annyira vették figyelemebe, amennyire azt a helyzet mutatja.
Persze ezeket a döntéseket jó esetben KÖZTISZTVISELŐK készíetteék elő, de dönteni mindíg csak politikus dönthet, a többi max. végrehjtja a döntést.
Azért írtam, hogy jó esetben, mert a köztiszviselők jelentős része kiképzett jogalkalmazó, és
néha előfordult, hogy óckodtak végrehajtani, előkészíteni a politikus amúgy sz@r, szebben jogellenes döntését.
Na ekkor megbíztak egy külső szervet, amely lelkiösmeret furdalásnélkül követte a politikus utasításait.
Persze a köztisztviselőt kirúgták.