Keresés

Részletes keresés

Antisystem Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12996

Fenéket, az kérlek, ahol a lehető legtöbb ember él az adott körülmények között lehető legnagyobb szabadságban.

Namost, ezzel szemben a nyugat által exportálgatott szabadságeszmény valahogy úgy szól, hogy "ahol a winnerek a lehető legszabadabban tudják kizsákmányolni a többieket" - namost ez meg a winnereknek szabadság, a többieknek meg a lehető legrosszabb szolgaság. Tudod,, sztárolhatja nekem napestig valaki a nyugat által exportálgatott szabadság-eszményt, mint egy üres frázist, amíg a gyakorlat az, hogy ha 1985-ben küldtem az anyjába a főnököm, akkor még a jövő hónapban is volt ebédem, ha most tenném, ez nem lenne biztos. Ez ennyi. Értelmezhetetlen ott szabadságról beszélni, ahol meg kell alkudnod azért, hogy kajához, hajlékhoz, orvosi ellátáshoz juss, ahol ez nem jár alanyi jogon mindenkinek, tehát ahol valaki létében közvetlenül fenyegetett.

 

Csak hát tudod, olyan világban élünk, ahol a Nyugat csesztethette a Kadhafit, mert a hadserege lelőtt mondjuk 50 "forradalmárt" a tüntetések időszakában - miközben abba alaphangobn másfélmillió ember halt bele, hogy a nyugat úgymond "megnyerte" (pontosabban megvette) a hidegháborút.

 

ÜdV

Előzmény: Contempt (12994)
finom_rakottkrumpli Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12995

xD

Előzmény: Contempt (12994)
Contempt Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12994

"Hát nézd, a dolgot ott kellene valahol elkezdeni, hogy mi is az a szabadság... "

 

Valahogy majd csak kihozod, hogy az, ami Észak-Koreában van. :D

Előzmény: Antisystem (12991)
anticonstitutionelle Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12993

Deutschland war nach Informationen des SPIEGEL womöglich stärker am Einsatz in Libyen beteiligt, als bisher bekannt: Der Bundesnachrichtendienst wusste Bescheid über das Versteck des flüchtigen Diktators Gaddafi. Der Unterschlupf in Sirt war schon seit Wochen bekannt.

 

 

http://www.spiegel.de/politik/deutschland/0,1518,793396,00.html

 

A német titkosszolgálat tudott arról, hol bujkál az öreg. Vajon továbbadták-e az infót a NATO-nak és azért sikerült ilyen könnyen célba venni a konvojt amiben menekülni próbált??

Antisystem Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12992

Te tudod, hogy miről beszélsz?

 

1, Én márciusban megmondtam, hoyg a nyugat öntökönrugási folyamata történik. Ennek semmi köze ahhoz, hogy az olajért, meg az olajbevételekért mentek oda sz*rkeverni.

2, A bibi ott van, hogy a libiai olajat Euópa és nem Amerika elöl szippantja el Kina.

Legyen nektek "ezeregy éjsz...", izé, na, egy liter. :)

 

És, ha így is lenne, akkor mi van? 

 

ÜdV

Előzmény: denes (12987)
Antisystem Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12991

A szabad szellem sosem volt palackban. De te ezt honnan is tudnád?

Hát nézd, a dolgot ott kellene valahol elkezdeni, hogy mi is az a szabadság... 

 

ÜdV

Előzmény: denes (12988)
szekérhúzó Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12990

AKkor most már demokrácia van Líbiában, lesz hiánycél, rendes bankrendszer, mekdonálc, államilag elismert faszbúkcsoportok.

 

Contempt Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12989

"A népem imád engem. Meghalnának, hogy megvédjenek."

(Moammer Kadhafi ezredes, 2011. február 28.)

Contempt Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12986

Contempt Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12985

Saif sorsáról három verzió kering.

- elfogták és kórházban küzd az életéért

- meghalt

- elmenekült és szökésben van

 

Az első kettő elen szól, hogy nincs egyetlen fénykép sem. Ha halott lenne, akkor tutti, hogy már kikerült volna egy fénykép, de ha sebesült akkor is elég valószínű.

 

A menekülésrők a legfrissebb verzió:

 

"Saif al-Islam was said to be fleeing across the vast Libyan desert towards Niger yesterday after escaping the carnage of Sirte.

Officials said Gaddafi’s favourite son – a British-educated playboy – was travelling in a convoy of three armoured vehicles being hunted by Nato reconnaissance planes.

If confirmed, it would be a blow to the National Transitional Council and a huge boost to the dead tyrant’s remaining supporters who would see his survival as a potential rallying point for any insurgency.

His escape will also worry the British political elite who could face acute embarrassment if Saif was ultimately captured and ended up in court.
Saif became close to leading figures in the British government after Tony Blair signed the notorious ‘Deal in the Desert’ in March 2004.

News of his apparent escape was revealed by Abdul Majid Mlegta, a senior military commander of the interim NTC."

Antisystem Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12983

Nézd, a szellem dolga az, hogy kiszabaduljon a palackból. Amióta világ a világ.

Bár el kell ismerni, ezzel a Líbia dologgal olyan mérnöki alapossággal rúgta tökön önmagát a Nyugat, hogy ehhez nekem elég egy kávét kérnem...

 

ÜdV

Előzmény: denes (12981)
finom_rakottkrumpli Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12980

Már miért ne szokna háborút szítani? Csak közben arra hivatkozik, amire egy liberális demokráciának kell. A titkosszolgálattal viszont egyetértek, kár nagy dobra verni az ilyesmit.

Előzmény: pindiy (12977)
pindiy Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12977

Ilyet nem irtam, olvass figyelmesen.....azt irtam volt szimboleumosan, hogy egy liberális demokrácia nem szok más országokban háborút szitani, abba minden felhatalmazás nélkül beavatkozni, a polgári lakosságot tönkrebombázni, az elfogottakat meg meglincselni.....

 

Az is igaz, hogy nem szokja Tv-n nézni, amint a kommandója más országokban  az elfogott fegyvertelen ellenséget legyilkolja és aztán mellét düleszti, hogy a választók kedvibe járjon, bár annyit a liberális választoknak, ha ez nekik teccik, hanem az itéletet bíróságra bizza.....ha már nem él azzal, hogy a titokosszolgálat szép titokban láb alól elteszi.....

 

Összefoglalva, egy évszázad alatt annyi sérelmet nem szenvedtek a liberális értékek, mint amit a Fekete Pákó-Sárközy-Cameron egy év alatt össze tudott sérelmére hozni.....

 

 

Azér nem felejtem, hogy Párizsban egy albán szerv és fegyverkereskedő mellett álltak ki, egy bizonyos és igen jámbor koszóvoi elnök és irodalmár ellenébe....

 

És még ök küldenek jegyzéket Orbánnak, a demokráciáról.....természetesen ilyesmi ráfér, de nem tőlük....

Előzmény: finom_rakottkrumpli (12972)
Antisystem Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12976

Bizony. Teljesen meglepő mi, hogy egy marxista hirdeti a szükséglet (és nem vagyoni helyzet) szerinti részesedést? Hogy mik vannak, mi?

 

ÜdV

 

 

Előzmény: denes (12975)
finom_rakottkrumpli Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12974

A zombifilmeket én is szeretem, de remélem, az őszinte és szerény Kadhafi nem változik át xD

Előzmény: Törölt nick (12971)
finom_rakottkrumpli Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12973

Van itt egy néhány nyugat-ellenes szurker, jobbról-balról egyaránt. Ők szurkoln(t)ak Kadhafinak, remélve, hogy győz.

Előzmény: Törölt nick (12965)
finom_rakottkrumpli Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12972

Mióta szokott egy katonai szervezet liberális lenni?

Előzmény: pindiy (12952)
ne is próbálkozz Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12969

2 napja családostól csak zokogunk, búsulunk, minden könnyünket elsírtuk.

Szegény Muammar, mi lesz velünk nélküled?

 

Egyetlen vígaszunk,-- ismerve a becsületességérõl híres népedet--, hogy vagyonod minden piasztere a NÉPHEZ kerül, senki egy fityinget nem tesz zsebre abból.

 

Fel fog virágzani  szorgalmas néped, és  virágzásának csodájára jár majd a világ.

Előzmény: arnys (12958)
Contempt Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12968

" Miért? És miért bizonygatod ennyire, hogy nem hal(hatot)t meg?"

 

mert ismeri a verset

"Kadhafi él, de nem mint hisztek

Nem mint betoncsőben rejtőzködő öreg."

Előzmény: Törölt nick (12965)
smartdrive Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12967

Előzmény: Contempt (12950)
Törölt nick Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12966

Logikus amit írtál, de Egyiptomban csak a lojális gazdagabb arab réteg és a koptok jártak jól, a többség meg inkább nyomorog (mihez képest) munkanélkül.

Libiában mintha kicsit jobb lenne a helyzet ebből a szempontból. Azért csurrant cseppent a tömegnek Kadhafi szocialista valamije miatt is.

Tehát türelmetlenek voltak és maguk alatt vágják a fát?

A nyugat nem számol az i.szlamistákkal akik majd összefognak és majd ellenük fordulnak?

Ilyenkor azt mondom, hogy hál az égnek hogy itt élünk, bármennyire rossz most helyzet.

Nem, nem teljesen párhuzam, de eszembe jut, hogy a mi kormányunk is szeretné szétszakítani a társadalmat gazdagabbra és még szegényebbre, ami a válság idején szvsz vérlázító.

Előzmény: Törölt nick (12961)
Törölt nick Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12959

Próbálok visszaolvasni, de tényleg nem értem mi volt ezzel a céljuk. Arab tavasz vagy mi, de akkor sem értem. 

Előzmény: Törölt nick (12956)
arnys Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12958

Meghalt a cselszövő, nem dúl a rút viszály?

Előzmény: Contempt (12947)
Contempt Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12957

"de!higgyétek el elég könnyű kitalálni,hogy Kadhafi él...csak elfogulatlanság és logika kell hozzá.Csak hát ez belőletek hiányzik."

 

Még jó, hogy benned bőségesen van mindkettő. :DDD

Előzmény: Törölt nick (12860)
Törölt nick Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12954

"Demokraták" meglincselték a diktátort, majd ezek a demokratikus forradalom harcosai tuti nagy demokráciát fognak teremteni.  Britek, franciák gondolom már kinézték maguknak az olajmezőket. Hányinger az egész.

pindiy Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12952

Nyilván a  Natoból kisugárzó liberális alapértékek a haláluk közvetlen oka....

Előzmény: Contempt (12950)
Contempt Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12951
Előzmény: Contempt (12950)
Contempt Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12950

Egyébként megjelentek képek Mutaszim elfogásáról.

Őt is élve fogták el, sőt jobb állapotban, mint az apját.

Láthatóan vizet iszik és cigarettázik.

Aztán valahogy mégis meghalt.

 

Szaifról tivábbra is ellentmondó hírek járnak.

Contempt Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12949

Már csak Hala Misrati, a pisztolyt lengető TV műsorvezetőnő, fellépése változtathatná meg a helyzetet. :DD

Contempt Creative Commons License 2011.10.22 0 0 12948

"Vajon Bani Walidnál is letették a fegyvert,arról nem hallani semmit."

 

Úgy néz ki azt még Kadhafi csütörtöki elfogása előtt elfoglalták.

 

Keddi hír:

 

http://www.reuters.com/article/2011/10/18/us-libya-bani-walid-fighters-idUSTRE79H63C20111018

Előzmény: ameone (12945)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!