2007-ben megszűnt stúdiók: Nagykanizsa, Nyíregyháza, Szolnok, Szombathely (azóta a debreceni, illetve győri stúdió kiemelt tudósítói helyeként működnek)
Érdemes még megjegyezni azt, hogy négyÖT olyan város van, ahol Budapesthez hasonlóan a helyi tömegközlekedés nem a Volán-társasághoz tartozik, hanem külön céghez:
DKV (Debrecen)
MVK Zrt. (Miskolc)
Pécsi Közlekedési Zrt.
Szegedi Közlekedési Zrt. (Szegedi Közlekedési Társaság)
És Kaposvár: Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. (KT Zrt.)
És még azt is nézhetnénk, hogy mely városoknak NINCS közvetlen vasúti kapcsolata Budapesttel:
- Salgótarján - de óránként van busz Budapestről
- Kaposvár - (napi 1 IC-pár létezik papíron, amit Dombóváron kapcsolnak szét/össze egy másikkal), ráadásul buszt tekintve is csak napi 3 közvetlen járatpár köti össze a fővárossal
- Hódmezővásárhely - de napi 8 buszjárat köti össze Budapesttel
*geoinformatikai kar (a soproni székhelyű Nyugat-magyarországi Egyetem kihelyezett kara)
Szekszárd
*a Pécsi Tudományegyetem kihelyezett főiskolai kara
Szolnok
*főiskola (gazdaságtudományi, társadalomtudományi, idegenforgalmi, műszaki, mezőgazdasági képzések)
Szombathely
*korábban önálló főiskola, mára integrálódott a soproni Nyugat-magyarországi Egyetembe, kihelyezett karokként (bölcsész, művészeti, természettudományi, neveléstudományi képzések)
Tatabánya
*üzleti főiskola
Veszprém
*egyetem (mérnöki, műszaki informatikai, gazdaságtudományi, bölcsész, társadalomtudományi képzések + kihelyezett kar Keszthelyen, kihelyezett képzések Nagykanizsán és Pápán)
*katolikus hittudományi főiskola
Zalaegerszeg
*a BGF kihelyezett gazdálkodási kara (2011-ben alakult karrá, addig intézetként működött)
A nem megyei jogú városok közül egyetemmel rendelkezik Gödöllő, főiskolával Baja, Gyöngyös, Vác, Kalocsa, Pécel (adventista hittudományi), Esztergom (katolikus hittudományi), Pápa (református hittudományi), Sárospatak (református hittudományi), Zirc (katolikus hittudományi főiskola).
Ha már tömegközlekedés, egy kis áttekintés arról, mely városokban van autóbuszon kívül más járat:
Trolibusz: Debrecen, Szeged
Villamos: Debrecen, Miskolc, Szeged
Érdemes még megjegyezni azt, hogy négy olyan város van, ahol Budapesthez hasonlóan a helyi tömegközlekedés nem a Volán-társasághoz tartozik, hanem külön céghez:
DKV (Debrecen)
MVK Zrt. (Miskolc)
Pécsi Közlekedési Zrt.
Szegedi Közlekedési Zrt. (Szegedi Közlekedési Társaság)
Tanyavilággal együtt sincs 50 e lakos... a hivatalos lakosságszámba a közig. határon belül élők számítanak, hogy közülük hányan laknak bel- illetve külterületen , az más kérdés.
Viszont 1990-ben több mint 50 000-en laktak a két városban, azért kapták meg a rangot, azóta csökkentek a küszöb alá...
Dunaújvároshoz közel, 40 km-re van Sárbogárd (~13ezres város). A két város között hétvégén csak "sulivasárnapos" buszjárat van, ami a koleszosok koleszba visszamenetelét segíti. Egyébként fehérvári átszállással lehet eljutni csak. Meg a Hankook-os műszakváltós maszek buszok...
A települések busz nélkül maradására még egy példa: Nemeskisfalud (Somogy, kb. 100 fős falu). A faluban komplett kiépített buszforduló van - mondta egy ismerősöm, hogy ott fordultak meg, mikor tanult buszt vezetni. A faluközponttól kb. 1 km-re fut a 68-as út, a falu legszélső házai, amik kicsit odébb is vannak a falutól, kint vannak a főút mentén. A faluközpontba menetrend szerint nem tér be busz, de mivel a legszélső házak a faluhoz tartoznak, így papíron van buszjárata a falunak. Ja, és a falu bekötőútján fordul meg néhány menetrend szerinti járat, mint végállomás...
"Aztán újra álmodozni kezdett, látta magát Vitéz Szivattyúval és Vitéz Brazíliával, amint valamennyien együtt laktak egy lóval, hol is hű Lovagok (kivéve a vitézeket, mert azok a lovaknak viselték gondját) a jó Róbert Gida Király körül csoportosultak..." :)
"Mőcsényhez tartozó külső településrész. Vagy nem tudom, hogyan kell megfogalmazni. Régiesen csak puszta."
Ja , de szep videk.Volt valamikor ott a Palatinca csarda ,ott mindig megalltunk ha mentunk haza Szegedrol Kanizsara ,kajalni,meg megnezni az allatokat ,a gyerekeknek nagyon tetszett,csak aztan amikor legutobb voltam ott lattam be van zarva, bizonyara becsodolt,az BaTASZEK bONYHAD KOZOTTI RESZ EGYIK KEDVENC TAJAM mo-ON
Valamikor a(z 19)60-as-70-es években, amikor még voltak járások, a városok nagyrésze ún. „járási jogú” város volt... akkoriban is volt olyan, hogy megyei jogú város – 4 darab: Debrecen, Miskolc, Pécs és Szeged... Felmerült, hogy a Dunántól északi felén is célszerű lenne egy mjv ... Így hát 1970-ben Győr is az lett... De volt valami 100 000 lakosság-számú küszöb, ezért Győrhöz kellett csatolni 4-5 falut (Ménfőcsanak, GYőrszentiván stb.), hogy elérje...
Nemesmedvesre (Vas) se jár semmilyen tömegközlekedési eszköz. A harmadik ilyen település pedig Tornakápolna (Borsod). Valamint Kaszó (Somogy) is hivatalosan menetrend szerinti tömegközlekedési eszköz nélküli falu - a kisvasúton a személyszállítás már csak különjáratként létezik tavaly június 1-je óta.
Node, vissza a megyei jogú városokhoz...
Az alábbi városok rendelkeznek megyei jogú városi ranggal - a külön nem jelöltek 1990-ben kapták a MJV rangot:
Békéscsaba
Debrecen
Dunaújváros
Eger
Érd, 2006
Győr
Hódmezővásárhely
Kaposvár
Kecskemét
Miskolc
Nagykanizsa
Nyíregyháza
Pécs
Salgótarján, 1994
Sopron
Szeged
Szekszárd, 1994
Székesfehérvár
Szolnok
Szombathely
Tatabánya
Veszprém
Zalaegerszeg
Dunaújváros és Hódmezővásárhely lakosságának a száma nem éri el az 50 ezer főt...
Iborfiát (Zala megye) tudtam a legkisebb településnek. 12 állandó lakcímmel rendelkező lakos, tömegközlekedési kapcsolata egyáltalán nincs a falunak a külvilággal.
Sörolimpiának ad otthont Megyer, Magyarország legkisebb települése augusztus 29-én és 30-án. Hordóemelgetés és -gurítás, sörivó-, illetve -kóstoló verseny is lesz a kétnapos fesztiválon, ahol 12 fajta sört lehet majd fogyasztani. A házak udvarában büfék, pubok, kézműves vásár és játszóház várja az érdeklődőket. A zsáktelepülés határában fedett színpadot és nézőteret állítanak fel, ahol 15 zenekar lép majd fel, többek közt a Snake Heart, a Tirpunk, a The Grenma és a Zorall.
A rendezvénynek otthont adó Megyer az ország legkisebb települése. 25 ház sorakozik a főút két oldalán, közülük 15 lakatlan. A legfrissebb adatok szerint hivatalosan 43 lakója van az apró faluak, ám közülük alig tízen élnek itt.
"Akiknek nincsenek nagyobb igényei, külön erre a célra kitakarított, illetve kialakított fészerben aludhatnak, ha hoznak magukkal hálózsákot – mondta a főszervező, Lévai-Hangyássy László. – A kempingben sátor felállítására van lehetőség, de aki komfortosabb körülmények között szeretne lakni, a tíz kilométerre lévő Sümegen talál magának szállást. Minden program ingyenes, ahogy a parkolás, a fészer és a kemping is. Az étel- és italárakat pedig próbáltuk minél alacsonyabban tartani."
Remelem, hogy vegre - hiven az eredeti elkepzelesekhez - decentralizaljak a felsobb szinteket es vegre lesz Alkotmanybirosag tenylegesen is Esztergomban. A Sandor-palota szeretettel varja leendo lakoit.
Nekem úgy is jó lenne, de a feje tetejéről a talpára kell állítani a dolgokat. Az a lényeg, hogy Székesgyőrvár és Székespécsvárad táblabírósága végre elítélhesse a vármegye eladósítóit.
Ezeket az adatokat mindig elfelejtik azok, akik csodálkoznak rajta, hogy miért ennyire Budapest centrikus az ország. Bp-n kívül három agglomerációval együtt 200e feletti lakosságú város van, Debrecen, Szeged és Miskolc. Esetleg ezt a hármat lehet még (a magyarországi viszonyokat figyelembe véve) "nagyvárosnak", "megyei jogú városnak" hívni, mást értelmetlen...
Hasonlóan gondolom, bár még Győrt és Pécset lehetne, hogy a nyugati országrésznek is jusson valami.
Ennél sokkal durvább a helyzet. Budapest teljes agglomerációjába tartozó népesség kb. 2.52 millió fő (tehát több, mint az ország lakosságának NEGYEDE). Ezek azok az emberek akik Budapestet nagyjából helyiként használják, tehát itt dolgoznak/tanulnak/szórakoznak, ez a város valódi felhasználói köre. Budapest teljes vonzáskörzete, tehát azok a városok/falvak ahonnan számottevő mértékű a beáramlás Budapestre pedig kb. 3.3 millió fő, azaz ország majdnem HARMADA!
Ezeket az adatokat mindig elfelejtik azok, akik csodálkoznak rajta, hogy miért ennyire Budapest centrikus az ország. Bp-n kívül három agglomerációval együtt 200e feletti lakosságú város van, Debrecen, Szeged és Miskolc. Esetleg ezt a hármat lehet még (a magyarországi viszonyokat figyelembe véve) "nagyvárosnak", "megyei jogú városnak" hívni, mást értelmetlen...