http://index.hu/belfold/2011/02/23/kiengedtek_hagyot_a_bortonbol/
Kiengedték az előzetesből, és miután a bűnösségét az igazolta, hogy börtönben van, gondolom, akkor kiderült, hogy ártatlan - hisz nincs már sitten.
Én csak tvből ismerem más államok szokásait, de az amcsi filmeken milliószor hallottam már hogy inkább legyen szabadon tucatnyi bűnös, de senkit ne zárjanak be ártatlanul.
Főleg gazdasági bűnöknél nem igazán érti az ember, hiszen zárolják a számláját, kirakják az állásából, és elvilleg máris meg van bénítva.
A rabszíj tettlegességre való hajlam esetén szükséges a magamfajta eccerű ember logikája szerint.
Tegnap mutatták a tv-ben, ahogy egy rakás szatyorral távozott az épületből. Ha nem mondják, hogy ő az, akkor nem ismerem fel. Legalább 25-30 kilót leadott. Egyébként határozottan jót tett a külsejének.
Én nem tudom megítélni, hogy bűnös e vagy ártatlan, de az az eljárás, hogy előbb bezárjuk, aztán bizonyítjuk a bűnösségét eléggé meredek. Engem a koncepciós perekre emlékeztet.
És állítólag politikai ügy miatt manapság nem ítélhető el senki.
azzal indokolnám, hogy egy rohadt tolvajnak, a legpénzéhesebb és leggerinctelenebbek közül valónak tartom.."
Gondolom komoly érvek~tapasztalatok alapján mondasz ilyen HATÁROZOTT értékelést..
Miért nem segítesz a hatóságoknak?? Miért itt téped a szád hiába, ahelyett, hogy érveid valóságát bizonyító dokumentumok tömkelegét tartalmazó dossziéval beballagnál az illetékes nyomzó hatóságokhoz???
Nomerho arra gondolni sem merek, hogy 1xűen csak zsigeri szájmenésed van:(((((
Már hogy lenne bűnös? Bizony, ártatlan ő. Mi az, hogy! Nagyon is!
Csak a tetves fideszkampány miatt kellett börtönben senyvednie. És most, amikor már megvan a kétharmad, szép lassan, feltűnés nélkül elengedik. Mert nem tudtak rábizonyítani semmit! Édes istenem, ha egyszer visszatér Magyarországra a jogállamiság, akkor ezek a szemét fidesznyikek fognak rács mögött ülni! És Hagyó Miki lesz a főügyész! És Tasnádi a Legfelsőbb Bíróság elnöke!
Annyi bizonyos, hogy Csányi üzleti köréhez tartozik.
Aztán az OTP vmilyen bizottságában is benne van.
Aztán az MVM általa eltüntetett milliárdjait sem tisztázták.
Aztán a Mesterházy Ernő volt az, aki az SZDSZ-MDF kampányát támogatta volna, Csányi és Dávid Ibi összerúgta a port (UD Zrt.+Almássy Kornél) Mily érdekes, a választások elött tették előzetesbe M.E.-t. (azóta kiengedték, eljárást megszüntették)
"kiengedték tehát ártatlan" az újmagyar újlogika szerint - és ezt tartom továbbra is
az újmagyar logika szerint, az kerül előzetesbe, a rács mögé, aki bűnös
hagyó kijött a hűvösről, ezért a fenti logika szerint ártatlan, hisz ha bűnös lenne, benn lenne, a hunwalddal együtt, aki szintén bűnös, mivel le van csukva - vagy te nem érzékeled az újmagyar újlogikát?
Arra senki nem reagált, amikor Mesterházyt kiengedték az előzetesből, sőt az eljárást is megszüntették.
Elötte viszont ezerrel ment a választási kampány, a látványletartóztatások.
Gusztustalan, mikor így hiteltelenedik el a magyar hatóság.
Vagy amit a Szalai Eleonórával csináltak, holott azt a 100 milliós végkielégítést Kocsisnak alá kellett írni, Kocsis máig nem tud a BKV működéséről 2 összetett mondatot mondani.
én nem előzetesről beszéltem, én arról beszéltem, hgoy egy rakat politikust minimum börtönben kellene rohasztani néhány évtizedig, és közülük csak egy a hagyó
igazságszolgáltatásról és jogszabályokról sem beszéltem - csak arról, hogy én tolvajnak tartom, aki a közösség pénzét lopta, nem kis mértékben
"Arra akarta a figyelmet felhívni, hogy az előzetesnek nem szabad büntetésnek lennie, és nem is szabad úgy megítélni egy letartóztatást, őrizetbevételt, előzetest, mintha a gyanusított, terhelt bizonyosan bűnös lenne. Az előzetes nem büntetés, hanem az igazságszolgáltatást elősegítő mozzanat.
Kellene, hogy legyen."
pontosan - véleményem szerint hagyónak a sitten lenne a helye
de az, ami kialakult a közvélekedésben, hogy az előzetes a bűnösség igazolása, nagyon rossz irányba mozdultunk el - és nem amiatt, mert jaj de rossz az előzetesben lévőnek, hanem mert azok, akik nem mentek előzetesbe, azok a politikusok és állami/önkormányzati felelősök sütkéreznek az erkölcsiség és az ártatlanság fényében... a nép meg kajálja a hülyeségüket, amivel megetetik őket
Egyáltalán nem. Aki bűnös el kell ítélni. Megfelelő eljárás és bizonyítás után.
Csak megvannak a szabályai, és akarkíjnak igaza van.
Arra akarta a figyelmet felhívni, hogy az előzetesnek nem szabad büntetésnek lennie, és nem is szabad úgy megítélni egy letartóztatást, őrizetbevételt, előzetest, mintha a gyanusított, terhelt bizonyosan bűnös lenne. Az előzetes nem büntetés, hanem az igazságszolgáltatást elősegítő mozzanat.
Kellene, hogy legyen.
Hagyó estében az ügyvédje hiába tett sok mindent, hiába hívta fel a figyelmet az eljárási hibákra - nem számított. Fölpakolta a bírók, rendőrök, ügyészek hülyeségeit a netre -Hagyót azonnal kiengedték.
Az, hogy a mostani informácók alapján sokak szerint( szerintem is) Hagyó bűnös, egy szikrát sem szabadna, hogy számítson a büntető eljárás során, és nem lehet úgy kezelni, mint egy bűnözőt.
Az, hogy nem szeretjük - egy dolog.
Az, hogy előzetesben kell-e lennie - az meg szakmai kérdés. A rendőröké, ügyészeké, bíráké.