A miniszterelnök kifejtette: a kormány vállalta, hogy az új adórendszer bevezetésével senki sem járhat rosszul, ezért a kabinet a költségvetési intézményekben pótlékot vezetett be, bérgazdálkodási irányelveket adott ki a többségi állami tuladonú cégek számára, és megállapodott az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a béremelésekről.
"A nejemnem 11000Ft-al lett kevesebb a fizetése az állami szektorban! Most akkor senkik vagyunk???"
Ehh... nem tudsz olvasni újbeszélül.
"A miniszterelnök kifejtette: a kormány vállalta, hogy az új adórendszer bevezetésével senki sem járhat rosszul..."
Hát Senki nem is járt rosszul (nem is járhatott, hiszen ezt személyesen Orbán Viktor ígérte meg neki, és mint tudjuk, amit ő megígér.... ...az meg van ígérve!). Ellenben aki valaki.... nos, neki Orbán Viktor nem is ígérte, hogy nem jár rosszul.
Tehát Orbán Viktor megint igazságbeszélt (amelyet eleve is proli ballib dolog volt tőled megkérdőjelezni, hiszen Orbán Viktor miniszterelnökként még sosem hazudott).
En nem hiszem, hogy az adorendszer valtoztatasat tovabb lehetett volna halogatni.
Azt, hogy konfliktusokkal, es erdekserelemmel jar az boritekolhato volt..
Az irany mindenkepp helyes es meltanyolhato.
A politikai fing koszorules, es ajvekolas nem erdekel egyik oldalrol sem, mert igy megy 20 eve a szekertaborharc..Nem is fog valtozni.
Meglatjuk 2-3 ev mulva, hogy mennyit segitett, de mondom onmagaban tenyleg nem eleg, es neki kell allni a szarkupac ellapatolasahoz is, lasd mostnai topikok...
Én ha valamit vitatnék az a bevezetés időzítése. Elhamarkodottnak tartom. Lehetett volna egy évvel elhúzni, míg stabilizálódnak egyéb dolgok. Nem lehet egyszerre mindent felforgatni, aztán kapkodni a hiba korrekciókkal. Nincs jó képe a dolognak. Egyik felén megrántják, a másik felén felbomlik..:O))
Valahogy mintha egy házat alapok nélkül akarnánk építeni...
Egyébként pedig igen, a segély adás módjait kellett volna alaposan megvitatni és átdolgozni, mert ott is csak ugyanezt tudom mondani: elsietett és átgondolatlan kapkodás. Aztán jön a hülye kommunikáció és rátesz még egy lapáttal.
Ez történt most is.
Az embernek tényleg az az érzése, hogy nem kiérlelt stratégiáról van szó, hanem csak ötletelésről. Ez magában nagyon rosszat tesz a gazdaságnak is meg a közhangulatnak is.
Mar az is nagy szo itt a forumon, ha normalisan lehet "beszlegetni"...
Nezd meg a topikcomet...
Feldobta, hogy marpedig a zorban miatt 10.000-el kevesebbet kaptt a felesege, elmondatk neki, hogy mi lehet a hiba, hol tevedett, de erdekli ?
A zorban miatt van az uj adorenszder ( ami raadasul a szdsz kedvence volt, lasd Kovacs Pisti ), de a tenyek nem zavarjak..
Szoval szerintem a nyomor, es szegenyseg ellen leginkabb tobb adozoval, es kevesebb korrupt politikussal lehet vedekezni..
A tobbi pedig a civil szfera dolga, de nem ugy nyomatjuk a segelyeket, hanem, hogy megmutatjuk, hogyan lehet kitorni...Tanulni, tanulni, tanulni, es dolgzoni....
"Aggódom a szegényekért, de tisztában vagyok vele, hogy max. a környezetmben tudok segíteni"
Detto, de ezenfelul az adozas is alapveto fontossagu, es nagy rekfeneje az orszagank, hogy az elmult 20 evben nagy reszben latva, hogy mikent is viselkednek a politikusok, felmentest adott sok embernek, lasd adozasi statitszikak...
"És van egy szint, ami alá már nem lehet menni, mert az egész társadalom veszélybe kerül. "Ez az aggodalmam fő oka."
Es ezt a szintet mar reg elertuk, raadasul ugy, hogy aki boldogulni akart, azt agyonadoztattuk, es nem osztonoztuk munkara, es kitoresre oket..
Es most tenlyeg nehezebb merty beszukultek a lehetosegek, lasd vilag...
De meg kell lepni, mert hiszem, hogyha nem dol totalisan ossze a vilag, akkor ez az adorenszer a megoldas, de csak :
* kiadascsokkentessel a masik oldalon
* es az adok kimeletlen behajtasa, mondjuk mint az USA-bn, akar titkosszolgalati eszkozokkel..
"Nagy bociszemeket mereszteni és egy laza csuklómozdulattal a vállalkozókat okolni meg egyenesen vérlázító pofátlanság.
A Manyup mellett mégegy kapitális kommunikációs hiba."
Sajnos a bezanzas. es a hiabak halmozasa tagadhatatlkan ,de errol nem az egykulcsos ado tehet, hanem a politikai toketlenseguk.
Aggódom a szegényekért, de tisztában vagyok vele, hogy max. a környezetmben tudok segíteni. Meg is szoktam tenni, de mindig csak egy-egy emberrel. Ennyit tudok tenni egyedül. ( Milyen szép lenne egy ilyen mozgalom: fogadj örökbe egy embert....:O))) Nem? Ez az én idealizmusom.:O)
Nem az elmúlt 8, hanem az elmúlt 20 évben egyre növekedtek a különbségek, de ez tulajdonképpen csak a rendszerváltás normális következménye. A kapitalizmusnak ez a normális állapota. Ezért is utálom, mikor tőkeellenes retorikát hallok. Kapitalizmus tőkések nélkül elképzelhetetlen. Ugye?:O)
A mostani helyzetben nem is az a baj, hogy megváltozott az adó örvény, sokkal inkább az, hogy egyrészt a szegényebbek jártak rosszul, másrészt és ez a lényegesebb, a kompenzáció nagyon beszűkült. Miközben a tehetősebbek komoly összeggel gyarapodhattak ( ami nem lenne baj), ellenben a szegényebbeket nemcsak az adórendszer, hanem a segély lehetőségek hirtelen szűkülése is sujtja.
És van egy szint, ami alá már nem lehet menni, mert az egész társadalom veszélybe kerül. Ez az aggodalmam fő oka.
Tudom, hogy ez nem könnyű feladat, de muszály lesz megoldani valahogy.
Nem látszik jó megoldásnak és rossz kommunikáció is, ha a kormány a vállalkozók számlájára próbálja megoldani a helyzetet. Ez nem a vállalkozók, hanem a törvényhozók dolga. Nagy bociszemeket mereszteni és egy laza csuklómozdulattal a vállalkozókat okolni meg egyenesen vérlázító pofátlanság.
A Manyup mellett mégegy kapitális kommunikációs hiba.
Szep szep, hogy ennyire aggodsz a szegenyekert, de mondanal egyetlen pozitivumot az elozo adorenszerrel kapcsolatban ami szukitette a szegnyek reteget, a nyomort, es segitett a tarsadalmi kulonbsegek csokkentesere ?
Szerinted az elmult 8 evben nem voltak extrem kulonbsegek ?
Egy honapja van hatalyban az uj, szeritnem sokkal igazsagosabb, a kozteherviseles iranyaba hat...Azota lett itt nagy a nyomor ???
Te is ossemosod az ado es szocialpolitikat..Van osszefugges, de maskepp..
A baj csak az, hogy hiába ez a cél, ha nem ez történik. Egyszerű és nagyon sajnálatos oka van: nincs középosztály.
Lassan csak nagyon gazdagok és nagyon szegények lesznek. A hagyományos értelemben vett közép réteg nagyon vékonyka. Oda kellene tartozniuk az említett fiatal diplomásoknak is pl. Hol állnak ők? Sehol, a nyomor szélén-többségükben. Legelőször ezen kéne segíteni, aztán változtatni az adó törvényt. És általában, ha megnézed az átlag fizetéseket ( nem beleszámolva egy bizonyos szint felettieket), akkor elképesztő adatok jönnének ki.
Elvileg, már korábban is, mindig egyetértettem azzal az elvvel, hogy az erőseket kell stabilizálni, hogy húzzák a többieket. Csak az elv az elv, a gyakorlat viszont ennél bonyolultabb.
Ma már- félek- arról szól a történet,, hogy ha majd nem adják jószívvel, el fogják venni.....erre céloztam az önvédelem szóval.
Nem szeretek masok tollaval ekeskedni, de ennel jobban nem tudnam megprobalni elmagyarazni, mint az olvtars a 388-ban.
Meg 500-szor leirhatnam a velemenyem, akkor is elbeszelnenk egymas mellett.
Nem baj, legalabb nem kuldtuk el egymast melegebb eghajlatra, es mar ez is valami.
Az elmult evekben is voltak rosszul keresok, szegenyek, adocsalok, gazdagok, es mindig is lesznek.
Azok erezhetik elegtetelkent az uj adorenszert, akik eveken at sokkal jarultak hozza a kozoshoz, es csak kopkodest kaptak, most mindenki egy kulccsal adozik, de a gazdagok tovabbra is tobbet fizetnek be :
Lehet ezt annak is nevezni, de én akkor is ezt tartanám helyesnek.
Ez nem egyenlősdi. Az egyenlősdi egészen más és a káros hatásait már megtapasztalhattuk.
Ez mindössze szolidarítás az egyre szegényedő tömeggel. De már mondtam, nemcsak szolidaritás, hanem a tehetősebbek egészséges önvédelme is (lenne).
Most egy megváltozott adórendszerről és a mai helyzetről beszélünk - beszélgetünk- és nem visszamutogatunk, sértődünk/sértegetünk. Ugye?
És ne feledd azt sem, hogy a mélyen alulfizetett diplomások tömege is a károsultak számát gyarapítja, főleg éppen a fiatalok! Akik gyereket szülhetnének, de még nincs nekik. Így meg nem is lesz....
Fogalmam sincs, nem emlékszem a régi beírásaimra. És az utóbbi években ritkán is fordultam elő a polibilin, tekintve, hogy hányingerem volt az egésztől. Kutyás fórumokon, meg nemigen került szóba ilyesmi.:O))
Tekintve viszont, hogy a fiamat elég rendesen érintette a dolog, nem voltunk boldogok.
"Az teljesen normális, sőt szükségszerű, hogy aki jobban képzett, olyan munkát végez a teljesítménye szerint kapjon akár sokkal magasabb bért. Sőt ez lenne az alap. ( sajnos már maga ez sem valósul meg nálunk - gondolj a mélyen alulfizetett diplomások tömegére)"
Pont ezt vezette le az olvtars az iment..
"Én mindössze annyit mondok, hogy egy bizonyos szint felett alkalmazzanak egy elfogadható mértékű ( az eddiginél kisebb) többlet terhelést a szint feletti részre. Ez nevezhetnénk akár egy szolidaritás adónak. Főleg most, mivel a nagyon kicsi keresetűeknél valóban a napi betevő forog kockán. Ennyi."
Ez elozo szoci fele progresszio pont errol szolt 8 even at ( sot 4 % kulonado is volt a burzsujoknak ) Vezetett valahova ? Igen csodbe, a szegenyseg semmit sem csokkent soot.
"Magyarul ne a kis kersetűek finanszírozzák meg a magasabb kerestűek növekményét, hanem fordítva. A magasbb keresetűek próbáljanak valamennyit kompenzálni a kisebb keresetűek veszteségeiből."
?
Ne vedd magadra, de ez ocska, al egyenlosdi, celtalan, ures duma, semmi koze az egykulcsos adohoz.
Az teljesen normális, sőt szükségszerű, hogy aki jobban képzett, olyan munkát végez a teljesítménye szerint kapjon akár sokkal magasabb bért. Sőt ez lenne az alap. ( sajnos már maga ez sem valósul meg nálunk - gondolj a mélyen alulfizetett diplomások tömegére)
Én mindössze annyit mondok, hogy egy bizonyos szint felett alkalmazzanak egy elfogadható mértékű ( az eddiginél kisebb) többlet terhelést a szint feletti részre. Ez nevezhetnénk akár egy szolidaritás adónak. Főleg most, mivel a nagyon kicsi keresetűeknél valóban a napi betevő forog kockán. Ennyi.
Magyarul ne a kis kersetűek finanszírozzák meg a magasabb kerestűek növekményét, hanem fordítva. A magasbb keresetűek próbáljanak valamennyit kompenzálni a kisebb keresetűek veszteségeiből.
Jó, ezen nem fogok vitatkozni, mert nem vagyok pontosan tisztában a számokkal. Ha igazad van ebben, ég nem jelenti azt, hogy nincs nekem igazam abban, hogy nagyon sokan jártak rosszabbul éppen az alacsony keresetűek közül.
Véletlenül most épp nekem is jobb. De nem azért, mert ilyen vagy olyan kormány van, hanem, mert jobban dolgoztam:O)) Csak magamnak köszönhetem. Szerencsére.
de a tapasztaltabbak tudják - lehetnek esetek, amikor az előző kormány idejében kapottnál a gyerekesek is kevesebbet kapnak.
nem lehet.
az 1-2 gyerekesek eddig semmi kedvezményt nem kaptak, most kapnak.
a 3 gyerekesek eddig kaptak 12.000.-et, most kapnak 90.000.-et. tehát a 12.000.-et mindenképp megkapják, pluszba meg a többi adójukból is tudnak jóváírni még max. 88.000.-et. amit persze lehet, hogy nem tudnak teljes mértékben kihasználni, de ha "csak" 50-60.000.-et tudnak, az is több, mint a 12.000.-
Ha ez a gyakorlatban ilyen egyszerű lenne.....:O)))
Íróasztalnál persze a tudtlanoknál ez működik. Meg van olyan is, hogy a gyakorlatban is....a csókosoknak, meg azoknak, akiknek ez az egész nem probléma.
De azért ha nem tévedek, ezt adókedvezmény formájában kapja. Ha pedig nincs annyi adója, hogy le tudja vonni, akkor csak annyit kap, amennyit le tud venni. Ilyenformán - bár ennek nem számoltam utána, de a tapasztaltabbak tudják - lehetnek esetek, amikor az előző kormány idejében kapottnál a gyerekesek is kevesebbet kapnak.