A románok pont most kanalazzák a fekete levest....
Rájönnek, hogy nem azért kapták meg Erdélyt, mert őket annyira szeretik ott Globáliában, hanem hogy a széthúzást fenn lehessen tartani a Kárpát Régióban.
Szerintem most kellene felajánlani nekik az együttműködést, és megpengetni az autonómiát.
Most már világos, hogy szétforgácsolva életképtelen az összes trianoni utódállam.
Basszunk ki az EU-val, és egyezzünk ki a szomszédokkal ! 5 éven belül konkurrencia lehetnénk.
Nagyon tényleg nem különböznek a kultúráink. Legfejjebb mi nem eszünk annyi knédlit, mint a szlovákok, ők meg nem esznek annyi paprikás krumplit, mint mi. De ettől még szerethetjük egymást. :))
Azért hasonlítottam össze a vámot és az ÁFÁ-t, mert mindkettőt az áru értéke után kell fizetni. A megfizetés helye természetesen más (kivéve, ha feketén szállítják EU-n bellül egy alacsony ÁFA-kulcsú tagállamból egy magasabb ÁFA-kulcsú tagállamba).
frontálisan szembe megy az egész koncepciójával
Az USÁ-ban ezt miért lehet megtenni? Az egy sokkal központosítottabb formáció, mint az EU, és a tagállam mégis adhat ÁFA-kedvezményt a helyben megtermelt javakra.
Ha nálunk ilyen lehetséges lenne, szvsz. még nem esne szét az EU.
Természetesen a lehetőségről Brüsszelben egyeztetések után kell dönteni, nem a kilépést forszíroznám.
De jó. Nem olvastam még végig a koncepciót, de jól hangzik. Amit ideírtál azzal nagyon egyet tudok érteni.
Annyit hozzáfűznék, hogy Trianon ugyan 1920-ban megjutalmazta a szomszédokat, de utána a II. világháborúval ők se jártak jól, és azzal se, hogy a mai napig nincsenek közöttünk egészséges gazdasági kapcsolatok. Egy nyers "oszd meg és uralkodj" politika volt a nyugati hatalmak felől.
az EU-n kívülről származó árukat a kereskedők az „ÁFA-paradicsomok”-ban (Szlovénia, Szlovákia) szeretik elvámolni, hogy onnan azokat feketén vigyék tovább a felhasználás helyszínére.
- A vámnak az égvilágon semmi köze az AFA-hoz. A vámot a beléptetés helyén vetik ki, és ettől kezdve az EU-n belül vámkezeltnek minősül. Az AFA-t mindig a végfelhasználó fizeti a felhasználás helyén - az országok közti számlázás nem tartalmaz AFA-t. Az EU-n belüli árumozgás semmiképen nem "fekete" kereskedelem, egészen pontosan szabályozva van a rendje.
Ezzel az „ÁFA-paradicsomok” jelentős ÁFA-bevételre tesznek szert.
- Nem, az alacsony AFA-ju országok kevesebb adóbevételre tesznek szert. Bár mint magánember megtehetem, hogy a kisebb AFA-ju országban vásárlok, de kereskedelmi mennyiségű árut így nem lehet áthozni.
Ezért a helyben megtermelt termékekre érdemes lenne ÁFA-kedvezményt adni.
- Lehet, hogy érdemes lenne, de ehhez először ki kell lépni az EU-ból, mert frontálisan szembe megy az egész koncepciójával. Nem tilos persze kilépni, sőt könnyebbség lenne az EU-nak.
Itt van pélául a Pozitív Visszacsatolás stratégia.
Igaz, az "csak" Kárpát régióban gondolkodik, de az ötlet az hogy beláttassa a szomszédokkal, hogy ugyanaz a globalista rendszer szivatja őket is már régen mint minket.
Trianon nem elsősorban a mi büntetésünk és a szomszédok jutalmazása volt, hanem egy hatalmi központ kialakulásának megakadályozása Kelet Európában.
Ezért, ha a határmódosításokat nem is feltétlenül de az 1920-as békekoncepcepciót és az európai kártyák leosztását mindenképpen felül kell vizsgálni.
Vezetőkként az egyes témákhoz kellene egy-egy szakértőkből álló csapat. Ezek tagjai jöhetnek bármelyik résztvevő országból. Közös munkához nem kell "Budapest főváros" meg "Nagy-Magyarország". Sőt, én annak a látszatát is kerülném, hogy itt a régi Nagy-Magyarország bármilyen újjáélesztése folyna. A közös munkánk eredményeként viszont szerintem jobban sajátunknak érezhetnénk az elcsatolt területeket, mintha visszacsatolnák őket (közös valuta, nagysebességű vasút, jó viszony, stb. ...).
Az egyes programpontokhoz és a szakértők fölvételéhez persze szükséges politikai döntés. Ebben a meglévő nemzetállamok vezetői az illetékesek. Szerintem az ő döntésüket is jó lenne, ha egy "össz közép-európai" társadalmi vita előzné meg.
Az igaz, hogy másként ítéljük meg a dolgokat. Ugyanakkor az szerintem nem egy jó állapot, hogy ma mást írnak a történelemkönyvek a különböző országokman. Szerintem a legjobb az lenne, ha ezeket abban egységesíteni lehetne, hogy ugyanazokat a témákat ugyanolyan mértékben fejtsenek ki. Ebben jó lenne minél inkább törekedni az objektívségre.
Aztán a könyveket olvasva szvsz. lehetne különféleképp gondolkodni.
Ezzel kapcsolatban esetleg tényleg egy jó kompromisszum lehetne, amit írsz: tudjuk meg egymásról, hogy hogyan ítéljük meg egymás történelmét és művészetét.
Az álalad írt művészeket és politikusokat jórészt nem ismerem sajnos (esetleg néhány cseh még: Hrabal, Dvořák, Kafka). Kár, hogy az iskolában nem tanulunk róluk eleget. Viszont a gyerekek tananyagába időben nem nagyon férne bele. Persze mondhatjuk: az fér bele, ami prioritást kap.
Itt az interneten az általad felsoroltakból sokat én is megkeresek a Net-en, hogy ha szóba hozok témát alapvető ismeretem legyen személyekről helyekről.
A fiatalok meg a mai oktatási rendszer teljes káoszában vannak véleményem szerint.
Szinte nagyon károsan már iskolásan táborba akarják tudatosan, akár történelem hamisítás árán is nevelni.
Ha normálisak akarnának lenni a politikusok, az oktatást hagynák semlegességben.
Egyébként is egy tömör történelmi anyag mellett a nyelvtanulásra kellene nagyon nagy súlyt fektetni, mert napjainkban úgy tud egy fiatal európai gongolkodásuvá válni, ha külföldre jut
tudjon kommunikálni egy közös beszédformában.És ne az legyen a beszéd tárgya, hogy
milyen a politikai beállítottsága, hanem milyen a tudásszintjük, miben fejlesztik magukat
az életben való haladás boldogulás, művelődés és szórakozás terén.Igy talán lehetnek
Közép-Európa oktatáspolitikájában az is fontos, hogy többé egyetlen egy politikai erő se magyarázhasson be semmilyen történelmi torzítást se a híveinek. Ezért Közép-Európa népei számára fontos, hogy 1000 éves közös történelmünk megítélésében közös nevezőre jussunk. Hiszen pl. Jelašić lehet ma nálunk „gyáva, aki fut”, a horvátoknál pedig nemzeti hős. A legkényesebb kérdés Trianon megítélése, ami szerintem a tipikus példája a nyugati hatalmak „oszd meg és uralkodj” politikájának. De említhetnénk a történelmi okok miatt hideg lengyel-litván viszonyt is, amit diplomáciai úton rendezni kellene.
Azt azért ne várjuk, hogy teljesen egyformán ítéljünk meg mindent, például fociban sem várhatjuk, hogy a németek Bernre, a csehek és szlovákok Marseille-re, a szovjet utódok Irapuatóra, a szerbek és montenegróiak az Üllői úti 1-7-re ugyanúgy emlékezzenek vissza...
Viszont a közismert újságírói ars poetica apró módosításával "a tény szent, a vélemény szabad" szellemiségnek kellene meghatározóvá válnia.
Ami még fontos lenne az oktatásban, hogy törekedjünk egymás országának alaposabb megismerésére.
Irodalomból tanulunk Homéroszról, Dantéról, Shakespeare-ről, Moliere-ről, Goethéről, Tolsztojról, történelemből az ókori Hellászról és Rómáról, Nagy Károlyról, Nagy Ottóról, a Tudorokról, a Bourbonokról, Cromwellről, Napóleonról, Bismarckról, Garibaldiról, Leninről, Mussoliniról, Sztálinról, Churchillről, Rooseveltről, Mao Ce-tungról, Reagenről, Gorbacsovról, ének-zenéből Bachról, Vivaldiról, Haydról, Beethovenről, Mozartról, Schubertról, Verdiről, Wagnerről, Csajkovszkijról, Prokofjevről, na de tudnánk-e hirtelen cseh, lengyel, szlovák, észt, lett, litván, szlovén, horvát, szerb, bosnyák, román, bolgár irodalomból, történelemből, zenéből neveket? Zeneszerzőként Chopint talán, de hányan tudnák azt is, hogy milyen nemzetiségű volt? A Sztálin, Hruscsov, Brezsnyev, Gorbacsov névsor bizonyára sokaknak ismerős, idehaza tudjuk, ki volt Rákosi, Nagy Imre, Kádár, és a környező országokból? Ceausescu elvtárs neve bizonyára ismerősen csengene, Tito marsall esetleg mint "láncos kutya", na de hányan tudnák, ki volt Gottwald, Dubcek, Husák, Bierut, Ochab, Gomulka, Jaruzelski, Groza, Gheorghiu-Dej, Dimitrov, Zsivkov? Akik ismerik Hitler és Mussolini nevét, mennyit tudnak arról, ki volt Tiso, Antonescu, Pavelic? Tudjuk-e, hogy amit az Árpád-ház jelent nekünk, mely országoknak jelenti azt a Piast vagy a Przemysl dinasztia? Tudjuk-e, miként értékelik az általunk Nagynak nevezett Lajost királyt másik országában, Lengyelországban? Mindeközben meg vagyunk sértődve, ha egy nyugati nem tudja kapásból, ki volt Hunyadi János, Mátyás király, Rákóczi, Széchenyi, Petőfi, Kossuth, pedig idehaza sokszor ugyanígy vagyunk a környező országokkal, sőt gyakran sikk lenézni mindazt, ami az Elbától keletre van és nem a miénk.
Jó jó, de ehhez vezető kell:) Nem egyszemélyes, hanem országnyi!:) Tehát visszaállítani, virtulisként Nagy Magyarország határait és Budapest Fővárossal kormányozni a Szövetséget:) Ja, persze távolabbra is lehet húzni a határokat:)
Mi, Közép-Európa népei különböző helyekről származunk, különböző nyelveket beszélünk, és különböznek a kultúráink. A sorsunk azonban 1000 éve összeforrt: itt élünk a Balti- és a Földközi-tengerek között, és hol idegen elnyomó keseríti az életünket, hol pedig egymás elnyomásával illetve egymás elleni harccal keserítjük a saját életünket. Ezáltal a sorsunk az ellentétek ellenére is hasonlóvá vált. Többnyire nem vagyunk rokon népek, azonban sorstestvérekké váltunk.
A jelen gazdasági helyzetben nem tehetjük meg, hogy egymással ellenségeskedünk. Kis országokként túl kicsi piacok vagyunk ahhoz, hogy multik támadásainak (pl. ALSTOM-ügy) és spekulációknak ellen tudjunk állni, és megőrizhessük az életszínvonalunkat.
Mondhatjuk, hogy nem azért lettünk EU-tagok, hogy védtelenek legyünk. Sajnos a sok bentmaradt/elkorrumpált EU-s pénz nem a fejlődésünket szolgálta, így csak egyre inkább kiszolgáltatottabbak leszünk. A válság idején pedig az EU nem tud nekünk segíteni, miközben Dél-Európa és Írország a csőd szélén állnak. Németország nem fog tudni csődbe jutott EU-tagállamokat finanszírozni, miközben a keleti tarományaiban és a Ruhr-vidéken még mindig nagy a munkanélküliség (igaz, elkezdett csökkenni). Gyakorlatilag azt az országot is csak a két fejlett déli tartománya húzza el.
Biztosak lehetünk benne, hogy ki fog nekünk segíteni, ha továbbgyűrűzik a válság:
SENKI
Ha Kína vesz tőlünk állampapírokat, azt ő sem szerelemből teszi, hanem ettől szépen eladósodunk neki. Vagyis megvesz minket pénzért.
Magyarán magunknak kell megoldanunk a problémáinkat. Az EU-tagságunk feladását ennek ellenére sem támogatnám, hiszen az csak növelné a kiszolgáltatottságunkat, és meglévő lehetőségeinkről mondanánk le. Sokkal inkább az EU-n belül lenne jó létrehozni egy a Kossuth-féle Dunai Konföderáció irányába mutató szorosabb együttműködést, amibe Lengyelországot is bevonhatnánk. Számos közös munkát végezhetnénk, amik saját boldogulásunkat szolgálnák:
1. Pénzügy
Elsősorban a kisméretű nemzeti valutáink tesznek minket kiszolgáltatottakká a spekulációval szemben. Csak Lengyelország és Románia olyan méretűek, hogy igazán esélyük legyen arra, hogy megvédjék magukat. Nem véletlen, hogy először a legkisebb országok vezették be az eurót (Szlovénia, Szlovákia, Észtország). Mi, picit nagyobbak, versengünk egymással, hogy ki vezetheti be előbb az eurót. Ehelyett akár össze is foghatnánk. Ha rögzítenénk a valutaárfolyamainkat egymáshoz, mint ahogy azt ’99-ben az eurózóna tagjai tették, gyakorlatilag közös pénzünk lehetne, csak országonként másképp hívnák. Ekkor már is nem lennénk igazán kiszolgáltatva a pénzpiac kilengéseinek (-> devizahitelesek), és közös célunkhoz, az euró bevezethetőségéhez is közelebb kerülnénk. Ugyanakkor ez utóbbi csak akkor tekinthető fontos célnak, ha egyik ma eurózónás ország se dől be a válság folytatódása során. Ha mi, közösen a lengyelekkel, a csehekkel és esetleg a románokkal, bolgárokkal, lettekkel és litvánokkal, illetve Horvátország EU-csatlakozása után a horvátokkal egy erős valutát tudnánk létrehozni, esetleg néhány az euróból kevésbé profitáló eurózónás ország is csatlakozhatna hozzánk. A siker nonpluszultrája az lenne, ha Ausztria is csatlakozna hozzánk.
2. Oktatás
Manapság Magyarországon halljuk, hogy 1 millió új munkahelyre lenne szükség. Magyarország 20%-a funkcionálisan analfabéta, tehát az 1 millió új munkahely várományosának a fele olyan sötét, hogy az ember a legegyszerűbb szerszámot se adná a kezébe. Ez nem csak nálunk, hanem egész Közép-Európában jellemző probléma. A baj az oktatási rendszereink fokozatos leromlásában található. Tűzoltásként megfelelő felnőttképzési hálózattal lehetne olyan módon növelni a foglalkoztatottságot, hogy ne csak közmunka-program keretében tudjon elhelyezkedni a társadalom legalsó rétege, hanem olyan minőségi munkára legyen képes, amellyel versenyképes a magánszférában is. Vagyis célként kellene kitűzni, hogy a legműveletlenebb társadalmi rétegek is olyan színvonalas munkát végezhessenek, amivel akkora hasznot nyújtanak a társadalomnak, hogy kitermelik fizetésüket, illetve a munkahelyük egyéb költségeit. Hosszútávon természetesen csak az hozhat fejlődést, ha a közoktatás magasabb színvonalú lesz. Ehhez részben szükséges, hogy megfelelő készségű tanárok tanítsanak. Nagyon nagy részben ugyanis pénz kérdése az oktatás. Mind a közoktatás, mind a felnőttképzési hálózat finanszírozását szerintem a megfelelő közigazgatási egységekre kellene bízni, hogy a lehető legalacsonyabb szinten hozhassák meg a megfelelő döntéseket. Ehhez szükséges, hogy a közigazgatási egységek finanszírozása megoldott legyen, amihez közigazgatási- és adóreformra van szükség (ld. lejjebb).
Közép-Európa oktatáspolitikájában az is fontos, hogy többé egyetlen egy politikai erő se magyarázhasson be semmilyen történelmi torzítást se a híveinek. Ezért Közép-Európa népei számára fontos, hogy 1000 éves közös történelmünk megítélésében közös nevezőre jussunk. Hiszen pl. Jelašić lehet ma nálunk „gyáva, aki fut”, a horvátoknál pedig nemzeti hős. A legkényesebb kérdés Trianon megítélése, ami szerintem a tipikus példája a nyugati hatalmak „oszd meg és uralkodj” politikájának. De említhetnénk a történelmi okok miatt hideg lengyel-litván viszonyt is, amit diplomáciai úton rendezni kellene.
3. Közigazgatás
Nemzetállamaink közigazgatása történelmileg kialakult, ezért nem feltétlenül érdemes sokat változtatni rajtuk. Emellett társult államok nem várhatnak el bizonyos mértékűnél nagyobb reformpolitikát egymástól. Ugyanakkor fontos a jó közigazgatási rendszer kialakítása, mert helyben lehet a legjobban megszervezni az oktatást, az egészségügyet, a helyi és helyközi közlekedést, illetve különböző infrastrukturális beruházásokat. Ezek a közszolgáltatások csak jó közigazgatási rendszer mellett működhetnek jó színvonalon.
Fontos ezért bizonyos alapelvek betartása:
- a határmenti régiók („eurorégiók”) együttműködése
- szubszidaritás elve, vagyis a döntés mindig a lehető legalacsonyabb szinten szülessen meg
- finanszírozás és érdekérvényesítés szempontjából ésszerű méretű közigazgatási egységeink legyenek (pl. községek helyett kistérségek, megyék helyett régiók).
Ebben vannak ellentmondások is, de megfelelően tervezett rendszerrel ezek föloldhatók.
Minden rendszernek a lelke a finanszírozás. A közigazgatási reform mellé ezért megfelelő adóreformot is társítani kell, ami a helyben maradó adók segítségével könnyebb tervezést tenne lehetővé. Az államnak és a közösségnek csak az elmaradottabb térségek felzárkóztatásában kellene újraelosztó szerepet vállalnia.
4. Adó
Az EU segítségével vámunióba kerültünk. ÁFA-unió azonban nincs, így az EU-n kívülről származó árukat a kereskedők az „ÁFA-paradicsomok”-ban (Szlovénia, Szlovákia) szeretik elvámolni, hogy onnan azokat feketén vigyék tovább a felhasználás helyszínére. Ezzel az „ÁFA-paradicsomok” jelentős ÁFA-bevételre tesznek szert. Ha több közös ügyünk lenne ezekkel az országokkal, ezeknek az országoknak is érdekükké válna megemelni az ÁFÁ-jukat. Ha ugyanis munkát terhelő adókat csökkentenének az ÁFA-növelés terhére, az munkahely-teremtést ösztönözne. Másrészről pedig csökkentené a fölösleges fogyasztást (=> „zöld államháztartás”), ami a lakossági megtakarításokat ösztönözné, és országaink pénzügyi stabilitásának növeléséhez vezetne.
Magyarországon sajnos olyan magas az ÁFA, hogy azt továbbnövelni nem lehet, így az előbbi modellben a munkát terhelő adók csökkentésének alapja csak az állami kiadások csökkentése lehet. Ez a vízfejek (Budapest, MÁV) kipukkasztása nélkül elképzelhetetlen.
Az ÁFA magasan tartása egységesen visszaveti a fogyasztást, aminek hosszútávon pozitív hatása van. Ugyanakkor rövid távon csökkenti a foglalkoztatottságot, ha csökken a belső fogyasztás. Ezért a helyben megtermelt termékekre érdemes lenne ÁFA-kedvezményt adni. Ettől ugyan kvázi belső vám jönne létre az EU-ban, de ez még valószínűleg nem tenné tönkre a Közös Piacot. Ilyen rendszer jól működik az USÁ-ban is. Szerintem kistérségeknek is meg kellene adni azt a jogot, hogy a helyi vállalkozók termékeit ÁFA-kedvezmény segítségével támogathassák. A helyi fogyasztás kevesebb szállítást tesz szükségessé, ami környezetkímélőbb. Ugyanígy a környezetbarát termékek és szolgáltatások elterjesztését is lehetne ÁFA-kedvezménnyel segíteni (így pl. megújuló energiás eszközökhöz nem kellene bonyolult pályázatok révén támogatást szerezni). Az ÁFA-kedvezmény szükségtelenné tenne egy csomó bonyolult pályázati rendszert, amelyekkel ma vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a helyi vállalkozók illetve a megújuló energia-forrásokat használók.
5. Energetika
A környezetvédelem mellett e téren a legfontosabb szempont az önellátóság. Az Oroszországból hozott gáz és a Közel-Keletről hozott olaj ugyanis kiszolgáltatottá tesz minket. Elsősorban a gáztüzeléses erőműveink helyett kellene megújuló energiás áramtermelést csatasorba állítanunk (biogáz, nap, szél). A nap és a szél energiájával az a baj, hogy rettenetesen szabályozható. Alföldi ország vagyunk, így nincsenek víztározós csúcserőműveink. Közép-európai összefogás esetén azonban ez nem gond, hiszen támogathatjuk csúcserőmű építését Romániában, Horvátországban, Szlovákiában vagy Ausztriában is. Amikor mi sokat termelünk (mert sokat süt a nap/fúj a szél), elraktározhatjuk az energiát a szomszédos országokban, aztán amikor sokat fogyasztunk, visszakaphatjuk ezt. Emellett az energia-tárolást hosszútávon megoldó módszert, Nobel-díjas vegyészprofesszorunk, Oláh György fejleszti éppen az izlandi üzemében. Jó lenne minél előbb meghonosítani nálunk is ezt a technológiát.
Az atomerőművek leállítását sokan követelik. Miközben a fosszilis energiahordozóinkat távolról importáljuk, és a Mecsek alatt itt van 200 évre elegendő urán, ilyenre szerintem gondolni sem szabad. Ha csak 50 évre hosszabbítanánk meg Paks blokkjainak élettartamát, 4 másik hasonló méretű közép-európai erőművet is el tudnánk látni nyersanyaggal. Közös projektnek ezért egy urándúsító üzem felépítését kellene kitűznünk célul.
A lakossági fűtés és hűtés terén is a megújuló energiáknak és az energia-takarékosságnak kellene a középpontban állnia: hőszivattyúk és napkollektoros/napelemes rendszerek segítségével. Ezeket a rendszereket legalább ÁFA-kedvezménnyel támogatni kellene.
Efölött a pályázati rendszert mindegyik fönt fölsorolt projektekhez (megújuló áramtermelés, atomenergia, megújuló fűtés és hűtés) úgy kellene kialakítani, hogy igen rövid határidővel kell dolgoznunk. 2015-ig ugyanis el kellene vágnunk az orosz gázvezetéket („rabláncunkat”). 2015-ig tart ugyanis a hosszú távú gázszállítási szerződésünk. Addigra beüzemelik az orosz-kínai gázvezetéket (aki nem hiszi: http://www.google.hu/search?rlz=1C1LAVE_enHU381HU381&sourceid=chrome&ie=UTF-8&q=orosz+k%C3%ADnai+g%C3%A1zvezet%C3%A9k). Onnantól kezdve Kína fogja diktálni a gáz árát, tehát ha nem lépünk időben, óriási energia-válság fog kibontakozni Európa-szerte (kivéve a gáztól már vagy „még” nem függő országokat: Izland, Norvégia, Svédország, Finnország, Svájc, Albánia). Tehát minden közép-európai országnak elemi érdeke egy közös energia-stratégia kidolgozása az orosz gáz ellen.
Csak jelenleg erről sajnos nem szokás beszélni.
6. Közlekedés
A helyi és helyközi közlekedést a helyi önkormányzatoknak és régióknak a feladatává kellene tenni (ld. fönt a közigazgatási reformot).
A távolsági közlekedés terén arra lenne jó törekedni, hogy Közép-Európa fővárosait ne csak autópálya kösse össze, hanem nagysebességű vasút is. Itt nem a 200-250 km/órás vasútra gondolok, amilyet a románok terjesztettek be a Budapest—Szeged—Temesvár—Bukarest—Constanţ vonalra, hiszen ilyet már egy átlagos német elővárosi vonat is tud. Hosszútávon gondolkodva a hegyvidéki szakaszokat leszámítva korszerű, legalább 400 km/órának kellene lennie a pályák tervezési sebességének. Magyarországon ez gazdasági racionalitás is, hiszen alföldi ország vagyunk
A Duna-menti folyosónál maradva létezik egy olyan Nyugat-Európában készített terv, hogy Bécs után kettéágazva Pozsonyt és Budapestet érnék el a német ICE-kocsik. A kettéágazással probléma, hogy Nyugat-Európa felől ugyan jól elérhető lesz mindkét főváros, de a Budapest—Pozsony kapcsolat marad a régiben (a Dunakanyaron át). Közép-Európa érdeke inkább az, hogy egy ilyen folyosó inkább elágazás nélkül fölfűzze a fővárosokat (még ha Győr ezáltal ki is maradna a hálózatból). A fölfűzés azt is eredményezné, hogy Pozsony és Kassa között az időben legrövidebb út nem a hegyvidékes Szlovákián át vezetne, hanem Budapesten át. Kérdés, egy közép-európai összefogás nélkül, ezt melyik szlovák kormány vállalná föl.
Ez csak egy példa volt arra, miért kell szigorúan szakmailag megtervezni a közép-európai hálózatot.
A célok elérésének nagy részét érdemes lenne az EU 2013-18-as költségvetési ciklusára időzíteni.
7. Vízgazdálkodás
Előrejelzések szerint a térségünkre a klímaváltozás révén csapadékos tél és aszályos nyár lesz jellemző. Így muszáj megoldanunk az öntözővíz tárolását. A víztározók elsősorban árvízvédelmi funkciót fognak tudni ellátni, hosszútávú víztárolásra többek között párolgás miatt nem alkalmasak. Ezért minél inkább a felszínalatti vízkészleteinket kellene föltöltenünk, amint lehet. Ez szavatolhatja, hogy aszályos időszakban a talajvíz szivattyúzásához is legyen utánpótlás (energiaforrás régről bevált szokása: szélkerék segítségével). A többlet víz elszivárogtatása részben kapcsolódik az árvízvédelemhez: mellékágak (pl. Mosoni-Duna) meanderező rehabilitálásával, sarkantyúk építésével, öntözőcsatornák építésével (Duna-Tisza-csatorna nem csak a hajózás szempontjából fontos, a Dél-Alföldön Szerbiával összefogva a volt Ferenc József-csatorna rehabilitálandó).
Emellett a tisztított szennyvizet és az elvezetendő csapadékvizet is minél inkább el kellene szivárogtatni. Erre a lehetőség fönnáll háztartási szinten is, a szennyvíz esetében azonban csak akkor gazdaságos, ha nincs a helyszínen csatornázottság. Ezért az ilyen helyeken támogatni kellene a kis szennyvíztisztítókat, amiknek kellően kicsi a vízhozamuk ahhoz, hogy a víz elszivárogtatható legyen. A csatornázottsággal rendelkező helyeken a kistérségi és a települési szennyvíztisztítóknál is növelni kellene az elszivárogtatás részarányát: belvízelvezető árokba (ilyen esetben az bővítendő) és öntözőcsatornába. A nagy szennyvíztelepek (pl. Észak-Csepel) esetében ez természetesen nem lehetséges, legfeljebb részben oldható meg az öntözéscélú használat vagy a szennyvíz folyóöbölbe (víztározóba, kikötőbe) történő bevezetése.
A megspórolt víz ugyan nem jut el az alvízi országokba, viszont a jelenlegi vízhasználati gyakorlat azt mutatja, hogy azt elsősorban nem tőlük vonnánk el, hanem a Fekete-tengertől.
Vízminőség szempontjából fontos a Duna-stratégia keretében, hogy a felszíni vizekbe a megfelelő vízgazdálkodásnak köszönhetően minél kevesebb szennyvíz juthasson, és ami bejut, az is csak tisztított szennyvíz lehessen. A Duna-stratégia keretében ehhez irányítási rendszert is kell társítani, ami annak tanulságaként írható le, hogy a Rábában nem megfelelően tisztított ipari szennyvíz kapcsán hónapokig nem volt elérhető se az osztrák, se a burgenlandi környezetvédelmi miniszter sem. Ennek a lehetőségét ki kell zárni, mert krónikus problémákat okoz.
Haváriák (cianid, vörösiszap) ellen olyan módon tudunk fölkészülni, hogy föltérképezzük a lehetséges veszélyforrásokat, és az ezeket tulajdonoló cégeket a hatóságok fokozottan ellenőrzik. A lehetséges korrupció ellen hatékony irányítási rendszer kidolgozására van szükség a hatóságnál is.
Egy érdekesség a térség országainak elhelyezkedése és a határontúli nemzetiségek kezelése közti összefüggéshez:
Magyarország 7 szomszédjából 5-ben él jelentős számú magyar kisebbség. Az 5 szomszédból 4 felvízi ország (Ausztria, Szlovákia, Ukrajna, Románia). A 4 országból egyikben se kaphatott a magyaroklakta térség autonómiát. Az 1 alvízi országban (Szerbia) viszont Milošević uralmát leszámítva nem volt kérdés az egyébként szerb többségű Vajdaság autonómiája. Ez csak egy érdekesség, hogy a vízrajzi elhelyezkedéssel van-e összefüggés, nem tudom.
A kérdés megoldására szerintem egyébként nem az autonómia, hanem az erős regionális önkormányzatok jelenthetnék a megoldást, hogy a többségi és a kisebbségi nemzetek együtt oldhassák meg a helyi problémákat (ld. fönt: közigazgatási reformnál és szubszidaritásnál).
Ezek a programpontok természetesen nem megvalósítás, csak vita alapját képezheti, ami után szakemberek alapos tervezési munkájára van szükség a megvalósításhoz.
A lényeg, hogy ne egymás ellen kűzdjünk, hanem egymásért.
A távolsági közlekedés terén arra lenne jó törekedni, hogy Közép-Európa fővárosait ne csak autópálya kösse össze, hanem nagysebességű vasút is. Itt nem a 200-250 km/órás vasútra gondolok, amilyet a románok terjesztettek be a Budapest—Szeged—Temesvár—Bukarest—Constanţ vonalra, hiszen ilyet már egy átlagos német elővárosi vonat is tud. Hosszútávon gondolkodva a hegyvidéki szakaszokat leszámítva korszerű, legalább 400 km/órának kellene lennie a pályák tervezési sebességének. Magyarországon ez gazdasági racionalitás is, hiszen alföldi ország vagyunk