Ismét egy figyelemreméltó gép a Fujitól. Kíváncsian várjuk az első teszteket illetve képeket. Vajon sikerül-e az új szenzorral lejjebb szorítani a zajt?
Azt nemértem, hogy ezer fikázó nick van itt, de igazán a gépről senki nem ír, csak hogy ó szar képet csinál, meg minden. Valódi értékes hozzászólás alig elvétve.
A snapsort úgy rossz, ahogy van. Néha rá-ránéztem, mert érveltek vele népek, de olyan szintű tárgyi tévedések vannak benne (nem számítva azt, hogy szimplán olyan tulajdonságokat tartanak pozitívnak, amit én nem, ez szubjektív), hogy az borzasztó. Minden pironkodás nélkül írnak oda kompaktokhoz fázisalapú fókuszt, meg ilyenek.
Az sem igaz, amit írnak, de még az ellentéte sem. Félrevezető, rosszabb, ha az ember elolvassa, mert megmarad benne valami, aztán nem tudja, hol látta, honnan emlékszik rá, és talán mint tényre hivatkozik utána rá.
Én is sokáig szemeztem ezzel a típussal. De mára hajélok egy használt dslr megvétele felé. Kölcsönkaptam egy Sony A200-ast és nekem tetszik. Nekem megfelelőek a képei és párezer expóval meg lehet venni azért az árért, amennyiért egy HS20-ast. (vagy olcsóbban is). Én sem akarok objektíveket cserélgetni, de valaki találóan azt javasolta, hogy válasszak ki egy megfelelő obit és pillanatragasztóval ragasszam be. ;-) Nyilván a használt gépnek van egy plusz rizikója. Bár sok olyan gép is van, amit úgy ad el a gazdája, hogy még gyári gari is van rá.
Igaz az eredmények azért picit sántitanak, mert Pl: A NIKON D200 és a D3100 nál az utobbi a gyöztes, pedig ha csak a fototudást nézem akkor a D200 jobb, föleg ami a sebességet illeti mert a D200 pokoli gyors. 0,2s két kép között (nem sorozat mod!)
Én a nikon és a Canon alapgépei között vaciláltam, a Nikon azért tetszik jobban mert FUL HD-t tud, és picivel gyorsabb, már ami a két egymás utáni képet jelenti.
valamint pár tesztképet megnézzve a szinei picivel életeltelibbek voltak.
igaz picit drágább is, de nem a +10.e ft fog dönteni.
valamint a cégnél is minden fotos Nikont használ, igaz nem ebből az árkategoriából vannak a gépek.
Az a baj hgy elsiklotatok egy fontos részlet felett, abból amit írtam, a legnagyobb bajom a géppel, hogy gyakorlatilag, azonos távolsági tartományon belül SEMMI különbség nincs az olcsó 15.e ft os gép és a 80.000+ Ft os gép képei között. (azonos távolság alatt azt értem, ami az olcsobb gép lehetőségeivel megegyező távolság. vagyis nem a 100 m-re lévő Rigóra gondoljon senki.)
Én ha már kiadok ennyi pénzt érte akkor elvárnám, hogy képminőségbe többet kapjak. Elvégre egy fényképezőgép lényege ez lenne hogy jó képeket csináljon.
Gyakorlatilag ez az a kategória aminek semmi értelme, mivel ha nem tud többet mint egy átlag mezei gép akkor minek, ha csak nagyobb zoom, meg pár extra funkció kell, akkor ott van a fele ennyibe kerülő S3200 as.
Mivel én csak utomunkát végzek, annyira azért nem vagyok otthon a DSLR ek és a Bridge gépek világában, és persze nem is olyan képre számitottam mint amiket feldolgozok, de valahol a kettő közé vártam volna.
Csak hogy értsétek, amivel dolgozom az olyan éles fotó, hogy egy kb 2-3 méterről fotozott teljes alakos képen 300% os nagyitásban is még látható a csaj íriszének (szem gyengébbek kedvéért) apró vonalai.
Nah szóval én ezt nem is vártam el ettől a géptől elvégre ez tizedannyiba kerűl, de ezel a géppel, nem hogy nagyitásban nem látszik, de még 100% os nézetben sem lehet kivenni egy vonalat sem.
A bőr pl elég nagy felület, de ezzel a géppel a bőr texturálya is homályos elmosodott valami.
Szerinted egy sima "hobby" fotós mennyiszer fogja 100%os nagyításban a képet nézni?
Elég csak rákötni a gépet egy nagyobb full HD TV re, máris látható lesz a különbség, persze ha nem raksz mellé egy jobb fotót akkor a társaság nagy részének ez is jó lesz, de ha már ott van mellette a minőségi kép ég és föld.
Én pl azért nem vettem tükrös gépet mert utálok obit cserélni
Miért is kell állandóan cserélgetni ? A kit objektívek is 5-6x os Zoom al rendelkeznek, szerintem a legtöbb fotósnak ez az érték elég.
A hs20 előnye viszont a gyors sorozat, és a hájszpíd videó.
Ezek biztos nagyon jók, de ezeket ki használja ??? Sportriporter vagy ? Ezek megint csak olyan funkciók, amiket az emberek 90% lehet soha nem fog használni.
Persze jó dolog, hogy ilyet is tud de nem ezek a fontos dolgok.
Videókat amúgy tényleg nagyon szépeket készít, de csak akkor ha megfelelő távolságban vagy az alanytól, ha túl közel (0,5-2 méter) és az alany mozog, egyszerűen elveszíti a fókuszt, és állandóan újra fokuszál, ami igy élvezhetetlenné teszi a felvételt. Mondjuk ezzel sokat nem bajlódtam, lehet én voltam a benga. Kicsit feldühített a képminőség, és mivel vissza akarom küldeni, inkább leraktam nehogy karcos legyen vagy hasonló.
A lényeg, én inkább hozzárakok még pár ezer forintot, és veszek egy olyan gépet ami már alapból szebb képet ad, igaz egyenlőre nem lesz 30x os zoom benne, de eddig is viszonylag ritkán éreztem szükségét.
És a legfontosabb, hogy azzal a géppel lehet tovább lépni, míg ezzel a géppel eléggé behatároltak a lehetőségek.
A hozzászólásomat, inkább azoknak szánom akik még csak gondolkoznak ezen a típuson, mert nekem is jól jött volna ha le van írva kerek perec ennyit tud és nem többet, vagy előbb megtalálom a tesztfotókat.
Én azt mondanám annak aki gépet keres, ha nincs sok pénzed, vegyél inkább FUJI S3200 és spórolsz kb 40.000 ft ot, vagy tegyél még hozzá +20-30 ezret és vegyél egy tükörreflexest. Mindkét esetben valószínű pár nagyon ritkán használt funkcióval kevesebb lesz, de az egyik esetben a képminőség kb ugyanez marad de spóroltál 40 ropit, míg a másik esetben lényegesen jobb képeket tudsz készíteni.
Ha fotókkal dolgozol csak illene tudnod,hogy egy bridge géptől soha nem várható el az a minőség mint amit a tükrös gépek tudnak!A másik,hogy a Nikon se fog túl jó képeket hozni elsőre egy amatőr kezébe!Lada és F1 ? ez egy kicsit meredek volt.További szép hétvégét!
Azért én először megnézném a fenti linket...az a nyikony d3100 is csak az árával veri sony nex-et, meg az oly pl1-et. Állítgasd a paramétereket bátran...
A hs20 előnye viszont a gyors sorozat, és a hájszpíd videó.
Szerinted egy sima "hobby" fotós mennyiszer fogja 100%os nagyításban a képet nézni?
Itt mindig leírták a gép korlátait.
Ne nézd ennyire szakmai szemmel mert akkor mindig az lesz hogy szar ez a gép.
Én pl azért nem vettem tükrös gépet mert utálok obit cserélni és amire neklem kell megfelel a hs 20, Okt óta van meg a gép egyszer sem fagyott le meg mindig szépen dolgozik.
Én is írhatnám hogy ha pl szeretnél egy kerékpárt venni de ne ilyen váltó meg fékkel valamint ne ilyen monoblokkal vedd mert nem ér semmit.
Egy hobby felhasználónak bőven megfelel a gyári dolog. De nekem nem mert én szakmai szemmel nézem .
Nem akarok tényleg okoskodni mert holt hülye vagyok a fotós utómunkához.
Maradok a hang fénytechnikánál a bringázásnál valamint a motorok javításánál.
De azért nem hiszem hogy ennyire szar a hs 20. Kérdezz meg egy átlag embert az utcán hogy nah milyen a kép.
Ahogy látom az én hozzászólásom sem fog tetszeni, de leírom mert nekem például jó lett volna ha ilyeneket is olvasok, és nem csak olyan baromságokat, hogy ez a gép tudásban felveszi a versenyt a 200.e Ft os gépekkel.Mert aki ilyet ír az vagy soha nem látott 200.e ft os géppel készült képet, vagy magát ámítja. Én most 03.13-án rendeltem egy ilyen gépet, mivel épp akciós volt és már csak pár darab volt belőle, nem nagyon volt időm alaposan utánanézni. (no meg a hosszú hétvége miatt picit a meló is több volt)Szerdán már a kezemben is volt a készülék, ami külsőre nagyon pofás darab. Az első tesztfotók tetszettek, mindaddig amíg meg nem néztem eredeti méretben, nagy monitoron.(itt hozzá kel tennem , hogy én napi 8 órában fotó utomunkákat végzek, így láttam már pár fotót életemben szóval van összehasonlítási alapom.)Na szóval, a géppel készített képek, 100% ban megnézze, mind élettelen vackok, ez egész kép zajos, elmosódott, az apró részletek, mint mondjuk a hajszálak csúnyák. Karácsonyra vettem a feleségemnek egy Fuji Finepix AX300 as gépet kb 14.000 Ft ért. (14 MPixel 5x zoom) Tegnap reggel csináltam pár teszt fotót mindkét géppel, ugyanazokról a tárgyakról épületekről, stb..A képeket elküldtem 3 kollégámnak is, hogy tippeljék meg melyik kép melyik készülékkel készült.Hát egyik sem tudta megmondani biztosra, csak tippelni tudott, maga a képminőség gyakorlatilag ugyanaz, a színek egy picit különböztek.De tegyük fel hogy szebb képet csinált a HS20, és csak mi grafikusok vagyunk azok akiknek nincs szemük ezekhez, akkor is a különbség annyira minimális, hogy ha csak a végeredményt nézzem, kevés embernek tudnám megmagyarázni azt, hogy mi kerül a másik gépben +75 ezer Ft ba.Persze vannak a HS20 nak előnyei is, az olcsó géppel szemben, de szerintem ha valaki fotózni akar akkor az elsődleges a szép kép, és nem az hogy ez a gép 0,3 mp el hamarabb tudott fókuszálni, vagy két képet egymásutánban 2mp el gyorsabban lehet megcsinálni. Persze ez is fontos lehet, de az esetek 80% ban kevés az az ember akinek ész nélkül kell nyomkodnia a kioldó gombot, és nincs ideje megkomponálni egy felvételt. vagyis az esetek 80% ban egy olcsó gép is megtenné. Mint írtam sajnos a fórumokon csupa szépet és jót olvastam a készülékről, no meg ilyeneket hogy ez tudásban felveszi a versenyt egy 200.e Ft os gépel. HÁT PERSZE !Én úgy gondolom a végeredményt kell nézni , és összehasonlítani, nem pedig azt hogy ezt lehet a készüléken állítani meg azt is lehet állítani, ami ugyanúgy megtalálható egy DSLR gépen is.Aki ilyen baromságokat írt, annak akkor egy LADA lazán felveszi a versenyt söt pontszámokban meg is előz egy F1 es autót, mivel mindkettönek 4 kereke van, 1 kormánya, de a lada 4 személyes, és még rádió is van benne+csomagtartó, ha igy nézem akkor igaza van a lada többet tud, de ha a Ladát beküldőm a versenypályára, már nem ő lesz a nyerő. Összegzés: Ez a gép nem éri meg az árát, mert képminőségben egy picivel sem jobb mint egy 15-20 ezer Ft os kompakt (itt nem a 800x600 as nézetre vagy papírkép méretre gondolok ott nem veszed észre a különbséget, hanem a 100% os nézetbe ami ugye nem nagyított képet jelent!)ha valaki egy picit többet akar mint egy kompakt akkor vegyen fele ennyi pénzért egy FUJI S3200-at.Ha pedig valaki igényes és tényleg a végeredmény számít akkor rakjon még hozzá +20-30 ezer forintot és vegyen egy alap DSLR-t mert ég és föld a különbség, viszont nem hinném, hogy akinek volt 100.e Ft körüli pénze erre a gépre annak évekig tartana összespórolni még +20 ezeret és venni mondjuk egy Canon eos 1100D-t amit 119.000 ft ért lehet kapni.
Én most örülök, hogy interneten vettem, mert igy 8 napom van visszaküldeni a készüléket, ahogy kinyit a posta már küldöm is vissza. És veszek egy NIKON D3100 at.
Még valami, lehet csak én kaptam valami szoftverhibás vackot, de nekem a készülék az eddigi 3 nap alatt vagy 30x fagyott le, legtöbbször kártyára írásnál, de kipróbáltam másik kártyával, valamint belő memóriával, és ugyanúgy lefagyott.Sőt volt hogy akkor is amikor csak a menüben állítgattam.Ilyenkor nem reagál semmire, még az ON/OFF gomb sem működik, csak az elemfedél kinyitásával indítható újra.
Ui: Ezt a hozzászólást lehet fikázásnak venni, de szerintem ami tény az tény, aki meg nem hiszi, hogy milyen ratyi fotokat készít a gép mennyen fel a pixinfo.hu ra, és nézze meg a tesztfotókat, 100% os méretben.Aki pedig ezek után is majd azt fogja írni, mennyek a pics*ba, meg, hüyeségeket beszélek, azt csak sajnálni tudom, persze az igények nem egyformák, van akinek elég az ha a szoftver azt tudja mint egy drágább gép esetében, és van akinek a végeredmény számít. Sajnos ide csak kis képet lehet feltölteni, igy nem tudom mennyire fog látszódni a különbség, az egyik kép a HS20 al készült a másik a canon eos 1100D vel, ami mindössze +20 e Ft al kerül többe.Kitalálja e valaki melyik kép melyik géppel készült ? (a részleteket figyeld)
Szerintem a "fikázós" embererek kerüljék az oldalt!!!
Mert egy fórumnak nem erről kellene szólnia hogy kinek a gépe szarabb!!!
Ha nem tetszik Öregem, akkor lépj tovább, vagy dugd fel a tükrös szarodat vagy a MILC-edet, de itt ne vagánykodjál mert ERRE ITT senki nem kíváncsi!!!!
Date Time Original2012:02:26 21:04:32Exposure Time1/25F Number7.1Exposure ProgramManualISO Speed Ratings100Metering ModeAverageFlashFlash did not fire, compulsory flash modeFocal Length126White BalanceAuto white balance
Nemrég még azt olvashattunk komoly bridge-párti érvként, hogy mindenféle drága kiegészitőket csak dslr-hez kell venni, gondolom ezt nem olvasta ez a fazon ezért vett 45ft-os állványt és 40e ft-os állványfejet meg 3 telekonvertert 50e - 30e és 80e Ftos árakkal