Keresés

Részletes keresés

Kardia Creative Commons License 2011.05.18 0 0 393

A vasúti személyszállítás költsége még mindig 1,6-szeresére rúg - egy kilométerre vetítve - a közúti közlekedésének, vagyis Volán-buszokkal kétharmadnyi pénzből "kihozható" ugyanaz a közszolgáltatás.

Egyelőre a koncepciótlanság az, ami kitapintható a kormányzatnak a közlekedési ágazathoz való viszonyából. Legalábbis az eltérő célzatú tervek konszenzusos közelítése a jelek szerint kevéssé sikerül. A Széll Kálmán-terv és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter például arra hivatkozik, hogy a MÁV jelenlegi támogatási rendszere már a költségvetés egyensúlyát veszélyezteti, ezért évi 40-60 milliárd forinttal csökkentenék a társaság büdzséjét. Ezzel szemben Fellegi Tamás fejlesztési miniszter - az infrastruktúra használatának támogatásával - éppen tízmilliárdos többletforráshoz juttatná az állami vasutat.

Ezek után nem csoda, hogy hiába szivárog ki néhány új elem arról, milyen részletlépéseket tervez a kormány a közösségi közlekedés átfogónak mondott reformján belül, a kép még mindig nem állt össze. Eddig inkább az derült ki, mi lesz az, ami változatlan marad, ami továbbra is inkább viszi a pénzt, mint hozza. A 65 év feletti nyugdíjasok ingyenes utazásához nyilvánvaló politikai célokból nem mert nyúlni a kabinet. Pedig a 7,5 millió polgárt ma valamilyen utazási kedvezményre jogosító rendszerben lenne mozgástér: évi akár 10-15 milliárd forint körüli költségvetési megtakarítás is remélhető.

Ennél jelentősebb spórolást vár viszont a kormány attól, hogy jövő év januártól Nemzeti Közlekedési Társaság néven egységes holdingban működtetik a MÁV-ot és a Volán-társaságokat. Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő szerint ez a rendszer jóval hatékonyabban lesz, sőt jegyárcsökkenéshez is vezet majd. Ez lehetséges, ám lapunknak szakértők korábban arra hívták fel a figyelmet: a központosított holding inkább elvágja az ágazat sürgető strukturális reformjának útját. A formálódó rendszer az évtizedekkel ezelőtti állapotokhoz igazodik, megfojtja a pia­ci versenyt, és ellentétes az EU céljaival. A pesszimistábbak az elképzelést olyan "visszarendeződésnek" értékelték, amely az 1968-as új gazdasági mechanizmus felé mutat.

forme Creative Commons License 2011.03.27 0 0 392

Már ne is haragudj, de nem értelek! Szerinted én nyitottam a topikot? Egyébként nem EGY üres vonatot látok (mint ahogyan az a hozzászólásaimból is kiderül)! Kérlek olvasd újra az adott hozzászólást, mielőtt böszmeséget írnál! Nem bántásból írtam ezt, csupán egy kérés! Béke!!! :)

Előzmény: Real Böszme (391)
Real Böszme Creative Commons License 2011.03.26 0 0 391

"Mint ahogyan azt is látom, hogy többnyire üres vonatok gurulnak itt!" - Ez hogy megy nálad?

Látsz egy többnyire üres vonatot aztán mikor hazaérkezel rögtön szünetik egy topik - 1000 km. vasutat zár be Orbán!

 

 

Előzmény: forme (385)
forme Creative Commons License 2011.03.20 0 0 390

Lehet, hogy azt nem említettem, hogy a tervek és a terület ismeretében közöltem az információkat! (!!!) 

Előzmény: cen_ored (389)
cen_ored Creative Commons License 2011.03.20 0 0 389

nos a vitát lezárandó

 

szoktam, de akkora nincs

 

szvsz még nem nézted meg végig, hogy mi is ott a helyzet

 

viszlát

 

ui. nekem elég egy felkiáltó jel is

 

 

Előzmény: forme (387)
forme Creative Commons License 2011.03.20 0 0 388

(kertedben!!!)

Előzmény: forme (387)
forme Creative Commons License 2011.03.20 0 0 387

Csak sajnálni tudlak, ha Te nem szoktál sétálgatni a telkeden!!!!!!! 

Előzmény: cen_ored (386)
cen_ored Creative Commons License 2011.03.20 0 0 386

Nos nekem más a tapasztalatom, mint lejjebb írtam is

csak gratulálni tudok neked, ha naponta sétálsz fótújfalu és csomád között

 

 

Előzmény: forme (385)
forme Creative Commons License 2011.03.20 0 0 385

Gyalogosan!!! Komolyan napi szinten látom és tudom!!! Mint ahogyan azt is látom, hogy többnyire üres vonatok gurulnak itt!

Előzmény: cen_ored (384)
cen_ored Creative Commons License 2011.03.20 0 0 384

az első sor végére: ?


 

Előzmény: cen_ored (383)
cen_ored Creative Commons License 2011.03.20 0 0 383

vonattal vagy autóval

szvsz sokkal nagyobb munka a másik oldal felől

a közútról nem látszik

 

Előzmény: forme (382)
forme Creative Commons License 2011.03.20 0 0 382

Hidd el, magam sem tudom, mi az oka a 25 méternek! Én szenvedő alanya vagyok a dolognak... Naponta járok arra és elmélkedem azon, hogy mi az oka, hogy az erdő felöli oldalba "piszkálnak" bele és nem a másik oldalba! A terveket láttam, onnan az infó és szabad szemmel látható, hogy lényegesen ésszerűbb lenne a másik oldal felé terjeszkedni.

Előzmény: cen_ored (381)
cen_ored Creative Commons License 2011.03.20 0 0 381

Elmondod végre, hogy mi az indoka a 25m-nek ?

Csak azt tudom mondani utazz el arra és nézd meg, én elég sokat jártam arra vonattal

szvsz valakinek a földjét/erdőjét kell jó pénzért kisajátítani

(ahol zótópályát, vasutat építenek ott nagyot tudnak kaszálni a tulajok, pláne ha bennfentesek, volt erre már jópár példa)

 

Előzmény: forme (380)
forme Creative Commons License 2011.03.20 0 0 380

A kisajátítási simlit hogy érted? Egyébként pont a másik oldalon volna kisebb a földmunka aránya, nem az erdő oldalán!!!

Előzmény: cen_ored (379)
cen_ored Creative Commons License 2011.03.20 0 0 379

Ezt a 25 métert még mindig nem értem

A vasútépítéshez nem kell annyi

Ebben valami kisajátítási vagy valamilyen más simlit gyanítok

 

Előzmény: forme (378)
forme Creative Commons License 2011.03.20 0 0 378

Ismét javítanék! 25 méter!!!!! :(

Előzmény: cen_ored (377)
cen_ored Creative Commons License 2011.03.20 0 0 377

Ez M.o-n senkinek nem az érdeke .

 

valszeg azért nem a másik oldalon mert ott több száz(ezer) m3 földet kellene elhordani, támfalat építeni stb.

szvsz sokkal olcsóbb 10m szélességben kivágni a fákat, és feltölteni a helyét(ráadásul arra többet lehet elszámolni jómagyar szokás szerint)

(ha a zunijó a kötöttpályás közlekedés fejlesztésére ad pénzt, akkor azt kell építeni,

a számlázási rendszer meg már ki van próbálva a zótópályaépítéseknél)

Ezen mi egyszerű földi halandók valszeg nem fogunk tudni záros határidőn belül változtatni

:-(

 

 

 

Előzmény: forme (376)
forme Creative Commons License 2011.03.20 0 0 376

Pontosan az a rész, melyet Te kis túlzással neveznél erdőnek! Sajnálattal közlöm, hogy az bizony erdő! Viszont nem értem, miért az erdő felé terjeszkednek, miért nem a másik oldalra, ahol csak szánó van?! Bár ettől függetlenül nem tartom okos dolognak ezt a beruházást, viszont ha már kell (mert valakinek az érdeke ezt kívánja), miért nem lehet ezt ésszel csinálni, rombolás nélkül? Kecske és káposzta....

Előzmény: cen_ored (375)
cen_ored Creative Commons License 2011.03.20 0 0 375

- Melyik az a konkrét rész ?

- miért kellene 25m szélességben kivágni

- Nem azt mondtam, hogy elhanyagolható, csak egy megjegyzés volt ott legalább 50-70m szélességben vágtak ki fákat ahol szükséges volt

- a vasút környezetbarátabb

 

Előzmény: forme (367)
forme Creative Commons License 2011.03.19 0 0 374

Aha, de mi van azokkal az erdőkkel, melyek nem tartoznak az Ipoly Erdő Zrt. alá???????????????????

Előzmény: Törölt nick (373)
forme Creative Commons License 2011.03.19 0 0 372

Arra, hogy több erdő keletkezik, mint amennyit kivágnak!

Előzmény: Törölt nick (370)
OttoÉsTom Creative Commons License 2011.03.19 0 0 371

Sajnos több mint 1000 kilométer vasútat szüntet meg Orbán a csomagja szerint!

forme Creative Commons License 2011.03.19 0 0 369

Erre azért kíváncsi volnék!!!

Előzmény: Törölt nick (368)
forme Creative Commons License 2011.03.19 0 0 367

Így ferdülnek az igazságok!!! Érdekelne, hogy Neked mit jelent az erdő fogalma! Én egy konkrét részről biztosan tudom, hogy az erdő és nem akácos!!! Amiről én beszélek, az cca. 2 km. hosszan (ERDŐ!!!) 25 méter szélességben kell fákat kivágni. Szerinted ez elhanyagolható, mert az M2-es miatt lényegesen több fát pusztítottak???

Előzmény: cen_ored (366)
cen_ored Creative Commons License 2011.03.11 0 0 366

1. Reggel fél öttől kilencig szinte az összes vonat tele van a nyugati felé, délután ugyanez a helyzet kb. 14-19 óráig visszafelé (ebben az időszakban kb. fél óránként járnak a vonatok)

 

2. Milyen erdőkről beszélsz ? (1-ről tudok fótújfalu és csomád között amit akár kis túlzással erdőnek is nevezhető, a többi csak vadon néhány év alatt megnövő akác ami ugye hazánkban nem őshonos)

Erdőirtásokra különben sincs szükség, kb. 6-10 m-es sávban kellene kivágni a fákat(nem erdőt) a jelenlegi nyomvonal mellett, hogy meg lehessen építeni a 2. vágányt Gondolom a tervező meg nem hülye, hogy egy teljesen másik nyomvonalon akarjon vasutat építeni, ajalanlegi nyomvonal pedig már jónéhány éve adott (megjegyzem a sokkal környezetszennyezőbb M2 miatt sokkal de sokkal több fát vágtak ki)

 

 

Előzmény: forme (365)
forme Creative Commons License 2011.03.11 0 0 365

Lehet, hogy 8-kor ez a helyzet, de mi van a többi időpontban??? Egyébként lehetne abban az időpontban sűríteni, de próbáltál már reggel 8-kor a városban autózni? Ebben ez időben sajnos sokan vannak az utakon. Legyen az vonat, autó, metró, bármi! Nonszensznek tartom, hogy az említett vonal rekonstrukciójával erdőket is kell irtani, mert a tervezőnek nem ívelt a vonalzója, hanem csak egyenes vonalakat képes rajzolni. Készült egy határozat, amivel szemben lehet fellebbezni 125 ezer Forintért. Na? Nem baj, irtsunk erdőket, fejlesszünk ész nélkül! Gratulálok azoknak a gondolkodni nem tudó embereknek, akik ezeket a projecteket menedzselik! Neked nyilván a legfontosabb, hogy reggel 8-kor sokan vannak a vonaton. Próbáltál már egyel korábban, vagy később utazni??? Lehet, hogy erre az időpontra (a Te szavaiddal élve) hazugságot állítottam, viszont Te nem látod a fától az erdőt! Nem baj, majd fogod, mert nem kevés erdőt akarnak kiirtani egy haszontalan beruházás végett! :(

Előzmény: cen_ored (364)
cen_ored Creative Commons License 2011.03.10 0 0 364

"Szerelvényenként utazik kb. 20 ember, sokat mondtam."

 

Ez így ebben a formában nettó hazugság !

 

Pl. próbálj meg felszállni reggel 8-kor fóton egy nyugatiba tartó vonatra, ott számold meg, hogy hányszor húsz utas van 

 

Előzmény: forme (362)
cen_ored Creative Commons License 2011.03.10 0 0 363

Jó rég utazhattál arrafelé, már rég bezárták .

 

Előzmény: boci boci tarka (321)
forme Creative Commons License 2011.03.09 0 0 362

Érdekes gondolatokat olvastam itt végig! Sajnos magam is érdekelt vagyok egy bizonyos (a 71-es számú) vonalfejlesztés ügyében. Azt írták a "hozzáértők", hogy fejleszteni kell azt a vonalat, mert naponta sok 1000 ember utazik rajta és felháborító, hogy 1 óra menetidő kell a 33 kilóméter megtételéhez! Lehet, hogy a XXI. században ez felháborító, de az a hazugság is az, hogy milyen sokan utaznak itt. Fenéket! Szerelvényenként utazik kb. 20 ember, sokat mondtam. Akkor minek ilyen szakaszba milliárdokat ölni??? Ennyi felesleges pénzünk van???????? Valaki gondolkodik is ebben az országban, vagy csak lapátolják a pénzt az ablakon??? 

OttoÉsTom Creative Commons License 2011.03.08 0 0 361

Az angol nyelvű Szélhámos Átverő Tervben már konkrétan le van irva!

 

Előzmény: Törölt nick (359)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!