Felvetődött egy fotós sztorikat, anekdotákat megbeszélgető topik igénye. Mival az úttörő ahol tud segít, megnyitottam ezt a kis kávéházi szegletet.
Lehet kérem, folyvást, folyvást! Halljuk a történeteket!
Volt egy állati jó meló. A Kulturális Kapcsolatok Intézetének kellett csinálni egy egy megyéről kulturális felmérést, és abból albumokat úgy, hogy minden benne legyen. Ezt a melót a csúcsszerv azaz a pártbizottság koordinálta. Ez annyit jelentett, hogy volt autó és mindenki vigyázba állt. A téma le volt írva, de a kijelölésen kívül teljesen szabad kezet adott. Tehát a témaleírásban az szerepelt - múzeum – könyvtár- falusi fiók könyvtár –kultúrház- foglakozások- néptánc – népművészet – egyedi sajátosságok- műemlékek –egyház stb.. A követelmény minimum 100darab értékelhető fotó. Ez a felvezetés és kíséret azonnal lehetőséget adott a továbbiakra, hogy az ember kössön kis bulikat is. Ennek köszönhetően csináltam később több megyei cégnek intézménynek saját anyagot, albumot, prosit. Ennek a melónak egy része Veszprém megye jutott Vass.-ra . Meg is csinálta becsületesen, és közben megegyezett az akkori apát-vagy püspökkel-, hogy meg kellene csinálni a palota műkincs leltárját fotókkal maszekba. Nem volt sürgős, tehát péntek délután, Ő és a neje beültek a Wartburgba , én felkaptam a 125-ös danuviámra és irány Veszprém. Mindketten jártunk már a palotában tehát tudtuk mi a dörgés, kértünk két létrát és nyomás. Amit tudni kell, hogy sok terem a földtől a plafonig egybefüggően volt „kitapétázva„ festményekkel, és minden tele szobrokkal. Mivel csak FF leltárról volt szó így a Varexek voltak használva 2 db 500 kodazol mellett. Az ottani emberek annyit foglalkoztak velünk, hogy háromóráként hoztak valami harapnivalót és italt. Amikor hajnal 3 körül beestünk a cellánkba, nem kellett ringatni egyikőnket sem. Szombat ugyanígy vasárnap délután haza. Három ilyen hétvégénk ment rá a melóra. Ennek egy későbbi eredménye volt, hogy megkaptuk a megbízást a fellelhető műkincs jellegű vas tárgyak és szobrok leltározására Pesten. De ez már egy másik sztori.
Véletlenül nem Korinna? A kedves örömanyuka és apuka, a névválasztásért akkor kapta meg a számlát...
:)
'60-as évek vége, '70-es évek eleje.
Akkoriban kezdet kicsit enyhülni a szocialista prüdéria, egymás után nyíltak a műsoros éjjeli mulatók, sztriptízbárok - természetesen csak kemény valutáért. Valamint kezdődött a kártyanaptárak - egyátalán a fényképes naptárak - kora, melyek között elég sok volt az aktnaptár.
Egyik nagy megrendelőnk a világhírű rádió-televízió gyárunk, kinek a propagandistáját - nem röhög - Peach Alajosnak hívták. Ő minden ilyen naptár felvételnél jelen volt.
Egy ausztriai menyasszony gondolta, megvicceli vőlegényével együtt a násznépet, és nemet mond az oltár előtt. De pórul járt, a kis tréfa miatt tíz hetet kell várnia, mire újból felteszik neki az ilyenkor szokásos kérdést. Az anyakönyvvezető komolyan vette a nemleges választ, és az ara akárhogy magyarázkodott az anyakönyvvezetőnek, a törvény szolgája hajthatatlan maradt és tavaszra tűzte ki a következő esküvő idejét, az osztrák törvények szerint ugyanis a kényszerházasságok megelőzése érdekében a nemleges válasz esetén ennyi a minimális szünet."
El lehet képzelni a násznép reakcióját. Készültek, kiöltöztek, utaztak, ajándékot terveztek, vásároltak, intéztek, szállást foglaltak, gyerekeket elhelyeztek. Megrendelték a ruhákat, meghívókat, termeket, az ünnepi étkeket, italokat, a zenekart, a fotóst, a videóst, a virágokat ... nem is sorolom.
Ami kérdés felmerült bennem:
Vajon lett-e ebből a frigyből bármi is 10 hét múlva ?
Hajlandók-e a családok (s főleg a vőlegény) mégegyszer nekirugaszkodni ?
Jó pár éve.. ici-pici templomban én fél méterre a pártól és a paptól : Akarod-e az itt jelenlévő Kúrinát feleségül venni? Én eldobtam a gépet a vőlegény lehajtott fejjel vinnyogott, menyasszony szeméből csorgott a könny. Ez elhangzott még párszor. Hát nem sok kép készült a szertartásról.
A menyasszonyt Korinának hívták.
Nekem is eszembe jutott előtte, hogy mi lesz az aláírásos fotóval. Gondolkodtam állványban és távirányítóban, végül az eső miatt hagytam otthon minden nem vízálló cuccot. Szóval csak egy aláírásról van kép. :)
Nekem a legfurcsább esküvő fotózásom két hete volt, amikor néhány napig folyamatosan esett az eső. Ugyanis egy erdei tisztáson volt a szertartás, mindenféle esőhelyszín nélkül. Volt valami boszorkányos abban, hogy az esemény kezdetekor elállt az özönvíz és a környező hegyekből gyönyörű pára-felhők kezdtek felszállni. A végén pedig negyed órára kisütött a nap! Nem csak a helyszín és a bevállalós anyakönyvvezető miatt emlékezetes, hanem azért is, mert eddig és a jövőben is(!) ez volt és lesz a legkisebb létszámú esküvő. :) Volt a pár, az anyakönyvvezető, a két tanú, egy zenész lány és "a" fotós. Összesen 5 fő.... Igen, a zenész és én voltunk a tanúk is. :)
Nos , mivel óriási érdeklődés merült fel a beharangozott sztorival kapcsolatban , így leírom a történetet. 1966 ban éppen Svédországban Stockholmban tartózkodtam amikor a Moderniska Museum csinált egy kiállítást aminek a fő attrakciója egy széttett lábú hatalmas női test volt, amibe a bejárat a lába közt volt. ( az előző beszúrt cikk közepén látható a modell fotója) és fel lehetett menni benne a hasa tetejéig és onnan szétnézni . Természetesen mint ilyen helyeken tilos volt a fotózás, de a pesti villamosbérletem felmutatása után békén hagytak, csak az állvány használatát tiltották meg. Az attrakció kiváló volt, óriási botrány , pro és kontra de a múzeum óriásit profitált a balhéból. Nos, így mentem el először a picsába küldés nélkül! Amúgy a múzeum anyaga valami fenomenális volt.
A képeket egy albumbol másoltam, basszatok vele valamit, ha érdekes
Budapesten a Kálvin-téri aluljáróban lévő dombormű az egyetlen pinaszobor, bár lehet, hogy csak az látja annak, aki erre fogékony, de ők a nulla kilométerkövet is annak nézik. A németországi Tübingenben ezzel szemben tagadhatatlanul női nemiszervet ábrázol egy köztéri szobor - ez lehet a valaha készült legnagyobb pinaszobor a világon. Tovább »
Erről eszembe jutott egy régi élményem, nem fényképezőgép volt ugyan, csak a távcsövem. Távoli rokon kamasz nyakába akasztotta a bőrtokot, és sétáltunk nagycsaládilag a hegyen. Egyszer megálltunk beszélgetni, és azt látom, közepes irtózattal, hogy rám néz, figyel, de a tok nyitva, ő meg a két nagy lencsét masszírozza a két hüvelykével... Figyuzzál, mondom én, ezt igazából nem szokás. Nem? Kérdi. De hát miért nem? Hát, mert tudod, a bevonat, az ember zsíros keze, némi por, karcok, a kép minősége... Kár, mondja ő, mikor olyan jó sima és hűvös... :)))) Önuralomból jeles... :))))
a 20 év alattiak képtelenek megérteni, hogy vannak olyan objektívek, amikkel nem lehet zoomolni!!
Múltkor úgy téptem ki az egyik srác kezéből a gépemet, mert majdnem szétkapta a 180-as fixet. Megpróbálta csavargatni miden részét, de nem sikerült neki! Csak a fókuszgyűrű forgott.
Teljes mértékben egyetértek a fortyogással, de sajnos nem sokat tudok tenni ellene.
Tulajdonképpen volt kollégám - egy ideig mesterem - helyett nyitottam a topikot, mert ő akkor még elég friss lévén nem tudta ezt megtenni. Már a kezdet kezdetén is jeleztem, hogy nincs olyan sok történetem, mely fenn tudná tartani az érdeklődést, ezért igen be kell dobnia magát a többi vén (és kevésbé vén) harcosnak.
Sajnos Rollex valamilyen - általam ismeretlen okból - megsértődött és eltűnt. Egy ideig még ment tovább a csevej, de fokozatosan elhalkultak az anekdotázó hangok.
Én lennék a legboldogabb, ha megindulna egy kis pezsgés és további vidám és épületes - vagy szomoró és tanulságos - történetekell örvendeztetnénk meg egymást.
Előre elnézést kérek mindenkitől. Egy idő óta fortyog bennem a szar, ennek a topiknak a sorsa miatt. Az aggodalmaimat az szülte, hogy amikor ezt a topikgazda elindította egy olyan jellegű hozzáállást véltem felfedezni, amit sugallt is, mint a legendás Salamon Béla kabaréban ( szerzőt nem tudom)” Ha én egyszer kinyitom a számat , ha én egyszer elkezdek beszélni”. A tények mást mutatnak, nincs hozzászólás, nincs sztori. Nem szeretném, ha az én történeteim töltenék ki a rendelkezésre álló mezőket. Szomorú lenne ha azt kellene megállapítani, hogy az idősebb kollégáknak nincs sztorija, tehát az életük sivár volt és elmerült a megrendelő és a hatalom kiszolgálásában.
