Felvetődött egy fotós sztorikat, anekdotákat megbeszélgető topik igénye. Mival az úttörő ahol tud segít, megnyitottam ezt a kis kávéházi szegletet.
Lehet kérem, folyvást, folyvást! Halljuk a történeteket!
Lesiné a Perényi úton, Óbudán paktizált, a legtöbb méregdrága nyugati hívót elő tudta állítani alkatrészeiből, elfogadható áron. Amikor az Ofotért már döglődött, nála minden vegyszert megkaphattunk, még a barnításhoz használt nagyon ritka nárium-szulfidot is. Lesifen szerintem nem létezett, Lesiné féle Microphen volt a böcsületes neve a hívójának. Egyáltalán nem biztos, hogy nem él még, hátha valaki többet tud róla.
A kodazolokat és a kis spotokat a Szarvasi fém KTSZ és a Filmtechnika gyártotta.
A "Horiblitz" nevű villanókat Egerben gyártották és az Ofotért is forgalmazta.
A vegyszereket annó "Lencz bácsi" árulta. Hívótankokat (35-70liter) - volt cseh beszállító, (Delba) egy egri műanyagos, és a Kardos - most már uszodatechnika Kecskemét.
A super villux, és a mini villux vakukat Pécsen a Horváth Laci gyártotta egy kollegájával együtt. A fényképész szövetkezetek nagyon sokat vásároltak ezekből a vakukból.
Nem biztos, hogy a fórum kereteibe belefér de engem nagyon érdekelne, hogy hogy-mint ment annak idején ezeknek az eszközöknek a beszerzése. Ki gyártotta pl a kodazolokat a super villux vakukat. Nem nagyon tudok róluk semmit és ezekkel dolgozom. Szóval jó volna tudni egyet, s mást. Javítja e őket valaki, mik voltak az tapasztalatok ezekkel az eszközökkel. Sokan közületek nagyon sokat dolgozott velükl. Szóval ha megosztanátok velünk szerintem más sem venné zokon.
Szóval. Eredetileg március közepén pakoltunk volna ki, de mir ema délután odaértem már semmi nem volt ott. Egy utolsó portrét tudtam csinálni a fotós hölgyről. Holnap előhívom és szkennelem, és felrakom.
Ezt a képet én készítettem. Összeraktam pár ottani cuccot és mindent bekapcsoltam. a kép sokat nem árul el a környezetben, inkább az eszközök érdekesek
Abban az időben minden kis "maszek " műterem így nézett ki. Minden meg volt kis helyen. Ebben a 30 négyzetméterben benne volt az előtér a munkafelvevő asztal a retuspult, filmszárító és a labor. A földön láthatsz egy fém táskát az volt a Linhof táskája amivel ez a felvétel készült. Az állványon egy váltószán hátlapos fagép volt, rada kazettával, igaz egy Schneider Tele Arton 180mm Linhof obival.
elképesztő. Azt hittem valaki megcsinálta helyettem a képet. Lámpák, állványok, még a polcok is ugyan azok. . Úgy tudom, anno vot egy fotoszövetkezet aminek tagja volt.
A csongrádi történet Özvegy Bakai Istvánné Terikéről szól. A városban mindenki Terike néninek ismeri. És tényleg, mindenki ismeri. Mindenki családjában vannak vele kapcsolódási pontok.
Jómagam általános iskolai és gimnáziumi tablóképét is ő készítette. Később én kerestem meg, hogy bejárnék hozzá amikor laborál. Még később pedig a műtermét használhattam saját bejáratú kulccsal. Ott próbálgattam egészen mostanáig a divatfényképezést. Modern irányzatnak is megfelelő képeket a szuper villux-szaival :D
Nagyon élveztem.
Különleges oka nincs, hogy befejezte, talán az, hogy -elmondása szerint- belefáradt.
nagyon sokat fejlődött a technika munkássága folyamán, főleg az utóbbi időben. Mindazt a tudást és tapasztalatot ami a birtokában van mostanság nemigen tudta kihasználni. Vevő érkezett a műteremre és úgy adódott, hogy eladta.
Most itt állok a delba szárítógéppel a kontakt másolókkal a szuper willuxokkal és méginkább megerősödött bennem valami.
Lehet, hogy nem ide tartozik de azt mondják, hogy ami egyszer felkerül az internetre annak "örökké" nyoma marad. Szeretném ha ennek nyoma maradna.
A történet egy csongrádi fénykpészről szól aki ahéten befejezi munkásságát. A környéken igen nagy hírre tett szert. Mára tevékenysége, hasonlóan mint más kis vidéki fényképészéhez az igazolványkészítésre szorult vissza de nem volt ez mindig így.
A szóban forgó hölgy 1952 ben került Csonk mesterhez a Kossuth téri műterembe inasnak, ahol megismerkedett a szakmával. A műterem ma már nem áll, helyén galéria üzemel. Saját üzletet a mestervizsgája (1968) után 1971-72 ben nyitotta meg Csongrád fő utcáján.
A legjobb időszakokban segéd laboránsokkal dolgoztak, járták a környező településeket. Családi képek, esküvők, tablóképek, portrék készültek akkoriban.
A fényképész üzlet sarkában ma is ott áll a Globica, a fiókban találni Yashica Matokat, Pentacon Sixeket. Az 1000wattos kodazolok már a padláson vannak. Tungstraphot izzóktól roskadozik a polc. Később a tecékenység egyre inkább szorult a tablóképek irányába. Aki igényes tablóképet akart, őt kereste. Folyamatosan állta a sarat a Mamiya Rb 67 pro s. Az utolsó csoport diák nem tudhatta, hogy részesei lehettek a történelemnek. Képük még negatív retuson esett át, és bromofort papírra került.
Szóval az üzlet a héten bezár. Szerencsésnek érzem magam, hogy a negatívval és a poztív képpel való bánás részleteit tanulhattam tőle. A felszerelésének jó része nálam él tovább.
Látom magam mellett a kidobástól megmentett dolgokat, valahogy úgy érzem magam, hogy egyedül maradtam.
Aztán pedig erőt ad, hiszen az életem a fotókkal való foglalkozás, hálát adok Istennek, hogy ezekkel az emberekkel és technikákkal még megismerkedhettem.
Ma egész este figyeltem, hogy váltok de a váltó néha nem megy!
A képeket csak azért (is) raktam fel, hogy lássuk eleink is tudtak fényképezni, néhol látszik a tettes műterem is, és a szépia - barna árnyalatai. A túlfejlett technika, a kifinomult eljárások nem mindíg jelentenek nagy diffit egy régi és egy új fotó közt. Pláne ha erőlködve akarunk "retró" fotókat előállítani.
