Felvetődött egy fotós sztorikat, anekdotákat megbeszélgető topik igénye. Mival az úttörő ahol tud segít, megnyitottam ezt a kis kávéházi szegletet.
Lehet kérem, folyvást, folyvást! Halljuk a történeteket!
Abban az időben minden kis "maszek " műterem így nézett ki. Minden meg volt kis helyen. Ebben a 30 négyzetméterben benne volt az előtér a munkafelvevő asztal a retuspult, filmszárító és a labor. A földön láthatsz egy fém táskát az volt a Linhof táskája amivel ez a felvétel készült. Az állványon egy váltószán hátlapos fagép volt, rada kazettával, igaz egy Schneider Tele Arton 180mm Linhof obival.
elképesztő. Azt hittem valaki megcsinálta helyettem a képet. Lámpák, állványok, még a polcok is ugyan azok. . Úgy tudom, anno vot egy fotoszövetkezet aminek tagja volt.
A csongrádi történet Özvegy Bakai Istvánné Terikéről szól. A városban mindenki Terike néninek ismeri. És tényleg, mindenki ismeri. Mindenki családjában vannak vele kapcsolódási pontok.
Jómagam általános iskolai és gimnáziumi tablóképét is ő készítette. Később én kerestem meg, hogy bejárnék hozzá amikor laborál. Még később pedig a műtermét használhattam saját bejáratú kulccsal. Ott próbálgattam egészen mostanáig a divatfényképezést. Modern irányzatnak is megfelelő képeket a szuper villux-szaival :D
Nagyon élveztem.
Különleges oka nincs, hogy befejezte, talán az, hogy -elmondása szerint- belefáradt.
nagyon sokat fejlődött a technika munkássága folyamán, főleg az utóbbi időben. Mindazt a tudást és tapasztalatot ami a birtokában van mostanság nemigen tudta kihasználni. Vevő érkezett a műteremre és úgy adódott, hogy eladta.
Most itt állok a delba szárítógéppel a kontakt másolókkal a szuper willuxokkal és méginkább megerősödött bennem valami.
Lehet, hogy nem ide tartozik de azt mondják, hogy ami egyszer felkerül az internetre annak "örökké" nyoma marad. Szeretném ha ennek nyoma maradna.
A történet egy csongrádi fénykpészről szól aki ahéten befejezi munkásságát. A környéken igen nagy hírre tett szert. Mára tevékenysége, hasonlóan mint más kis vidéki fényképészéhez az igazolványkészítésre szorult vissza de nem volt ez mindig így.
A szóban forgó hölgy 1952 ben került Csonk mesterhez a Kossuth téri műterembe inasnak, ahol megismerkedett a szakmával. A műterem ma már nem áll, helyén galéria üzemel. Saját üzletet a mestervizsgája (1968) után 1971-72 ben nyitotta meg Csongrád fő utcáján.
A legjobb időszakokban segéd laboránsokkal dolgoztak, járták a környező településeket. Családi képek, esküvők, tablóképek, portrék készültek akkoriban.
A fényképész üzlet sarkában ma is ott áll a Globica, a fiókban találni Yashica Matokat, Pentacon Sixeket. Az 1000wattos kodazolok már a padláson vannak. Tungstraphot izzóktól roskadozik a polc. Később a tecékenység egyre inkább szorult a tablóképek irányába. Aki igényes tablóképet akart, őt kereste. Folyamatosan állta a sarat a Mamiya Rb 67 pro s. Az utolsó csoport diák nem tudhatta, hogy részesei lehettek a történelemnek. Képük még negatív retuson esett át, és bromofort papírra került.
Szóval az üzlet a héten bezár. Szerencsésnek érzem magam, hogy a negatívval és a poztív képpel való bánás részleteit tanulhattam tőle. A felszerelésének jó része nálam él tovább.
Látom magam mellett a kidobástól megmentett dolgokat, valahogy úgy érzem magam, hogy egyedül maradtam.
Aztán pedig erőt ad, hiszen az életem a fotókkal való foglalkozás, hálát adok Istennek, hogy ezekkel az emberekkel és technikákkal még megismerkedhettem.
Ma egész este figyeltem, hogy váltok de a váltó néha nem megy!
A képeket csak azért (is) raktam fel, hogy lássuk eleink is tudtak fényképezni, néhol látszik a tettes műterem is, és a szépia - barna árnyalatai. A túlfejlett technika, a kifinomult eljárások nem mindíg jelentenek nagy diffit egy régi és egy új fotó közt. Pláne ha erőlködve akarunk "retró" fotókat előállítani.
Szerintem inkább egy filmes fotós érzés halt meg.A Kodachrome már inkább csak státusz szimbólum. A filmes világban újra gyártják Wittnerchrome néven. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy S8 körökben a leállítása fellendülést hozott, az E6-os mozifilmhívógépnek mindegy, hogy Ektachrome vagy Fuji Velvia anyag fut keresztül.
Biztos, hogy a Kodak is pár évente egyszer legyárt egy öntésnyi számozott tekercset majd exkluzív csomagolásban teljes asszisztenciával piacra dobja.
Józsi Bivajbasznádról pedig majd a maradék tekercseit felrakja egy vagyonért az íbéjre.
,,Híres amerikai riportfotós .... a világ utólsó tekercs kodachrome filmjét használta." Kac kac, lehet hogy Józsinak Bivajbasznádalsón még most is van néhány dugi tekercse. Max arról lehet beszélni, hogy már nincs aki előhívja.
De hogy a tényeknél maradjak: Különleges film volt a Kodachome, eszméletlen tartóssággal, és különleges vörösökkel. Sajnos más területeken, például a bőrszín vagy a zöldek visszaadáásában már egyáltalán nem remekelt. Egy darabig próbálkoztam vele, azután feladtam. Tárgyfotóhoz biztosan jó volt, de portrékhoz vagy akthoz nem. Ráadásul nálunk alig alig lehetett hozzájutni, és akkor sem a professional verzióhoz. Sajnos a föld eme féltekén a pontos okokat sem lehetett kideríteni.
Átváltva az Ekachrome diákra, régen mikor a kodaknak több gyára volt Európában is, ugyanazon néven volt E6 diafilm európából, volt ennek professional változata, ,,Ugyanez"? made in USA, és volt made in USA csak amerikai forgalmazásra dupla áron. Sohasem sikerült megtudnom, hogy az USA polgárok jobbat is kaptak, vagy csak az ár volt dupla.
Annak idején ('70-es évek) sokat jártunk fotózni mindenféle gyárakba (ahová természetesen csak engedéllyel volt szabad fényképezőgépet bevinni). De természetesen az engedély meg volt, hiszen ők kérték a képeket.
Történt pedig, hogy a diósgyőri Lenin Kohászati Művekbe küldött ki Vica mama (a diszpécserünk) képeket csinálni. Mikor megérkeztünk - sameszommal Hugóval - a gyárkapuhoz egy idősebb portás-elvtárs elkezdett kekeckedni, hogy ide pedig nem lehet bevinni fényképezőgépet. Mondjuk neki, hogy semmi gond, szóljon fel a titkárságra, hogy az MTI munkatársai visszautaznak Budapestre, mert nem vihetik be a felszerelésüket.
No, ez már nem tetszett a kisöregnek - rájött, hogy ő húzná a rövidebbet - de azért akart egy kicsit kekeckedni, ezért azt mondta, hogy be vihetjük a felszerelést, de leltárt kell felvenni róla, hogy kifeléjövet ellenőrizni lehessen nem hagytunk-e ben valami nem a gyárba való dolgot.
Mivel nem volt sok melónk, a vonatunk meg csak du. 6 körül indult vissza (ekkor volt kb. 9 óra) gondoltam egy kicsit akkor megdolgoztatjuk a kekec Cerberust. Mivel nagyon sok apróság volt nálunk (gép, objektívek, sikfilmkazetták, szűrők, fénymérő, állvány, lámpa stb., stb.) és mindegyiken volt valami szám (pl. a filmes dobozokon remek hosszú emulziószámok) ezeket gondosan felirattunk a manuszkával. Lett vagy 5-6 gépelt oldal és eltartott vagy 1.5 óráig.
No, bementünk, megcsináltuk a felvételeket kb egy fél óra alatt és utána felmentünk a Titkárságra (általában meg szoktak vendégelni ilyen alkalmakkor - és ez sem volt kivétel). Ott elmeséltük hogy szívatott a portás reggel. Mondja erre a titkárnő, hogy a Mihály bá mindenkivel ilyen kekec, állandóan betart akinek csak lehet. Valami kis faluban lakott a környéken és ott sem lelkesedtek érte.
Az is kiderült, hogy nagyon pontosan kettőkor le kell lépnie, hogy elérhesse a buszt, mert ha nem éri el, akkor aznap már nem ér haza, csak az az egy kora délutáni járat megy a falujába.
Ekkor támadt egy remek ötletünk. Eltöltöttük az időt 1/2 2-ig és csak akkor mentünk ki. A váltás még nem érkezett meg a portára, tehát Mihályunk várt minket szeretettel.
Amikor odaértünk mutatjuk neki a táskánkat és vesszük elő leltárt. Ekkor már kezdte érezni, hogy valami gond lesz és mondta, hogy nem akarja megnézni a cuccunk, biztosan megvan minden. Viszont mi ragaszkodtunk az ellenőrzéshez, mondván: Csak jegyzőkönyv birtokában tudjuk igazolni, hogy minden amit behoztunk - és csak azt - viszünk ki.
Nagy nehezen nekiállt ellenőrizni - azonban mi ragaszkodtunk minden felírt szám és szöveg tételes, aprólékos ellenőrzéséhez. Közben megjött a váltás, de nem vették át a jegyzőkönyvezést - mondván azt annak kell befejezni, aki elkezdte.
A lényeg: 3 után végzett a jóember, persze már régen elment a busz. Mi meg még mindig igen csak időben voltunk.
Kb. két hónap múlva megint mentünk a LKM-be. Ne adj Isten, ismét a mi kedvenc Mihály elvtársunk adta a kapuszolgálatot.
Még nem értünk a porta elé, mikor kiugrott az ajtón, nagy: - Jó napot újságíró elvtársak! - köszönéssel fogadott.
- Nem kell megmutatni a táskákat, az MTI munkatársai minden gyanún felül állnak! - mondta még és beengedett a gyárba.
Érdekes a cikk, ez a része akár a fotózásra is értelmezhető - művészet ez is, az is.
"a korabeli kürt, amelyen a maihoz viszonyítva alig néhány hang volt játszható, nem zárta kalitkába Mozartot, hanem éppen ellenkezőleg: felszabadította fantáziáját. A kötöttség inspirál."
nagyanyám és nagyapám
nagynéném és mellette két akkori bélyegkép (rossz szkenn)
egy "futtatott " portré anyámról és testvérének gyerekei
nagyapám a fürdőkádban 1935 ben
nagyapám és anyám rádiózik
nagybátyám felesége 1947.