Felvetődött egy fotós sztorikat, anekdotákat megbeszélgető topik igénye. Mival az úttörő ahol tud segít, megnyitottam ezt a kis kávéházi szegletet.
Lehet kérem, folyvást, folyvást! Halljuk a történeteket!
Annak idején ('70-es évek) sokat jártunk fotózni mindenféle gyárakba (ahová természetesen csak engedéllyel volt szabad fényképezőgépet bevinni). De természetesen az engedély meg volt, hiszen ők kérték a képeket.
Történt pedig, hogy a diósgyőri Lenin Kohászati Művekbe küldött ki Vica mama (a diszpécserünk) képeket csinálni. Mikor megérkeztünk - sameszommal Hugóval - a gyárkapuhoz egy idősebb portás-elvtárs elkezdett kekeckedni, hogy ide pedig nem lehet bevinni fényképezőgépet. Mondjuk neki, hogy semmi gond, szóljon fel a titkárságra, hogy az MTI munkatársai visszautaznak Budapestre, mert nem vihetik be a felszerelésüket.
No, ez már nem tetszett a kisöregnek - rájött, hogy ő húzná a rövidebbet - de azért akart egy kicsit kekeckedni, ezért azt mondta, hogy be vihetjük a felszerelést, de leltárt kell felvenni róla, hogy kifeléjövet ellenőrizni lehessen nem hagytunk-e ben valami nem a gyárba való dolgot.
Mivel nem volt sok melónk, a vonatunk meg csak du. 6 körül indult vissza (ekkor volt kb. 9 óra) gondoltam egy kicsit akkor megdolgoztatjuk a kekec Cerberust. Mivel nagyon sok apróság volt nálunk (gép, objektívek, sikfilmkazetták, szűrők, fénymérő, állvány, lámpa stb., stb.) és mindegyiken volt valami szám (pl. a filmes dobozokon remek hosszú emulziószámok) ezeket gondosan felirattunk a manuszkával. Lett vagy 5-6 gépelt oldal és eltartott vagy 1.5 óráig.
No, bementünk, megcsináltuk a felvételeket kb egy fél óra alatt és utána felmentünk a Titkárságra (általában meg szoktak vendégelni ilyen alkalmakkor - és ez sem volt kivétel). Ott elmeséltük hogy szívatott a portás reggel. Mondja erre a titkárnő, hogy a Mihály bá mindenkivel ilyen kekec, állandóan betart akinek csak lehet. Valami kis faluban lakott a környéken és ott sem lelkesedtek érte.
Az is kiderült, hogy nagyon pontosan kettőkor le kell lépnie, hogy elérhesse a buszt, mert ha nem éri el, akkor aznap már nem ér haza, csak az az egy kora délutáni járat megy a falujába.
Ekkor támadt egy remek ötletünk. Eltöltöttük az időt 1/2 2-ig és csak akkor mentünk ki. A váltás még nem érkezett meg a portára, tehát Mihályunk várt minket szeretettel.
Amikor odaértünk mutatjuk neki a táskánkat és vesszük elő leltárt. Ekkor már kezdte érezni, hogy valami gond lesz és mondta, hogy nem akarja megnézni a cuccunk, biztosan megvan minden. Viszont mi ragaszkodtunk az ellenőrzéshez, mondván: Csak jegyzőkönyv birtokában tudjuk igazolni, hogy minden amit behoztunk - és csak azt - viszünk ki.
Nagy nehezen nekiállt ellenőrizni - azonban mi ragaszkodtunk minden felírt szám és szöveg tételes, aprólékos ellenőrzéséhez. Közben megjött a váltás, de nem vették át a jegyzőkönyvezést - mondván azt annak kell befejezni, aki elkezdte.
A lényeg: 3 után végzett a jóember, persze már régen elment a busz. Mi meg még mindig igen csak időben voltunk.
Kb. két hónap múlva megint mentünk a LKM-be. Ne adj Isten, ismét a mi kedvenc Mihály elvtársunk adta a kapuszolgálatot.
Még nem értünk a porta elé, mikor kiugrott az ajtón, nagy: - Jó napot újságíró elvtársak! - köszönéssel fogadott.
- Nem kell megmutatni a táskákat, az MTI munkatársai minden gyanún felül állnak! - mondta még és beengedett a gyárba.
Érdekes a cikk, ez a része akár a fotózásra is értelmezhető - művészet ez is, az is.
"a korabeli kürt, amelyen a maihoz viszonyítva alig néhány hang volt játszható, nem zárta kalitkába Mozartot, hanem éppen ellenkezőleg: felszabadította fantáziáját. A kötöttség inspirál."
Később kétszer találkoztunk a kritikus et.al szégyellem de nem jut eszembe a neve. Valamelyik későbbi nagy show műsorban - ki mit tud – vagy valami hasonló volt zsűritag , nagyon intelligens , nem szép férfi, mozgássérült, és öngyilkos lett.
Szerintem Pernye András zenekritikusra gondolsz. 1980-ban halt meg.
Volt egy szinházi sztorim amit a „ tojásfestés” kategóriába sorolok. Dériné szinház tájolás. A szinház I. Jenő profilja volt, de mivel itt vidékre kellett menni szaros tisztázatlan körülmények, tehát lepasszolva, rangfiatalnak . Mivel mindig kevés volt a Braun váltva használtuk szükség szerint. Kaptam egy egylámpást feltöltött akkuval a rollihoz. Kiírás: előadás képek, jön egy kritikus ( Film Sz. Muzs.) kb.12 felv, előadás után színész néző találkozó. Indulás délelőtt 10.óra stáb busz –………..téren. Időben el is értünk a faluba,( a buszon az idő elverése céljából a statiszta lányok bekerítése volt az elsődleges program) délután statiszta próba, ez annyi, hogy a kirendelt főiskolás statiszták beállítása a jelenetekbe. Az előadásra megérkezett a kritikus ( elvtárs) is, akivel egyeztettem a legjobban fotózható jeleneteket. Megkezdődött volna az előadás mielőtt, a helyi TSZ elnök rövid kis bevezetőt mondott, rálőttem, de sehol egy villanás. Másodszorra szintén luk. Elöntött az ideg, és kimentem és megkerestem a kultúr TMK-st aki egy segítőkész fiatal srác volt, és szétvagdosva a szinkronzsinórt próbáltuk életre kelteni a kapcsolatot. 20 perc után rá kellett jönnöm, hogy ez nem megy, tehát marad a bevillantós megoldás, tehát ½ expó, kisűtőgomb ennyi. Megcsináltam 8 felvételt az előadásról és a közönségről ( a teremben persze szerencsére sötét volt) de ezután jött a közönségtalálkozó. Na arról lettek olyan felvételek mint a táncról szoktak csinálni - egy mozgásba valahol egy fix kép. A találkozó egy hatalmas zabálással fejeződött be aminek a nagy ivászat előtti részénél, mikor már nagyon tele volt a zsákom, láttam, hogy a kritikus et. is nagyon menne, megkérdeztem a sofőrjét, hogy a Warsóba esetleg nem férnék e be. Megbeszéli és szól. Éjszaka 1 óra körül leléptünk, és irány Pest. Budán egy háznál megálltunk, elköszöntünk, és legnagyobb meglepetésemre a sofőr felkapta az embert és a karjában vitte be a házba. Egész idő alatt nem vettem észre, hogy mozgássérült. A sofőr készségesen hazavitt, a 20 forint borravalót nagyon nehezen fogadta el. A kritika megjelent, 3 fotó az előadásról, nekem meg fegyelmi vizsgálat a szétvagdosott szinkronzsinór miatt. Később kétszer találkoztunk a kritikus et.al szégyellem de nem jut eszembe a neve. Valamelyik későbbi nagy show műsorban - ki mit tud – vagy valami hasonló volt zsűritag , nagyon intelligens , nem szép férfi, mozgássérült, és öngyilkos lett. Talán valakinek eszébe jut a neve. Én már hülyülök.
Afrikai küldöttség látogat Oroszországba. A vendéglátók megmutatják az orosz rulettet: Valaki a halántékához tart egy forgótáras pisztolyt és elsüti. - És mi ebben a rulett? - kérdezik az afrikaiak - A hat golyó közül az egyik igazi... Nem sokkal később az oroszok mennek vendégségbe. - Nekünk is van ám rulettünk! - dicsekszenek az afrikaiak. - Tényleg? És milyen az? Erre behívnak hat csinos, teljesen meztelen színes bőrű nőt és letérdepeltetik őket körben. - Uraim, parancsoljanak! A hölgyek franciásan, szájjal szeretik... - Rendben, ez nekünk jó, de mi ebben a rulett? - Hogy az egyikük kannibál...
Kösz az infót. Az időpont is körülbelül azonos. Ezek a bulik 1968-70 es évek. Sajnos nem láttam a filmet, de majd magpróbálom megkeresni. Ebből az időből van még egy pár sztorim, de várom a többiekét is.
A fordítottja. A színes fotózás első kinlódásai közepette -Orwó anyag –formalinozás stb. – valaki kitalálta „ A mi házunk” című bulit. Ez abból állt, hogy a falu minden házát lefotózták, és 1-1 13x18 as képet egy paszpartúra felragasztottak amin az említett szöveg volt. Mikor kész volt a cucc, két ügynök elindult a faluba szombaton és vasárnap és eladta a képeket a háztulajdonosoknak. Ha szép volt a kerités akkor azzal, ha szar volt akkor belőve csak a ház. Qrva nagy buli volt. Akkor még nem jöttek a kapával, pláne ha egy mintakép is volt kéznél. Egy szombat vasárnap a félhavi pénzt meg lehetett keresni. Persze félre kellett tenni addig a linhoffos szakmai elhivatottságot. Ez a buli különben szerintem abból jött, hogy ebben az időben találta valamelyik elvtárs azt ki, hogy országleltárt kellene csinálni, hogy mi hogyan néz ki , és azt megismételni 10 évente. Ennek a bulinak azt hiszem akkor a Hazafias népfront volt a gazdája. Össze is hívták a fotósokat, minden városban és elmondva a szándékot filmet is osztottak és felosztották az utcákat tereket. ( Kb. az ötlet jó kivitelezése a Googl dolgaihoz lett volna hasonló) A dolog aztán azt hiszem az érdektelenség és az óriási papírmunka igénye miatt feneklett meg. Talán valamelyik kartács emlékszik erre?
Pár éve, mikor még az Asa-ban(Stalter Gyuri és Kerekes Gábor) okultam így fotográfiailag, kavirnyáltam a tizenhetedik kerületben kapukat fotózgatva egy om10-sel. Amint így a hétvégi kies kerületben sétálok, csak észre vett egy nő a villájából és kijött, hogy én ezt hogy képzelem és ki vagyok mit akarok, stb. Majd ezen fölbuzdulva kijött a szembeszomszéd is egy amolyan madame, hogy azonnal húzzam ki a filmet és hívja is a rendőröket.
Nekem belefért az időmbe, egy kicsit még kiváncsi is voltam mi sül ki a dologból. Kihúztam neki a filmet, csakhogy haggya abba a nyivákolást. Már a férje is kijött a ricsajra, aki azzal a dumával próbálkozott, hogy ő rendőr, csak nem találja az igazolványát (gondoltam ez is hülyének néz). Az álrendőrünk pedig berohant egy filmes kompakt gépért és engem is telibe lefotózott. Állításuk szerint én most adatot gyűjtök a következő betörésemhez (!).
Na, meg is jött a yard, ahogy illik némi késéssel. Fölvették az adatainkat, hogyha történne esetleg egy betörés, akkor a két hétre megőrzött adatokkal majd tudnak valamit kezdeni, illetve engem előszedni. Aztán én elregéltem, hogy milyen drága filmet húzattak ki velem és indítványoztam, hogy ők is húzzák ki a filmjüket hamár. Ezt meg is tették meg ráadásként ki is fizettettem velük a negámat.
A poén csak az, hogy én pont a mizéria előtt cseréltem ki a tekercsemet, ergo a tök üreset húztam ki nekik. Azóta is megvan a nega az archívumban.
No, megjöttem a kiállítás megnyitójáról. Sok ismerős és (számomra)ismeretlen fotográfus sürgött-forgott.
Nagyon érdekes a koncepciója: nem Németh József remekei szerepelnek a falakon, hanem az ő néhány képe mellett a tanítványok-követők alkotásaikkal emlékeznek a nagy elődre. Kb. 20-25 szerző nagyon színvonalas műveivel találkozhat a szemlélő.
És akkor néhány kép gyorsan, ahogy a gépből kiesett:
