Felvetődött egy fotós sztorikat, anekdotákat megbeszélgető topik igénye. Mival az úttörő ahol tud segít, megnyitottam ezt a kis kávéházi szegletet.
Lehet kérem, folyvást, folyvást! Halljuk a történeteket!
A leányzó kezében semmi nem volt, csupán ez volt a testtartása, utána "szépen" elémaszatolták ezt a szelvényt. Nem szeretném a grafikust bántani, de nézzétek csak mag a lány combvonalát követi a szelvény. :-))) Érdekes, nem? A képen egyébként Bakos Ica látható. :-)
Vidéki túrák. Előzőleg valahol említettem, hogy a vidéki kiküldetések, milyen finom dolgok voltak, leírok egy alap történetet. Vidéki Városi Áfész? ilyesmi , megrendel egy albumot az összes üzletéről, hogy azzal villogjon (üzletkötőnk rádumálta).
Megadja a 25-30 üzletének a címét, és irány a fotózás. Biztosítana egy autót HÁROM NAPRA. Mikor találkozunk a megrendelővel, mondja, oda kell menni a bolthoz akármikor, a vezető tudja, hogy jövünk, belefotózni az ennyi.
El is indulunk, az első helyen, még úgy ahogy ki lehet kerülni a kuplerájt és a vásárló egyedeket, de a másodiknál már nagy gondok vannak. A sofőrt ez baszottul nem érdekli, csináljunk amit akarunk.
A boltból telefon a megrendelőnek, hogy valahogy ezt mégse így kéne, amikor a duma hallatán ( sározzuk a helyet) a helyi üzletvezető majdnem letépi a fejünket. Elmagyarázom a csajnak, hogy mit kéne tenni, ( gondolák rendberakása feltöltés retkes köpenyek cseréje stb.) Akkor megérti, de nem tudja megcsinálni, mert a vevők nyomulnak. Amikor közlöm, hogy jobb helyeken ezt éjszaka szoktuk fotózni, akkor kiakad és azt hiszi meg akarom kefélni. Mondom néki hozza a férjét is segíteni. Amikor végre a megrendelő megérti, hogy ne a szart fotózzuk három nap alatt, hanem sminkeljük, akkor kezdődik a buli. Mivel a faluba már eljutottunk valahogy , vonat – busz- megszerveztük az éjszakai műszakot, akkor kellett keresni szállást, és valami napközbeni elfoglaltságot. A település méretétől függően kellett informálódni, pl: van e üdvözlő képeslapjuk? Az iskolában mikor fényképezték a diákokat? Milyen a vallási felállás? A plébános milyen ember? Ezeket az infókat elsődlegesen egy unicum mellett lehetett megtudni a kocsmába, ahova már megérkezett a hír, hogy FÖLDMÉRŐK jöttek.
Kiváló a topik. Ezúton kérem a "szakikat", hogy a jobbnál jobb történetek mellett szakmai finomságokat is szívesen olvasok. Jómagam kf filmre fotózok és ezen tapasztalatok a magamfajtának nagyon aktuális tudást jelentenek. Köszönöm!
Még egyszer visszatérve a cégek szerkezeti felépítéséhez, mint neves kollégám írta a MTI rovatokra volt osztva, és azokon belül ténykedtek a fotósok, mindenki a maga kasztjában nyomta az ipart. A Fény-szöv nevű szövetkezetnél ez a dolog úgy nézett ki, hogy volt 23-25 telep ( nem tudom pontosan) ahol mindenhol komplett üzem volt, 3-6 emberrel műterem labor minden. Volt kettő műszaki telephely ( nem lakossági szolgáltató) ez a 8.sz műintézmény a Reklám műterem a körúton a Madách színházzal szemben, és volt a 10.sz riport iroda és labor a Népköztársaság úton, a Párizsi áruházzal szemben. Később alakult a műszaki színes labor az is a Körúton a 8.astól kb. 800 méterre a Rákóczi út felé egy udvarban. A rétegződés a következő volt: 8.as: Vadas Jolán telepvezető ( tyúkanyó aki próbálta az almot rendben tartani.) Szijjártó Pál fotós - tárgy- műszaki –divat stb. (Akkurátus kemény ember) Vassányi Béla fotós - enteriőr- műszaki – modell- zsáner!? ( örökvidám bohém) Rippely Imre Vassányi samesza kilépett átvette apja műtermét - korán elhunyt. Széles Károly – Jolika samesza - kedvence - Torontóban néhány éve elhunyt. H. Gyula Szijjártó samesza. Schúbert Tóni laboráns. 10.es: H. Pál telepvezető ( Róla sajnos semmit nem tudok, azért nem merem kiírni a nevét- egy nagyon lojális főnök volt) Manyika a diszpécser – sok évig csinálta -ehhez nem kell kommentár. Ickovics Jenő vezető riporter – később elnöke a cégnek. Szinház és minden ami kényelmes. „Pier” - később Nők Lapja F. Jóska minden ami jöhet- később népsport V. Jancsi minden ami nem mozog – később MTI. M. József képzőművészet – gyógyszeripar -Balaton – szabad fotóművész F. Mária szoció – zsáner- riport. Usa S. Dénes műszaki- gép- enteriőr- Usa építészeti fotó Pier – helyére H. Gyula mindenesnek. A sameszeket, bár megérdemelnék de nem nagyon tudom mindet felsorolni, és az úgy ciki lenne.
Most mindebből mi következik: az, hogy a legtöbb embernek mindent kellett csinálni, a műszaki, a gyár a riport vagy épp a temetést, a megrendelő az úr. Hogy mikor ki mit kapott a nyakába az általában a diszpécseren múlott. Ha valaki előzőleg sok rossz fát tett a tűzre az kapott Köjálos klozetfotózást, aki rendes volt mehetett divatbemutatóra, vagy hasonló bulira.
Eröl kartam egy kis bővitmény írni, de lehet hogy most aktuális. Ennek a " fénnyel festésnek" többféle módja van, a sima tapétázás és a "hoppozás".
Az első módszer: a fotózni kívánt helyszint sötétbe borítjuk, kinyitjuk a zárat és a lámpával- villanóval, kivilágítjuk a fényképezendő felületet.
Ehhez persze kell vinni egy távmérőt, ami megméri a vaku távolságát a világítandó felülettől, egy fénymérőt ami megméri az átfedési területeket és egy elemlámpát, hogy ne ess át mindenen.
A hoppozás, az úgy néz ki, hogy ugyanezen felületen világítani hagyjuk az ott meglevő fényforrásokat, lehúzzuk 22-36-ra a blendét, majd a nyitott gép elé tartva a kazetta shubelt, indítjuka bevillogást. Amikor a samesz látja, hogy feltöltött a vaku, akkor szól, vagy ordít, hogy "hopp" ekkor elkapod a gép elől a takarást és megvan a siker. Egy nagyobb helyen ez akár félórát is igénybe vesz, és a helyi fények gyönyörűen megjelenhetnek.
Az ilyen fotózásokra legtöbbször kivitt műszer az a rutin nevű ketyere volt.
Mint említettem hosszú időn keresztül készítettem a csajokról próbafelvételt. Mondanom sem kell, hogy igen vegyes volt a felhozatal. Voltak sztereotíp szövegek, pl. az anyukám, barátom, barátnőm, ismerősöm mondta, hogy próbáljam meg. Persze, egy fenéket :-)) A másik típus, aki a baárnőjével jött, és természetesen a barátnője, aki csak kisérte klasszisokkal jobb volt. Volt, aki életben szürke egér volt, de a gép előtt, csuda jól nézett ki, és fordítva. Volt teljesen önbizalomhiányos, és aki túlontúl meg volt áldva önbizalommal. De ezeket te ismered.
Amikor eljöttek a próbafelvételre, ki kellett tölteniük egy lapot, amin az adatokon kívül szerepeltek a kategóriák, hogy mit vállal. Egész alak, portré, fehérnemű, fürdőruha, akt, stb. Ez a próbafelvétel csak annyit jelentett, hogy utána szerepelni fognak egy albumban, ma úgy mondanánk adatbázisban, hogy amikor bármelyik kollégának modellre van szüksége, ebből tudjon választani.
Megfogadtam magamban, hogy még aki úgy néz ki mint egy bányarém, azt sem bántom meg, nem teszek megjegyzéseket, nem minősítem, kritizálom, és ami a fő, nem is küldöm el, de nem is hitegetem. A próbafelvételeket Hasselbladdal készítettem. Ez csak azért fontos, mert itt jön be a cserélhető magazin a képbe. Aki tényleg borzalmasan nézhett ki, hogy tényleg a filmért is kár lett volna, na ekkor mondtam a világosító kollégámnak, hogy légyszíves add a "Tóni" kazettáját, ami természetesen üres volt. Csináltattam szegénnyel 12 beállást. Gép szólt, vaku villant, a csaj meg gondolom boldog lehetett. Ezek után közöltem vele, hogy teljesen kiszámíthatatlan, hogy mikor fogják hívni, melyik kolléga, netán megrendelő, mert bekerült az albumba és a többi sok esetben már csak a szerencsén múlik. A leányzó, pedig remélem boldogan hazament. Az már egy más kérdés, hogy soha sem lett foglalkoztatva.
Valahogy ezt éreztem humánus megoldásnak, kegyes csalásnak, azzal ellentétben, hogy az első pillanatban elküldöm.
joecutter, örülünk a látogatásodnak, gyere gyakran továbbra is. Kérésedre, a "havas" fenyőágat elmondom, perszen elötte egy kis történettel, de még készítek hozzá pár képi illusztrációt.
Ha érdekel titeket, apcácal szívesen elmesélünk egy-két apró trükköt, hátha valaki nem ismeri. pl, hogyan készítsünk, "jégvirágos üveget, vagy, "havas" fenyőágyat, stb.
A „tapétázást” mint módszert, már ismertem, nekem a fekete lepel volt új (És a maga nemében zseniális ;-), amit Te ott az előadás után, és Rollex kollega itt emlegetett.
Kiegészítésképpen hozzáteszem ez némi hasonlóságot mutat azzal a módszerrel, amit annak idején kondenzor, én, vagy többen alkalmaztunk, az un. "tapétázás".
Ez az, amiről a Szipál előadás után beszélgettünk.
Pont a súlya miatt nem a nyakában vitte, hanem a hátizsákban, és onnan rángatta elő fképezni. Hogy a menedékháznál mért volt elöl, az kizárt dolog, mert nem tudom.
Kiegészítésképpen hozzáteszem ez némi hasonlóságot mutat azzal a módszerrel, amit annak idején kondenzor, én, vagy többen alkalmaztunk, az un. "tapétázás".
Nem vitatom, hogy ez így történt, de annak idején nekem úgy tűnt, hogy egy Zenit 12XP súlya elég nagy volt ahhoz, hogy feltűnjön, ha nem húzza az ember nyakát.
Kb. 20 éve jártunk Svédországban, Stockholmban. A legolcsóbb szállást vettük igénybe. Reggel el kellett hagyni, és csak este lehetett bemenni. Persze tömegközlekedésre sem igen volt pénzünk. A nap elején a nyakamba akasztottam a gépet, egész nap sétáltunk, és a nap végére már úgy görbült a hátam, mint valami aggastyánnak. Jó orosz szokáshoz híven nem sajnálták belőle az anyagot...
Akkor lehet, hogy csak túlzott önmérsékletem volt az oka. Feltehetően én éreztem úgy, hogy nem illik farmerban szinházba menni. De ahogy szokták volt mondani, -ami késik nem jön időben- itt most elmeséltem :-)
Már jó néhány éve történt, hogy a baráti társaságunk, akik együtt jártunk túrázni, szűk két hetes időre a Magas-Tátrát vette célba.
András barátom minden korábbi tanácsom ellenére még itt, Pesten valahol sikeresen felkutatott egy boltot, ahol Zenitet vett újonnan, és ezt hozta magával a Tátrába is. Egyik napon cél a Rysy, másszunk fel, nosza. El is indult a társaságunk, aztán valahogy úgy alakult, hogy én életem párjával lemaradtunk a többiektől, és csak fent a menedékháznál értük be őket. András egy nagy kövön ülve majszolta a szendvicse maradékát, a Zenit szimplán maga mellé téve tokostól. Levackoltunk mellé, és mi is falatozni kezdtünk. Mikor befejezte a táplálkozást, szépen a hátára vette a zsákját, és megindult a többiekkel lefelé, mi még maradtunk egy kicsit "menjetek csak, majd utolérünk titeket" felkiáltással. Mikor mi is végeztünk, szépen elkezdtünk összerámolni, hogy indulunk, mikor látom, hogy barátom zenitje bizony ott vigyorog mellettem. No, ekkor én is vigyorogni kezdtem, és "Barátom, de szar napod lesz neked!" egymondatos monológot ismételgetve körvonalazódott bennem, hogy hogyan fogom a vérét szívni... Summa summárum, zenit a zsákba, aztán uzsgyi a többiek után. A díszes kompániát utol is értük a hazafelé menő busz megállójában, de akkor még András jókedvű vala, mivel még nem tudatosult benne a géphiány. Bezzeg estefelé a szálláson! Megyek be a közös helységbe, ahol András feltűnően mélyre lógatott orral búslakodik. El lehet képzelni, milyen érzés lehetett, hogy elhagyta a friss gépet meg az aznapi összelövöldözött képeket. Annyira megsajnáltam, hogy az eredeti tervvel ellentétben csak másfél órán keresztül segítettem neki sajnálkozni, közben persze osztottam neki az észt, hogy hű, meg há, meg "biztos nem raktad el?" meg amit már nem illik leírni. Persze mikor odatettem elé a gépet mondván: Nesze cimbora, itt a karácsony, volt nagy öröm is a megkerül gép miatt, de amit verbálisan akkor kaptam, azt azért nem tettem zsebre... :))
Eljött az utolsó nap, a hazautazás napja. Mindenki összepakolta a csomagjait, és bevackoltunk a közös helységbe várva az indulást. Reni, aki szintén a Tátra előtt egy héttel vette meg élete első tükörreflexes gépét kitobival, mind a 20 évét összeszedve összeterelt mindenkit, hogy egy utolsó csoportképet készítsen rólunk. A gépet letette valami szekrényre a falnál, és belekukucskálva irányította a társaságot vagy öt percig, hogy most a bal oldalról tömörüljünk, mert kilógunk a képből, most a jobb oldalról, de vigyázzunk, mert közben kilöktük a bal oldalt, ésazegészelölről... így ment egy darabig, mikor gyanús lett valami...
-Reni! Ha kicsit kijjebb zoomolnál, lehet hogy beleférnénk?
Reni elvörösödött, mi meg aztán belefértünk a képbe... :))
