Felvetődött egy fotós sztorikat, anekdotákat megbeszélgető topik igénye. Mival az úttörő ahol tud segít, megnyitottam ezt a kis kávéházi szegletet.
Lehet kérem, folyvást, folyvást! Halljuk a történeteket!
Medve anyám! - ahogy Géza bácsi mondotta vala. Így kellett volna emlegetned. :)
Más.
Akkoriban még elég prűd világ járta, sztriptíz még csak kemény valutáért, de már kezdtek tért nyerni az akt-naptárok.
Mi persze csináltuk ezerrel. (Igaz leginkább a Nagyok (Járai, Horling, Tojás de időnként mi is odafértünk a "mézesbödönhöz").
Jött egyszer egy propagandista figura, aki mindenáron aktnaptárt akart készítetni a cége részére, és nem értette, hogy miért nem akarunk kötélnek állni. Magyarázgatta, hogy nekik miért nem, mikor pl. az ORION-nak igen. Tudjátok melyik céget képviselte?
A Munkaruházati Vállalat-ot. :)
(az egyik nagy megrendelő cégünk propagandistája egyébként egy nagy figura volt, imádta a pucér lányokat, ott volt minden - nekik készülö - fotografáláson. Igaz az is, hogy a neve már születésekor meghatározta érdeklődésének tárgyát. Amikor bemutatkozott majdnem dobtam egy hátast:
Kondenzor, majdnem stimmel, csak nem egészen, ugyanis rovatrendszer volt, és eléggé más volt a feladatkör. Politikai rovat, ezen belül kül és bel, a gazdasági rovaton belül ipar és mezőgazdaság, kultúrális rovat,- itt volt aki csak színházi anyagokat csinált, sportrovat, valamint az illusztrációs- és reklám rovat, ahol apcával volt szerencsénk dolgozni.
Na most...
"állami melók-állati sok protokoll- ingyen zabálás piálás"
...hát ez csak a politikai rovatban dolgozókra igaz, azzal a szépséghibával, hogy télen nyáron sötét öltönyben járhattak, ingben nyakkendőben, amig mi egy farmerban és pólóban hobóztunk. Ha engem kérdezel, a világ minden kincséért nem cseréltem volna velük.
Kovács Andor, Öcsi bácsi - hogy Tarnai Kiss László kollégámat idézzem, a nagyszerű gitárvirtuóz, aki előszeretettel írt át és játszott magyarnótákat a gitárján.
"például a "bányás" sztori esetén engem ( fényszöv) két lábbal rúgtak volna ki az elsumákolt meló miatt."
Gondolod, ha megtudják, akkor vezérigazgatói dícséretet kapok? :-)
Mit gondolsz, miért kértük erre a faszit? :-)) "Hazafelé jövet még beoltottulk az öreget, hogy erről az Unicumozásról talán nem kellene az ügyféldiszpécsrünknek szólni"
A Zöldfa nevű müintézmény az még két dologról volt ismert - este ott gitározott Kovács ??...... valaki és kb 100 méterre volt a fodrászokat képző szakiskola, elég jó felhozatallal.
" srévizavé" a sarkon a sulival szemben volt egy kis kellemes presszó délután egy zongorista játszott ( egy időben Tóth Pisti fotós az MTI.től),
Ez sem történet lesz hanem egy kis "korrajz" főleg fiataloknak.
Abban az időben 60-70 es évek, a fotósok nagyjából három oskolából kertültek ki, a Práter a Képzőművészeti és az Újságíró iskola. A Práter volt a szakiskola a Képző az ami a neve az újságíró suli az többségben újságírókat képzett át -meg ki fotósnak. Abban az időben úgy lehetett valaki szakmunkás tanuló, hogy kellett neki egy gyakorlati hely ahol melózott és hetente egyszer- kétszer meglátogatta az elméleti intézményt. A nagyoknak ( MTI Főfoto) volt tanműhelye a kissebbeknél szanaszét voltak a tanulók és nagyon sokan voltak maszeknál. A lényegi végeredmény egy nagyjából azonos elméleti tudású szak gárda különböző gyakorlati tudással. Ez volt az alapanyag. Ebből alakult aztán ki a fotósok rétegződése. A legmenőbb ( írigyelt) csapat az MTI gárdája volt - mindenhova eljut, profi új felszerelés- állami melók-állati sok protokoll- ingyen zabálás piálás- utánuk következtek az egy egy újságnál lévő szakik, ugyanezek az indokok alapján. Aztán jött a favágó melós közeg, akik megrendelésre melóztak gyengébb felszereléssel de igyekezve, ezek a Fény-szöv - Főfotó- Fotó optika külsősei, azután jött egy elég népes tábor a maszekok röhögős- uhus- csöpögős templomos, hullás tábora. Ebből a felsorolásból kihagytam a különböző telephelyeken üzletekben becsületesen dolgozó kollégákat, szolgáltatókat, mert az egy másik csapat, itt csak a külsősöket soroltam fel.
Ezt csak azért kívántam leírni, mert sok esetben segíthet értelmezni bizonyos történéseket, például a "bányás" sztori esetén engem ( fényszöv) két lábbal rúgtak volna ki az elsumákolt meló miatt. A cél az volt, hogy minnél több eladható fotót csináljunk egy egy megbízás esetén, -ebből éltünk-.
Majd leírok egy olyan esetet amikor teljesen szar felszereléssel, hogy sikerült megoldani a melót egy Istenhátamögötti helyen.
Idő: 70-es évek közepe, december 30. Ilyenkor már minden tisztességes munkahelyen, a dugi italokra jár rá a rendes dolgozó, és várja a munkaidő végét, hogy a közeli vendéglátóiapri egységben méltó módon elbúcsúztassa kollégáival az ó évet. Legyünk őszinték, ezen a napon már nem is nagyon illik dolgozni. Nem úgy, mint két kollégám, M. Tóni, és világosítója G.Gyuri, akik erre a napra kaptak valami vidéki munkát, jelesül hűtőházban kellett fotografálnuk. Már előző nap együttérzésünkről biztosítottuk őket, és megbeszéltük, ahogy megérkeznek azonnal jöjjenek a közeli Zöldfa vendéglátóipari objektumba, mert ott várjuk őket. Másnap mi már úgy 14 óra körül elfoglaltuk az intézményt, és vártuk a később jövő két kollégánkat. Meg is érkeztek, fél négy-négy környékén, de már enyhén szólva is igen vidám állpaotban. Ahogy elnéztük őket egyetlen felessel sem maradtak le tőlünk, a későbbi érkezés ellenére. Heveny, felszabadult italozásba és storyzásbga kezdtünk, amikor is, G. Gyuri kollégám, minden mondat végén visszakézből mellen vágta M. Tónit. Nem tudtuk mire vélni az akciót, de kiáncsiságunk hamarosan kielégült, ugynais negyedik, vagy az ötödik barátságos mellebeverésnél, Tóni heveny módon nyakbaakaszott sálja alól sugárban tört elő málnaszirup. Gyurinak ugyanis eszébe jutott, amit már Tóni rég elfelejtett, hogy a hűtőház fotózása után kaptak egy-egy doboz mirelit málnát, amit Tóni, a nagykabátja belső zsebébe tett, köszönhetően néminemű önkontroll hiányának. A péppé olvadt málna ily módon távozott a baráti mellebeveregetések következtében Tóni belső kabátzsebéből. A jelenet szemtanúi, igaz könnyekkel küzködtek úgy nevettek, mondanom sem kell, nem csak mi, hanem a szomszédos asztaloknál is. Tóni az alkoholos befolyásoltság hatása alatt, némileg értetlenül és bambán nézte, hogy majdnem tetőtöl talpig málnában úszik, de nem vesztette el a lélekjelenlétét. Odaszólt Lonyának a pincérnőnek, aki mellesleg szerintem többet látta, mint a saját felesége, és alig érthető szavakkal csak ennyit mondott: "Lonya, hozzál pár szalvétát." A pincérnő dekódolta Tóni szavait, és pillanatok alatt megjelent egy 100-as csomag szalvétával. Tóni némileg koordinálatlan mozdulatokkal nekiállt nagykabátja tisztogatásának, ami burleskfilmekben látott jelenetekhez lehetett csak hasonlítani. A tisztogatási procedura végén csak ennyit mondott: "Most bolond a helyzet, mit fog ehhez az asszony szólni" Még jó ideig maradtunk, és kabátszövetbe beivódott málna kopogósra száradt. BUÉK! :-)
Amikor szép hó esett, "fotogén" idő volt rovatvezetőnk kizavart minden ifjú titánt képeslapokat fotózni.
Történt pedig, hogy az emlékezetes petőfilaktanyás történetet követő télen; egy februári éjszakán gyönyörű, vastag hópaplan borította be a NagyFalu-t, és reggelre kristálytiszta levegőben hétágra kezdett sütni a nap.
Aznap nem volt semmi előre betervezett feladatom, G. Laci tehát - természetes módon - kiparancsolt képeslapozni. Célbavettem a Fogaskerekűt, felballagtam vele a végálomásig. Belevetettem magam a környező fenyőfák közé keresvén valami dekoratív kompozíciót.
A TV adótól nem messze találtam is egy gyönyörűen behavazott fát. A fények is remekek voltak rajta, egy nagyobb bokor takarta az adót és környezetét, háttérben a tintakék ég (kicsit persze rásegítve polárral) szóval összeállt a tökéletes giccs.
No, szépen letáboroztam, állvány, gép, lupe, feketekendő, szóval megkezdődött a szokásos rituálé. Jó fél órát bohóckodtam, többféle variációban feldolgoztam a látványt, majd mikor már több képet nem láttam szépen összepakotam cuccot, mondván nézzünk egy kicsit arrébb.
Ahogy kiléptem a bokor takarásából belém fagyott szusz, majd megállt a szívverésem:
Kb. 50-60m-re lehettem az adótoronytól, és most már látszott, hogy alul körbe van kerítve szögesdróttal, a kerítésen belül pedig nagy - ciril rendszámos - ZIL-ekre pakolnak Ivánék talpig Kalasnyikovba öltözve, néhány parancsnoki GAZ, meg egy-két híradóskocsi színesítette még a palettát. Én meg itten fényképezgetek már vagy fél órája!
Olyan óvatosan visszavonulni legfeljebb Kittenber Kálmán tudott mikor fegyver nélkül egy kafferbivalyba botlott az afrikai szavannán, mint ahogy én húztam el belem.
Már láttam magam Kcsortuleninrogyilszja-ban, mint a kettes számú kifutót építő szocialista brigád tagja, ahogy azt később A.B.Cee nagytehetségű elbeszélőnk Röppencs című remekében utólag megénekelte.
Most gondoljatok bele: nem is oly rég, mikor engedéllyel, civil városi környezetben igyekeztem munkára fogni a fotonokat le akartak tartóztatni. Ebben a szituációban ha megúszom a helyszíni felkoncolást legjobb esetben is egy kis szibériai falucska fabarakkjára számíthatok, aminek a kulcsát - minimum kétszéz évre - elássák a méteres hó alá...
Hatalmas élmény olvasni ezeket az anekdótákat, és talán fotótörténeti értéke is lesz annak, ha ezek a "korrajzok" megmaradnak az utókornak.
Szipál Márton előadás: Nekem is úgy tűnt ő már csak a maga kis világában él, az előadás koordinátorától pedig elvártam volna, - ha már ilyen jóban van vele és ismeri - hogy felkészüljön legalább a képen szereplő személyek nevével, hisz tudnia kellett, hogy nem emlészik ilyesmire.
Alighanem a hülye német is belejátszik, de egyébként is úgy érzem, hogy ő - éppen ünnepeltsége okán - már csak a saját emlékeiben él. Az előadás közben is sokszor kiderült, hogy a memóriája már nem a régi. Ugyanakkor a tegnap is elhangzott élményeit valószínűleg ezerszer elmesélte, így ezek élénkebben élnek.
Ezzel együtt boldog lennék, ha 87 éves koromra csak így tartanám magam.
apca, ha ilyen szűkszavú maradsz, esküszüöm én is elhallgatok :-))
Fél órája értem haza, igyekszem utolérni az eseményeket, de aztután megyek megint el és csak este későn tudok megint a gép elé ülni.
Tegnap hasonlóképp voltam, viszont egy nagy csalódás is ért.
Elmentem Szipál Márton előadására a BMK-ba.
Jó volt, sokat mesélt, anekdótázgatott is a kis öreg.
Viszont mikor egy kicsit beszélgettem vele a szünetben és szóba hoztam Németh Józsi bácsit (hasonlóképp látták a világágítás lényegét) akkor - legnagyobb csodálkozásomra nem tudta, hogy kiről beszélek.
Nehezen tudom elképzelni, hogy valaki, aki olyan régi fényképész dinasztriából származik mint Martin, maga is ezt műveli, 56-ig itthon a Szövetkezetben, az ne tudja ki volt Németh József, nem ismeri pl. a Gyöngyvirágos akt-ot...
A Mestert megkérdezik, hogy szerinte ki a legjobb fotós?
Az öreg így szól: legjobb fotós az Úristen, utána jövök én, utánam meg a sameszom aki cipeli a cuccomat, aztán ti az osztályom, a többeket meg nem ismerem, és akit én nem ismerek, az nincs is...
Apca! Akkor aki már helyből szereti a nevezett hungarikumot, annak van esélye megtanulni fényképezni? :)
Személyes találkozásaink alkalmával nem figyeltem fel ezen fontos tulajdonságodra, de most már elraktároztam az infót. (Pedig milyen jól jött volna pl. az Európa kilátó alatt is. :))
Néhány képedet látva bizton állíthatom, hogy jó úton jársz! :D
Bár én abszolút amatőr vagyok a szó mindenféle értelmében, koromnál fogva tudom értékelni sztorikat, mivel tökéletesen bele tudom élni magam a korabeli történetekbe. Ráadásul a 80-as, 90-es években, ha más minőségben is, magam is kerültem hasonló hatósági szituációkba néhány mára kicsit megszelidített arab államban. Szóval élvezettel olvasom a topikot.
Apca! Akkor aki már helyből szereti a nevezett hungarikumot, annak van esélye megtanulni fényképezni? :)
